Dunaszerdahely focicsapatáról

Dunaszerdahely focicsapatáról

2016.12.02. | CowyG

Nemrég adták át Dunaszerdahelyen a DAC új (félkész) stadionját. Ez alkalomból olvashattunk rengetek cikket, beszámolót a klubról, most én is elmondanám a véleményemet az egész csallóközi futballcsapatról és a hozzá kapcsolódó jelenségről.

Tovább

Dunaszerdahely focicsapatáról

2016.12.02.

Nemrég adták át Dunaszerdahelyen a DAC új (félkész) stadionját. Ez alkalomból olvashattunk rengetek cikket, beszámolót a klubról, most én is elmondanám a véleményemet az egész csallóközi futballcsapatról és a hozzá kapcsolódó jelenségről.

Azt gondolom ami ott történik, az maga a kisebb csoda, az egészről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ezt nem sportszakmai szempontból értem, hanem, arra az egész jelenségre, amit ez a klub képvisel. A DAC ott a Csallóközben nem csak egy kedvenc focicsapatukat jelenti a drukkerinek. hanem megadja nekik az összetartozás érzését, hogy jó magyarnak lenni, és hogy a mindennapok elnyomása mellett itt büszkén vállalhatják magyarságukat. Sok embernek a reményt jelenti, hogy hétvégéről-hétvégére a saját anyanyelvén biztathatja kedvenc csapatát, vagy hogy a meccsek előtt elénekelheti a Nélküled-et, Ebből kifolyólag a DAC-meccseknek különleges atmoszférájuk van, a szurkolás egészen magas színvonalú, a stadionavatón láthattuk, hogy a látványelemekből (pyrotechnika, molinók, élőképek) sincs hiány. Annak ellenére, hogy a csapat nem tartozik a szlovák élvonal élmezőnyéhez, az átlagnézőszámuk az egyik legmagasabb a ligában. Ebből is látszik, hogy a felvidéki magyarság részéről van igény az ilyesfajta programokra. Az pedig csak a ráadás, hogy a nagyobb rangadókra (pl. a Slovan ellen), vagy például a mostani stadionavatóra az anyaországból is szép számmal érkeznek drukkerek, és egymás mellett szurkolnak a fradisták és az újpestiek.

Maga a klub is szépen fejlődik, első körben elég csak az új stadionra gondolni, ami európai színvonalú létesítmény lesz, ha elkészül. Az edzőközpontjukat is fejlesztették, valamint komoly utánpótlás.bázisként tartják őket számon. Örömteli, hogy egyre több magyar tehetséget nevelnek (akik akár a Magyar Válogatottban is játszhatnának), és a felnőtt csapatukban is egyre több a magyar (legyen az magyarországi vagy külhoni).

Összefoglalva tehát amit jelenleg a DAC képvisel, az az egyik legpozitívabb dolog, ami a magyar futballban történhet. Kívánom, hogy sikeresek legyenek, és szolgáljanak példaként néhány magyar klubcsapatnak is (mert lenne mit tanulni tőlük)!

Hajrá Magyarok, Hajrá DAC!

Címkék: Focisztorik

Magyarország – Andorra meccselemzés

2016.11.19.

Sajnos képekkel együtt nem sikerült feltölteni a tartalmat, így pdf-ben mellékelem a cikket. Jó szórakozást, olvasgatást!

magyarorszag-andorra.pdf

Címkék: Szakmai szemmel

Magyarország - Andorra: 4-0 - azt kaptuk, amit vártunk

2016.11.15.

A Magyar Labdarúgó Válogatott 4-0-ra múlta fölül a főként amatőrökből álló Andorra válogatottját. Egy kis elemzés szurkolói szemmel.

A meccs előtti beharangozóban azt írtam, hogy toronymagas esélyesei vagyunk a találkozónak, talán csak akkor válhatunk kissé görcsössé, ha esetleg mondjuk a szünetig nem tudnák vezetést szerezni, vagy a pireneusiak találnának be valami csoda folytán. Szerencsére egyik se következett be, ráadásul igazam lett abban, hogy az első magyar gól után kinyílhat a gólcsap.

