U17: nem jött össze a VB, de jár a taps

U17: nem jött össze a VB, de jár a taps

2017.05.19. | CowyG

Üde színfoltja volt a magyar u17-es válogatott szereplése az EB-n a hazai futballéletnek, most erről fogalmaznék meg néhány gondolatot.

Tovább

U17: nem jött össze a VB, de jár a taps

2017.05.19.

A háromlépcsős kvalifikációs rendszerben (előselejtező, elitkör, EB) sokszor elvéreztek a magyar utánpótlás-válogatottak az elmúlt években. Az elitkör azért többnyire összejött csapatainknak (persze, volt, hogy az se), de az EB-re az utóbbi években nem sikerült kijutni. Ez előtt legutóbb a 2006-os, luxemburgi korosztályos kontinenstornán jártak a fiaink, az a generáció a Németh Krisztián, Koman Vladimir, Gulácsi Péter-féle csapat volt, akik később az u19-es EB, majd egy évre rá az u20-as VB-n is harmadik helyen végeztek. (Külön poszt témája lehetne az a válogatott, hogy most ők hol tartanak, de most egyáltalán nem célom velük foglalkozni.) Sokkal inkább a mostani u17-esekre fókuszálnék, mert hosszú idő után ők jutottak ki ismét, és egyáltalán nem vallottak szégyent.

A selejtezők során többször is "meleg volt a pite", az elitkörös küzdelmeket nem kell külön felidéznem, erről bővebben már írtam korábban. De összejött a kijutás, és ugyan megemelték a létszámot 8-ról 16-ra, mi akkor is kijutottunk volna, ha nincs így, lévén csoportelsők lettünk a hazai rendezésű elitkörön. Majd az EB-n elért hatodik hellyel a csapat bizonyította, hogy abszolút helye van a legjobbak között, ahogy Szélesi Zoltán fogalmazott: ez a válogatott korosztályos szinten Európa topcsapatai között van. És valóban, én is úgy hiszem, ez nem volt túlzó a szövetségi edző részéről. Lássuk, miért!

A csoportok sorsolásakor a kalapbeosztás nem a klasszikus módon történt, csupán két kalapra osztották a válogatottakat, és a kvartettekbe két első, valamint két második kalapos csapat került. Mi a második kalapba kerültünk, így papíron nálunk két erősebb ellenfelet, a franciákat és a skótokat, valamint egy velünk azonos szinten lévőt, Feröert sorsolták mellénk. A franciákat egyébként ebben a korosztályban előzetesen Európa top három válogatottjaként emlegették, amire azért sikerült rácáfolniuk negatív értelemben. Ellenük kezdtük a csoportkört, méghozzá bravúrgyőzelemmel. Talán egy kicsit lenéztek minket, talán egy kicsit szerencsénk volt, de a lényeg a három pont volt, és az, hogy jól játszottunk. Ez a siker egyértelműen nagy lökést adott nekünk a továbbiakban. A skótok elleni 1-1 az északiakra nézve volt hízelgő, teljesen irányítottuk a meccset, sajnos Ásványi-hiba után (aki amúgy szenzációsan védett a franciák ellen), a skótok szereztek vezetést, majd egy szabadrúgásból sikerült egyenlíteni. Úgy, hogy a skótokat jobbnak tartották nálunk, és a franciákat az első meccsen vertük, a pontszámítás szempontjából nem volt rossz ez a döntetlen, a mutatott játék pedig igencsak előremutató volt. Feröer ellen aztán kijött az, amit ez a válogatott tud. Tartom, hogy ennél a 4-nél többet is lőhettek volna a srácok, ha végig koncentrálnak. Azt viszont kevésbé értem, hogy a szigetországiaknak hogy sikerült ide kijutniuk. Lefelé lógtak ki, de nagyon. A válogatott meglepetésre csoportelső lett, elkerülve a nyolcaddöntőben a bombaerős spanyolokat, helyettük a törököket kapva, akikkel felkészülési meccsen nem sokkal az EB előtt 0-0-ra végeztünk. Itt viszont a törökök 1 góllal jobbnak bizonyultak. Persze, lehet mondani, hogy két tizenegyest nem adtak meg, meg jobban játszottunk, és valóban így van, azonban ez a tényen nem változtat semmit: kiestünk, de ha a fejlődést, a jövőt nézzük, a kép abszolút pozitív. Ráadásul a négy negyeddöntőben búcsúzó válogatottból mi lehettünk az egyik, aki játszhatott az indiai VB-ért, amire összesen 5 európai válogatott juthatott ki. Sajnos az a meccs sem sikerült. A franciák nyilván tanultak a hibáikból, mi fáradtabbak voltunk, várható volt, hogy kétszer ezt az erős francia válogatottat nem tudjuk megverni. De megalázó vereséget nem szenvedtünk, nagyot küzdöttünk a jelentős hiányzók nélkül, Szélesi szerint ez a meccs felért egy győzelemmel.

Ha az előbb leírtak alapján ítéljük meg a teljesítményt, akkor is természetesen az összkép jól néz ki, csoportelsőség, csak egy hajszállal maradtunk le a VB-ről, valamint Európa 6. legjobbja vagyunk ebben a korosztályban. Érdemes azonban egy kicsit ennek a sikernek a hosszútávú tényezőit szemlélni, valamivel szakmaibb szempontok alapján megvizsgálni, amit láttunk. A játékosok közül jónéhány nevét egy jó időre fejünkbe véshettük, hiszen megcsillogtatták a tehetségüket. Szoboszlai egyértelműen kiemelkedik közülük, nem csoda, hogy pont ő kapott meghívót Bernd Storck felnőtt válogatott keretébe. Csoboth Kevin és Szerető Krisztofer az én szememben maradandót alkottak, előbbinél nyilván a franciák elleni teljesítményét (nem csúnya gólokat rúgott), utóbbinál a skótok elleni szabadrúgásgólját emelhetjük ki, de ezen kívül is lehet dicsérni őket. Nem lennék meglepve, ha ők nemsokára szintén tagjai lennének a felnőtt válogatott keretének. A védelemből Majnovicsot emelném ki, aki kiemelkedett közülük, illetve a kapus Ásványit, aki nagy tehetségnek számít, nem véletlenül vitték ki kezdőkapusnak 15 évesen. A csatár Torvund se volt rossz, a Feröer elleni két gólja magáért beszél, azonban fizikálisan még nem teljesen kész a felnőtt futballra: sem magassága, de főleg inkább testfelépítése miatt nem valószínű, hogy egyhamar beverekszi magát a felnőtt válogatottba, de ebben a válogatottban a centerek közül egyértelműen a legjobb volt. A válogatott összes tagjára jellemző volt, hogy kedvvel, okosan futballoztak, szép cseleket, a technikai elemek remek kivitelezését láthattuk tőlük két szabadrúgásgóllal megspékelve. Látszott, hogy élvezik a játékot, és az is, hogy van tehetségük hozzá. Elképzelhető, hogy ez már az akadémiai képzés eredménye, de én inkább ezt annak tulajdonítom be (amint azt már korábbi posztomban leírtam), hogy a csapat jórésze külföldön edződik (Majnovics, Szoboszlai, Schön, Szerető, Bencze, Csoboth). Szintén említettem már, hogy voltak nagyobb, külföldi csapatban játszó korosztálybeliek is (Hutvágner, Csóka, Horváth Csanád és Horváth Olivér), tehát elmondhatjuk, hogy van bőven honnan meríteni. Ezen a blogon már többször szóba került a generációváltás, és bemutattam az előző, Kalmár Zsolt, Mervó Bence, Tamás Krisztián, Nagy Ádám-féle generációt, a "magyar focisták új generációjának" titulálva őket, és szorgalmaztam a válogatottba való mielőbbi beépítésüket is. Erre a korosztályra viszont akkor elmondhatjuk, hogy ők a magyar focisták legújabb generációja, és hamarosan nekik is meg kéne kapni a lehetőséget - talán nem tűnnek el a süllyesztőben, úgy, mint az imént említett korcsoportból jónéhányan.

Ha még jobban belemegyünk a szakmai dolgokba, akkor hozzáértő szemlélődőnek egyből feltűnhettek a pontosan leoktatott és begyakorolt labdajáratások. A játékosoknak egyéni taktikai elemekben még fejlődniük kell, de látszott, hogy mindenki tudta, hol a helye, hova kell helyezkedni, mit kell csinálni egy adott játékszituációban. Az is megvalósult, aminek fontosságát már én is leírtam korábban, hogy a korosztályos csapat abban a stílusban játszott, amiben az A-válogatott is. Labdabirtoklásra épülő támadó játékkoncepciót valósítottak meg, pozíciós játékkal főleg rövid passzokkal, rövid stílusban. Ez gyakorlatilag megegyezik a Storck-válogatott által játszott stílussal, és ha már a tradícionális magyar stílust nem sikerült játszani, legalább a rendszerben való gondolkodás, az utánpótlás játékosok hozzászoktatása a nagyválogatott játékfelfogásához megvalósult. Ez szakmailag fontos előrelépés a jövőre nézve.

Az előbbiekben leírtak alapján jár a taps a fiúknak. Biztató volt amit láttunk, nem utolsó sorban örömet szerezve néhány napig a magyar futballdrukkereknek. Nincsenek kétségeim afelől, hogy fogunk még mi u17-es VB-n járni, ha továbbra is megtartjuk ezt a fejlődési irányt, mert úgy néz ki, már látható a fény az alagút végén. Hajrá Magyarok!

Mi romlott el a Fradinál?

2017.04.21.

A Ferencváros tavaszi teljesítménye sokmindenhol, sokmindenkinek témát szolgáltatott már. Eleinte próbáltam tartózkodni a véleménynyilvánításról ezen témában, de az utóbbi fordulók drasztikus lejtmenete hatására úgy gondoltam, ezen a blogon is érdemes egy cikket közzétenni erről.

Összetett problémáról beszélünk, úgy is mondhatnám, hogy egy hosszú folyamat eredményét (eredménytelenségét) láthatjuk kicsúcsosodni most a legnépszerűbb magyar klub focijában. Szerencsére előttem már két kitűnő szakíró, blogger, Kele János és Ferenczi Attila is elég alaposan összefoglalta a problémákat és az okaikat. Úgyhogy én most ezen cikkemben csak összegezném az általuk leírtakat, természetesen kiegészítve a saját gondolataimmal, és reflektálva rájuk. Tehát most leszögezném, hogy a továbbiakban többhelyen nem a saját gondolataimat írom le, csupán egyetértve velük átveszem őket, de ezt, és azt, hogy kitől származik, jelezni is fogom, méghozzá úgy, hogy a nem saját gondolataimat dőlttel szedem. Vágjunk is bele!

Kele János elemzése még a februári, Debrecen elleni bajnoki után született. Akkor még központi témát szolgáltattak a Fradi téli, rég nem látott mennyiségű igazolásai. Kele szerint a Ferencváros legnagyobb problémája addig sem a játékoskeret minősége volt. Ezzel csak részben értek egyet, hiszen ugyan a mértékadónak és objektívnek mondható Transfermarkt szerint a Fradi rendelkezik a második legnagyobb átlagértékű kerettel, azért ez tudásban nem mutatkozik meg. Nem egy klubok tudunk mondani a honi élvonalból, amely kevesebb légióssal és több fiatallal is nagyobb játékerőt képvisel jelenleg a zöld-fehéreknél. Ahogy azt a következő bekezdésben írja is: lehet azon vitatkozni, hogy Nalepa, a már elzavart Trinks, illetve Hüsing, Djuricin, Rju, esetleg a most érkezett Koch-, Amadou-, Sternberg-féle vonulat európai szinten vajon mire elegendő (maradjunk annyiban, ezeknek a játékosoknak nem véletlenül kell most jobb híján a kontinens harmincakárhanyadik legjobb bajnokságában játszaniuk). Persze ha arra gondolunk, hogy a nemrég igazolt Lovrencsics és Kleinheisler látszólag nem jelent minőségi erősítést, azonban érdekes mód, a válogatottban rendre sikerül megtalálni a szerepkörüket, és jól is teljesítenek, akkor már mindjárt jobban egyet lehet érteni Kele játékoskeret minőségére vonatkozó állításával.

