Magyarország - Svájc: magyar keret elemzés

Magyarország - Svájc: magyar keret elemzés

2016.09.23. | CowyG

A magyar-svájci VB selejtezőig ugyan még hátra van két hét, úgy döntöttem, hogy Bernd Storckékkal együtt én is hosszabban fogok rá készülni. Na nem a kerettagokkal Telkiben, hanem az átlagosnál több (de kicsivel rövidebb) cikkekkel vezetném fel a találkozót.

Tovább

Ferencváros - Újpest : a magyar klubfutball kirakatmeccse (?)

2016.09.25.

Még mindig nevezhetjük a Fradi-Újpestet a magyar klubfoci kirakatmeccsének?

Az NB1. 11. fordulójában lezajlott az 2016-2017-es szezon első derbije, ahol a két csapat 3-3-ra végzett egymással a Groupama Arénában. Leírom, hogy hogy láttam a meccset összességében, illetve keresem a választ a felvezető kérdésre.

Akik ismernek, tudják, hogy nehéz nekem erről a témáról elfogultság nélkül beszélni, semlegesként, de most megpróbálom teljesen pártatlanul megfogalmazni a gondolataimat a meccsről.

Kezdjük azzal, hogy véleményem szerint a semleges néző jól szórakozhatott, hiszen a magyar átlaghoz képest hajtósabb, jobb meccset hozott ez a derbi. Láthattak hat gólt a nézők, ami magyar pályán elég szokatlan, (vagy ha megtörténik, rögtön rásütik a bundagyanút), valamint fordulatokban sem volt hiány. Ebből a szempontból jó hírverése volt a magyar focinak, mondjuk azok számára, akik először, vagy mondjuk hosszú idő után újra néztek meg magyar vonatkozású meccset (vagy mondjuk csak szimplán magyar klubmeccset - bár nehezen tudom elképzelni, hogy aki látott már végig egy válogatott meccset, az még egy soha életében egy percet sem nézett magyar klubcsapatok közötti meccset).

Egy kicsit a csapatokról. Esélyesebbként a Fradi várhatta az összecsapást, főleg a tabellán elfoglalt helyezést és a keretek minőségét illetően, viszont egyik csapat sem mutatott kifejezetten tartósan jó formát a mérkőzést megelőzően. Nyilván itt elsüthetjük azt a közhelyet, hogy a derbi azért derbi, mert ott nem számít a pillanatnyi forma, vagy a táblázaton elfoglalt hely, abszolút háromesélyes bármikor a meccs. Így volt ez most is. Az eredmény véleményem szerint igazságos, és egyik szurkolótábor sem lehet elégedetlen, hiszen a Fradi 3-1-ről állt fel, viszont 3-3-nál inkább az Újpest hátát törte a kapu. Kétségkívül két igen gyenge kapusteljesítményt láthattunk, azt viszont nem osztom, hogy bunda lett volna (főleg Balajczával kapcsolatban merült ez fel - a tippmix 74-es szorzóval kínálta a 3-3-as végeredményt). Hazai oldalon a legjobb talán Djuricin volt, aki végre megmutatta mire képes, de biztosak lehetünk benne, hogy lesz ennél még jobb is, illetve a jobbak közé tartozott Nagy Dominik és Leandro is. A vendégek részéről Diarrát és Baloghot emelném ki, Diarra képes volt megkeverni az FTC védelmét, és nagy gólt lőtt, Balogh pedig duplázott, amit nem kell magyarázni. Érzésem szerint az edzők viszont most nem tudtak érdemben belenyúlni a meccsbe, Vignjevicsnek 3-1-ről sikerült pontot vesztenie, Doll pedig nem tudta felrázni a csapatot, sokszor tanácstalannak tűnt, és néhány, abszolút formán kívüli embert állított be vagy a kezdőbe, vagy csereként; a pontmentés inkább annak köszönhető, hogy a szivük és az akaratuk vitte előre a fradistákat. 

Most pedig elérkeztünk a címben feltett kérdéshez. Ezzel együtt pedig a számomra legfájóbb dolgot is feszegetnünk kell egy kicsit. Merthogy az egy dolog, hogy kicsivel kevesebb, mint félház volt, de a hangulat nem idézte a régi idők, vagy akárcsak a közelmúlt derbihangulatát. Persze, volt pyro az újpestiek részéről, de szurkolásban ők se nagyon villantottak, a Fradinál pedig a közvetítésbe többször behallatszódó “előénekes” csak rontott az összképen, de érdemben nem irányította a szurkolást. És talán emiatt mondhatjuk azt, hogy mégse volt teljesen megfelelő hírverés a magyar futball számára. Mert ugyan ezt a meccset még külföldön is sokan ismerik, a világ egyik legnagyobb városi rangadójaként van (volt) számon tartva, viszont mára a varázsa kihalófélben van. Nem teljesen a nézőszám miatt - 11760 kilátogatónál voltak már kevesebben itt is, ott is derbin, és lesznek is - bár kétség kívül ez a szám elszomorítóan alacsony, de biztos vagyok benne, hogy a Fradi igazi, jelenleg a mérkőzések látogatását bojkottáló táborának bentléte, biztos vagyok benne, hogy javított volna az összképen. Nem kell sokat visszamenni az időben, hogy játékban nem sokkal rosszabb, hangulatban ellenben sokkal jobb FTC-UTE rangadókat láthassunk - persze, az is igaz, hogy a balhé tényleg senkinek sem hiányzik, és azt gondolom, ezt mindkét csapat ultracsoportjai kezdik belátni. Tehát ha most röviden válaszolni kéne a címben feltett kérdésre: ez a meccs a legalkalmasabb a magyar futball kirakatmérkőzésének, de a mostani kevésbé volt az.

Bízom benne, hogy a helyzet minél előbb megoldódik, mert azt gondolom, erre a magyar futballnak összességében szüksége van!

Magyarország - Svájc: magyar keret elemzés

2016.09.23.

A magyar-svájci VB selejtezőig ugyan még hátra van két hét, úgy döntöttem, hogy Bernd Storckékkal együtt én is hosszabban fogok rá készülni. Na nem a kerettagokkal Telkiben, hanem az átlagosnál több (de kicsivel rövidebb) cikkel vezetném fel a találkozót.

Elsőként lássuk Storck bő, 30-as keretének kielemzését, azaz mit gondolok összességében róla.

A keret:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Nagy Gergely (Vasas)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon)

Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna), Nagy Dominik (Ferencváros), Vida Máté (Vasas)

Csatárok: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Kezdjük azzal, hogy alapjában véve elégedett vagyok a behívottak névsorával, hellyel-közzel elmondható, hogy ez, és a majd ebből kialakuló 23-24-es keret a jelenlegi lehető legerősebb.

Azt is jó dolognak tartom, hogy Storck kifejezetten épít a fiatalokra, hacsak a bő keretben, de akkor is számít néhány 21 éven aluli labdarúgóra. Gondolok itt pl. Nagy Gergelyre, Botka Endrére, Hangya Szilveszterre, Nagy Dominikra vagy Vida Mátéra. Vélhetően közülük többen majd az u21-es csapatot erősítik majd az ő soron következő selejtezőjükön, de nem baj, ha tudják, hogy érdemes hajtaniuk, és “szokják a nagyválogatott légkörét” (Storck szavaival élve). Szintén dicsérendő dolog, hogy az u21 a felnőttek mellett tréningezik majd Telkiben, ezt pedagógiailag és logisztikailag is helyes döntésnek tartom a kapitány részéről (pl azok a kerettagok, akik majd csak az u21-ben lépnek majd pályára, részt tudnak venni az u21 edzésein is, hiszen “helyben vannak”).

Az már kevésbé jó, hogy Storck kérésére ismét el kellett halasztani egy fordulót, így 3 hétre leáll a bajnokság. Ez már Feröer ellen se jött be, így pedig hétközi fordulókat kell beiktatni az NB1-ben, amik tovább gyengítik az eddig is igencsak karcsú nézőszámokat.

Most pedig térjünk rá magára a keretre!

Kezdjük a jelentősebb kimaradókkal. Az EB-keretből a visszavonult Királyon és Juhászon kívül Pintér Ádám és Priskin Tamás maradt ki. Pintér vélhetően azért, mert sokáig sérült volt, nyár közepe óta nem játszott még a Fradiban sem tétmeccset, és noha most már a hírek szerint teljesen egészséges, nem valószínű, hogy teljesen formában is van. Priskinnel ugyanez a helyzet, Storck hivatalosan nem indokolta meg, de vélhetően sérülés miatt hiányzik a keretből, mondjuk hozzáteszem, az is igaz, hogy a pótselejtező visszavágója óta nem volt jó meccse a válogatottban. A jelentősebb kimaradók között említhetjük még Bogdánt Ádámot, aki már Feröer ellen sem kapott meghívót (pedig standard kezdőkapus a Wiganben), valószínűleg nem a nemrég elkövetett bakija miatt nem kapott meghívót ismét, hanem most már egyre valószínűbb, hogy az EB előtti huzavona miatt egy időre (vagy végleg) partvonalon kívülre tette magát Storcknál. Több, nagyobb külföldi csapatban játszó u21-es korosztályú magyar játékos sem kapott meghívót (pl. Sallai, Balogh vagy Mervó), de őket pedig majd minden bizonnyal a korosztályos nemzeti csapatban veszik majd számításra.