Az első félórában, 0-0-ás állásnál nem tudtunk még egyértelműen a miniállam fölé nőni, őszintén szólva néha kicsit tanácstalannak éreztem a fiúkat, és kezdtem aggódni, hogy a második félidőre hagyjuk a döntést. Persze Andorra a tőle telhető mindent elkövetett, hogy kihúzza gólnélküli döntetlennel: rendkívül zártan védekezett, és az összes lehetséges módon próbálták húzni az időt és felbosszantani a magyar játékosokat (bedobásoknál, kirúgásoknál, műbalhékkal, magyar szabálytalanságoknál, sőt kifejezetten durva szabálytalanságokkal). Magyarán szólva Andorra tényleg egy amatőr kiscsapat behatását keltette.

A türelmünk azonban kifizetődött, az első gólunk után már nem volt kérdés a meccs végkimenetele - az andorraiakban nem volt annyi, hogy betaláljanak Gulácsi Péter kapujába, ellenben bennünk egyértelműen pozitív energiákat szabadított fel Gera gólja, hogy aztán Langé, Gyurcsóé és Szalaié kövesse azt. A veterán középpályás gólja után egyértelműen domináltuk a mérkőzést, megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk, és ugyan nyilván nem egy topcsapat ellen, de megmutattuk, hogy helyenként nagyon tetszetősen tudunk játszani.

A vége tehát 4-0 lett, amellyel nemcsak 3 pontot kaptunk, de a srácok kiszolgálták a közönséget is, akik egyébként már igencsak megérdemeltek egy ilyen gólzáporos győzelmet, hiszen egész évben kitettek magukért - ezen a meccsen se volt ez másképp, ráadásul egy gyönyörű látvánnyal készültek az ultrák. A meccs végén pedig immár a győzteseknek szólhatott a Himnusz a Groupama Aréna gyepén.

Összességében tehát elégedettek lehetünk a látottakkal, a négy gólos különbség mindenképpen megvan a két csapat között, de valljuk be: papírforma eredmény született, azt kaptuk, amit vártunk.

Szokásaimnak megfelelően most is értékelem a játékosok teljesítményét. Gulácsinak szinte semmi dolga nem akadt, összesen egy lövést kapott a kapujára, azt könnyedén védte, de teljesítményét érdemben értékelni most nem lehet. Bese némi meglepetésre kezdett Fiola helyett. A meccs elején nem igen találta a helyét, sokszor meggyűlt a baja, ha két andorrai is körülvette, majd teljesítménye a második játékrészre feljavult, igaz, a támadásokat érdemben nem tudta segíteni. A két középhátvéd, Guzmics és Lang is hiba nélkül tette a dolgát, de sok szerepük nem volt ezen a meccsen védekezésben, ellenben dicséretes, hogy Lang megszerezte első válogatottbeli gólját. Korhut Kádár eltiltása miatt került a kezdőbe, és abszolút jól pótolta az első számú balhátvédet, mondhatni, hogy Kádár színvonalán játszott. Neki is kellett egy idő, míg felvette a játék ritmusát, de ez sokkal gyorsabban történt nála, mint Besénél, azután pedig a védekezésben nem hibázva, a támadásokat végig segítve játszott: felfutásai, cselei, beadásai, okos passzai nyomokban sem emlékeztettek mondjuk az egy évvel ezelőtti Korhut Mihályhoz. Nagy Ádám inkább védekezésben jeleskedett, egy-két eladott labdát összeszedett, de sokat most (se) tudott lendíteni a válogatott játékán. Gera viszont annál inkább, hihetetlen, mennyire meghatározza még most is a válogatott játékát, és ez nem csak a gólja miatt mondom (habár nagyon kellett akkor az a gól), hanem lövései, látványos megoldásai, szemfüles passzai, és kiváló taktikai érettsége miatt is. Gyurcsó ismét bizonyította, hogy helye van a kezdőben, szintén gólt ért el, de látszott, hogy egy képzett játékosról van szó, Korhuttal pedig elég jól játszott össze. Dzsudzsák most képes volt hátára venni a csapatot, szintén jól játszott, kár, hogy ez az andorrainál nagyobb csapatok ellen nem mindig szokott sikerülni. Szalait pedig megmentette a gólja, hiszen a meccs nagy részében megint képes volt kivonni magát hosszú percekre a játékból, és veszélyes lövései sem akadtak, azonban a góljánál igen technikás megoldást választott, tehát ismét betalált: kijelenthetjük, hogy már-már újra a régi Szalai Ádámot láthatjuk címeres mezben. A cserék közül Stieber abszolút jól szállt be a meccsbe, nehéz dönteni közötte és Gyurcsó között, mindketten kiváló formában vannak. Németnek és Bödének pedig volt érdemi megmozdulása.