Azt azonban látni kell, és ebben már teljesen egyetértek, hogy "a Ferencváros idei játéka borzongatóan alacsony színvonalú: gyakorlatilag az összes meccsük arról szól, hogy a magyar átlaghoz képest valamelyeset képzettebb, gyorsabb és fizikailag is kiemelkedőbb embereik szenvedve lézengenek a pályán, mindenféle valós elképzelés nélkül. Annak ellenére, hogy Thomas Doll több mint három éve vezeti a csapatot, a Fradinak továbbra sincs felismerhető stílusa és identitása a pályán." Annyival még kiegészíteném ezt a gondolatsort, hogy néha már-már úgy tűnt, a csapat rátalált a tradícionális Fradi stílusra, ám pontosan amiatt, hogy ez csak fellángolás volt és nem állandósult, bizonyítást is nyert, hogy ez csupán legjobb esetben játékkoncepció volt. Ebből a szempontból a Moniz-féle Fradi sokkal inkább stílusos csapat volt, a holland edző felismerte, tudta, hogy mi az a Fradi-stílus, és ezt játszatta a csapatával, akkor is ha jól ment a szekér, és akkor is, ha nem. (Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy nem véletlenül lelkesedtek annyian, többen mint most, azért a Fradiért, mert hiába nem jöttek az eredményeket, az embereknek tetszett, hogy olyan (stílusos, hagyományos Fradi-) focit látnak, amelyért érdemes meccsre járni.)

Visszatekintve már egyértelmű (nem mintha akkor ezt ne lehetett volna látni), hogy a tavalyi bajnoki cím inkább volt az összeomló ellenfelek és néhány kiváló egyéni teljesítmény - az őszi Böde, a tavaszi Nagy Ádám, az egész szezonos Gera - érdeme, semmint a kiérlelt csapatjátéké. (Ezekhez a játékosokhoz nyugodtan hozzávehetjük még Lamah-t is, illetve télen távozott Ramirezt.) Ez először akkor nyert bizonyítást, amikor a csapat gyakorlatilag megsemmisült albán ellenfelével szemben a BL-selejtezőben (a kifacsart egyének gyenge teljesítményeit semmiféle csapatjátékkal nem kísérelte meg ellensúlyozni Doll), de gyakorlatilag az egész ősz erről szólt a magyar bajnokságban is. Fájdalmas, de abszolút igaz, egyet kell értsek. No de nézzük az okokat.

Hogy a szenvedést megértsük, kicsit messzebbről kell közelítsünk a problémához. Thomas Doll futballja egyénközpontú - nem véletlen, hogy éppen abban az időben kopott ki a Bundesligából végleg, amikor a német bajnokság a rendszerszintű gondolkodás fejlődési útjára lépett -, így természetesen a problémák megoldását is egyénekben látja. Új, jobb, motiváltabb, fegyelmezettebb játékosokat akar igazolni, mert abban hisz, hogy a meccseket az egyéniségek nyerik meg, és nem a csapatjáték. Azért ebben van némi kivetnivaló: ha valóban 100 %-ig így lenne nem küldte volna el Leonardot és Jennert. Persze attól még alapvetően ez a meglátás is ül.

Ez sokáig - különösen Magyarországon - igaz is volt, ám az utóbbi években egyrészt tényleg erősödött valamelyest a magyar liga taktikai színvonala (Nebojsa Vignjevics, Marco Rossi, Michael Oeninng és Paulo Sousa, Joan Carillo, majd Henning Berg vezetésével), másrészt a Ferencvárost is kiismerte szinte minden ellenfél a mezőnyben.

Egész ősszel feltűnő volt, hogy a csapat képtelen rendszerszinten pótolni a Bolognába igazoló Nagy Ádámot. A fiatal középpályás volt a kulcsa a tavalyi Fradi labdakihozatalainak, és ugyan a séma már akkor sem volt forradalmi, Nagy okos helyezkedésével rengeteg terhet levett Gera válláról, akinek kisebb területet kellett bejátszania a középpályán. Nagy Ádám ugyanis nem csak a labdákat szedte össze a védelemtől helyette, de a kontrák semlegesítésében is kiegyensúlyozta a legenda esetleges hiányosságait - labdabiztossága pedig arra volt garancia, hogy az ellenfelek ne tudják közepes színvonalú letámadással is megakadályozni a labda eljuttatását a zöld-fehér támadókhoz. Ezen gondolatmenet bizonyításának szintén jó példa a Magyar Válogatott: ha Gera és Nagy nincs egyszerre a pályán (lásd Feröer-meccs), a labdakihozatalok, a csapat mozgatása, a védekezés majd utána rögtön a támadás megvalósítása látványosan akadozik. Doll mentségére legyen mondva, ezen problémát mindezidáig Storck se tudta teljes mértékben kiküszöbölni.

Csakhogy a folytatásban kiderül, akkor még nagyobb a gond, amikor Gera se bevethető, ahogy Kele is írja: A debreceni meccsen ennek már nyoma sem volt: a Gera hiányában - az ő sorozatos sérüléseire, kizsigereltségére a nyári Eb-szereplés mellett az is lehet magyarázat, hogy sokkal nagyobb területen kell fociznia, mint tavaly - szűrőt játszó Dilaver egyedül maradt a hazaiak letámadása ellen, miközben Pontes csapata ügyesen megszállta a pálya közepét, kihúzva ezzel a Fradi labdakihozatalainak méregfogát. Mivel Doll a támadóharmadban inverted wingerekben gondolkodott (Amadou és Radó is befelé, a pálya közepének irányába cselezett), a két szélsőhátvédnek egyedül kellett bejátszania a széleket, így viszont esélyük sem volt visszasegíteni Dilavernek a labdakihozatalban. Emiatt a Fradi játéka lelassult, kiszámíthatóvá és esetlegessé vált, és Dilavernek rengeteg íveléssel kellett próbálkoznia annak reményében, hogy átjátssza a Debrecen zónáját a pálya közepén. Azért azt hozzátenném, hogy nemcsak ezen a debreceni meccsen, hanem úgy az egész szezonban nem lehet nem észrevenni, hogy a védekező középpályás szerepkör egyáltalán nem ízlik Dilavernek. No nem mintha jobbhátvédként kiemelkedőt nyújtott volna (leszámítva azt az egy kézen megszámolható kevéske jó meccsét), de azért ott sokkal jobbnak tűnt.

És bár fájó, de ki kell mondani, le kell írni, amivel Kele János is zárta a cikkét: itthon szinte szentségtörésnek számít szakmailag megkérdőjelezni egy bajnok edzőt, aki követi az európai futballt mostanság jellemző taktikai trendeket, pontosan látja, hogy a Fradi előrelépését nem a játékoskeret minősége akadályozza elsősorban, hanem az, hogy a csapat idejétmúlt retrofocit játszik. Itthon ez - a hatalmas anyagi fölénnyel megspékelve - akár még elég is lehet eredményekre, de, hogy a nemzetközi kupákban nem fog sikert hozni, az teljesen biztos.

Itt rögtön kapcsolódnék is Ferenczi Attila írásához, aki kerek perec kijelenti: hiába a német edző, úgy tűnik, beleszürkült a magyar közegbe, így a Fradinak továbbra is rettentő messze van még Nyugat-Európa. Ezen írás már a Honvéd ellen elvesztett bajnoki után született, így akár, ahogy Ferenczi is teszi, érdemes párhuzamot vonnunk Marco Rossi Honvédja és Thomas Doll Fradija között.

Kicsit a Honvédról: Marco Rossi csapata a magyar bajnokságban az egyedüli, amely megpróbálkozik azzal a fajta aktív területvédekezéssel, amit az európai élcsapatok is játszanak. Ez persze nem csoda, hiszen Rossi olasz, és az olaszokról tudjuk, hogy a védekezés nagymesterei. Ők úgy fogalmaznak, hogy „imádják, ha az ellenfélnél van a labda”, hiszen ha megszerzik azt, a kinyílt védelmet kedvükre zilálhatják szét. Mai világunkban klasszikus lestaktikát – vagyis amikor cél a támadók kifejezett lesre állítása -, csak végszükség esetén, „közvetlen gólveszély elhárításakor” alkalmaznak. Akárcsak a Honvéd, amely múlt szombaton lefocizta a Fradit, az első fél órában két gólt lőtt a Ferencvárosnak és mindkét találatát az aktív területszűkítésnek köszönheti. (Egy kis kiegészítés a lesről: manapság a lest, a területszűkítés eszközeként használják a modern futballt játszó csapatok, nem pedig játékkoncepcióként, mint korábban, amikor a cél a támadók lesre állítása volt - ez a klasszikus lestaktika. Ez azért ment ki a divatból, mert egyrészt nagyon kockázatos, másrészt pedig a lesszabály változásaival gyakorlatilag értelmét vesztette. Így ezt valóban csak végszükség esetén, „közvetlen gólveszély elhárításakor” alkalmazzák.)

De vissza is a meccshez, lássuk Ferenczi elemzéseit a gólokról: a Honvéd első találata előtt Gróf, a hazai kapus felível egy védők által visszaadott labdát. Amíg a labda úton van, a Honvéd védelem területet szűkít. A laszti Gera elé kerül, aki átvétel után Kleinheslernek adná a labdát, aki beindul, ahelyett, hogy felé mozogna. A labdát Lovrics szerzi meg, amely végül Zsótér elé kerül, aki végigszáguld a pályán és gólt lő. 

A második gólt megelőzően Dibusz kapukirúgása után fejelő párharc alakult ki és a labda Hidi Patrik elé került. Hidi a labda átvétele után még fel is néz, amiből előre lehetett látni, hogy a következő lépésben az egyetlen elöl lévő Honvéd támadót Eppel Mártont indítja. A Ferencváros védelme mélyen visszahúzódik, miközben az indítás pillanatában szűkítve a területet és lesre állítani a centert előre kéne mozogniuk. A végeredmény: Eppel az FTC védők kíséretében gólt lő.

A Honvéd játékának és jelenkori sikerességének legerősebb fegyvere a mérkőzések alatt rendre jól alkalmazott a területszűkítés, amit Marco Rossi tanítványainak láthatóan kiválóan leoktatott. Míg a Honvéd játékosai ismerik és a labda visszaszerzésére felhasználják ezt a védekezési rendszert, majd gyors ellentámadásokat építenek ebből.

Állítsuk ezzel szembe a Fradi mostani játékát: Thomas Doll nem él ennek lehetőségével. A probléma abból adódik; úgy tűnik, mostanság mással sem. Mivel más nem látszik a Fradi játékában arra következtetünk, a német edző inkább az összevásárolt, drágább, alapvetően valóban jobb játékosok egyéni kvalitásaitól várja a meccs megnyerését. Ezt tette hazai pályán, a Honvéd és a DVTK elleni kupameccseken és ezt tette Kispesten a bajnokin is. Az nem rossz, ha egy edző bízik játékosai kvalitásában, viszont ha csak abban hisz, abban viszonylag nagy az esetlegesség. Vagy bejön, vagy nem. Vagy jó napjuk van, vagy nem. Mostanában ez már nem csak az albán második ellen kevés, hanem a jobb, szervezettebb NB1-es csapatokkal szemben is. Ferenczi Attila ezen szavai nagyban ráerősítenek arra, amit Kele Jánosnál már korábban olvashattunk: Thomas Doll futballfilozófiája egyénközpontú. Ferenczi folytatja: 

Az FTC lehetőségeit tekintve a “magyar Real Madrid” kellene legyen. Olyan csapat, amely letámadja, kapujához szögezi ellenfelét. Megfelelően, folyamatosan megújulva kellene felkészüljön arra, hogy ezeket a hibákat észlelje, vagy arra, hogy feltörje az effajta, az európai középcsapatok által még magasabb szinten alkalmazott reteszt. Védekezésben a területszűkítéses labdaszerzést a Fradinak is, de a klubfilozófiának megfelelően megfelelően magasabb védelmi vonalon kellene tökélyre fejlesztenie. Ezzel ugyan próbálkoznak, de a jelenlegi csapat ezt messze nem alkalmazza még úgy, mint a Honvéd a sajátját. Támadásban Doll leginkább a felállt védelem elleni támadásvezetéseket kellene megfelelően leoktassa játékosainak. A tavalyi bajnokságban használt és itthon sikeres passzvonalakkal a nemzetközi szint legalján láthatóan semmire sem mentek, ráadásul az ideire évadra már az OTP Bank Liga többi csapata számára is sematikussá váltak, kiismerhetőek lettek.

És valóban: Thomas Doll a fentebb jelzett problémák összességének köszönheti csapata kiszámíthatatlanságát, a szaporodó “egyéni hibákat”, vagy ahogy ő fogalmazott, a játékosai “össze-vissza szaladgálását”. Ehhez kapcsolódóan megjegyezném, hogy Doll (most nem konkrétan ezekre a nyilatozatokra gondolok), de kifogáskeresésben, felelősség-elkenésben, önkritikátlanságban már felnőtt (vagy inkább lesüllyedt) a magyar edzők szintjére: kritizálta a bírókat, saját játékosait, a pályát, a keret erejét (ami tele van jellegtelen német futballistákkal, pedig olyat Németországban igen nehéz lehet találni), a szurkolókat, egyszóval minden meccs után akad egy újabb magyarázat. Elképzelhető, hogy van, amikor ezt okkal teszi, de a legtöbbször inkább helyesebben tenné, ha egyszer már magában is megtalálná a hibát. (Ezek után már inkább tényleg csak nevetni lehet azon, hogy Kubatov Gábor a valaha volt egyik legjobb Fradi-edzőnek nevezte, pedig egy olyan klubról beszélünk, amely sokszoros bajnok, Vásárvárosok Kupáját nyert, és az európai sorozatokban többször is szépen teljesített. Nem kell sokáig visszamenni az időben, elég csak Novák Dezsőt említeni, és akkor még az igazi ferencvárosi edző-legendákról nem is beszéltünk, de már rögtön láthatjuk: Doll azért nem mágus és ez legkésőbb tavaly tavaszra kiderült.)