Végül pedig lássuk, kik azok, akik véleményem szerint kisebb meglepetésre kerültek be a keretbe. Lovrencsics Gergő szerintem jelenleg nincs válogatott formában; csakhogy egy példát hozzak: a szintén a Ferencvárosban, Lovrencsicscsel azonos poszton játszó Varga Roland inkább megérdemelné a behívót, mint Lovrencsics (habár Varga sincs kifejezetten válogatott formában - de Lovrencsicsnél biztosan jobb formában van). Bizonyára azért kapott mégis inkább meghívót Lovrencsics, mert szerepelt Storck EB-keretében is, a kapitány pedig láthatóan szeret azokra a játékosokra építeni, akik már bizonyítottak neki, még akkor is, ha nincsenek jó formában vagy épp keveset játszottak. Ugyanez a helyzet Elek Ákossal is. A sereghajtó Diósgyőr játékosa a nehéz helyzetben nem tudott vezéregyéniséggé válni, és az egész csapat rossz formában van. Bognár István behívását pedig még nekem is nehéz megmagyarázni: ő is a DVTK játékosa, de még annyira se megy neki, mint Eleknek. Kovács István behívásának kicsit jobban örülök, személy szerint nagyon sajnálnám, ha ő elveszne a magyar futball számára, de valljuk be: a Videotonban legutóbb még a kispadra se fért oda, de amúgy is többnyire csak a padon üli végig a 90 percet, így jelenleg nem érdemes meghívni a válogatottba. Fiola Attila szintén meccshiánnyal küzd: Feröeren nagyon érződött rajta, hogy akkor tért vissza, de azóta a Vidiben a Fradi ellen játszott először végig 90 percet, és finoman szólva nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ám Storcknál megszokhattuk, hogy vannak megérzései az keret és kezdő összeállítást illetően, amiket nem szokott megmagyarázni, de többször bejöttek már - bízzunk benne, hogy most is rám cáfolnak az említett játékosok!

Bízom a jó eredményben Svájc és Lettország ellen, hajrá Magyarok!

(Hamarosan újabb felvezető cikkel jövök!)

Címkék: Játékosokról

Így kerülhet közelebb a világ élvonalának labdarúgásához a magyar foci

2016.09.17.

Ebben a cikkben két (akár egyszerre is alkalmazható) módot szeretnék bemutatni, amivel a magyar labdarúgás feljebb zárkózhat, és csökkentheti a szakadékot a világ élvonala és a mi focink között. A két dolog akár egyszerre is működik. Most csak egyelőre a válogatottra vonatkoztatom ezeket, de egy kis továbbgondolással akár az egész magyar futballra is rávetíthetjük a gondolatokat. Legelőször is ehhez viszont az kell, hogy előre gondolkozzunk: addig, ameddig csak a nyugati mintákat másoljuk, és próbáljuk ráerőltetni a saját focinkra, addig csak fixáljuk a távolságot, a lemaradásunkat, ellenben ha valami újat húzunk, és kicsit másképp, előre gondolkozunk, máris feljebb zárkózhatnánk. Lássuk ezeket! Fontos megjegyezni, hogy az alábbiakban mindent a válogatottak focijára értek.

1.)

Kicsit távolabbról indítanám a gondolatmenetet. Az elmúlt 2 év, a VB óta eltelt idő, azaz az EB-selejtezők és az EB meghatározó trendje a védekező típusú foci volt. Ez igaz volt egy ideig ránk is (persze, az EB-n már szerencsére támadóbb szellemben játszottunk), de alapvetően a válogatottak nagy része, még a futball-nagyhatalmak is inkább beálltak védekezni, nem erőltették a nagyobb rizikójú, de annál látványosabb támadó felfogást. Mind a selejtezősorozatban, mind a kontinenstornán megtapasztalhattuk, hogy mára minden ország csapata megtanult védekezni, a fociban kevésbé jók rájöttek, hogy így akár a jobb csapatokat is megszorongathatják. A futball törvényszerűsége, és a játék eddigi fejlődésének története azt diktálja, hogy a 2018-as oroszországi VB ezen korszak lezárója lesz, tehát ismét a támadó foci fog dominálni egy ideig. Több okból is. Egyrészt, az EB-vel párhuzamosan futó Copa Americán egyértelműen a támadó focit részesítették előnyben a dél-amerikai csapatok, valószínűleg a VB-n is ehhez tartják majd magukat. Másrészt a világ top edzői (és most itt nem csak a szövetségi kapitányokra gondolok), vélhetően ki fognak találni egy új módszert, taktikát a védekező focit játszó csapatok hatástalanítására. Erre már több példát láthattunk a futballtörténelem során, tehát, hogy egy innovációra nem sokkal később kitaláltak egy azt legyőző ellen-innovációt, majd arra mégegyet, és így tovább. Nem lesz ez másként most sem, de először is hadd hozzak egy példát erre a közelmúltból:

A 80-as évek végén, 90-es évek elején olasz edzők feltalálták a területvédekezést (nem a területvédelmet!), először a passzív, később pedig az aktív formáját kettős négyes láncokban. Ezek után nem sokkal ez a fajta védekezési eljárás meghatározó trend lett Nyugat-Európában (keletebbre csak később jutott el), és szinte teljesen felváltotta az emberfogásos védekezést. Reneszánszát akkor élte, amikor a 90-es évek legvégén, 2000-es évek elején csapatok (főleg olasz klubcsapatok) sorra nyertek úgy BL-t, hogy kis túlzással semmi mást nem csináltak, csak tökélyre vitték a területvédekezést. A leghatékonyabb módszer ennek kijátszására Guardiola nevéhez fűződik, aki a Barcelonával a legmagasabb szinte emelte a tiki-takát. Ez a stílus több okból is lehetetlenné teszi a kettős-négyes láncos területvédekezés hiba nélküli alkalmazását. Egyrészt, gyors labdajáratással megakadályozzák, hogy a láncból kitörő játékos labdát szerezzen, és minimalizálják a párharcok számát. Másrészt, egy játékos, háttal a kapunak, beékelődik a láncba, megkapja labdát, de mire megtámadnák volna, már vissza is passzolja azt annak, akitől kapta. Harmadrészt sokat járatják a labdát balról jobbra, jobbról balra, így az oda-vissza tolódástól egyre inkább szétszakad a lánc, és nehéz kivitelezni 8 ember együttes mozgását. A Barcelona akkoriban egyeduralkodó volt, amikor ezt tökélyre fejlesztették. Ám 2013-ban a Bayern München akkori edzője, Jupp Heynckes ennek is megtalálta az ellenszerét. A Bayern és a Barca akkor a BL elődöntőjében találkozott egymással. A Bayern játéka mindkét meccsen abból állt, hogy leszűkítették a területet 20x30 méterre, labdavesztés után azonnal visszatámadtak, de védték a területet is a támadópasszal szemben. Párharcokat kényszerítettek ki, és meg is nyerték azokat (igaz, elég agresszív módon). Majd labdaszerzés után azonnal ellentámadásba kapcsoltak át mind a 10 mezőnyjátékossal. Az eredmény az lett, hogy a Bayern az első meccsen 4-0-ra, a visszavágón 3-0-ra gázolt át a katalánokon, majd meg is nyerte a kupasorozatot.

Visszakanyarodva az eredeti témához: az előző példán keresztül láthattuk, hogy milyen nagymértékű fejlődést és változást tud produkálni a futball rövid időn belül. Vélhetően a VB-selejtezők egy átmenete lesz ennek, de a változás a két év múlva esedékes Világbajnokságon fog kicsúcsosodni, és biztos vagyok benne, hogy olyan ország fog nyerni, aki elő tud rukkolni egy innovációval, ami hatékonyan legyőzi a mostani defenzív focit. De az is bekalkulálható, hogy onnantól kezdve 2-3 évig ez az új innováció lesz majd a világtrend. És hogy jövünk mi ehhez? Legfőképpen úgy, hogy ha előre gondolkozunk, és már most elkezdünk mi is valami újat kitalálni a védekező típusú csapatok ellen. Tehát úgymond a Magyar Válogatottnak is lesz egy “mini innovációja” a betömörülő, szinte hiba nélkül védekező csapatok ellen. Ha viszont megvárjuk, míg mások találnak ki helyettünk egy módszert, és majd az másoljunk, megint le leszünk maradva pár évvel a világ labdarúgásához képest. Ebből a szempontból nagy a felelősség Bernd Storckon

2.)

És ha már Storck: el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami talán kevésbé hangzik utópisztikusnak, mint az előbb vázolt verzió. Az valószínűsíthető, hogy Storck 2018-ig biztosan marad a Nemzeti Csapat élén, de hogy utána meddig, az erősen kérdéses. Jelenleg látható, hogy Storck elkezdett felépíteni valamit, az alapján, ahogy ő gondolkozik a futballról (németesen), ez pedig pl. az Egervári-éra koncepciótlanságához képest egyértelmű előrelépés (meg is lett az eredménye). Ellenben félő, hogy ha egyszer Storck lelécel, kezdhetjük elölről az építkezést, hiszen jön majd egy másik edző, akinek más lesz a futballfilozófiája, mert más futballkultúrából jön, és ezt akarja majd átültetni a válogatott játékára és a magyar foci egészére is. (Eddig is több vonallal próbálkoztunk már, éppen, amelyik aktuálisan a világtrend, vagy világbajnok volt: egykor a holland mintát gondolták megváltásnak az MLSZ-ben, szerződtették Erwin Koemant, és az utánpótlást is holland mintára akarták kialakítani. Ha mondjuk 2018-ban Olaszország nyeri majd a VB-t, szerződtetünk egy olasz másodvonalbeli edzőt, aki teljesen máshogy gondolkozik a futballról, mint elődje, és az ő filozófiája alapján akarja majd felépíteni a válogatottat.) És akkor aztán elmondhatjuk, hogy tényleg kárba veszett Storck szisztematikus építkezése, meg hiába volt a jó EB-szereplés. Két megoldás létezik a problémára: vagy az MLSZ egy német, vagy a német futballfilozófiájú edzőt nevez ki Storck után, vagy pedig Stock meghonosít egy olyan futballstílust az MLSZ nyomására, amit aztán az őt követő edzőknek is követniük kell. (Mondjuk kézenfekvő lenne a tradicionális magyar, de ez már egy másik poszt témája lehetne (lesz), mint ahogy az is, hogy német edzők köztudottan nem stílusban gondolkodnak, tehát nem azt tekintik a gondolkodásuk kiindulópontjának, de erről tényleg csak később.) Mindenesetre itt is fontos az előre gondolkodás, hiszen ez talán járhatóbb út, mint az első pontban vázolt verzió (természetesen a kettő nem zárja ki egymást), mégis talán felzárkózhatunk vele a világ élvonalához.