Svédország ellen pedig jöhet Király, Juhász, Hajnal és Vanczák búcsúmeccse, és persze a fiatalok játszatása! Hajrá Magyarok!

Magyarország - Andorra: mit várok a meccstől? (És egy kis ellenfélbemutató)

2016.11.06.

A címben szereplő kérdésre alighanem minden magyar futballszerető rávágná a következő választ: győzelmet. Én se tenném másképp, de azért nézzük meg, miért mondhatjuk, hogy fix egyes ez a meccs.

Már most leszögezném: az óvatosság sose árt, még ha egy félamatőr csapat is az ellenfél. Feröer ellen is megégtünk, igaz, Andorra gyengébb játékerőt képvisel, mint az északi állam, (ki is kaptak tőlük), de Svájc is csak 2-1-re győzte le a Pireneusok-beli miniállamot. Na és talán ennyivel be is végeztem az Andorraiak mellett szóló érvek listáját, talán még annyit lehet megemlíteni, hogy a EB-selejtezőkön már nem volt jellemző, hogy nagy pofonokba szaladtak volna bele, egyszer szórta meg Belgium őket egy hatossal, de ezen kívül nem volt a miniállamok szintjén is nagynak számító vereségük, ráadásul gólt is tudtak rúgni négy meccsen is. A most futó VB-selejtezőkön Lettországtól 1-0-ra, Portugáliától 6-0-ra, Svájctól pedig 2-1-re kaptak ki - mindenki vonja le belőle a maga következtetését.

Innentől pedig át is térnék a mieink mellett szóló érvek felsorakoztatására. Gyakorlatilag biztos a győzelem, a lényegi kérdés csupán az, hogy mikor sikerül megszereznünk az első gólt: ha korán, akkor onnantól kezdve nem lehet gond, kinyílhat a gólzsák, viszont ha mondjuk a félideig nem sikerülne vezetést szereznünk, netalántán Andorra találna be (mondjuk egy kósza tizenegyesből), akkor kissé görcsössé válhatunk, de ilyenekre jobb nem is gondolni. Az ellenfélben többen akadnak, akik munka mellett űzik a labdarúgást; a transfermarkt szerint keretük összértéke csupán 525 000 Euró. Legutóbb a 2014-es VB selejtezői során futottunk össze, ahol a selejtezők nyitómeccsén 5-0-ra győztük le őket idegenben, majd a hollandoktól kapott nyolcas után a csoportkör zárásaként csak 2-0-ra tudtunk nyerni idehaza. Nem tudom, aláírnánk-e most ez a 2-0-t, csak legyen meg a három pont, vagy egy gólzáporosabb győzelmet szeretnénk látni - én inkább utóbbiak táborába tartozom, szerintem a közönség már igazán megérdemelne egy sokgólos sikert, hiszen meccsről-meccsre fantasztikus a hangulat és teltház van. Ami még mellettünk szól, hogy az elmúlt selejtezőkben rendszerint biztosan hoztuk a kötelező győzelmet a hatodik kalapos miniállamok ellen (azért ez nem volt mindig így - emlékezhetünk a Bozsik Péter-féle válogatott 2006-os máltai vereségére): a 2010-es VB selejtezőin Máltát vertük oda-vissza, majd a 2012-es EB selejtezőin San Marino-t vertük itthon és idegenben is magabiztosan, a már említett brazíliai VB selejtezőin pedig ugye Andorrát. Némileg kivételt képez az elmúlt selejtezősorozat, ahol az eredetileg utolsó kalapos Feröert elég nehézkesen tudtuk csak megverni, de a szigetországiak egyáltalán nem hatodik kalapos miniállam módjára szerepeltek, ötödikek lettek végül, tehát ilyen értelemben klasszikus miniállam nem volt abban a sorozatban. Összefoglalva tehát többgólos magyar győzelmet várok.

Zárásként pár szót ejtsünk a játékosokról, kezdőcsapatról. Konkrét kezdőt most nem hirdetnék, de azt mindenképpen elmondanám, hogy az Andorra elleni meccsen “telibe” állnék föl, azaz a lehető legjobb összeállításban, nem tartalékolva, és a behívott fiatalokat is csak akkor beállítva, ha tényleg ők a legjobb választások az adott posztokon. Kevésbé félelemből, sokkal inkább a sokgólos győzelem érdekében - szolgálják csak ki a fiúk a publikumot. Majd aztán Svédország ellen szerepet kaphatnak Nagy Dominikék, sőt, akkor biztosan kipróbálnám őket, de ez majd legyen egy későbbi írásom témája.