Ferenczi is egy keserű mondattal zárja az írását: lehet, hogy a Fradi hála a sorsolásnak kupát nyer. Az is lehet, felér a dobogóra, de ettől még továbbra is messze van Nyugat-Európa.

Én azért megpróbálom valamivel pozitívabban: a problémák fennállnak, valósak a Ferencvárosnál, ezt látni kell, tény. Erre azonban nem az a megoldás, hogy nem vesszük őket figyelembe, eltussoljuk őket, és csak a pozitívumok kiemelésével bizonygatjuk azt, amit nem lehet. Ilyen dolgokkal csak azokat lehet etetni, akik inkább csak nézik, mintsem látják egy futballmeccs történéseit a pályán.

Viszont ha ezen problémák csak egy kisebb része is kijavításra kerül, a hibázók belátják a hibáikat, és megpróbálnak az ellen tenni, hogy ezek megszűnjenek, akkor valóban egy európai kupaporondon is esélyes Ferencvárosról fogunk beszélni. Azt hiszem, ez minden magyar futballszerető érdeke, így kívánhatom azt a végére, hogy ez minél előbb valósuljon meg! Hajrá Magyar Futball!

Címkék: Szakmai szemmel

A szélsőhátvédekről

2017.04.13.

A szélsőhátvédeké a legfontosabb szerepkör a mai labdarúgásban - mondják sokan. Tényleg így van ez? Ha igen, miért? És mit jelent ez a magyar foci szempontjából? Ezeket a kérdéseket fogom taglalni ebben a cikkben.

Kezdjük rögtön az alapoknál: mi egyáltalán a szélső hátvéd meghatározása? Hány fajta szélső védő létezik, és miben különböznek?

A szélsőhátvéd egy poszt, az alapfelállásban védelem szélén kijelölt csapathely. Gondolom a blog legtöbb olvasója számára ezzel most nem mondtam újdonságot - csak a rend kedvéért tisztáztam a dolgot, természetesen ennél komolyabb dolgok is olvashatóak lesznek a továbbiakban.

Ami már rögtön érdekesebb: milyen szélsőhátvédeket különböztetünk meg? Ennek a kifejtéséhez a Football Manager játék meghatározásait hívtam segítségül. Természetesen elképzelhető az is, hogy egy csapat szélső hátvédek nélküli játékrendszerben játszik (mondjuk egy 3 védős rendszerben), de akkor a szerepüket általában a visszazáró szélsők töltik be. Erről is lesz részletesebben szó a későbbiekben, de most nézzük a különöző szélsővédő-típusokat!

Full back: kulcsposzt a modern labdarúgásban, a tradícionális védekező feladatait szélen való felfutásokkal, mögékerülésekkel egészíti ki, hogy támogassa a támadásokat és segítsen létszámfölényt kialakítani a támadó harmadban. Habár elsődlegesen védekező játékos, készen kell állnia előrehúzódni, amikor a csapatnak szüksége van egy plusz emberre a szélen.

Wing back: általában a szélen, valódi szélsők nélküli játékrendszerben játszik, emiatt egyszerre kell betöltenie a támadási és védekezési feladatait a szélsőknek és a full back-eknek.

Limited full back: ismeri az erősségeit és a gyengéit, ezáltal dominánsan a védekező feladataira koncentrál, alig megy előre egy sokkal támadóbb pozícióba.

Complete wing back: szeret támadni, amíg képes a védekező feladatainak ellátására, addig hajlamos inkább az ellenfél védekező harmadában befolyásolni a játékot.

Inverted wing back: védekezésben egy normális full back-re, vagy wing back-re hasonlít. Azonban amíg a normál wing back a szélen kínál opciót a támadásban, addig az inverted wing back inkább befelé húzódik, és helyet csinál a körülötte lévő játékosoknak.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy alapvetően két típusát különböztetjük meg a szélső védőknek: a full back-et és a wing back-et. Ha nagyon leegyszerűsítjük, full back-ekről 4 védős rendszerekben, míg wing back-ekről 5 védős rendszerekben beszélhetünk. (Megjegyzés: nem véletlenül használom, használjuk az angol kifejezéseket - nincs pontos magyar szakkifejezés ezekre az angol megfelelőkre; a full back-et szélsőhátvédnek, a wing back-et szélső futónak, felfutó szélsőhátvédnek, vagy szárnyvédőnek fordíthatjuk le, de a szaknyelvben teljesen elfogadott az angol kifejezések használata, sőt sokkal pontosabb.)

Az imént taglalt funkciók és szerepkörök azt hiszem, az első nagyobb bizonyítékai annak, hogy a szélsőhátvédek posztja kulcsfontosságú manapság - egy marginálisabb poszton nem lenne ennyi fajta és féle szerepkör, típus. A továbbiakban pedig a szélsőhátvédek konkrét feladatait, taktikai szerepüket mutatnám be - a cikk végére azt hiszem elhisszük, hogy valóban ez a kulcsposzt.

Védekezés, oldalra szorítás. Elég triviális, a szélső hátvédek elsődlegesen védekeznek, és mivel a szélen játszanak, az ellenfél támadóit, főleg szélsőit kiszorítják (vagy keresztbe szorítják, de ez a ritkább), megakadályozzák a beadást. Többször szoros emberfogással igyekeznek felvenni az ellenfél szélsőit. Vigyázniuk kell, mert az ellenfél könnyen kihasználja, ha nem érnek vissza a magasra tolt szélső hátvédek védekezni, vagy ha nem segítenek be nekik a szélső támadók a védekezésben. Fontos megjegyezni, hogy bármennyire is sok szerepük van, egyáltalán nem ők a játékmesterek - ha több passzopció is létezik, a labdát alapvetően nem kérik, és abban az esetben, amikor náluk van a játékszer, igyekeznek azt mihamarabb a labdafelvevőkig továbbítani.

"Szélen bontsd meg a betömörülő védelmet!" Tradícionális tanítás, amely manapság ugyan kevésbé igaz, vannak ennél sokkal modernebb elméletek az ilyen helyzetekre, azonban még mindig fontos eleme a labdarúgásnak ez a fajta elképzelés. Ha belegondolunk, ez azonban nem csak védekezésben vonatkozik a szélső védőkre, hanem támadásban is, hiszen ők (is) azok, akik meg tudják bontani az ellenfél védelmét a szélen.

Területvédekezés, területszűkítés. A területvédekezésben nehezebb dolguk van, mint a beljebb játszóknak, ugyanis területszűkítésük esetén csak az egyik oldalukon van biztosítás a mélységi passzal szemben - a másikon mindössze a passzívnak nevezhető oldalvonal van. Így nem is tud kialakulni klasszikus védelmi háromszög. Nem szorosan, de ide kapcsolódik, hogy általában a lesvonal (védelmi vonal) tartásáért is ők felelnek, hiszen ők látják át a két szélről legjobban a pálya ezen részét.

Hazaadás, terület nyitása. Előbb esett szó a passzopciókról. Egy esetben viszont fontos szerepük van ilyesfajta lehetőségek nyújtásában: hazaadásnál. Ugyanis amikor a labda hátrakerült a kapushoz, és a támadó csapat letámad, akkor általában a középső területeken kezdik meg ezt, így a kapus a labda mezőnybe való kirúgásán kívül a szélsőhátvédeknek való passzolást is választhatja - így a labdát kisebb eséllyel adja el a csapat, viszont a szélsőhátvédeknek nagy a felelősségük, mivel ott labdát veszteni elég rizikós. Tehát a labda birtoklása esetén, főleg amikor a labda a hálóőrnél van, nyitni kell a szélsővédőknek a területet.

Bedobások. Logikus, hogy a bedobásokat legtöbbször a pálya szélén játszók végzik el - azaz a szélsőhátvédek. Emiatt legtöbbjük jó dobótechnikával is rendelkezik.

Kompaktság. Ha a 10 mezőnyjátékos által bejátszott területet egy téglalapként képzeljük el, akkor mondhatjuk, hogy ők a téglalap "csúcsai". Ezáltal nagy felelősségük van a csapat kompaktságának megtartásában, mind oldalirányban (azaz hogy szűk, ne pedig széles legyen a csapat), illetve hossziránban (tehát hogy rövid maradjon a csapat, ahelyett, hogy hosszúvá válna). Jól együtt mozgó csapatnál (a felállási formától függően) a jobbszélső mozgására a balhátvéd is reagál, és fordítva is.

Felfutások, mögékerülések, beadások. Mint már korábban esett róla szó, a modern szélsőhátvéd majdnem úgy tudja segíteni a támadásokat, mint a védekezést. Legtöbbször sokkal fontosabb a labda nélküli mozgása, hiszen mint tudjuk, nem az játszik, akinél a labda van, hanem az, aki majd kapja. Az állítás helyességével lehet vitatkozni, az viszont tény, hogy a szélső védők felfutásaikkal passzopciót nyújtanak a szélen, segítenek összjátékot kezdeményezni a szélsőkkel (pl. mögékerüléseknél), illetve nem utolsó sorban gyakran ők adják be szélről a labdákat. Szélső nélküli formációkban még jobban megnő a szerepük.

Brazil stílus. A brazil stílus, és az abból következő brazil játékkoncepció egyik eleme: védelmi vonal áttörés szélső védő segítségével. Azaz gyakorlatilag itt konkrétan megadják, hogy a szélső védő kulcsposzt!

Azt hiszem a fenti példák, állítások megfelelőképpen bizonyítják, hogy a szélső védők igenis az egyik legfontosabb poszt a mai fociban. Ennyi fajta szerepköre, feladata, felelőssége nem lehet egy kevésbé fontos posztnak. A felsoroltak arra is rávilágítanak, hogy a szélsőhátvédeknek kiválóan képzetteknek kell lenniük.

Végül pedig térjünk rá a minket, magyarokat kiváltképp érintő részre: mi a helyzet a magyar szélsőhátvédekkel?

Sokáig tartotta magát az az állítás, hogy a magyar futballban nincsenek jó szélső védők, inkább csak átképzett játékosok szerepelnek itt, azaz egyértelműen hiányposzt ez nálunk. Azért az évek múltával ez is megváltozott, nézzünk néhány példát rá.

Kádár Tamás belső védőből átképzett balhátvéd, állítása szerint jobban szeret belül játszani, ám kvalitásait tekintve jelenleg a legjobb védő a válogatottban, még úgy is, hogy nem eredeti posztján játszik. Balhátvéd kérdés megoldva, főleg, hogy ott van Korhut Mihály is. Az ex-lokista jó alternatívája Kádárnak, sokat fejlődött izraeli csapatában. Ő profiként mindig is itt, a szélen játszott, ám a serdülőben volt csatár, majd baloldali középpályás is. Emiatt rúgótechnikája is kiváló, azaz mondhatjuk, hogy a védelem baloldala rendben van. Sokáig úgy tűnt, Tamás Krisztián is remek alternatíva lesz ezen az oldalon - sajnos ő majdnem eltűnt az olasz alsóbb osztályok süllyesztőjében, most Gyirmóton építi fel újra magát. Laczkó Zsolt Egervári Sándornál számított stabil kezdőnek itt - mostanra azonban kikopott a válogatottból, és úgy néz ki, klubjából, a Honvédból is. Egyébként ő se klasszikus szélső bekk, gyakran játszik baloldali középpályást, balszélsőt, esetenként védekező középpályást is. Talán még Bosnjak Predrag nevét kell megemlítenem a balhátvédek közül - ő még Pintérnél mutatkozott be a válogatottban, azóta nem játszott ott, ám Storcknál is volt már kerettag. Ő klasszikus balhátvéd, ám nem válogatott szint (jelenleg).