Bízom benne. hogy az MLSZ-ben felismerik ezeket, vagy bármilyen más módszert, amivel valóban előre léphet a magyar labdarúgás, és közelebb kerülhet az világ elitjéhez.

Címkék: Szakmai szemmel

Feröer - Magyarország: 0-0 - Így láttam én

2016.09.09.

A Magyar Labdarúgó Válogatott az első VB-selejtezőjén egy csalódást keltő gólnélküli döntetlent játszott az ugyan negyedik kalapból húzott, az előző sorozatban a görögöket kétszer is megfirkáló, de még mindig több félprofival felálló Feröer-szigetek ellen.

Sajnos a klubcsapatok európai kupákban való nyári gyengélkedése után ismét megbizonyosodhattunk afelől, hogy az Eb-szereplés ugyan egész életünkben szép emlék marad, de attól még a magyar foci egy jottányit se lett jobb, és úgy néz ki, a válogatott se lépett jelentőset előre a sikeres EB-szereplés miatt.

A magam részéről úgy gondolkoznék Storck és az MLSZ helyében (habár én az átlagosnál gyorsabban túlléptem ezen a “kissé” kínos eredményen), hogy ezután a meccs után egyelőre felejtsük el a VB-t, csak tegyük a dolgunkat, és szerezzünk minnél több pontot, hozzuk ki a legtöbbet ebből a sorozatból. Itt akár gondolhatunk a fiatalok beépítésére (apropó generációváltás: nemrég írtam egy cikket ebben a témában, utána pedig nem sokkal Storck is tett erre utaló nyilatkozatokat, azaz szerencsés, hogy az MLSZ-ben is felismerték, hogy eljött a generációváltás ideje). Tehát a magam részéről elégedett lennék a selejtezősorozat után, hogy ha mondjuk csak a harmadik, ki nem jutó helyen végeznénk (ami jelenleg abszolút realitás), de beépítenénk néhány fiatalt az idősebbek és a (válogatottól) visszavonulók helyére, és lenne egy kész csapatunk a 2020-as EB selejtezőire, és a 2018-ban startoló Nemzetek Ligája küzdelmeire, amiken nagyobb eséllyel pályázunk a kvalifikációra, mint most. Aztán majd ha úgy alakul esetleg, hogy mondjuk jövő őszre annyi pontunk lesz, hogy akár még a második helyet is megcélozhatjuk, majd akkor kell ráhajtani a kijutásra, de addig felesleges róla beszélni.

Most pedig térjünk rá magára a meccsre. Az EB után sajnos azt kell mondani, hogy kiábrándító volt a meccs, még úgyis, hogy a VB-kijutás nem realitás jelenleg. Főleg úgy volt kiábrándító és szégyenteljes, hogy nem Feröer játszott jól, mi játszottunk rosszul. Nézzük mik voltak az okai ennek.

Legfőképpen a rossz egyéni teljesítmények, és azoknak az összeadódása. Sajnos ezt már nem bírta el az a Magyar Válogatott sem, amely elvileg csapatként működik jól, nem az egyéni képességek miatt szerepelt jól az utóbbi időben. Ha neveket akarnék említeni, akkor pl. Fiola, Elek és Németh kifejezetten rossz teljesítményt nyújtott. Ennek is megvan a maga oka, és részben érthető is, hiszen a pályára lépő játékosok nagy része vagy még nem játszott tétmeccset, vagy sérülésből tért vissza (Fiola például most játszotta első tétmeccsét 3 hónapos sérülése után - meg is látszott a játékán). Ezután már csak az a kérdés, hogy akkor minek végzett a szakmai stáb felméréseket, és azokból miért nem derült ki, hogy egyes játékosok jelenlegi állapotukban alkalmatlanok 90 percen át tartó jó játékra? És ezért még egy NB1-es fordulót is elhalasztattak - utólag mondhatjuk: semmi értelme nem volt. (Már csak azért sem, mert az egész meccsen összesen két játékos - Elek és Fiola - játszott, akik a honi bajnokságból érkeztek.)

Második okként azt mondanám, hogy véleményem szerint az eddig kitűnő megérzésekkel rendelkező Storcknál egy picit mintha megállt volna a tudomány. Nem is annyira a mérkőzés taktikájánál, sokkal inkább a cseréknél látszott ez, illetve, érezhető volt, hogy nem tud érdemben belenyúlni a meccsbe. A cseréknél pedig szerintem többször rosszul döntött: Nikolics túl későn, Böde pedig egyáltalán nem jött. Nikolics beállásával valamivel acélosabb lett a támadó szekció, volt is egy veszélyes lövése. Talán, ha előbb jön, akkor arról beszélnénk, hogy Niko góljával győztünk Feröeren. Bödétől pedig kifejezetten tartottak a szigetországiak, hiba volt ezt nem kihasználni: én már Priskin sérülésekor Szalai helyett őt hoztam volna (ha már erőcsatár kell), de minimum Kleinheisler lecserélésekor Stieber helyett jöhetett volna.

Harmadik tényezőként pedig meg kell hagyni, igencsak nehéz körülmények uralkodtak az északi ország stadionjában: erős szél fújt, esett az eső, hideg volt, és műfüvön is kellett játszani (bár ezt elvileg gyakorolták Telkiben).

Ha pozitívumot kell említeni, akkor az egyértelműen Gulácsi Péter szereplése. Magabiztos volt, a nehéz helyzetekben tartotta hátulról a csapatot, nagy védéseket is produkált - azaz remekül helyettesítette Király Gábort. Ha nem jön közbe sérülés, bizonyosan Gulácsi védi majd a kaput Svájc ellen is, de akár évekig így történhet majd, ha ilyen teljesítménnyel rukkol elő a Bundesligában és a válogatottban is.

Akiket talán még a jobban játszók közé lehet sorolni, az Kleinheisler, Nagy és Guzmics, de játszottak ők már ennél jobban is.

Végszóként pedig annyit mondanék, hogy ezzel együtt is benne van a pakliban, hogy Svájcot megverjük, tehát még bizakodjunk, elvégre van hátra még 9 meccs a selejtezőből. Hajrá Magyarország!

Kezdőcsapat Feröer ellen

2016.09.03.

Az első VB-selejtezőnk előtt jelentkezem már szokássá vált kezdőcsapat-összeállító írásommal. Lássuk, melyik 11 játékost küldeném ki a pályára Magyarország színeiben a Tórshavn-i Tórsvollur Stadion gyepére.

Az egyes pozíciókra rátérés előtt néhány szót ejtenék a játékrendszerről. Miután az előző selejtezősorozatban kétszer is megszenvedtünk a Feröer ellen a győzelemért (igaz, mindkétszer sikerült legyőzni őket), mindenki elég óvatosan kezeli a kötelező győzelmet a szigetország ellen, és azt, hogy akárcsak utaljon a lebecsülésükre. Én sem teszem, ennek ellenére azt mondom, főleg az EB-n látott formánkból kiindulva, hogy mi vagyunk itt a favoritok, győzni kell, és Feröer nem képvisel jelentős játékerőt - az EB-selejtezőkben mutatotthoz képest biztosan nem. Ezért én ehhez választanám meg a játékrendszert is, kicsit támadóbb szellemben: a 4-1-3-2 mellett tenném le a voksomat, a Storck által favorizált 4-2-3-1-gyel ellentétben. Így egy védekező középpályás helyét átadjuk egy csatárnak. Ez ugyan bátrabb felállás, de a védekezéssel talán nem lesz gondunk Feröer ellen (az előző két meccsen se azzal volt), sokkal inkább a támadással, amivel viszont már jobban megszenvedtünk, ugyanis Feröert nem könnyű megszórni gólokkal, más miniállamokkal ellentétben. Arról nem is beszélve, hogy elvileg nem okozhat gondot egy másik játékrendszer használata, hiszen feltételezzük, hogy van a válogatottnak állandó játékstílusa, márpedig egy stílus bármilyen játékrendszerben játszható (és ez fordítva is igaz, de most ez nem tartozik közvetlenül ide).

A taktikai eszmefuttatás után pedig nézzük posztról-posztra a csapatot!

1.) Kapus:

A lehetséges három hálóőr közül én Gulácsi Péternek szavaznék bizalmat. Dibuszról már korábban ejtettem szót, véleményem szerint ó mostanában még a korábbinál is bizonytalanabb formát mutat a Fradiban, egyáltalán nincs válogatott szinten jelenleg). Megyeri és Gulácsi viszont rendszeresen véd, és nem is rosszul, mégis az szól utóbbi mellett, hogy ő egy osztállyal feljebb, ráadásul az elmúlt fordulóban egészen kiválóan őrizte a kaput, több nagy bravúrja is volt.

2.) Jobbhátvéd:

A két szóba jöhető játékos közül Fiola ugyan eligazolt a Puskás Akadémiától a Videotonba, és sérüléséig igen megbízható teljesítményt nyújtott a válogatottban, a pillanatnyi forma alapján én most Bese Barnabást állítanám a kezdőbe. Ő már valamennyivel többet játszott idén, mint Fiola (aki egy percet sem játszott még), ráadásul ezt a francia másodosztályban tette, ami bizonyára magasabb színvonalú, mint a magyar másodosztály, a hírek szerint pedig nem is tette ezt rosszul, állítólag jó formában van. Meglátjuk.