A biztos győzelem reményében: hajrá Magyarok!

Tényleg csak Juhász és Király érdemli meg, hogy a pályán búcsúzzon a válogatottól?

2016.10.23.

Már nyáron felmerült, hogy Juhász Rolandnak és Király Gábornak egy búcsúmeccset szervez az MLSZ. Mint később kiderült, ez a svédek ellen lesz, október 15-én.

Előtte még Vanczák Vilmos siránkozott egy sort az egyik magyar futballal foglalkozó internetes oldalon, hogy ő miért nem érdemel meg búcsúmeccset. Nem sokkal később az MLSZ bejelentette, hogy ezen a meccsen őt és Hajnal Tamást is búcsúztatják, de pályára nem lépnek, fő indokként azt hozták fel, hogy Bernd Storck nem kíván több cserét áldozni a visszavonulókra, mivel kísérletezni is akar.

Jól van ez így? Azt gondolom, igen. Sőt Vanczák (és Hajnal, bár ő nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban semmit) akkor se szólhatott volna semmit, ha még ennyit se kap az MLSZ-től.

Egyrészt lényeges különbség, hogy míg Király és Juhász önszántukból vonultak vissza a Nemzeti 11-től, addig Vanczák és Hajnal gyakorlatilag kikopott belőle, kiöregedtek, pedig ha Storck hívná őket, aligha mondanának nemet. Ezzel szemben Storcknak esze ágában sincs ezt csinálni, hiszen mondhatni ő nyugdíjazta őket. Egy hétköznapi példával élve: egy munkahelyen egy kolléga távozásakor inkább akkor szoktak búcsúbulit rendezni, ha a szóban forgó illető önmagától lép ki a cégből, nem pedig ha kirúgják… Másrészt ennyi erővel egy sor magyar játékos követelhetné magát pályára a svédek ellen, azok közül, akik az elmúlt években koptak ki a válogatottból, vélhetően soha többet nem lépnek már pályára a nemzeti csapatban, és nem volt hivatalos búcsúmeccsük: a teljesség igénye nélkül például Tőzsér Dániel, Vadócz Krisztián, Leandro, Mészáros Norbert, Halmosi Péter, Koltai Tamás, és még lehetne folytatni a sort…

Persze köszönjük a fent említett játékosoknak a válogatottért nyújtott szolgálataikat, de be kell látni: ennyi játékostól lehetetlenség egyszerre, egy időben, ráadásul a pályán búcsúzni.

Nemsokára újra VB-selejtezőt játszik a válogatott, a témában hamarosan cikkekkel jelentkezem, hajrá Magyarok!

Címkék: Játékosokról

Magyar - Lett szurkolói szemmel; mit jelent ez a győzelem a kijutás szempontjából?

2016.10.13.

A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a VB-selejtezőkön, Lettország ellen, Rigában. Pár gondolat erről a meccsről.

Véleményem szerint papírforma-eredmény született, mivel a lett csapatot a meccs előtt (és után is) gyakorlatilag minden mutatóban a magyarnál gyengébbnek gondoltuk. Persze nem akarom a Magyar Válogatott érdemeit kisebbíteni, hiszen szép eredmény született, de meg kell állapítani: ez a lett csapat elég gyenge játékerőt képvisel.