Térjünk át a jobbhátvédekre. Első számú jobbhátvédünk Fiola Attila, aki mostanság igencsak keresi régi önmagát, egy évvel ezelőtt viszont kirobbanthatatlannak tűnt a válogatott jobb oldaláról. Szintén átképzett játékos, eredetileg középhátvéd, de tud védekező középpályást és jobbhátvédet játszani - sokáig probléma volt, hogy míg a nemzeti csapatban a szélen, addig klubjában középen kapott szerepet. Bese Barnabás egyre inkább szorítja ki Fiolát a válogatott jobb oldaláról. A még mindig csak 22 éves jobb bekk se itt kezdte, eredetileg csatár, illetve jobb szélső volt, Garami József csinált belőle hátvédet. Köszönhetően neki, Bese az EB-n is kerettag lehetett (szélsőként aligha fért volna be), azóta pedig egyre többször látjuk címeres mezben. Szolnoki Roland és Poór Patrik is ígéretesen indult, mindketten Dárdai Pál alatt mutatkoztak be a válogatottban, mára azonban nem ütik meg a válogatott szintet. Mindketten multifunkcionális játékosok, egyikük se kifejezett jobbhátvéd. Polgár Kristóf és Osváth Attila pedig inkább a jövő emberei, jelenleg ők se válogatott szintűek, de hamarosan azzá válhatnak. Azonos generációjúak, és mindketten több poszton is bevethetők. Elmondhatjuk tehát, hogy itt, a jobb oldalon ugyan több alternatíva létezik, mint a balon, ám kevésbé stabilnak és minőséginek tűnik. Reméljük ez a közeljövőben megváltozik.

Úgy gondolom, sikerült átfogó képet adnom a szélső védőkről, fajtáikról, szerepköreikről, megmutatni hogy valóban az egyik legfőbb, ha nem a legfőbb poszt ez manapság. Magyar részről is igyekeztem bemutatni a felhozatalt.

Hajrá, Magyar Foci!

Címkék: Szakmai szemmel

Utánpótlás: háromból egy

2017.04.01.

Márciusban a négy elitkörbe jutott korosztályos válogatottunkból három is lejátszotta a mérkőzéseit. Ha pusztán a tényeket nézzük, a mérleg negatív, ám ennél azért árnyaltabb a kép, és van okunk bizakodni. Egy kis utánpótlás-válogatott körkép.

Bernd Storck kifejezetten büszke volt rá, hogy mind a négy lehetséges utánpótlás-válogatottunk (férfi u17, férfi u19, női u17, női u19) kvalifikálta magát a tavaszi elitkörökre. Ez tényleg nagy szó volt, hiszen korábban ez még egyszer se fordult elő. Azonban az igazi értékmérő az EB-kijutás következő lépcsőfoka, az elitkörből való továbblépés lehetne, lehetett volna. Három korosztályos csapatunk, a két férfi, és az u17-es női már lejátszotta az elitkörét (az u19-es lányok majd csak májusban játszanak), és hármuk közül csak az u17-es fiúk tudták kiharcolni az EB-részvételt. De mint már a bevezetőben említettem, a helyzet annyira nem tragikus. Most sorra veszem ezen csapatok szereplését, és rögtön választ is kapunk arra, hogy miért nem kell kardunkba dőlnünk.

Haladjunk időrendben, kezdjük az u17-es lányokkal. A selejtezőcsoportból másodikként jutottak az elitkörbe, és ellenfélnek a rendező Szerbiát, Skóciát és Írországot kapták. A kijutáshoz nagy bravúrra lett volna szükség, hiszen a csehországi kontinenstornán mindössze 8 válogatottnak van hely, így a rendezőn kívül csak a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik jutott ki. A csapat természetesen a kijutást jelölte meg céljául, de ahhoz valóban bravúrok (kellett volna).

A skótok ellen egy döntetlennel nyitottak. Schumi Dorottya szövetségi edző a találkozó után elmondta, hogy ezt a mérkőzést bizony meg kellett volna nyerni, már ha tényleg komolyan gondolták a kijutást. A házigazda szerbeket némi meglepetésre felülmúlták a lányok, és ennek, valamint a többi meccs szerencsés alakulásának köszönhetően az utolsó meccsen szinte biztosan (sőt, mint utóbb kiderült, biztosan) elég lett volna egy döntetlent játszani a kétségtelenül erős írekkel. Sorsdöntő mérkőzés, ahogy mondani szokás. Ráadásul történelmi lehetőség is volt, hiszen ez a magyar női u17-es válogatott még sose kvalifikálta magát EB-re. Női futballban, és főleg ezen a szinten példátlan összefogás indult meg: az MLSZ külön buszt indított a találkozó helyszínére, így szép számú magyar szurkoló tekinthette meg az összecsapást. Még az MLSZ-vezérkar, Csányi Sándorral, Berzi Sándorral és Török Gáborral is repülőre ült, és kiutazott Belgrádba. Gondoljunk bele, egy ilyen mondjuk 5, de leginkább 10 éve még elképzelhetetlen lett volna.

Sajnos a bravúr nem sikerült. Az írek 1-0-ra győztek, és a másik meccs eredménye miatt a magyar csapat lecsúszott a harmadik helyre, amivel minden esélyét elvesztette az EB-részvételre. Milyen pech: csak egy gól kellett volna, és most arról beszélnénk, hogy ők is kint vannak. Még a felső lécet is eltalálták, de a gól valahogy nem jött össze. Viszont nagyon sok pozitívum volt ebben az egész történetben: a szövetségi edző szerint ez a generáció még sokra viheti, és ahogy Dr. Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke is fogalmazott: ha így fejlődik tovább a magyar női futball, a 20-as években szép sikereket érhetünk majd ebben a szakágban.

Az u17-es fiúk egy nappal korábban kezdték meg az elitkör küzdelmeit, mint az u19-esek. Ezt a korosztályt előzetesen nem tartották aranygenerációnak, az átlag focidrukker számára még ismerős név se akadt köztük, akit nagy tehetségként lengettek be előzetesen (leszámítva talán Csoboth Kevint). Azonban az jó jel volt, hogy a korosztályból meglepően sokan igazoltak már ki külföldre, és neves klubok utánpótlásában pallérozódnak. A teljesség igénye nélkül: Majnovics Martin a Burgenland, Szoboszlai Dominik a Red Bull Salzburg, Schön Szabolcs az Ajax, Szerető Krisztofer a Stoke City, Bence Márk a Vitesse, Csoboth Kevin pedig a Benfica utánpótlás-játékosának mondhatja magát. A keret erősségét valamennyire az is jelzi, hogy olyan, már külföldön edződő fiatalok kimaradtak, mint Deczki Máté (Stoke City), Hutvágner Gergely (Sampdoria), Csóka Dániel (Wolverhampton Wanderers), Horváth Csanád (Vitória Guimaraes) és Horváth Olivér (Ajax). A válogatott megkapta maga mellé Izraelt, Oroszországot és Norvégiát, az házigazdák pedig mi voltunk.

Az első meccs Izrael ellen volt, és egy utolsó perces góllal csalódást keltő vereséget szenvedtek a fiúk. Nem volt más választás, mint megnyeri a következő két meccset, méghozzá Izrael erősebb válogatottak ellen. Ezután egy kisebbfajta csoda kezdődött, Szoboszlai Dominik nevét pedig alighanem jóidőre megjegyezte magának minden magyar futballdrukker. Az oroszokat 2-1-re, a norvégokat 1-0-ra múltuk fölül, mindhárom találatot a csapatkapitány Szoboszlai szerezte, és mindháromra nyugodtan mondhatjuk, hogy bombagól volt. Oroszország ellen két szabadrúgás, ráadásul a második már a meccs végén. Norvégia ellen pedig egy parádés tekerés, már a hosszabbításban - ha nincs az gól, nem jutunk ki. Fontos megjegyezni, hogy ugyan itt is volt létszámemelés, az EB-n már 16 csapat vehet részt, azonban mi akkor is kijutottunk volna, ha nem emelik a létszámot, mivel csoportelsők lettünk.

Nyilván látni kell, hogy sokkal inkább a szív diadala volt ez, mintsem hosszú, tudatos munka eredménye, ám azt senki sem vitatja el Szélesi Zoltán csapatától, hogy kint van az EB-n, és ez rendkívül nagy szó. Ott viszont bizonyíthatják, hogy ez nem egy kifutott eredmény volt. Ezenkívül is akad pozitívum bőven: sokan már egy Szoboszlai-Nagy belső középpályát vízionálnak rövid időn belül a nagyválogatottban. És nem is annyira lehetetlennek tűnő gondolat: ugyan Gera helyetteseként kikiáltottak már pár játékost (Vida, Berecz), és ott vannak a rutinosabb, ám még ideális korúak (Pintér, Elek), de ha Szoboszlai így folytatja, helye lesz a válogatottban, ebben biztos vagyok. Az is nagy előnye, hogy annál a Salzburgnál van, amelynek a testvércsapata az a Leipzig, akit nem kell bemutatni senkinek, talán egyszer oda is eljuthat a fiatal tehetség...

Az u19-es férfi válogatott is nemrég fejezte be a meccseit a csehországi elitkörben. Ők végül nem jutottak ki, ám kicsi hiányzott, hogy ne legyen hasonló a forgatókönyv, mint a két évvel fiatalabbaknál. Ők a cseheket, az osztrákokat és a skótok kapták ellenfélül. Szintén elmondható, hogy akárcsak az u17-esek, ők sem voltak kikiáltva semmilyen aranygenerációnak, viszont tőlük is voltak páran, akik külföldön látogatják az edzéseket: Szalai Attila a Rapid Wien második csapatához tartozik, míg Szabó Attila az Atalanta, Bíró Bence pedig a Vitória Guimaraes utánpótlásához tartozik.

A forgatókönyv hasonló volt: vereség a nyitányon, mégpedig a csehektől, 2-1 arányban, Csernik Kornél gólja csak a szépítésre volt elég. Az osztrákokat 3-1-re páholták el, Tömösvári, Bíró és Szabó góljával, ami pedig külön értékesség teszi a győzelmet, hogy hátrányból fordítottak a srácok. Az utolsó meccsnek úgy mehettek neki, hogy ha mindenképpen győzniük kell - ezzel ők minden tőlük telhetőt megtennének, ám a sorsuk nem a saját kezükben volt. Győzni győztek, a skótok 2-1-re múlták fölül Bíró és Szabó góljaival, csakhogy sajnos a másik meccsen számunkra kedvezőtlen eredmény született: a csehek is győztek, így ők jutottak ki a nyolccsapatos, grúziai kontinensviadalra, mi pedig második helyen végeztünk.

Kicsin múlt, akárcsak az u17-es lányoknál. De itt sem érdemes szomorkodni. Ahogy Michael Boris fogalmazott: megmutattuk, hogy velünk számolni kell. Remélhetőleg ebből a korosztályból is minél többen tudnak minél hamarabb külföldre igazolni, és akkor tényleg egy ütőképes generáció jöhet létre, persze két év "hátrányuk" már így is van az u17-esekkel szemben. Az EB tehát elmaradt, de majd az u21-es selejtezőkön megmutathatják, hogy tényleg nem szabad őket leírni.

Májusban pedig még hátra van az u19-es női elitkör, reméljük ott is sikerül szép eredményt elérni, mondjuk rögtön egy EB-kvalifikációt - és akkor mondhatjuk, hogy "papíron" is eredményes tavaszt zártak az utánpótlás-válogatottak. Persze, ahogy ezt a cikkben is taglaltam, ígysem panaszkodhatunk. Innen is szeretnék gratulálni minden korosztálynak, hajrá Magyarok!

Portugália – Magyarország: 3-0 Meccselemzés

2017.03.26.

A Magyar Labdarúgó Válogatott 3-0-ra kikapott Portugália nemzeti 11-étől. Az alábbiakban először átfogó képet adok a mérkőzés taktikai képéről, majd külön kiemelek néhány fontos, figyelemreméltó szituációt, végül pedig részletesen elemzem a gólokat. Természetesen főleg a mieink szemszögéből szeretném megvilágítani a mérkőzés történéseit, de pár mondatban kitérek majd a portugálok játékára is.

A meccs előtt három fontos kérdés fogalmazódott meg bennem:

  • Ki és hogyan pótolja a Storck-válogatottban eddig alapember Kleinheisler Lászlót?
  • Hogy sikerül semlegesíteni Cristiano Ronaldot?
  • Milyen mértékű stílusmódosítás szükséges ahhoz, hogy egy nálunk egyértelműen erősebb válogatott ellen, és egyben egy sorsdöntő mérkőzésen is sikeresek legyünk?

Ezeket a kérdéseket a továbbiakban igyekszem majd részletesen is megválaszolni.

Először úgy tűnt, hogy a Magyar Válogatott nem adja fel eddigi stílusát, amely egy labdatartásra épülő támadó játékkoncepció, pozíciós játékkal, hiszen az első percekben birtokoltuk, megbecsültük a labdát, de utána ez úgy módosult, hogy letettünk a labdabirtoklásról, és a kontrákra rendezkedtünk be. Ezzel meg is kaptuk a választ az utolsó kérdésre.