3.) Középhátvédek:

Négy jelölt van a posztra, akikből ugye kettőt kell kiválasztani: Guzmics, Lang, Kálnoki Kis és Korcsmár. Kálnoki Kist továbbra sem érzem válogatott szintű labdarúgónak (szerintem még az NB1-ből sem emelkedik ki a középhátvédek közül). Lang Ádám helye nem kérdéses, nemrég két gólt is vágott a Vidiben, és védekezésben is megbízható teljesítményt nyújt, ő a jelenlenlegi legjobb formában lévő magyar középhátvéd. Guzmics és Korcsmár között pedig nehéz dönteni, Korcsmár elkapta a fonalat, ráadásul csapata, a Vasas vezeti a tabellát (ebben nyilván neki is szerepe van), Guzmics pedig nem igazán találja a helyét a Wislában, ebben a lehetséges átigazolása is közrejátszott, többször is kimaradt a kezdőben. Ennek ellenére ami mellette szól, hogy már-már összeszokott párost alkot Langgal, ami viszont Korcsmárról nem mondható el: ő egyetlen egyszer játszott csak Langgal párban, még a Pintér-érában, Kazahsztán ellen, úgyhogy én (egyelőre) Guzmics Richárdot tenném be.

4.) Balhátvéd:

Azt gondolom, itt van az egyik legkevesebb kérdés az összeállítást illetően: egyértelműen Kádár Tamás. Itt Guzmicshoz hasonlóan két olyan futballistát találunk, akiknek volt átigazolási ügyük: Korhutnak sikerült átigazolni, Kádárnak nem, ám Guzmiccsal ellentétben Kádár (amikor emiatt nem volt távol), alapembere volt a Lechnek, az EB-n az egyik legjobbunk volt, és összességében is jobb képességű, mint az ex-debreceni posztriválisa.

5.) Védekező középpályás:

Elek és a minden bizonnyal csatlakozó, de az u21-ben is játszó Vida mellettNagy Ádám a jelölt a posztra. Őt állítanám a kezdőcsapatba, hiszen ott folytatta, ahol abbahagyta: első Serie A-s meccse után nem győzték dicsérni a lapok, megválasztották a meccs emberének, szóval az EB után nem hanyatlott a formája. Vida jelenleg nem üti meg Nagy szintjét, ahogy Elek sem, pedig mindketten alapemberei csapatuknak, csakhogy a magyar élvonalban.

6.) Szélsők:

Eredetileg külön bekezdést akartam szentelni a bal- és a jobbszélsőnek, de a keretben nem található klasszikus jobb, csak két balszélső: Stieber és Dzsudzsák. Így egyiküknek tükörszélsőt kell majd játszania. Talán Dzsudzsák Balázsnak jobban ment az EB-n a baloldalon, így őt raknám oda, és Stieber Zoltán pedig akkor mehetne a jobb oldalra. A két csatáros játék miatt pedig vélhetően nem is lesz szükség Dzsudzsák tükörszélsői kvalitásaira.

7.) Támadó középpályás:

Ezen a poszton igencsak túlkínálat van a jelenlegi keretben, főleg, hogy ebben a játékrendszerben itt csak egy játékosnak van hely. Kovács és Bognár az NB1-ből érkeztek, de sokan meglepődtek a beválogatásukon, jómagam sem gondoltam volna, hogy pont ők kerülnek majd be a válogatottba, hiszen Kovács jobbára csereként játszik a Videotonban (ha játszik), Bognár teljesítménye az első fordulókban mutatotthoz képest jelentősen visszaesett, érzésem szerint neki is korai még a válogatott behívó. Kalmár meccshiánnyal küzd, mivel nem adta kölcsön csapata, a Leipzig, ezért várhatóan csak epizódszerephez jut majd idén a Bundesligában, így ő sem a megfelelő megoldás jelenleg erre a posztra. Így marad Kleinheisler László, akinek már van két tétmeccs is a lábában, ráadásul szintén egy Bundesliga-klubban (Darmstadt), és állítólag egész jó formának örvend, így őt választanám.

8.) Középcsatárok:

Az örök kérdés, a csatárposzt. Annyiban könnyebb itt a helyzet, hogy most két játékost is választhatok ide, de így se egyszerű. Böde nincs kifejezetten jó formában, viszont meccshiányra nem lehet panasza, viszont legutóbb az ő két góljával győztünk. Szalairól egyáltalán nem tudunk semmit, az biztos, hogy eddig 0 perce van az idén, de állítólag kisebb sérüléssel is bajlódik. Priskinnel hasonló a helyzet, mint Bödével, rendszeresen játékban van, de nem kifejezetten jó formában, ráadásul gólokat is kevesebbet termelt eddig, mint Böde, igaz, Priskin egy valamivel erősebb bajnokságban játszik. Nikolics sokat játszott már, rugdosta is a gólokat, csapatával feljutott a BL-főtáblára, így talán jelenleg ő van a legjobb formában, ellenben neki a válogatott játéka valamiért nem fekszik. Németh Krisztiánnal pedig hasonló a helyzet, mint Szalaival, eddig egy tétmeccs van a lábában: az a katari kupa-meccs, ami finoman szólva se nevezhető komolynak (bár ugye náluk még nem kezdődött el a bajnokság). Az egyértelmű, hogy Nikolics Nemanjanak helye van a kezdőben, mellé pedig talán most Böde Dánielt választanám, hiszen a nem túl jó formában lévő többi csatár közül talán még ő a legjobb választás pillanatnyilag. 

Tehát az én kezdő 11-em Feröer-szigetek ellen:

Gulácsi - Bese, Lang, Guzmics, Kádár - Nagy - Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber - Nikolics, Böde

Bízom a jó eredményben Feröeren, hajrá Magyarok!

Címkék: Játékosokról

Átigazolások nyara (?) 2016

2016.09.02.

Az Európa-bajnokság előtt sok magyar játékost az motivált többek között a kijutásra, a keretbe kerülésre, valamint később a jó játékra az EB-n, hogy hátha felfigyelnek rá külföldi, nevesebb csapatok, és egy jobb bajnokságba, jobb csapathoz igazolhat. Most megvizsgálom, az EB ebből a szempontból mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeket, illetve, hogy az EB-keretben szereplő 23 játékosból kik azok, akiknek sikerült eligazolniuk, nekik ez előrelépést jelent-e, illetve, hogy akiknek nem sikerült, megvizsgálom, miért nem. Vágjunk is bele!

Kezdjük azokkal, akiknek sikerült a transzfer:

Korhut Mihály: a Debrecenből a Hapoel Beer-Shevába

Egy átalakuló Lokiból lépett tovább egy EL-csoportkörös csapathoz, ahol tovább fejlődhet - ezt bizonyára előrelépésként könyveli el ő is, és én is ezen a véleményen vagyok. Ennél jobb csapathoz nehéz lett volna szerződnie idén nyáron, úgyhogy megragadta a legjobb kínálkozó lehetőséget. 

Fiola Attila: a Puskás Akadémiából a Videotonba

A mostanság igencsak megerősített Vidi egyértelműen előrelépés a Puskáshoz képest, más kérdés, hogy Fiolával kapcsolatban Bundesliga 1-es és 2-es klubokat is emlegetett kérőként, amik pedig a fehérvári csapatba való igazolásnál nagyobb előrelépés lett volna.

Bese Barnabás: az MTK-ból a Le Havre-ba

Neki ez egyértelmű előrelépés. Az manapság már topbajnokságnak tekinthető francia bajnokság másodosztályába igazolt, ráadásul egy feljutásra esélyes csapatba, ha jövőre a Ligue 1-be jutnának, akkor ki lehetne jelenteni, hogy ő kihozta a legtöbbet a nyári átigazolásokból.

Dzsudzsák Balázs: a Bursasporból az Al-Wahdába

Sajnos az ő esetében már nem lehet előrelépésről beszélni. Az Emirátusok-beli első osztály mindenképp visszalépés a török élvonalhoz képest, még ha tudjuk is, hogy a bursai csapatban nem igen számoltak már vele. Pedig talán ő hangoztatta leginkább, hogy nagyon szeretné megragadni az utolsó esélyt egy nívós bajnokságba való szerződésre; kár, hogy a Hertha csak említés szintjén merült fel vele kapcsolatban, pedig, mint utóbb kiderült, ki tudták volna fizetni a 3 millió eurós vételárat, csak nem rá: 4 millióért vették meg Ondrej Dudát a Legiából.

Lovrencsics Gergő: a Lech Poznanból a Ferencvárosba

Erre az átigazolásra akkor lehetett volna kijelenteni, hogy előrelépés, ha a Fradi bejutott volna valamelyik európai kupa csoportkörébe (főleg a BL-be, hiszen az EL-ben már szerepelt a Lechhel). Ez azonban csak álom maradt a zöld-fehéreknek, és azt már bizonyára Lovrencsics is érzi, hogy így rossz döntést hozott annak idején, mert biztosak lehetünk benne, hogy neki, aki az EB-n az egyik legjobb volt a magyar csapatból, lett volna lehetősége ennél jobb helyre igazolni. De ez sajnos most így visszalépés volt a számára.

Stieber Zoltán: A Hamburgból a Kaiserslauternbe, félév év kölcsön után a Nürnbergben

Kifejezetten előrelépésről esetében sem lehet beszélni, hiszen egy Bundesliga 1-es klubtól távozott egy másodosztályúhoz (mégha a tavaszt a Nürnbergben töltötte kölcsönben, csakhogy a Nürnberg is erősebb csapatnak számít, mint a ‘Lautern). Jó döntésről azonban igen: a Hamburgnál az edző nem számolt vele, amúgy se játszott volna sokat, más Bundesliga-csapat úgyse vitte volna, ha pedig hazajön a Fradiba, akkor ugyanarról beszélnénk most, mint Lovrencsics esetében. Így pedig legalább játékban lesz, egy erős másodosztály középcsapatában.