Összességében nem tudtuk azt a játékot nyújtani, mint Svájc ellen, sőt, helyenént ez a feröeri játékra emlékeztett. Két góllal viszont biztosan jobbak voltunk annál, és ez az eredményben is tükröződik. Foghatnánk a fejünket emiatt, mondván miért nem sikerül egy Lettország szintű csapatot kenterbe verni, de ha jobban meggondoljuk, ez egy nagyon taktikusan felépített meccselés volt Storck részéről. Lássuk, miről is beszélek. A meccs előtt a lettekről azt hallottuk, hogy valószínűleg bunkerfutballra rendezkednek majd be, a kontrákra építenek, ahol főleg a szélsőik kvalitását használják majd ki, hiszen ezen a poszton állnak a legjobban. Nos, Storck remekül felkészült erre. Ugyan a meccs elején kicsit váratlanul érte a mieinket a lettek agresszív letámadása, de ez kb. 10 perc után megszűnt, mi pedig türelmesen vártuk a lehetőséget, járattuk a labdát, nem ugrottunk nekik, mivel abból simán lekontrázhattak volna minket, ráadásul még így is alakítottak ki helyzeteket szép számmal, igaz, mind ki is hagyták őket. Az első adandó alkalommal pedig ki is használtuk a lett védelem megingását, Nikolics szépen tette Gyurcsóhoz a labdát, a Pogon szélsője pedig még szebb mozdulattal helyezett a hálóba. Utána még visszább vettünk, ha úgy tetszik, átadtuk a terepet a baltiaknak, hiszen nekik kellett innentől futni az eredmény után. A támadásaik többségébe nem volt veszély, ha pedig mégis, azt a kapusunknak vagy a szerencsénknek köszönhetően nem tudták gólra váltani. A szünetben Storck jól cserélt, kiválóan érezte meg, hogy stabilizálnia kell a középpályát, behozta tehát Kleinheislert. A szünet után felpörgött a meccs, a srácok pedig jól érezték meg (vagy Storck jól érezte meg), hogy itt az idő egy második góllal eldönteni a meccset, kicsit nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, és ez góllá is érett, egy Dzsudzsák-szöglet után Szalai bólintott a hálóba, utána pedig már nem maradt több nyitott kérdés a meccset illetően. A harmadik gólunkért pedig nem rohantunk, nem is kellett.

Összességében tehát elhoztuk a 3 pontot Rigából, amiért mentünk, még ha “csúnya” játékkal is. A kiutazó szép számú magyar szurkolók (akik kiváló hangulatot csináltak kint is) pedig örülhettek, mert nem hiába utaztak olyan messzire, és úgy gondolom, a mutatott játék ellenére mindenki örülehet: megvan az első győzelmünk a VB-selejtezősorozatban.

Röviden a játékosteljesítményekről. Gulácsi összességében jól védett, voltak bravúrja, egy kisebb megingása volt, amikor kötényt kapott, és majdnem gól lett belőle. A védelem ismét nem állt a helyzet magaslatán többször, Guzmics és Kádár is bele-bele hibázott a meccsbe, Korhutnak egy kis idő kellett, de aztán följavult, Bese viszont szinte értékelhetetlent nyújtott a jobb oldalon. Persze az a legfontosabb, hogy sikerült hátul nullára hozni a meccset. Gera jól játszott, csak sajnos megsérült, viszont Nagy a svájci meccshez képest semmit sem javult, a hétfő meccsen csak a meccs vége felé kezdett felpörögni, talán túl későn. A két szél közül ismét nem Dzsudzsáké volt a jobb, a csapatkapitány ezen a meccsen sem tudott kiemelkedni a csapatból, azonban valamicskét megmentette a meccsét a szögletével, amiből a második gól született. Gyurcsó ellenben pozitív meglepetés volt (akárcsak Stieber a svájciak ellen), jó döntés volt a csapatba állítása, szép cseleket csinált, a gólja magáért beszél - tény viszont, hogy az ő oldalalára nem jutott valami acélos lett védő. A Szalai-Nikolics kettős nem igazán működött jól, Nikolics megtette a magáét egy gólpasszal, de az ezen a meccsen nyújtott teljesítménye nem győzhette meg Storckot, hogy a nemzeti csapat kezdőjében a helye. Le is cserélte őt a szünetben a kapitány, a helyére beálló Kleinheisler viszont rendkívül jól szállt be a meccsbe - ugyan ő sem játszott hiba nélkül, ám agilisan játszott, nem ismert elveszett labdát, a támadásokban aktívan részt vett; a lett védők szinte csak szabálytalanság árán tudták őt megállítani. Vida Máténak pedig Gera helyére beállva nem sok szerep jutott.

Mit jelent tehát ez a győzelem a kijutás szempontjából?

Fájó kimondani, de nem sokat. Kötelező győzelem volt, itt csak annyi volt a tét, hogyha pontokat hullajtunk, már most végleg letehettünk volna a kvalifikációról Oroszországba. Így versenyben maradtunk, de beljebb egy hajszálnyit sem vagyunk. Hiszen gondoljuk meg: a selejtezősorozat előtt azzal kalkuláltunk, hogy a feröeri-lett-andorrai hármas ellen kötelező az oda-vissza győzelem, a 18 pont, ez az alap. A Feröeren elhullajtott pontok miatt így is már csak maximum 16 ponttal jöhetünk ki az említett meccsekből, úgy, hogy a portugálok ellen még nem is játszottunk, Svájctól meg kikaptunk. Ráadásul azzal az illúzióval is le kell számolni, amit a Feröer-meccs után mondogattunk: nem baj, a “nagyok” is fognak itt még pontokat veszteni: Portugália csattanós választ adott erre, 6-0-ra győzte le a szigetországiakat…

Persze reménykedni mindig lehet (no meg számolgatni), mást nagyon én se tudok tenni jelenleg. Hajrá Magyarok!