Az első félidőben egy, számunkra eddig kissé szokatlan játékrendszerben játszottunk, ami kihatott az eredményességünkre is. Tulajdonképpen egy 5-4-1-et játszottunk, amelyben Bese egyszerre töltötte be a jobbhátvéd és a jobbszélső szerepkörét is. Így ez esetenként 4-5-1-re módosult, hiszen Korhut a másik szélen kevésbé húzódott előre. A csapat ezáltal eléggé „féloldalas lett”, a baloldalunkon döntő létszámfölényben voltunk, míg a jobboldalon óriási lyukak voltak a védelemben. Nem véletlen, hogy a portugálok az első félidőben az összes veszélyes támadásukat az ő bal, a mi jobb oldalunkon vezették, és az első két gól is arról az oldalról született.

Sajnos Bese nem tudott felnőni a feladathoz, egyszerre nem tudta az egész jobb oldalt bejátszani, többször vagy elől ragadt (ez kulcsfontosságú volt az első kapott gólnál), vagy nem ért fel a támadásokhoz.

Ennek a rendszernek nagy előnye lehetne, hogy könnyű mögékerüléseket csinálni. Na, ez nem valósult meg a magyaroknál, Bese és Dzsudzsák összműködése ebből a szempontból értékelhetetlen volt a meccsen. A csapatkapitány többször behúzódott, de hasztalan, nem sikerült védőt elvinnie, vagy éppen Bese nem ért fel. A bal oldali képen óriási az üres terület a jobb oldalon, Bese mégse fut be oda, így Dzsudzsák kénytelen befelé passzolni. A második képen pedig Dzsudzsák bújt el passzárnyékban, a portugálok hermetikusan lezárták a területeket, így Bese egyedül kénytelen a kapu felé indulni.

A három kapott gól ellenére azt kell, hogy mondjam, helyenként egész szép megoldásokat láthattunk védekezésben, kár, hogy a Bese-Lang duó bizonytalanságai drasztikusan megnövelték a hibáinkat. Védekezésünket kb. a középkör szélénél, nagyjából 40 m-nél kezdtük meg, tehát nem lehet azt mondani, hogy betömörültünk volna.

A két védelmi lánc szépen kirajzolódik, Szalai támadja a labdás embert, Ronaldo pedig lesen.

A magyar labdakihozatalok nagyjából a félpályáig rendben voltak. A játékrendszer megváltoztatásával az eddig megszokott labdakihozatalaink – azaz, hogy Nagy Ádám visszalép a két belső védő közé, és a két szélsőhátvéd feljebb lép, és szabadon labdát kaphat – úgy módosult, hogy mivel az öt védő közé nyilván értelmetlenség lett volna Nagynak visszalépnie, ezért a szerepét a debütáns Vinícius vette át. A kirúgással, vagy közvetlenül utána játékba hoztuk a két szervező, belső középpályás – Gera és Nagy – valamelyikét, aki visszapasszolta a labdát Vinicíusnak, ő pedig továbbította az akkorra már üres szélre, hiszen a portugálok addig vagy megkezdték a belső területek támadását, és így szabadon maradt a szél, vagy nem tartották fontosnak, hogy megtámadják már a mi térfelünkön szélsőinket, illetve a szélső hátvédjeinket. Ha Vinícius éppen nem volt megjátszható, akkor gyakran Gulácsiig került vissza a labda, aki nagyon okosan nem rugdalta el őket, hanem rendszerint a szélen üresen helyezkedő hátvédeket hozta játékba.

Gera visszaadja Viníciusnak, aki kész a két szélső hátvéd megjátszására.

Itt viszont Viníciuson van ember, így Gulácsi kénytelen bal oldalra kirakni a labdát, ami remek döntés, hiszen látható, hogy teljesen üresen van ott Kádár.

A magyar labdakihozatalok viszonylag jól működtek a kb. a félpályáig. Azután sajnos elfogyott a tudomány, amely nagyban annak is volt köszönhető, hogy Szalai igencsak el volt szigetelve a többiektől. Ez nem a magyar csatár hibájából fakadt, hanem hogy miből, arra a portugálok játékának elemzése után kapunk választ: a luzitánok a mérkőzés folyamán szerettek hosszú labdákkal és átforgatásokkal, gyors oldalváltásokkal operálni. Ezáltal egyrészt nagymértékben megnövelték a magyarok hibáit a szélességi területszűkítésben (az átforgatásokkal), valamint mélységében is széthúzták a válogatottat. Így kialakult a „hosszú csapat” jelensége, amely azt jelenti, hogy a csapatrészek egymástól túlságosan távol vannak a pályán hosszában. Ezáltal nehézkessé váltak a támadásépítéseink, az átmenet a középső harmadból a támadó harmadba. Kár, hogy ezt felíveléseinkkel se tudtuk kompenzálni, amelyek nem voltak elég pontosak ezen a napon. Itt válik érdekessé az első feltett kérdésem, amely Kleinheisler pótlására vonatkozott. Megállapíthatjuk, hogy nem sikerült pótolni az oslói hőst. Storck először játékrendszer-váltással próbálta kiküszöbölni a hiányát, de ez nem jött be, és ezzel meg is kaptuk a választ arra, hogy miért lett „hosszú a csapat”: ugyan Kleinheisler lehet, hogy kissé forrófejű, és lelkesedése, taktikai fegyelmezetlensége párszor inkább árt a csapatnak, mint használ, de ha nincs a pályán a Magyar Válogatottban, akkor nincs aki támadó középpályásként kapcsolatot teremtsen a középpálya és az ék között. A szombati meccsen az első félidőben konkrétan senki nem volt a posztján, a második félidőben pedig nekem úgy tűnt, Dzsudzsák lesz az, aki próbálja átvenni a szerepét, de kevés sikerrel járt (Balázstól szemmel láthatóan idegen a pálya belsejében futballozni, de a küzdésére nem lehetett panasz). Így akárcsak az elsőben, a második félidőben is kijött Kleinheisler hiánya, tehát Szalai nem sokkal került közelebb a többiekhez, és pozíciós játékra kényszerült. Pedig rajta nem múlt: a fellőtt labdákat viszonylag nagy hatékonysággal levette, és tartotta meg, csakhogy nem igazán tudott senkinek passzolni, a már fent említett okok miatt.

És ha már második félidő: Bernd Storck játékrendszert váltott a szünetben, visszatért a már jól bevált 4-1-4-1-hez, ami Dzsudzsák feljebb lépésével többször 4-4-1-1-re módosult. Ez már jobban feküdt a csapatnak, látszólag a játékosok jobban mozogtak ebben a rendszerben, jobban ismerték azt. A Lang-Lovrencsics cserével két klasszikus full back, Bese és Korhut, valamint két klasszikus szélső, Lovrencsics és Gyurcsó lett a csapatban. A válogatott jobb oldala is stabilizálódott ezáltal, de külön kiemelném a másik szélt is: Gyurcsó és Korhut kapcsolata már az Andorra elleni meccsen is jól működött, szép kényszerítőket, kombinációkat láthattunk tőlük. A két játékos között megvan a kémia, ez pedig a kevés pozitívum egyike volt a meccsen.

Egy példa: Gyurcsó mélységi passzt kap, megtartja a labdát, miközben Korhut észreveszi, hogy üres a bal szél, ezért megindul felfelé.

Korhut felért, Gyurcsó oldalpasszt ad Korhutnak, aki szabadon kapja a labdát, mivel Gyurcsó elvitte a védőket befelé. A szélső védő így kényelmesen beadhatja a játékszert, kár, hogy végül lecsúszott a beadás, és Szalai csak az égbe tudta lőni azt.

Most pedig nézzük részletesen a kapott gólokat, miben hibáztunk, hogy lehet ezeket a jövőben javítani:

1. gól:

Nagy kár ezért a bekapott gólért, hiszen ezt megelőzően két nagyon szép területvédekezési megoldást láthattunk a magyar csapattól. Ez az első szép megoldás, a kiváltó ember jól támadja a labdást, míg Gyurcsó helyesen zárja a passzsávokat. Ronaldo pedig külön figyelmet kap Viníciustól.

Ez pedig a második, látható, hogy ismét jó a területszűkítés, figyelünk a portugál támadókra.

Sajnos itt viszont már védekezési hibák tömkelege figyelhető meg. A négyeslánc eltolódott balra, Bese bent ragadt, így Guerrerio hatalmas üres területen kaphatja a labdát. Az is látható, hogy Vinicius még csak fut vissza, így nem teljes a védelem.

Itt pedig már a bepassz pillanata, a belső embereket nem sikerül felvenni (vagy túlságosan Cristiano Ronaldora koncentráltunk), így Andre Silva kibújik a védők között, és bepasszolhatja a labdát a hálóba. Sem Kádár, sem Korhut nem fogta, és ez sajnos végzetes hibának bizonyult.

2. gól:

A portugálok felívelik a labdát Andre Silva irányába. Egy érdekes mozzanat figyelhető itt meg: Lang és Bese „duplázik”, azaz ketten is támadják a labdát, csakhogy mindketten hátrafele. A négyeslánc megbomlik, így Ronaldo kényelmesen befuthat a köztük keletkezett résbe. A két hátraváltó védő egyikének se sikerül elfejelni a labdát, de nem ez itt a legnagyobb baj (habár kettejük közül legalább egynek illett volna). Hanem hogy ez lehetett volna a kevés olyan helyzetek egyike, amikor jól alkalmazható a lesreállítás: ha Bese és Lang egyvonalban marad a többiekkel, vagy mindenki egyszerre előremozog, Silva vélhetően lesen kapta volna az indítást. Így viszont Portugáliáé lett a labda, amiért aztán a gólt is kaptuk. Hozzáteszem, Quaresma szintén szabadon érkezett a jobb oldalunkon, tehát több passzopciója is volt a portugáloknak.

De oldalpassz helyett egy szépségdíjas találat született belőle: a láncon keletkezett résben szabadon kapja Ronaldo, aki egy világklasszishoz méltó gólt rúg az alsó sarokba. Kicsit felmerül a kapus felelőssége is, de ezt a gólt sokkal inkább a Lang-Bese páros nyakába varrhatjuk.

3. gól:

Az egyetlen olyan találat, amin nem lehet sok mindent elemezni: Cristiano Ronaldo a meccsen nem először mutatta itt meg, miért a világ egyik legjobbja. A védelem nem hibázott, hiszen jól ügyelte a lesre az egyvonal megtartásával, Gulácsi viszont véleményem szerint benne volt a gólban, ugyanis a sorfalat a rövidre állította, ez alapján neki a hosszút kellett volna védenie, csakhogy ott óriási lyuk tátongott – oda is kapta a gólt a magyar csapat.

Ezzel pedig a második feltett kérdésemre is választ kaptunk: Ronaldot nem sikerült semlegesíteni. Nyilván két gólja magáért beszél, de nemcsak azért nem találtuk meg az ellenszerét, mert más dimenzióban futballozott ezen a meccsen, hanem mert a védelem előtt szabadon mozgott, hol jobb, hol bal oldalon tűnt fel, ezáltal lehetetlenség volt konkrét embert állítani rá. No, nem mintha bárki is képes lett volna emberfogással levenni őt a pályáról.

Összességében tehát ezen a meccsen sajnos sem egyéni teljesítményekben, sem taktikailag nem sikerült az Európa-bajnok fölé nőni. Azonban voltak előremutató jelek, illetve ha sikerül a cikk során taglalt hibáinkat kijavítani, augusztusban játszhatunk majd egy szorosabb meccset hazai pályán a luzitánokkal. Hogy mennyi tétje lesz majd annak a meccsnek, azt most egyelőre ne firtassuk.

Címkék: Szakmai szemmel

Portugália - Magyarország: beharangozó

2017.03.19.

Nemsokára VB-selejtezőt játszik a Magyar Válogatott, nem kisebb ellenfél, mint a regnáló Európa-bajnok Portugália ellen. Ahogy azt az olvasók már megszokhatták, mint minden válogatott meccset, ezt is többrészes cikksorozattal vezetem fel. Ezen sorozat harmadik, egyben utolsó részeként jöjjön a mérkőzés beharangozója, szurkolói szemmel.

Nagyon fontos selejtező következik a Magyar Válogatott számára, ez vitán felül áll. Ugyanis véglegesen eldőlhet a sorsunk a kijutást illetően, hiszen ha nem nyerünk, akkor gyakorlatilag minimálisra csökkenek az esélyeink, hogy legalább a pótselejtezőt érő második helyre odaérjünk. Persze korábban már boncolgattam, hogy nem lenne muszáj ebben a selejtezősorozatban mindent egy lapra feltéve megcélozni a kijutást, aztán vélhetően a végén nagyot koppanni - ékes példáját láthattuk ennek a fajta mentalitásnak például az Koeman és az Egervári-érában. A további okokra nem térnék ki, eleget írtam már róla.

Na persze elsődlegesen nem az adja a mérkőzés nehézségét, hanem az, hogy az aktuális EB-győztes, világsztárokat felvonultató portugál válogatott jön majd szembe - ahogy mondani szokták, ez a meccs akkora 1-es, hogy lelóg a szelvényről.