Nagy Ádám: a Ferencvárosból a Bolognába

Ez egyértelműen előrelépés a fiatal játékos számára, hiszen az NB1-ből igazolt egy topligába, és úgy néz ki, alapemberként számítanak rá. Voltak nevesebb kérői is, mint a Bologna, de itt legalább rendszeres játéklehetőséghez jut, tud fejlődni, és ha úgy adódik, innen majd tovább is tud állni később egy még jobb csapathoz.

Kleinheisler László: A Werder Bremenből a Darmstadtba, kölcsönbe

Az ő esetében talán lehet előrelépésről beszélni, bár helyzete, hasonló, mint Stieberé. A Darmstadt tavaly megmutatta, hogy képes hasonló szinten teljesíteni, mint a Werder, ráadásul Kleinheisler még a Bundesligában is maradt, és várhatóan több lehetőséget kap majd, mint az elmúlt fél évben. Az EB után joggal várhatták többen, hogy kap majd egy jó csapatból egy jó szerződést: nem rajta múlt, kapott is, csakhogy a Werder nem akarta elengedni, mondván, még visszavárja. Mindenesetre ebből a kölcsönszerződésből csak profitálhat.

Most pedig lássuk azokat, akiknek nem sikerült a váltás, vagy nem is akartak váltani.

Király Gábor, Gulácsi Péter, Dibusz Dénes, Juhász Roland, Gera Zoltán, Pintér Ádám, Németh Krisztián, Priskin Tamás, Böde Dániel és Nikolics Nemanja érhető okokból nem igazolt el.

Király, Juhász és Gera esetében a pályafutásuk vége felé járó labdarúgókról beszélünk, nekik a pályafutásuk megkoronázása volt ez a világverseny, őket nem egy jobb szerződés hajtotta. Gulácsi most jutott fel a Leipziggal a Bundesligába, ahol ő az első számú kapus, talán jobban is tette, hogy nem váltott. Dibusznak nem volt reális esélye a váltásra, egyrészt nem játszott az EB-n, másrészt az utóbbi időben egyébként se mutatott valami remek formát. Pintért sérülés akadályozta meg elvileg egy Bundesliga-szerződésben, sajnos ez érthető ok, és ráadásul nem is biztos, hogy rosszabbul jár a Fradival: nehéz lenne elképzelni, hogy egy német élvonalbeli csapatban rendszeresen szóhoz jutott volna, itthon pedig legalább mindig játszik (ha éppen nem sérült). Németh fél éve igazolt az Al-Gharafába, neki nem is volt kimondott célja a klubváltás, igaz, az EB-teljesítménye alapján neki is összejöhetett volna valami, anyagilag talán kevésbé, de szakmaian valamivel jobb szerződés egy komoly európai bajnokságból. Priskin se igen akart jobb helyre igazolni, a Vidi vitte volna, de az üzletből végül nem lett semmi, ennek ellenére bizonyára jobb, hogy marad a Slovannál. Bödéhez ragaszkodnak a Fradinál, és Böde is ragaszkodik a Fradihoz, talán az egyik legkisebb esélyt neki adtam volna a klubváltásra az EB-előtt, elmondása szerint nem célja, hogy máshova igazoljon rövid időn belül. Nikolics pedig, bár minden jel arra mutatott, hogy menni fog, végül maradt, ami kifejezetten jó, és érthető döntés, hiszen a Legiával a BL csoportkörében mutathatja meg magát, növelheti az értékét, a komoly kérők közül pedig minden csapat visszalépés lett volna neki (pl. a Maccabi Tel Aviv). A BL-szereplés jövőre, vagy akár már télen egy még jobb szerződést egy még jobb csapatnál hozhat neki.

Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás és Elek Ákos esetében viszont arról beszélhetünk, hogy érthetetlen, hogy miért nem igazoltak el.

Lang esete egy kicsit más, hiszen végül is neki volt egy érhető oka, miért nem igazolt el: kicsúsztak a klubok a határidőből. A Videoton és a Dijon még a FIFA-ra vár, akár az is lehet, hogy létrejön a transzfer, ez a feleken már nem múlik mindenben megegyeztek, azonban jelenleg most nagyobb esélyt adok neki, hogy kútba esik az üzlet, mint annak, hogy nem (lásd a De Gea-ügyet). Ha mégis sikerülne az átigazolás, az egyértlemű előrelépés lenne Lang számára. Guzmics viszont érthetetlenül nem igazolt el, a Wislából kiszorulófélben van (bár lehet, ez csak a csapatkeresés miatt volt így, elképzelhető, hogy az ősz folyamán fix kezdő lesz újra), és vele kapcsolatban topligás csapatokat emlegettek, méghozzá az olasz első osztályból. Kádár esete pedig még nála is sajnálatosabb: az EB-n az egyik legjobbunk volt, Serie A-s csapatokat (pl. a Fiorentinát is) emlegettek vele kapcsolatban, valamint a Spartak Moszkva ajánlatáról is lehetett olvasni, biztos távozónak gondolták. Mondani se kell, mindkét opció előrelépés lett volna számára, kár, hogy az egészből nem lett semmi, de a Lech kezdőjéből aligha szorul majd ki. Elek esete is igen speciális, hiszen kész csoda, hogy a Diósgyőr, aki honi élvonalban sem számít kiemelkedő csapatna, meg tudta tartani. Esetében szó szerint érthetetlen, hogy miért nem tudott továbbálni a DVTK-tól, pedig ő is hangoztatta, hogy nagyon szeretne távozni, ás állítólag nem állt távol tőle, végül aztán ebből se lett semmi.

Összességében tehát kijelenthető, hogy ez a nyár nem szólt kifejezetten a magyar átigazolásokról, de akik esélyesek voltak rá, azok nagy részének összejött, méghozzá legtöbbjüknek ez előrelépést jelent. Bízzunk benne, hogy azoknak, akiknek most nem sikerült a váltás, pedig meg volt rá az esélyük, majd később mégiscsak összejön egy jobb helyen való folytatás!

Címkék: Játékosokról

VB-selejtező: még mindig a generációváltás a fő cél?

2016.08.25.

Ezen írásomban ismét visszakanyarodnék egy évvel korábbi cikkemhez: akkor azt írtam, hogy szerintem a 2018-as VB selejtezőit, mivel nagyon kicsi esélyünk van kijutni, arra kéne felhasználni, hogy véghezvigyük a már igen esedékes generációváltást, ne pedig a 2020-as, részben hazai rendezésű EB és az akkor startoló Nemzetek Ligája küzdelmei menjek rá, hiszen ott nagyobb esélyünk van kvalifikálni magunkat. Emellett felsoroltam jónéhány játékost, hogy kiket lenne érdemes beépíteni a csapatba, kik alkothatják majd a jövőbeli Magyar Válogatott gerincét. Most megvizsgálom, hogy a sikeres EB-szerepléssel, néhány játékos önként való visszavonulásával miként változott ez meg, és hogy az akkor említett játékosokra 1 év után is igaz-e, hogy stabil kerettagjai legyenek a majdani válogatottnak.

Kezdjük rögtön azzal, hogy változott-e a VB-selejtező fő célja, a generációváltás, azzal, hogy jól szerepeltünk az EB-n?

Azt látni kell, hogy az EB-nyolcaddöntő és a bíztató játék eredménye ellenére is kőkemény csoport elé nézünk, amelyben nagyon ellentétes sorsolásunk volt. A 3 legrosszabb kalapból megkaptuk Andorrát, Lettországot, és Feröert. Úgy gondolom, hogy akárcsak 1 évvel ezelőtt, most is fix 18 ponttal kell kalkulálni ezek ellen a csapatok ellen, ha akarunk valamit a továbbjutással. A döntő tényező azonban az lesz, hogy Portugália és Svájc ellen mire mehetünk. Évek óta nem volt ilyen nehéz sorsolásunk az első két kalapból összességében, mint most, és ez 1 év elteltével még jobban megállja a helyét, hiszen Portugália azóta EB-győztes lett, Svájc pedig csak büntetőkkel búcsúzott a kontinenstornától, és nem mutatott rossz játékot (igaz, egy-két meccsük alapján meccsben lehetünk velük, de erről majd később). Márpedig a VB-re csak 13 csapat jut ki Európából,mégpedig a csoportelsők egyeneságon, valamint a csoportmásodikok pótselejtezővel érhetik ezt el (ráadásul a legrosszabb második még pótselejtezőt se játszhat). Tehát a kulcskérdés az lesz, hogy sikerül-e minnél több pontot elcsenni a két nagyágyútól a csoportban, és oda tudunk-e férni a csoport első két helyére. Persze másodikként is jönne egy pótselejtező, ahol szintén csak reménykedni tudunk egy kedvező sorsolásban. ahol majd nem Norvégiát, Dániát, Írországot meg Szlovéniát húzzák ellenfélnek, hanem mondjuk akár Franciaországot, Olaszországot, Ukrajnát és Lengyelországot, elnézve, hogy kik lehetnek másodikak a csoportjukban. Szóval az EB-n nyújtott játékra lehet, sőt kell is építeni, de ezzel együtt is csak minimálisan nőttek meg az esélyeink a sikeres kvalifikációra, azaz nyugodtan kimondhatjuk, hogy a cél annyiban változott, hogy meg kell célozni a kijutást, de emellett mindenképpen el kell kezdeni beépíteni a fiatal játékosokat a válogatottba.