Kezdőcsapat a Lettország elleni VB-selejtezőre (a Svájc-meccs tükrében)

2016.10.09.

A Magyar Válogatott hétfőn újabb VB-selejtezőt játszik, méghozzá Rigában, Lettország válogatottja ellen. Az esélyekkel röviden már előző cikkemben foglalkoztam, most pedig következzen a már szokásossá vált az “én kezdő 11-em” post, természetesen nem függetlenül a pénteki találkozón nyújtott teljesítményektől.

A kapuba Gulácsi Pétert állítanám, a Svájc elleni hibája ellenére is, hozzátéve, hogy azért voltak bravúrjai is azon a meccsen. Egyébként se túl szerencsés változtatni kapusposzton két ilyen fontos meccs között, meg hát amúgy is gyakorlatilag minden Gulácsi mellett szól Dibusszal és Megyerivel szemben.

A védősor összetételében viszont változtatnék (nem meglepó módon, látva a pénteki bakikat). A bal oldalon Kádárt ugyan Svájc ellen nem állítottam volna kezdőbe klubjában mutatott rossz formája miatt, azonban ezen a meccsen ő a többiekkel ellentétben nem hibázott nagyot, ráadásul (ha nem is az EB-n mutatott szinten), viszonylag jó teljesítményt nyújtott, semmiképpen sem volt szembetűnően rossz formában. A védelem közepén Guzmics helye nálam biztos, ő sem hibázott Svájc ellen, igaz, a legjobb formájától ő is messze volt. Lang ellenben annál inkább negatív főszereplővé vált - nála elgondolkoznék azon, hogy érdemes-e Lettországban is pályára küldeni, úgy, hogy mentálisan nincs a legjobb állapotban (a Svájc-meccs után el is ismerte, hogy döntő pillanatban hibázott), és a helyére mondjuk Korcsmárt betenni; vagy inkább nem kéne tovább rombolni az önbizalmát, és a pénteken mutatott nem túl meggyőző teljesítménye ellenére bizalmat szavazni neki. Végül én utóbbi mellett döntenék, hiszen alapvetően jelenleg jobb, mint Korcsmár. A védelem jobb oldalán viszont változtatnék, Fiola a feröeri meccs után most sem tudott hasznára lenni a csapatnak, én már Svájc ellen sem raktam volna be, most viszont legalább megbizonyosodhattunk afelől, hogy jelenleg Bese Barnabás jobb megoldás lenne arra az oldalra - ha sarkosan akarunk fogalmazni, mondhatjuk, hogy sokkal rosszabb úgyse lehet, mint Fiola…

 A két védekező középpályás (Nagy, Gera) személye közül inkább Nagy Ádámé a biztosabb, aki viszont pont a gyengébb teljesítményt nyújtotta kettejük közül a pénteki meccsen. Mégpedig azért, mert Gera Zoltán ennyi idősen még az NB1-ben sem bír végig kétszer 90 percet ilyen kevés szünettel, borítékolható tehát, hogy nem tudná azt a színvonalú játékot nyújtani, mint Svájc ellen. Ellenben ha kihagynánk, akkor az következne be, mint Feröeren: Nagy önmagában nem volt elég, hogy irányítsa mélységből a csapatot, hiszen Gera passzai sokkal direktebbek, támadóbbak, mint Nagy már Feröeren, de főleg Svájc ellen megfigyelhető alibi passzai. Így elég nyögvenyelős, ötlettelenné válna a játék, még Lettország ellen is. Emellett az is Gera csapatba állítása mellett szól, hogy a védekező középpályások közül Elek formája cseppet sem lett jobb a Torshavn-i meccs óta (ott elég gyengén szerepelt), Vida Máté mélyvízbe dobása kissé kockázatos lenne, annak ellenére, hogy már játszott a felnőtt válogatottban. Ha kettejük közül kéne választani, akkor utóbbit mondanám, de én inkább ragaszkodnék Gerához, ha nem megy neki a játék, a szünetben jöhet a helyére Vida. A szélsők közül Stieber egyértelműen meggyőzött, az egyik oldalon mindenképpen őt játszatnám. Dzsudzsáknál ugyan van jobb formában lévő játékos az ő posztjára (legelőször is Gyurcsót mondanám, de Korhut és Kleinheisler is tud itt játszani), de csapatkapitányként és úgy általában is nem hagyható ki a válogatott kezdőjéből.