Akkor mégis miben bízhatunk? Először is, az EB-n már megmutattuk, hogy hogy kell játszani a portugálok ellen, jó lenne azt a formát újra elővenni. Abban biztos vagyok, hogy ez a jelenlegi Magyar Válogatott kikapna a nyári EB-n szereplő (és a portugálok ellen ikszelő) válogatottól, azt viszont nem merem állítani, hogy a mostani portugál válogatott erősebb, mint amelyik ellen játszottunk nyáron, sőt. Nem véletlenül másodikak a csoportban. Aztán ismét bőséges idő állt Storck rendelkezésére, hogy felkészítse a csapatot, reméljük, ez sikerre fog vezetni, mind erőnlétileg, mint mentálisan, taktikailag. A válogatottunk ősszel várakozáson alul szerepelt, ám azt igenis látni kell, hogy kialakulóban van egy stílusa a csapatnak: labdatartásra épülő támadó játékkoncepció, pozíciós játékkal. Ezt ha nem adjuk fel, kis mértékű stílusmódosítással (ami elengedhetetlen erősebb csapatok ellen), sikeresek lehetünk. Gondolok itt arra például, hogy nyilván Ronaldonak külön figyelmet kell majd szentelni, és elképzelhető, hogy fel kell adni a labdabirtoklást, de ez csupán spekuláció a részemről. Végül, de nem utolsó sorban, ott lesznek a fanatikus szurkolók, akik biztosan teljes erővel bíztatják majd a csapatot, és ez adhat majd egy pluszt a játékosainknak.

Az érem másik oldala, hogy nyilvánvalóan a portugálok pontosan tudják, hogy milyen következményekkel járhat, ha kikapnak, egyrészt ezért is vannak eredménykényszerben, másrészt pedig, mert valószínűsíthetően nem akarnak pótselejtezőt játszani, márpedig Svájc jelen pillanatban őket megelőzve vezeti a csoportot. Egy pillanatra sem fogják lebecsülni a magyar csapatot, ezért is lesz ez egy borzasztóan nehéz meccs.

Összegezve a leírtakat, a józan eszem azt diktálja, hogy a Portugálok fogják majd győztesen elhagyni az Estadio da Luz gyepét. Ugyanakkor ott motoszkál a fejemben a megérzés, hogy talán-talán most majd kijön nekünk a lépés, nem úgy, mint Feröer vagy Svájc ellen.

Szombaton, este háromnegyed 11 tájban már mindenre választ kapunk. Addig is marad a szurkolás. Hajrá Magyarok!

Portugália - Magyarország: magyar kezdő 11

2017.03.18.

Nemsokára VB-selejtezőt játszik a Magyar Válogatott, nem kisebb ellenfél, mint a regnáló Európa-bajnok Portugália ellen. Ahogy azt az olvasók már megszokhatták, mint minden válogatott meccset, ezt is többrészes cikksorozattal vezetem fel, most következzen a szokásos kezdő 11-összeállító cikk.

Talán már nem kell leírnom, de azért megteszem: az alábbiakban közölt összeállítás nem a várható kezdőcsapat, hanem az én általam legjobbnak vélt kezdő 11!

Kapus: Gulácsi Péter

A legmagasabb szinten véd a kapusok közül, a szezon összes bajnokiját végigjátszotta, a VB-selejtezőkön magabiztosan őrizte a magyar kaput. Nem vitás, ő jelenleg a legjobb magyar kapus, és az ő nevével kell kezdődnie a Válogatott összeállításának Lisszabonban.

Jobbhátvéd: Fiola Attila

Őszintén szólva eredetileg Botka Endrét tettem volna be a posztra, de ő végül kimaradt az utazó keretből (az én nagy meglepetésemre). Ugyanis Fiola és Bese is ki-kimaradozott klubcsapatából az utóbbi időben, úgyhogy a Videoton bekkje felé is csupán a rutinja miatt billen a mérleg nyelve.

Középhátvédek: Lang, Kádár

Azt gondolom, Lang helye a kevésbé megkérdőjelezhető, Guzmics kiválásával első számú magyar középhátvéddé lépett elő, ráadásul a manapság ötödik topligaként emlegetett Ligue 1 egyik csapatában, a Dijonban lép hétről-hétre pályára (ha mostanság néha padozott is többször, összességében alapembernek számít ott). Kádár helye pedig azért kérdéses, mert ő elsődlegesen balhátvédként jöhetne szóba, csakhogy tud középhátvédet is játszani, így vélhetően szükség lesz a szolgálataira középen. Persze itt is vannak alternatívák, de kockázatos lenne újoncot avatni mondjuk Vinícius személyében.

Balhátvéd: Korhut Mihály

Kádárt azért merném betenni középre, mert van egy remek alternatívája a balon: Korhut. A volt debreceni játékos kiváló idényt fut a Hapoel Beer-Shevában, az Európa Ligában is szerepelt, sérülése már a múlté, és sokat fejlődött, amióta légiósnak állt. Ezt már láthattuk válogatott meccsen is, úgyhogy nyugott szívvel raknám be őt balhátvédnek.

Védekező középpályások: Nagy Ádám, Gera Zoltán

Itt sincs különösebb meglepetés, Nagy Ádám játéktudásban a válogatott motora, Gera pedig taktikai tapasztalataival, meglátásaival kihagyhatatlan. Vannak minőségi posztriválisok, de szerintem kár lenne arra fecsérelni a szót, hogy miért nem ők valók a kezdőbe.

Balszélső: Dzsudzsák Balázs

Csapatkapitányként kihagyhatatlan, meg amúgy is, szerintem nincs, aki megkérdőjelezné kezdőcsapat-tagságának jogosságát. Örömteli, hogy jó formának örvend, és szorgosan termeli a gólokat, gólpasszokat, még akkor is, ha azok az Emírségek-beli ligában, és az ázsiai BL-ben esnek.

Támadó középpályás: Kalmár Zsolt

Ki pótolja Kleinheisler Lászlót? Azaz ki legyen a támadó középpályás Lisszabonban? Elképzelhető, hogy Storck játékrendszert vált a probléma kiküszöbölésére (erre tett már utalást nyilatkozatban). Én viszont megmaradok a jól bevált 4-2-3-1-es felállásnál, így egy támadó középpályást is teszek a "csapatomba". Választásom pedig Kalmár Zsoltra esett, aki a szóba jöhető játékosok közül a legtöbb válogatottsággal rendelkezik, szóval a legtapasztaltabbnak számít e téren. Sallai Roland mellett talán az szól, hogy a Serie A-ban játszik mostanában egyre többet, de én mégis inkább Kalmárt mondanám. Holman Dávid ellen pedig egyértelműen az szól, hogy újonc, meg valljuk be, nem a legmagasabb szinten játszik jelenleg. És akkor még az utólag behívott Adorján Krisztiánról szót sem ejtettem, de úgy hiszem, felesleges taglalnom, hogy miért nem őt jelölném a kezdőcsapatba Portugáliában.

Jobbszélső: Lovrencsics Gergő

Bevallom, itt gondolkoztam a legtöbbet, hiszen Gyurcsó Ádám is éppolyan remek választás lenne, mint a Fradi szélsője. Gyurcsó ősszel egyértelműen rászolgált arra, hogy egyre inkább számításba vegyék a nemzeti csapatnál is, ezt pedig két góljával hálálta meg. Nyilván sokan mondhatnák, hogy akkor miért nem őt állítanám a kezdőbe? A válasz kicsit összetett. Lovrencsics kezdetése meglepetésszámba menne nyilvánvalóan, ám ami mellette szól, hogy egyrészt, úgy néz ki, maga mögött hagyta pocsék őszi formáját, és egy valamivel jobb játékost láthatunk hétről-hétre Fradi mezben. Másrészt, ha megkapná a bizalmat a kezdőben, akkor biztosan extra motivált lenne, hogy bizonyítson, mint amilyen mostanában a klubmeccseken is. Harmadrészt, nyáron, az EB-n jól játszott már egyszer a portugálok ellen, miért ne tehetné ezt meg másodszor is? Szóval ezért esett rá a választásom.

Középcsatár: Szalai Ádám

Storcknál biztos nem lenne kérdés, hogy ő kezd, még akkor sem, ha nem játszana ilyen jó formában. Nekem is az elsőszámú választásom jelenleg, rövid időn belül kétszer is duplázott a bivalyerős Bundesligában, mostanában szinte minden fordulóban szerephez jut, illetve ősszel már-már a régi Szalait láthattuk címeres mezben is.

Tehát az én kezdő 11-em Portugália ellen:

Gulácsi - Fiola, Lang, Kádár, Korhut - Nagy, Gera - Dzsudzsák, Kalmár, Lovrencsics - Szalai

Hajrá Magyarok!

Címkék: Játékosokról

Portugália - Magyarország: keretelemzés

2017.03.10.

Nemsokára VB-selejtezőt játszik a Magyar Válogatott, nem kisebb ellenfél, mint a regnáló Európa-bajnok Portugália ellen. Ahogy azt az olvasók már megszokhatták, mint minden válogatott meccset, ezt is többrészes cikksorozattal vezetem fel, elsőként jöjjön a magyar keret kielemzése.

Kezdjük azzal, tulajdonképpen kik is alkotják a keretet:

KAPUSOK:

Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)


VÉDŐK:

Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon), Vinícius Paulo (Videoton)


KÖZÉPPÁLYÁSOK:

Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (Debrecen), Kalmár Zsolt (Bröndby), Kleinheisler László (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna), Pintér Ádám (Greuther Fürth)


CSATÁROK:

Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (al-Garafa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Palermo), Szalai Ádám (Hoffenheim)

___________________________________________________________________

A keret elemzésekor posztonként fogok haladni. Közben kiemelt képpen foglalkozom a következő két kérdéssel: egyrészt, hogy az EB keretben szereplők közül, a két válogatottól visszavonult játékos - Király és Juhász - kivételével, kik maradtak ki, és ennek mi lehet az oka, illetve hogy kik azok, akik talán még befértek volna a keretbe, és kik azok, akiknek némiképp meglepetés a behívása. Ezen szempontok vizsgálatakor érdemes fejünkben tartani Storck azon mondatát, hogy bizonyos játékosaiban csalódott a svédek elleni felkészülési meccsen - több játékos mellőzése minden bizonnyal ide vezethető vissza, de részletesen is vissza fogok erre térni.

Rögtön kezdjük is a kapusokkal. Azt gondolom, Gulácsi Péter behívásán nincs mit vitatkozni, a legjobb magyar kapus jelenleg, ehhez kétség sem fér, minden bizonnyal ő védi majd a magyar kaput Lisszabonban. Dibusz Dénes és Megyeri Balázs behívása sem meglepetés, viszonylag jó formában vannak, Megyeri folyamatosan játszik a a Fürthben, Dibusz pedig még nem kapott gólt tavaszi bajnokin, és a kupában is csak egyet. Kovácsik behívása némiképp meglepő, de azt nem lehet mondani, hogy nem szolgált volna rá a behívóra - ugyanakkor azt le kell szögezni, hogy egy kapus ki fog maradni a végleges keretből, és az alighanem Kovácsik lesz.

A balhátvédeknél különösebb meglepetésről nem beszélhetünk, Kádár Tamás talán a jelenlegi legjobb magyar védőként nem maradhatott ki (nála úgy látszik, nem érvényesült Storck elve, miszerint a frissen klubbot váltottakat ezen a meccsen nélkülözi), Korhut Mihály szerencsére felépült a sérüléséből, ami kiváltképp jó, hiszen remek szezont fut, hasznos tagjává válhat a válogatottnak, Hangya Szilveszter pedig már-már állandó kerettagnak számít Storcknál, és tavasszal a Vasas összes tétmeccsén szerephez jutott.

A középhátvédeknél már sokkal érdekesebb a helyzet. Lang Ádám kerettagsága megkérdőjelezhetetlen, mint klubszinten legmagasabban jegyzett magyar hátvéd. Az EB-kerethez képest kimaradt Guzmics Richárd, aki abszolút alapembernek számít Storcknál, sajnálatos módon sérülés miatt kell majd nélkülözni. Az ő pótlását kell majd megoldani, méghozzá a Kálnoki-Kis - Vinícius kettős valamelyikének. Azért abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ők ketten jelenleg a legjobb magyar középhátvédek Lang után, hiszen azért akarva-akaratlanul felmerül Korcsmár Zsolt neve: rejtély, hogy ő miért nem kerettag, hiszen rendszeresen játszik, és Storck alatt még egyszer sem kapta meg a bizalmat. Illetve ott van még Bobál Dávid is a magyar centerhalfok közül - azért sokkal rosszabb nem lehet, mint a fent említett duó. Azért az mindenesetre jól mutatja, hogy Storck mennyire elégedetlen a középhátvédekkel, hogy a frissen honosított Vinícius egyből meghívót kapott.