Persze ne menjünk el amellett sem, hogy a nyáron két kulcsjátékos mondta le a válogatottságot, egy pedig közel járt hozzá, tehát amúgy is szükségszerű a pótlásuk. Király Gábor visszavonulása a Nemzeti 11-ből megindíthatja ezt a folyamatot a kapus poszton, és egyben egy kiváló versenyhelyzetet teremt a többi magyar kapusnak, hiszen, mint Kovácsik Ádám példája is mutatja, bárki odaférhet a válogatott közelébe, azzal, hogy felszabadult egy hely a háromból. Valószínűsíthető, hogy Dibusz és Gulácsi két biztos kerettag lesz (bár mostanában Dibusz még a korábbinál is bizonytalanabb formát mutat, egyáltalán nincs válogatott szinten jelenleg), de a harmadik helyért nagy csata várható. Mindenesetre ezzel a válogatott kapusposzton fiatalodik, mégha nem is a legfiatalabb generációból kerülnek ki a kapusaink - ezen a poszton ez nem is baj; hiszen Gulácsi és Dibusz is 1990-es születésű, és vélhetően a harmadik kapus se lesz egy, a pályafutása végén járó hálóőr. Tehát gyakorlatilag a kapusposzton való fiatalítást kipipálhatjuk, már a VB-selejtező kezdete előtt. Juhász Roland is lemondta a válogatottságot a nyáron. Ő egyébként is már ki-ki maradozott a csapatból (ha nincs Fiola sérülése az EB-n, akkor vélhetően nem is játszott volna 3 meccsen is). Ezzel együtt Storck (a legújabb keretet nézve), vélhetően nem egy, még a korosztályos válogatottba is játszatható játékossal pótolja majd Juhászt, hanem egy Lang-Guzmics korabelivel, pedig a kapusposzttal ellentétben itt simán be lehetne dobni a mély vízbe egy-egy fiatalt. Vélhetően Korcsmár fogja majd Juhász helyettesíteni, hiszen a most kijelölt keret(ek)ben nincs más, aki ezen a poszton játszik, és eddig nem volt Storcknál a szűk keret része, kivéve Kálnoki Kis Dávidot, aki viszont egyrészt már 25 éves, másrészt pedig véleményem szerint nem válogatott szint. A harmadik játékos, akit még az elején említettem, hogy visszavonulófélben van, az Gera Zoltán. Ő végül nem mondta le a válogatottságot, de most is megsérült, a kettős terhelés (klubcsapat + válogatott) érezhetően sok már neki, ezt erősíti, hogy amióta az EB-ről visszajött, csak keresi a formáját a Ferencvárosban. Nem hiszem, hogy ráépül majd a VB-selejtezőkön játszó keret, de ezzel együtt sem mondhatni azt, hogy itt is fiatal, 1992-93 után született fiatalok várnának bevetésre: egyedül talán Vida Máté az a most behívottak közül, akit Gera pótlására szán Storck, de egyelőre ez nem tűnik túl valószínűnek.

De akkor kik azok, akiket érdemes lenne beépíteni a csapatba, azaz, lássuk, egy évvel ezelőtt kiket soroltam fel, mint potenciális válogatott kerettagok, és azóta hogy alakul a pályafutásuk, lehet-e még náluk válogatottról beszélni?

Kapusposzton három játékost, Bukrán Eriket, Horváth Dánielt és Székely Györgyöt írtam. Mivel előbb már leírtam a véleményemet a kapusokkal kapcsolatban, így jelenleg azt tudom mondani, hogy az ő idejük majd a következő generációváltáskor jöhet el, persze, arra a bizonyos harmadik számú kapus posztjára akár mindegyikük pályázhat, persze nehezen elképzelhető, hogy a jelenleg NB3-as Győr kapusa, Horváth Dániel nagyválogatott kerettag lenne, annak ellenére, hogy jelenleg is az u21-es válogatott keretébe tartozik. Ezt a névsort még Gyollai Dániel nevével egészíteném ki, ő volt már harmadik számú kapus a Stoke City felnőtt, PL-csapatában, rá is szép karrier, és későbbi válogatottság várhat.

A védőnél Tamás Krisztiánt, Forgács Dávidot, Lenzsér Bencét, Kecskés Ákost és Polgár Kristófot említettem. Kecskés kivételével mindegyikük tagja a legfrissebb u21-es keretnek, talán ők még korábban is odaférhetnek a nagyválogatottba, mint az előző bekezdésben említett kapusok, sőt a középhátvédek: Lenzsér, Kecskés és Polgár esetében akár a mostani behívás is jó lett volna, Juhász visszavonulása miatt (előbb már kitértem rá). Tamásnak és Forgácsnak pedig jót tenne egy váltás, nehogy eltűnjenek az olasz alsóbb ligák süllyesztőjében, esetükben szerintem egy hazaigazolás is jó döntés lenne. Talán Bobál Dávidot lehetne most még idesorolni újonnal, ő ugye szintén tagja most az u21-es válogatottnak.

A középpályások közül Nagy Ádámot, Tajti Mátyást, Kalmár Zsoltot, Sallai Rolandot, Varga Szabolcsot és Zsótér Donátot soroltam fel. Közülük Nagy Ádám már befutott, a legnagyobb potenciállal rendelkező magyar játékosnak tartják, róla nem is érdemes többet beszélni, hiszen már most stabil válogatott. Tajti örök rejtély, a Barcelona akadémiáját elhagyva a Malagahoz igazolt, ő fiatalabb is, mint a többiek, szerintem az ő ideje nem most jöhet el. Kalmár ismét tagja a felnőtt keretnek, talán az is marad, Sallai, Varga és Zsótér pedig az u21-es válogatott tagja. Valószínű, hogy fognak ők még játszani a nagyválogatottban. Kiegészítésképpen Vida Máté nevét sorolnám még ide, de ő már egyébként is a felnőtt válogatottal készül.

Csatárként pedig Mervó Bencét, Vida Kristophert és Bobál Gergelyt mondtam. Mervó jelenleg az u21-es válogatott keretében van, ő a későbbiekben szintén nagyválogatott lehet, persze, nem könnyű a helyzete, hiszen egy darabig túlkínálat lesz csatárposzton, mert itt 1987-es (Szalai, Nikolics), 1986-os (Priskin, Böde), és 1989-es (Németh) születésű játékos is található, közülük vélhetően egyikük sem fogja kiöregedés miatt lemondani a válogatottságot a következő 4-5 évben, legfeljebb egyéb ok miatt. Ezért még nehezebb a dolga Vidának és Bobálnak, előbbinek a DAC-ban kéne mutatnia válogatott formát, utóbbi pedig a nem túl sikeres wolfsburgi kaland után visszatért a Honvédhoz, egyelőre nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben felnőtt válogatottak legyenek, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Ellenben a már fél éve a Palermoban edződő Balogh Norbertet említeném meg, ő is még csak u21-es válogatott, de minden bizonnyal előbb lesz nagyválogatott, mint Bobál vagy Vida.

Mivel ez az írásom (is) elég terjedelmes lett, nem nagyon szaporítanám tovább a szót, annyit még, hogy remélem, sikerrel vesszük az első, kicsit sem lebecsülhető akadályt, Feröert a VB-selejtezőn, hajrá Magyarok!

Címkék: Játékosokról

Utánpótlásedzésen jártam - avagy ilyen a grassroots futball

2016.08.12.

Nemrég volt lehetőségem részt venni egy utánpótlásedzésen játékosként (azaz edzettem a többiekkel együtt). Most megosztanám a tapasztalataimat azok számára, akik nem tudják, hogy is zajlik egy ilyen edzés, valamint megpróbálom kicsit a szakmai oldalról is megközelíteni a dolgot.

A szóban forgó edzés egy BLSZ 1-es u19-es csapat edzése volt. Az edzés nem zajlott nagy létszámmal, mindössze 5-en voltunk velem együtt, de nyilván ez betudható annak, hogy még csak most kezdődött a felkészülés, és még javában tart a nyár - ilyenkor sokmindenkinek van másféle elfoglaltsága. A kis látszám miatt az edzőnek is gyakran be kellett szállni a gyakorlatokba, mert nem voltunk meg elegen.

Az edzés egy bemelegítő cicázással indult (ebben az edző is részt vett), ami inkább csak bemelegítésre, ügyességfejlesztésre, biztos labdakezelésre gyakorlására szolgált (főleg, miután a kétérintős szabályt módosították egy érintőre), mintsem az 5 az 1 elleni labdatartás tervszerű gyakorlására. Nyilván, hiszen senki nem tudta előre a jelenlévők létszámát, így annyi fős labdatartást gyakoroltunk volna minden esetben, ahányan éppen azon a napon megjelentünk edzésen.

A következő feladat szlamomozás volt az üres kapuval szemben letett bóják között, majd kapuralövés az üres kapura. A feladat első része szintén ügyességfejlesztő jellegű volt, ahol két körönként más technikai elemet gyakoroltattak velünk (belsővel való terelés, külsővel való terelés, majd talppal való húzás), a vége, a kapuralövés pedig inkább a szórakozásnak szólt, de egyébként is, ha nem mondják, szerintem akkor is mindenki ellőtte volna a labdát a szlalom végén, hiszen ott tátongott üresen a kapu, ilyenkor mindenki késztetést érez betalálni oda, és ez így is van jól.

Ezután már valamivel komolyabb feladatok következtek, de korántsem megerőltetőek. Először a bójákat háromszög alakban rakták le, a kettő egyvonalban lévő a felezővonalhoz volt közelebb, az egyik pont szemben a kapuval, a másik pedig az egyik szélen, a harmadik bóját pedig szintén az elsővel egyvonalban, a kapuval szembe rakták le, csakhogy az előrébb volt a másik kettőnél, közelebb volt a kapuhoz. Mindegyik bójánál állt egy ember, az elsőnél állónál volt kezdetben a labda, az passzolt az előtte, de a kapunak háttal állónak, aki visszaadta az elsőnek, aki ekkora már bemozgott a két bója közé, kb. féltávig, és indította a szélen lévő, addigra már beinduló harmadik játékost. A gyakorlat befejezése pedig az volt, hogy a szélen futó, labdát kapó játékos beadja a középen érkező, a gyakorlatban résztvevő másik két ember valamelyikének a labdát. Erre a gyakorlatra már egy kis jóakarattal rámondhatjuk, hogy egy háromszintes, mélységi váltásos kombinációs rombuszjáték gyakorlása volt (ezt játszotta egyébként a Maarwijk-féle holland válogatott).

A következő feladat hasonló volt, annyi különbséggel, hogy a három bója egyvonalban volt, és ezáltal a három játékos egyvonalból indult. A középsőnél volt a labda, aki passzolt a jobb oldalra, és csinált egy keresztmozgást az addigra már a labdát a másik szélre átadó jobb oldali játékossal, majd az eredetileg középen lévő játékos visszakapta a labdát a bal oldalon futótól, és neki is kellett beadnia, a többiek érkeztek rá. Egy idő után pedig megfordíottuk az oldalt, azaz az első passz balra volt. Egyébként mind ennél a feladatnál, mind az előzőnél az egyik passzsáv mindig ki volt jelölve két bójával, így nem lehetett akármikor, akárhova adni a passzokat.

Ezután 3 a 3 elleni kisjáték következett egy elég szűk területen, kiskapukra. (Itt szintén beszállt az edző is.) A szűk terület vélhetően kényszerűségből lett kijelölve, mert az egész pályán egy időben egyszerre négy edzés is folyt, ennek ellenére nem volt rossz a játék, több ilyen határozottan fejlesztheti az ügyességet, a gyors gondolkodást és a cselezőkészséget.

Végül pedig közkívánatra egy kis szabadrúgás-gyakorlás következett a 16-os vonala környékéről, nagy kapura, sorfal nélkül, tehát csak egy kapusnak kellett túljárni az eszén, aki mindig az edzésen résztvevők közül valaki volt, igaz, nekem nem kellett a kapuban állnom. Ez a feladat tényleg már csak a szórakozás kedvéért volt, de az edzés végén mást nem is lehet nagyon elvárni. A legutolsó feladat pedig egy nem is teljes kör levezető futás volt, amiből inkább csak kocogás, majd séta lett.

Összességében egy jó kis testmozgás volt, egy nagyobb fajta megerőltetés nélküli edzés. Az edző egyébként nagyon kedves volt, türelmesen elmagyarázta, hogy hogy kell jól csinálni a feladatot, ha valamit rosszul csináltunk, és a többi csapattárs is kifejezetten normális volt.

Ezen a szinten nyilvánvalóan nem topjátékosok nevelése, meg a bajnokságban a maximális pont begyűjtése a cél, ennek ellenére kicsit szomorú, hogy nemhogy edzésen való stíluselsajátítás, a csapattagok elmondása szerint még taktikai fölkészítés sincs.

Ellenben ez az a fajta labdarúgás, amit magyarul a futball hátországának, szakszóval grassroots futballnak hívunk, amely az MLSZ és az UEFA szívügye is. (A grassroots futball az MLSZ meghatározása szerint az amatőr, vagy más néven szabadidős labdarúgás különféle válfajainak a gyűjtőfogalma, amelybe belefér a gyerekek, a felnőttek, a veteránok, a futsal, a fogyatékkal élők és a nők játéka is. A grassroots foci azért is nagyon fontos, mert sokkal több embert érint a világon, mint az elit futball.) Ehhez a csapathoz, erre az edzésre mindenki a játék szeretetéért, öröméért, valamint a sportolási és kikapcsolódási lehetőség miatt jár, és azt gondolom, ez így van rendjén. Az pedig már csak hab a tortán, hogy elindulhatnak az MLSZ versenyrendszerében a bajnokságban, ahol a játékosok szerint nincs elvárás vagy célkitűzés, illetve csupán annyi, hogy élvezze mindenki a játékot. 

Végezetül pedig még annyit szeretnék elmondani, hogy köszönöm a lehetőséget az említett csapatnak az edzéslehetőségért, jó élmény és hasznos tapasztalatszerzés volt.

Címkék: Szakmai szemmel

Király Gábor visszavonult

2016.08.04.
Király Gábor visszavonult - megnyílik az út a fiatalok előtt a válogatott kapujába?

Király Gábor némileg váratlanul, az éj leple alatt jelentette be a nemzeti csapattól történő visszavonulását. A rutinos hálóőr, aki a 2000-es évek Magyar Válogatottjának ikonikus alakja volt szürke mackóalsójával, 107 válogatott meccs után döntött úgy, hogy nem kíván szerepelni többet a nemzeti 11-ben. Az EB után többen biztosra vették, hogy nemcsak klubjában folytatja, ám máshogy döntött, és állítása szerint döntése végleges.

A 107 fellépéséből akadtak emlékezetes meccsek, (ide tartoznak pl az EB-meccsei), és kevésbé emlékezetes, vagy inkább rossz emlékű meccsei. Az EB-siker mellett a kudarcból is kijutott neki, (pl. ő védte a kaput a Máltán vereséget szenvedő csapatban), de ez minden sportoló pályafutásához hozzátartozik. Első és utolsó válogatott meccse keretbe foglalta ezt a 107 fellépést a válogatottban, hiszen első meccsén még türelmet kért a szurkolóktól meccs végi, elcsukló hangon adott interjújában, miután első válogatottságán rögtön az 5. percben büntetővédéssel mutatkozott be az osztrákok ellen. A 107., egyben utolsó meccse végén, a belgák elleni 4-0-s vereség után pedig szintén könnyekkel küszködve köszönte meg a türelmet, visszautalva a 18 évvel azelőtti interjújára.

Úgy gondolom, hogy a csúcson hagyta abba, pont a legjobbkor, szerintem nagyon bölcs és jó döntés volt tőle, hiszen vélhetően 40 felett már nem tudta volna hozni azt a formát, amit a kontinenstornán mutatott, és egy idő után már át kellett adni a helyét a fiatalabb generációnak, hiszen kapusposzton jól állunk, rengeteg fiatal és már nem annyira fiatal magyar hálóőr vár az egyes mezre a válogatottban. Tehát akkor jönnek a VB-selejtezőn a fiatalok?

Minden bizonnyal igen, és vélhetően nagy lesz a harc azért a bizonyos első számú kapus posztért. Lássuk, kik pótolhatják Király Gabit, milyen érvek szólnak további kapusaink mellett és ellen.

Storcknál egyértelműen Dibusz Dénes a poszt első számú várományosa. Ezzel sokan nem értenek egyet, bevallom jómagam se. Azonban a felkészülési meccsekből ítélve, és abból, hogy várhatóan Dibusz egy évig még biztosan rendszeres játéklehetőséghez fog jutni a Fradiban, nem valószínű, hogy a kapitány megváltoztatja a döntését. Dibusz mellett gyakorlatilag csak a rendszeres játéklehetőség a Fradiban és az szól, hogy már Dárdai is második számú kapusként számított rá, ellenben több érvet lehet ellene felsorakoztatni: egyrészt vannak nála erősebb bajnokságban edződő légiós kapusok, másrészt a Ferencvárosban se nyújt mindig kiegyensúlyozottan jó teljesítményt, többször bizonytalan, és sajnos a legtöbb meccset nem tudja lehozni kapott gól nélkül.

A másik kapus, akinek nagyobb az esélye a kapuba kerülésre az Gulácsi Péter. Tagja volt az EB-keretnek, de érezhetően harmadik számú kapusként számított rá Bernd Storck. Télen még úgy tűnt, nem is utazhat, hiszen csak tavasszal vált első számú kapussá a feljutásra pályázó, majd később valóban Bundesliga-indulást érő helyen végző RB Leipzigban. Az ő megítélését nagyban befolyásolja majd, hogy mennyit véd. Ha ő lesz az első számú kapusa a lipcseieknek, és rendszeresen véd majd a Bundesligában, minden bizonnyal első számú hálóőre lesz majd a válogatottnak is, ha azonban egész szezonban a padot koptatja majd, inkább csak kerettag lesz, vélhetően egy alacsonyabban jegyzett csapatban, de többet védő kapusra esik majd Storck választása.

Speciális Bogdán Ádám helyzete. Képességei alapján válogatott szintű kapus, a balul sikerült liverpooli év ellenére is, de egyértelműen remek döntést hozott azzal, hogy eligazolt egy osztállyal lejjebb, a Wigan együtteséhez, ahol könnyen lehet, hogy az első számú kapusa lesz a csapatnak. Válogatottbeli tapasztalata, a liverpooli tapasztalat, a rendszeres játéklehetőség egy nem rossz ligában mind mellette szólnak, és nagyon nem is tudnánk érveket felsorakoztatni mellette. Egyvalamit kivéve: amikor Bernd Storck negyedik számú kapusnak hívta az EB-felkészülésre nem jött, így elképzelhető, hogy partvonalon kívülre tette magát Storcknál, és így a közeljövőben nem is hívja majd meg a kapitány (ez a fajta bánásmód nem ismeretlen a honi közegben - ráadásul a mostani szövetségi kapitány szeret indoklás nélkül kihagyni embereket a válogatottból egyik pillanatról a másikra: akár Bogdánnal is teheti ezt).

És hogy ki láthatja hasznát Bogdán esetleges kimaradásának? Mindenképpen az a Megyeri Balázs, aki szintén egy magasan jegyzett másodosztályban, a Bundesliga 2-es Greuther Fürthnél fog védeni a következő szezontól (a spanyol első osztálytól búcsúzó, Getafe-t  hagyta ott a zöldek kedvéért - ez minden bizonnyal jó döntés volt, hiszen ott csak kupameccsen védett), ráadásul a csapata inkább a feljutásra pályázik, mintsem a kiesés elkerülésére (ellentétben Bogdán Wiganjével). De a fő ok, ami Megyeri mellett szól, hogy ő elment Bernd Storck hívására az edzőtáborba Bogdán helyett, hogy tudta: csak negyedik számú kapus lesz, így nem utazik majd a kontinensviadalra. Ez bizonyosan jó pont volt Bernd Storcknál, tehát elképzelhető, hogy a harmadik kapus a keretben ő lesz, és nem Bogdán. Ellene szól, hogy még nincs válogatottbeli fellépése, viszont a többiekkel ellentétben védhetett már a Bajnokok Ligája főtábláján. A játékpercek döntő tényezők lehetnek az ő esetében is, nyilván ha többet védene klubjában, mint tavaly a Getafe-ban, az megnyitná előtte az utat a válogatottba.