A jobbhátvédeknél Fiola Attilának gyenge formája és a Vidiből való ki-kimaradása ellenére meghívót postáztak, ahogy Bese Barnabásnak is, aki szintén kikopó félben van a Le Havre-ból. Botka Endre behívása viszont jó döntés, véleményem szerint elkapta a fonalat a Fradiban, rendszeresen játszik, és a mérkőzéseken csapata egyik legjobbja szokott lenni.

Védekező középpályásból kettőt találunk a keretben: Nagy Ádám biztos kerettagnak számít, alapember a Bolognában és a válogatottban is, hiba lenne kihagyni. Pintér Ádám felé pedig úgy néz ki, ismét él a bizalom: ősszel többször kerettag sem volt, tétmeccsen pedig egy percet sem játszott a válogatottban (valljuk be, egyáltalán nem is szolgált rá a Fradiban nyújtott teljesítménye alapján), viszont most fordult a kocka, mivel a Greuther Fürthben rendszeresen játszik, nem is rosszul, ráadásul szerepe felértékelődhet az amúgy EB-kerettag Elek kihagyása miatt, akinél Storck a klubváltásra hivatkozott - talán ő az egyetlen, ahol ez valós indoknak is tűnik. Persze ott van még Gera Zoltán is, aki a válogatottban taktikailag kulcsfontosságú. A Ferencvárosban viszont mostanában előrébb, középső középpályásként játszik, csak az kérdés, hogy hol számít majd rá Storck, mert hogy még mindig kihagyhatatlan, az is biztos.

A támadó középpályások behívásakor vélhetően fontos szempont volt, hogy Kleinheisler László pótlására megtalálják a megfelelő személyt, hiszen az oslói hős eltiltott lesz a portugálok elleni meccsen (hozzáteszem, így is a kerettel tréningezhet). Mondhatni, hogy erre a posztra zöldfülűek jutottak (hacsak nem Gerával számol Storck támadó középpályásként): Sallai, Kalmár és Holman. Hármójuk behívása inkább annak szól, hogy lássák, be lehet kerülni a keretbe, ezért tegyék oda magukat, csakhogy valamelyikőjük minden bizonnyal kezdő is lesz. Sallai Roland egyre többet játszik a Palermoban, az ő behívása talán a legkisebb meglepetés. Kalmár Zsoltnál úgy látszik, szintén nem volt tényező, hogy klubot váltott a télen, illetve, hogy a lehetséges 270 bajnoki percből 95-öt töltött a pályán tavasszal. Holman Dávid viszont szépen teljesít a Debrecenben, de azt nem merném kijelenteni, hogy kiemelkedő, válogatott szinten. Így meg kell említenünk Szántó Tamást, aki a Rapid Wien alapembere, biztos vagyok benne, hogy maximálisan alkalmas lenne Kleinheisler pótlására, nyilván ellene szól, hogy a felnőtt válogatott keretébe még egyszer sem kapott meghívást. 

A behívott szélsők úgy gondolom, mind rászolgáltak a kerettagságra. Dzsudzsák Balázsra külön nem is kell kitérnem, amíg vissza nem vonul a válogatottól, addig ő meghívást fog kapni oda, és nem is ok nélkül. Gyurcsó szintén jó idényt fut, a tavasza is jól indult, ráadásul egyre jobban válik kihagyhatatlanná a válogatottból, az ősszel két meccsen két gól volt a mérlege. Lovrencsics Gergő viszont biztosan nem őszi formája alapján kapott meghívást (habár akkor is kerettag volt, ezek szerint Storck igencsak megbízik benne), viszont látszik, hogy odatette magát a téli felkészülésen, jól kezdett tavasszal, egy ilyen motivált Lovrencsics mindenképpen megérdemli a behívót. Az amúgy középcsatár Németh Krisztiánnal is minden bizonnyal szélsőként számol majd Storck, ő sérülése után ismét teljesen ép, és ugyan a sportszakmailag nem túl magasan jegyzett katari bajnokságban, de a beszámolók szerint jól teljesít. Viszont óriási meglepetés Stieber Zoltán kihagyása: az EB-n kerettag volt, ősszel jól teljesített a válogatott meccseken. Rendben van, tavasszal csak 13 perc jutott neki a Kaiserslauternben (részben egy betegség miatt), de alapvetően az esetében nem tudok másra gondolni, minthogy ő lehetett az egyik, aki kihúzta a gyufát Storcknál a svédek elleni meccsen, holott szerintem akkor jól játszott.

Klasszikus középcsatárból hármat találunk a keretben (ha nem számítjuk ide Némethet). Szalai Ádám helye nem lehet kérdés, jó formának örvend, rövid időn belül kétszer is duplázott a Bundesligában, és a szükséges játékperceket is megkapja, no meg Storck első számú csatára a válogatottban. Priskin Tamás is szépen termeli a gólokat, igaz egy kevésbé nívós bajnokságban, de összességében nem lehet vitatni a meghívója jogosságát. Eppel Márton pedig a legelőrébb lévő magyar az NB1. góllövőlistáján, megkockáztatom, behívása nem meglepetés, legfeljebb annyiban, hogy még nem játszott sose a válogatottban, és vélhetően nem a portugálok ellen fog átesni a tűzkeresztségen. Két EB-kerettag kimaradó viszont van: Böde Dániel kihagyása számomra nem meglepetés, gyenge formát mutat az FTC-ben, jelenleg tényleg nincs válogatott szinten, reméljük, ez hamarosan megváltozik. Nikolics Nemanja kihagyása annál érdekesebb: Storck a téli klubváltásra hivatkozott, és Nikolics valóban keveset tudna együtt készülni a csapattal a Chicago Fire bajnoki menetrendje és a hosszú repülőút miatt, de nekem ez a klubváltásos "duma" kicsit álkifogásnak tűnik: láthattuk, hogy bizonyos, Nikolicsnál gyengébb képességű játékosoknál ez nem okozott gondot, ráadásul a transzfer még az átigazolási szezon kezdetekor lezajlott. Azóta Niko szépen termelte a gólokat az edzőmérkőzéseken, a bajnokságban is bemutatkozott már. Az igazi ok inkább ott keresendő, hogy vélhetően Storck nem állítaná be a portugálok ellen, aminek nyomós oka van (ezt én is többször taglaltam már a blogon), így valóban megmenti Nikolicsot a felesleges oda-vissza repülőúttól, és önmagát is a játékost a kezdőbe követelő újságírók és szurkolók hadától. Ellenben aki egyértelműen megérdemelné a behívót, az nem más, mint Futács Márkó: nagyon megy neki az amugy acélos horvát bajnokság egyik legjobb csapatában, a Hajduk Splitben, a szezonban már 9 gólnál jár, és meg vagyok győződve róla, hogy eléri a vele ellentétben kerettag Eppel szintjét. Egyszer ő is megérdemelné a bizalmat, ha más nem, majd barátságos meccsen.

Ennyi lett volna, úgy gondolom, elég részletesre sikerült az elemzésem, mindenesetre a legjobbakat kívánom a Magyar Válogatottnak a portugálok ellen, nemsokára további felvezető cikkekkel jelentkezem! Hajrá Magyarok!

Címkék: Játékosokról

MLSZ kérdőív - az én válaszaim

A Magyar Labdarúgó Szövetség nemrég egy 11 kérdésből álló kérdőívet tett közzé, amelyben kifejezetten a szurkolók véleményére kíváncsi azokban a témákban, amelyek az elmúlt évek legvitatottabbjai közé tartoztak. A kezdeményezéssel teljes mértékben egyetértek, remélem a szövetségben meg is fontolják majd a javaslatokat, válaszokat. Természetesen én is kitöltöttem az ívet, úgyhogy most közzéteszem a válaszaimat, sőt, röviden indokolnám is őket. Vágjunk bele!

1. Ön milyen csapatszám mellett szervezné az NB 1-es és NB 2-es bajnokságokat?

Én a "kis létszám mellett (10-12 csapat/bajnoki osztály)" opcióra klikkeltem. Természetesen kizárólag az NB 1 miatt, az NB 2-ben nem csökkenteném a csapatok számát, de erre majd egy másik kérdésben visszatérek. Viszont úgy gondolom, a jelenlegi modell működik, a 12 csapat stabilan tud működni, nincsenek szürreális gazdasági viszonyok, elmaradt meccsek, visszalépések a bajnokságtól, és valamennyire kiegyenlített is lett a honi élvonal.

2.) Ön milyen lebonyolítási formát alkalmazna az NB 1-es bajnokságban?

A kérdést már többször tárgyaltam ezen a blogon, úgyhogy nem is nagyon részletezném, miért a "Körmérkőzéses alapszakasz (mindenki játszik mindenkivel kétszer), utána körmérkőzéses felsőház és körmérkőzéses alsóház (mindenki játszik mindenkivel kétszer házon belül)"-t választottam.

3. Ön szerint szüksége van-e valamilyen módosításra illetve ösztönzésre, annak érdekében, hogy a csapatok jobban törekedjenek győzelemre illetve gólszerzésre?

Valamilyen szinten valóban kéne premizálni azokat a csapatokat, akik minél több gólra törekednek, valami hasonló rendszerben, mint a megszerzett pontokért kiosztandó milliók. Ezért kattintottam a "Igen, kellene, hogy izgalmasabb legyen minden mérkőzés" lehetőségre.

4. Ön szerint kell-e befolyásolni (korlátozni) a külföldiek számát a mérkőzéseken?

"Igen, de nem kötelező szabállyal, hanem pénzügyi ösztönzéssel" - így szól az én válaszom. Úgy gondolom, előnyére vált a bajnokságnak, hogy kevesebb a légiós, valóban fontos lenne, hogy többségében magyarok játszanak a magyar bajnokságban, azonban nem minden áron, ha jó a légiós, és növeli a bajnokság színvonalát, akkor jöjjön, és ha esetleg annyi a minőségi légiós, hogy túllépik a korlátot, hadd legyen a csapat szíve joga, hogy lemondanak-e ezért cserébe a pénzről. Azaz a jelenlegi rendszer megfelelő.

5. Ön szerint kell-e kötelezni vagy ösztönözni a fiatal magyar játékosok (19 évesek vagy fiatalabbak) szerepeltetését a mérkőzéseken?

A válaszom hasonló, mint az előző kérdésre adott: "Igen, de nem kötelező szabállyal, hanem pénzügyi ösztönzéssel". A mostani rendszer bevált, úgy gondolom, hogy sokat nem gyengült ezzel a bajnokság, hogy díjazzák a fiatalok szerepeltetését. Természetesen a kötelező jelleget nem támogatom, szerintem ezzel esnénk át a ló túloldalára: a csapatoknak kényszerből mindenképpen játszatni kéne egy 20 éven aluli játékost, aki egyrészt nem biztos, hogy megüti a kívánt nívót, másrészt pedig egy idő nem is venné komolyan a csapatba kerülésért folytatott harcot, mondván, úgyis be kell őt rakni a kezdőbe.

6. Ön szerint a szövetség a kluboknak fizetendő pénzek elosztásakor figyelembe vegye-e a nézőszámokat az NB I-ben?

Véleményem szerint ez lenne az egyik leghasznosabb újítás, ha bevezetnék. Jelenleg az egyik legégetőbb probléma a magyar futballban az alacsony nézőszámok, ezáltal valamelyest biztosan növekedne. Természetesen most is vannak klubok, akik mindent megtesznek a nézők becsalogatásáért, de ha a pénzek elosztásakor ez a szempont is játszana, biztos vagyok benne, hogy például minden társadalmi réteget, szurkoló típust szívesen látnának a stadionban, és nem kötnék a belépőjegy vásárlást értelmetlen feltételekhez... Ezért válaszom: "Igen, fontos lenne ezzel is ösztönözni őket, hogy tegyenek meg mindent a nézők kiszolgálásáért, a nézőszám növeléséért".

7. Ön szerint melyik állítás áll legközelebb az igazsághoz a nézőtéri magatartással kapcsolatban?

Azért teljesen nincs rendben minden, de úgy gondolom összességében nem találhatunk kivetnivalót: a szurkolói kultúra fejlődött, sajnos ez átfordult egy negatív folyamatba is - gyakran uralkodik steril hangulat a lelátón. A jó hangulat képes ellensúlyozni egy rosszabb meccset is (amiből nem egy van a honi élvonalban), ennek érdekében én például engedélyezném a pirotechnika használatát, legalább a kapu mögött. Én azért a "Teljesen rendben van minden a lelátókon" választási lehetőséget jelöltem be.