Nagyjából ők négyen várhatják a behívót legjobb eséllyel, de mellettük pár mondatban ejtsünk szót a válogatott szintet megütő, de oda kevés eséllyel meghívót kapó, illetve a még fiatalabb generáció tagjairól, akik majd a jövőben védhetik a nemzeti csapat kapuját.

Köteles László helyzete mindenképpen érdekes, hiszen évekig első számú kapusa volt a belga élvonalban topcsapatnak számító Genkben, és védett a BL-csoportkörben is. Akkor nem hívták, most, hogy kiszorult a kezdőből, várhatóan nem is fogják - pedig legalább egy meccset megérdemelt volna a címeres mezben. A jövőbeli kapusgenerációt pedig két angliában edződő kapus, Bukrán Erik és Gyollai Dániel jelenti: előbbi a Hull City u21-es csapatában, míg utóbbi a Stoke City u21-es csapatában őrzi a kaput, ráadásul Gyollai tagja lehetett már a Stoke felnőtt keretének is harmadik szűmú kapusként. Nyilván ki kell várniuk a sorukat, de nemsokára eljöhet az ő idejük is - köszönhetően a magas szinten való edződésnek. Utoljára pedig ne feledkezzünk el Székely Györgyről, aki azért lehet benne Storck látóterében, mert a 2015-ös u20-as VB-n, ahol a német szakember vezette a mieinket, ő védett mind a négy meccsünkön.

Minden eldől majd augusztus végén, amikor Storck keretet hirdet majd Feröer ellen, akkor biztosan tisztul majd a kép! Addig is hajrá, Magyar foci!

Címkék: Játékosokról

Négyből egy

2016.07.22.

Tavaly a nemzetközi kupaselejtezők után írtam egy cikket, amelyben annak az okait firtattam, hogy miért nem került be egyetlen csapat sem egyik európai kupa (BL, EL) csoportkörébe. Azt a postot 1 évvel ezelőtt a playoff-kör után voltam kénytelen írni, most sajnos ezt meg kell tennem a második (!) selejtezőkör után, annak ellenére, hogy a Videoton egyedüliként azért továbbjutott, és akár még főtáblás is lehet (de kétségtelenül már a harmadik körben, a Midtjylland ellen kutya nehéz dolga lesz).

Előző évben a kudarc okát a költségvetésbeli, keretértékbeli lemaradásban láttam, hiszen akkor a Ferencváros kivételével mindenki egy nagyobb összkeretértékű, több pénzből gazdálkodó csapat ellen esett ki, valamint én inkább a csoportkörbe el nem jutás okát vizsgáltam, nem a korai kiesések okát. Idén viszont az eddig búcsúzó három csapatből talán csak az MTK-nál lehet ez indok, így most más okok vezettek ide.

Nos tehát: mi lehetetett az oka, hogy a négyből mindössze egy csapatunk jutott tovább a harmadik selejtezőkörbe, a többi elvérzett korábban?

1.) BL - Ferencváros:

A Bajnokok Ligája szereplő csapatunk óriási meglepetésre a kizárt Skenderbeu helyett az Európa Ligából beugró Partizani ellen kiesett a második körben, így még az EL-ben sem folytathatja.

Gyakorlatilag a Fradinál a legbonyulultabb a képlet a sikertelenség okára. Ezt fölfoghatjuk egy hosszabb folyamat eredményének is, de sokkal inkább több tényező összejátszásának következménye lett ez az igencsak kínos kiesés. Egy tényezőt kivéve: az Orosz Pál által gyakran emlegetett költségvetés: a Fradinak majdnem kétszer annyit ért a kerete, és jóval több pénzből gazdálkodott, mint albán ellenfele. A sportnapilap online kiadása elég jól összefoglalta az okokat, tényezőket, amik ide vezettek, úgyhogy én nem is foglalkoznék ezzel, hanem csak tömören összegezném az ott leírtakat:erősítését jelentő igazolások hiánya (vagy túl későn való leigazolásuk - nem volt idejük beépülni a csapatba); egy igazi gólvágó hiánya (Böde mellé, mellett), Thomas Doll felelőssége (a csapat rossz játéka, valamint az igazolások sikertelensége is kisebb-nagyobb részben az ő lelkén szárad), a játékosok felelőssége (értékbeli különbségük a pályán nem mutatkozott meg, valamint az öngól), a Fraditól független körülmények (a bíró tévedései - pl. a meg nem adott büntető, valamint az UEFA döntése a Skenderbeu kizárása után, illetve a 12. játékos, az igazi buzdítás hiánya), és az utolsó, de szerintem legfontosabb szempont pedig a nem egyértelmű vezetői iránymutatás és a vezetőség elhibázott játékospolitikája (Orosz Pál az idő előrehaladtával egyre jobban csökkentette az elvárást a csapattal szemben: míg novemberben még arról beszélt, hogy a cél a BL-csoportkörbe jutás, addig júniusban már a “nagyfiúk játékának” nevezte a BL-főtáblát, amit a Fradi csak alulról nézeget, így szerinte a csoportkör távolinak tűnt, erre pedig ráerősítettek Doll szavai, aki szerint igazságtalan elvárás a csapattal szemben a BL-főtáblára jutás - itt csak halkan jegyzem meg: és az EL-főtábla? Ezenfelül pedig ide tartozik az a tény is, hogy komoly pénzek mentek el semmit sem mutató játékosok leigazolására, és még így is maradtak “lyukas posztok”, ahol nincs, vagy csak egy minőségi labdarúgó van a zöld-fehérek keretében - ez viszont egyértelműen felveti Orosz Pál, a labdarúgó zrt. vezérigazgatójának felelősségét).

Hogyan tovább? - teszi fel a költői kérdést az nso.hu ugyanezen cikkében. Ott főleg abban bíznak, hogy a vezetőség felismeri, beismeri a hibákat, és elkezdődik a változás, hiszen itt a kézzelfogható példa: Dárdai Pál és Bernd Storck munkája a válogatottnál, akik kis idő alatt képesek voltak nagy eredményt elérni, az ő példájuk követendő lehet a legsikeresebb magyar klubcsapat számára is.

2.) EL - Debrecen, MTK:

A Loki a Fradihoz hasonlóan csúfos kudarcot vallott. Ugyan az első kört sikerrel vették a san marino-i La Fiorita ellen, de ez alapelvárás volt, azonban a második körben kettős vereséggel búcsúztak a fehérorosz kupagyőztes Torpedo Zsogyino ellen, pedig egyértelmű esélyesnek tűntek a hajdúságiak a meccs előtt. Rossz látni, hogy a BL, majd az 1 évre rá történt EL csoportkörös szereplés óta a Debrecen leszállóágban van, egyre gyengébb eredményeket produkál, korábban még eljutott a play-offig, manapság pedig már az is kisebb csoda lenne. Náluk az az érzésem, mintha kifejezett céljuk lenne, hogy ne kerüljenek be a csoportkörbe, egyszerűen nem jelent nekik motivációt az ottani szereplés, és az azzal járó pénzdíjazás. Inkább a bajnokságra koncentrálnak, csakhogy az európai kupaszerepléses időszak után 5-ből 2-szer tudtak csak bajnokok lenni, úgy, hogy mostanábangyakorlatilag feladták a csoportkörbe kerülést. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a BL után kapott hatalmas pénz szinte elfogyott, évről évre csökken a DVSC keretértéke, és kevesebb pénzből is gazdálkodnak. Úgy látszik, a tulajdonos Szima Gábornak nem éri meg befektetni egy jobb nemzetközi szereplésbe, (jobb játékosok igazolásával), hogy aztán az ott kapott pénzből évekig lehessen gazdaságosan és nyereségesen működtetni a csapatot. (Ugyanez a Fradira is áll: ott is csak egyszer kéne befektetni, és abból a pénzből, amit utána visszakapnak a jó szerepléssel, évekig lehet fenntartani azt az állapotot.) Végül pedig a vezetőedzője személye is véleményem szerint akadályozó tényező. Kondás Elemér 5 éve irányítja a piros-fehéreket, nem ártana egy kis vérfrissítés a csapatnál, mivel bebizonyosodott, hogy Kondás csak magyar szinten számít jó edzőnek, nemzetközileg súlytalan.

Térjünk rá az MTK-ra. A három kiesett csapatból őket tudom a legkevésbé hibáztatni. Az első kört sikerrel vették a kazah Aktobe ellen, így a kiemeltet győztek le. A második fordulóban viszont már elbuktak az azeri Gabala ellen, akik tavaly az EL-csoportkörben szerepeltek. A kék-fehérektől a vezetőségi elvárás annyi volt, hogy az első körön jussanak túl, ez meg is történt, így nincs szégyenkeznivalójuk: egy olyan csapat ejtette ki őket, akik több pénzből, jobb kerettel működnek. Nyilván senki nem tiltotta meg nekik a továbbjutást, de ez nem volt realitás egy magyar szinten is csak átlagos pénzből működő csapattól. Tehát a kiesésnek itt is megvan az oka, csak itt kevésbé tehetnek róla, mint az előbbi két klubnál.

Legvégül pedig kívánom a Videotonnak, hogy minnél tovább maradjon talpon az európai kupaporondon, mert az az egész magyar futballtársadalom érdeke!

Ezeket a cikkeket olvastad már?