8. Állítsa fontossági sorrendbe az alábbi tényezőket, hogy Ön szerint minek kell változnia, hogy többen menjenek NB I-es mérkőzésre (a legfontosabb az 1, a legkevésbé fontos az 5)

Azt gondolom különösebb indoklást nem igényel, úgyhogy csak leírnám a saját sorrendemet. 1.: Legyen sokkal színvonalasabb a játék. 2.: Legyen sokkal olcsóbb a jegy. 3.: A jegyvásárlási (regisztrációs) szabályok könnyítése. 4.: A szurkolók jobb és tartalmasabb kiszolgálása. 5.: Sportszerű szurkolás.

9. Ön szerint a 12 csapatos NB I hány mérkőzését közvetítse egyenes adásban a közvetítési jogokkal rendelkező MTVA?

"4-5" - mondtam én. Szintén fontos kérdésnek tartom ezt. Az biztos, hogy a jelenlegi két közvetített meccs kevés, még úgy is, hogy az összes meccset lehet streamelni (amely általában akadozik és gyenge minőségű - tehát megöli a meccsélményt). Nyilván a 6 tv-s meccs is túlzás lenne, hiszen akkor az összes meccsnek külön időpontban kellene kezdődnie, ami nehezen kivitelezhető. Azonban 4-5 meccset megérné közvetíteni, hiszen ha a néző nem látja, hogy mi is folyik a magyar pályán, akkor nem fog kedvet kapni ahhoz, hogy mindezt élőben is megtekintse - márpedig ez lenne a cél.

10. Ön szerint törekedni kell-e arra, hogy az NB II-es bajnokság feltételei minél nagyobb mértékben legyenek azonosak az NB I-es bajnokság feltételeivel?

Szintúgy kulcskérdés a fenti. Azt gondolom a jelenlegi rendszer megfelelő. Ugyanis 32 profi csapatot elbír a magyar labdarúgás, úgy, hogy ezek többsége az NB 2-ben játszik (hiszen így kevesebb az anyagi teher). A másodosztály létszámának felduzzasztásával a fiatal játékosok nagyobb esélyt kaptak, hogy egy profi osztályban bemutatkozhassanak, fejlődjenek. Valahol azért az lenne a cél, hogy az NB 2 a tehetségek terepe legyen, ahol rendszeresen játszhatnak, fejlődhetnek, és alkalomadtán felkerüljenek egy komolyabb NB 1-es csapatba. Ezért is volt jó, hogy növelték a létszámot a második vonalban, miután az első osztályét csökkentették. Így én ezt jelöltem be: "Nem, az NB II ne hasonlítson se az NB I-re, se az NB III-ra".

11.) Ön szerint kell-e, fontos-e erősíteni a női labdarúgást és a futsalt (teremlabdarúgás)?

Utolsó kérdésként pedig előkerült a hátország. Mert azért azt senki nem vitatja, hogy jelenleg a férfi nagypályás futball, és főleg a Válogatott a magyar futball kirakata. Azonban talán pont ezért kéne a futsalt és a női focit is fejleszteni. Szerintem mindkettő fontos lenne, a futsalt szakmai szempontok alapján is tudnám mondani (erről már értekeztem korábban, de elképzelhető, hogy fogok még), a női játékosok, csapatok számának növelése pedig az UEFA és az MLSZ kimondott terve - nem hiszem, hogy emiatt hátrány érné a magyar labdarúgás egészét, sőt, inkább fejlődne. Ezért ezt a választ adtam: "Igen, mindkettőt".

Végezetül pedig bátorítok mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet, mondja el a véleményét, egyrészt mert nem sok lehetőségünk lesz erre, másrészt pedig mert hiszek benne, hogy ha nagyon kis részben is, de jobbá tehetjük ezáltal a magyar focit.

AZ NB1 2017-es tavaszi szezonjának felvezetője

2017.02.16.

Lezárult az átigazolási időszak a magyar bajnokságban is, a csapatok kerete gyakorlatilag kialakult, így előre tudunk tekinteni, mit várhatunk tőlük a bajnokság tavaszi folytatásában. A tabellán viszonylag sorrendben haladva górcső alá veszem az OTP Bank Liga csapatainak esélyeit az előttünk álló félévre nézve, illetve valamennyire az átigazolásaikat is értékelném.

Abban nem változott a véleményem az őszi szezonértékelőben leírtakhoz képest, hogy a Videoton, Honvéd, Vasas, Ferencváros kvartettből kerül majd ki a végső győztes. A Videoton erejét úgy vélem, senki nem kérdőjelezi meg, az átigazolási szezonban ugyan nem voltak aktívak, de az utolsó pillanatokban szerződtettek egy ígéretes horvát játékost, Mirko Maric-ot, és ezzel tovább növelték keretük erősségét, hiszen a horvát csatár vélhetően tudja majd pótolni a távozó Feczesin Róbertet, és a csapat minden bizonnyal nem sínyli meg Oliveira és Sejben távozását sem. A Honvéd még mindig az egyik legjobb csapat a bajnokságban - ezt a Fradi elleni kupameccsen bizonyították - igaz, Prosser és Botka elvesztése fájó pont lehet Kispesten. Az értük kapott pénzt akár vissza is forgathatták volna a csapatba, de végül nem így lett (Laczkó Zsolt és Villám Balázs érkezése jelentősen nem növeli a játékosállomány minőségét), ezáltal kicsit meggyengült kerettel, de harcban lehetnek a bajnoki címért, feltéve ha átmentik az ősz végi formát tavaszra is. Keretük még mindig az egyik legjobb Magyarországon, kérdés, tudnak-e egyszer végre egy nagy eredményt elérni. (Mert az utóbbi években rendre nem jött össze a nagy durranás.) A Vasas nagy talány számomra, a télen erősítésekre nem szorultak, egyedül Gaál Bálintot igazolták a Haladásból. Esetükben a nemzetközi kupaindulás is nagy szó lenne, pláne a bajnoki cím. Hogy végül mit érnek el, az nagyban azon múlik, hogy mennyi ideig tudják majd a lépést tartani a három riválissal, valamint hogy mennyire bírják majd a kettős terhelést: ugyanis ők várhatóan továbbjutnak majd a kupából, míg a Vidi már kiesett, és a Honvéd-Fradi kettősből is az egyik biztosan búcsúzik majd. A Ferencváros véleményem szerint remekül erősített a télen, a gyengébb játékosaitól megvált, és valóban erősítést jelentő labdarúgók érkeztek: csak hogy néhányukat kiemeljem, Kleinheisler ebben a félévben bizonyíthatja, hogy magyar szinten kiemelkedő játékos még mindig, Amadou Moutari gyorsasága aranyat érhet, a két német (Sternberg és Koch) jobbnak tűnnek az eddig ideigazolt németeknél, de Bognárban és Botkában is van kraft. A kupamérkőzésen a Fradi játékában voltak előremutató jelek, biztosak lehetünk benne, hogy nem az őszi Fradit láthatjuk majd tavasszal, már ami a játékuk minőségét illeti.

Az ötödik Mezőkövesdnél alighanem a vezetőedző személye jelenti a legnagyobb változást: Pintér Attila Felcsútra távozott, és érkezett helyette az a Tomiszlav Szivics, aki több NB1-es klub kispadján is ült már, rutinos edzőnek számít a magyar bajnokságban. Vele képes lehet a matyóföldi gárda a Pintérrel hozott szintet tartani, de vérmesebb reményeik ennél az ötödik helynél nem lehetnek tavasszal; azért újoncként ez sem rossz, sőt. Igazolásaik között sem az érkezők, sem a távozók között nem lehet nagy névről beszámolni. Őket a tabellán az Újpest követi, akik a FIFA szankciója miatt ezúttal sem igazolhattak. Ám a keretet sikerült egyben tartani (csak Nagy Tibor ment el), így náluk maradt a nagy erősségük Bardhi is, aki sok kellemetlen percet okozhat majd a riválisoknak tavasszal. Ezt a szintet képesek tartani, de úgy érzem, kerülhetnek még ennél is feljebb a tabellán, persze a dobogós helyekért folytatott versenyfutásból alighanem kiszálltak. A Haladás többre képes a jelenlegi hetedik helyénél, játékoskeretük és ősszel mutatott játékuk is erre vall. Habár a nagy erősítés elmaradt (velük kapcsolatban Radó, Kalmár és Mervó neve is felmerült), sőt inkább gyengült a keretük (Gaál távozása érzékeny veszteség lehet a szombathelyieknek), nem tartom elképzelhetetlennek, hogy feljebb kúsznak majd a tabellán. A Paksnak tavasszal inkább majd hátrafele kell tekintgetniük, de ha nem esnek vissza drasztikusan, akkor simán meglehet a bentmaradás az évek alatt stabil középcsapattá váló atomvárosiaktól. Ők nem az a csapat, akik csak úgy igazolgatnak, tudatosan, kizárólag hiányposztra érkezhet ember. Daru Bence személyében egy megfelelő csatárt igazoltak, akitől extra teljesítményt nem várhatunk, viszont egy jó átlagot hozhat, segítve ezzel a tolnaiak bentmaradását.

A tabella alsó felében három nagymúltú csapatot is találunk. A Diósgyőr belehúzott az átigazolási piacon, Szarka Ákos és Fülöp István biztos hogy minőségi erősítés, Busai Attila pedig megmutathatja, hiba őt leírni - az biztos, hogy több játéklehetősége lesz, mint a Ferencvárosban. Ezzel együtt viszont a távozók névsora is veretes: sem Bognár Istvánra, sem Németh Milánra, sem pedig Nikházi Márkra nem lehet mondani, hogy perememberek lettek volna... Egy biztos: Horváth Ferencéknek nagyot kell menniük tavas szal, hogy elkerüljék a kiesést. Debrecenben jelentős változások történtek a keretben. Szakály Péter távozása a legnagyobb érvágás, személyében az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb játékosa távozott a Lokitól, illetve elengedték Vitteket is, aki ugyan nem váltotta meg a világot egy félév alatt, de biztosan többre lett volna ennél képes tavasszal - hát nem lesz, legalábbis Debrecenben. Mellettük perememberek távoztak jelenős számban, és érkeztek zömében "lutrira" igazolt légiósok, illetve Osváth Attila a Vasasból. Finoman szólva vannak kétségeim affelől, hogy erősödött-e a DVSC kerete... Nyilván egyedüli céljuk az lesz tavasszal, hogy foggal-körömmel kivívják a bentmaradást, de ezzel a kerettel lesz félnivalójuk. Az MTK a fiatalok beépítését tűzte ki céljául a szezon előtt, belekalkulálva egy esetleges rosszabb szereplést. Arra azonban ők se gondoltak, hogy kiesőhelyen telelnek majd. A következmény nem maradt el, Theodoru Vaszilisz nem dolgozhatott tovább a felnőtt csapatnál, Tamási Zsolt váltotta őt a kispadon. Igyekeztek a keretet is megerősíteni a télen, Leandro Martinez, Nikházi, és az ukrán Jurij Koljomolec sem padozni jött - ők erősítik a keretet egyértelműen. Thiam újból távozott, talán ő az egyetlen jelentős búcsúzó. Nehéz lesz a bentmaradás, de a riválisokkal szemben mellettük szól, hogy jól erősítettek, nem gyengültek. Az új edzőn sok fog múlni, de közel sem reménytelen a kék-fehérek helyzete. Annál inkább a sereghajtó Gyirmóté. A szezon közben voltak pillanatok, amikor reális esély mutatkozott a bentmaradásukra, azonban elfogytak az ősz végére - most már kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy ne essenek ki. Nemcsak azért, mert utolsó helyen állnak, és hátrányuk jelentős, hanem mert az igazolásaik sem a legjobban sikerültek, illetve új csapatot is kell építeni Gyirmóton. Távozott egy tucatnyi játékos, közülük is kiemelendő Sallói Dániel és Simon András, de talán a szintén távozó Filkor Attilában is több volt - fél év alatt nem sikerült ezt bizonyítania. Az érkezők oldalán vannak egyértelmű erősítést jelentő labdarúgók: Tamás Krisztián hazahozatala valószínűleg jó ötlet volt, mint ahogy Simon Ádám kölcsönvétele is. Mellettük azonban zömében légiósok érkeztek, akik meglehet, nem érik el a távozó játékosok színvonalát. Röviden: nem sikerült úgy megerősíteni a keretüket Urbányi Istvánéknak, hogy azt mondhassuk, elérhető az első osztályú tagság meghosszabbítása.

Összességében elmondhatjuk, hogy hosszú idő után egy izgalmas hajrá lesz majd a bajnoki címért való versenyfutásban, illetve a kiesés elkerüléséért is, ráadásul egy magyar szinten nagycsapatnak számító gárda vélhetően búcsúzik, ám az, hogy ki, majd csak május végén dől el. Egy biztos: érdemes lesz követni tavasszal az NB1 küzdelmeit! Hajrá, magyar foci!

Ezeket a cikkeket olvastad már?