De akkor ki játsszon az ék mögött? Az én válaszom: senki. Legyen inkább két csatáros játék, ami könnyen visszaalakulhat egycsatárossá, ha valaki visszalép. Így pedig akkor szinte egyértelmű a két csatár személye: Nikolics és Szalai. Szalait a Svájc elleni két gólja után nem lenne okos dolog kihagyni, most mondhatjuk, hogy rászolgált a kezdőcsapatba kerülésre, és hátha maradt még gól a lábában Lettország ellen is. Nikolics pedig végre megkaphatná azt az időt, ami elég neki a bizonyításra: ő képes lenne visszalépni egy sort, ha úgy adódna a helyzet, ha pedig kell, felléphet Szalai mellé második csatárnak. Így akkor viszont kimaradna a svájciak ellen jól teljesítő, lelkes Kleinheisler, akivel semmi bajom sincs, de a jelenlegi helyzet a két csatárt kívánja meg, ugyanis nagyon kéne már egy győzelem.

Tehát az én kezdőm Lettország ellen:

Gulácsi - Bese, Guzmics, Lang, Kádár - Dzsudzsák, Gera, Nagy, Stieber - Nikolics, Szalai

Bízom benne, hogy végre sikerül megszerezni a 3 pontot, mert az mind nekünk szurkolóknak, mind pedig a játékosoknak nagyon jót tenne! Hajrá Magyarország!

Címkék: Játékosokról

Magyarország - Svájc vélemény és mit várok a lettek elleni meccstől?

2016.10.08.

Magyarország hazai pályán 3-2-re kikapott a Svájc elleni VB-selejtezőn. 

 A vereség duplán fájó: egyrészt, mivel nem érdemeltünk vereséget, másrészt pedig ezzel szinte eldőlt, hogy a 2018-as oroszországi VB-n való részvétel csak álom marad. De nézzük részletesen, hogy láttam a meccset.

Nem játszottunk rosszul, sőt időnként pedig kifejezetten jól, ekkor a játékunk már-már az EB-n mutatottat idézte. A döntetlen igazságos eredmény is lett volna, hiszen azért a svájciaknak is megvoltak a maguk helyzetei, de 2-2-nél valahogy érezhető volt, hogy ezt a meccset valamelyik csapat eldönti. Sajnos ez Svájcnak sikerült, ráadásul egy utolsó perces góllal. A meccs folyamán nagyon szép támadásokat vezettünk, kombinatívan játszottunk. Ezzel a játékkal simán vertük volna Feröert, ebben biztos vagyok.

Kérdés, hogy mit kellett volna tenni Storcknak 2-2-nél. A legtöbb magyar szurkoló természetesen nem lett volna elégedett ezzel az eredménnyel, és reálisan hihettük, hogy tudunk még egy harmadik gólt is szerezni. Storck se gondolkodott másképp, becserélt két csatárt, Némethet és Nikolicsot, akik viszont kevés játékidőt kaptak, pedig Storck egyértelművé tette ezzel a két cserével, hogy nem elégszik meg a döntetlennel. Talán pont ez volt a vesztünk? Nem valószínű. Ám amikor Svájc a végén kissé beszorított minket, eljött az a pillanat, amikor már inkább a döntetlent kellett volna 100%-os koncentrációval őrizni - nem sikerült. Pont a 3. svájci gólt megelőző bedobás előtt gondoltam: én már aláírnám azt a döntetlent, bármennyire nem lennék vele beljebb a csoport állását tekintve.

A hangulat remek volt, amire a himnuszok alatti igen jóra sikerült élőkép rádobott egy lapáttal, egy semleges néző számára egy igazi futballmeccs behatását kelthette a találkozó az 5 góllal és egy igazi futballhangulattal. Ilyen közegben azért az utolsó perces góllal való vereséget is könnyebb elviselni, és szerintem ez nem csak rám volt igaz a lefújás után.

Ejtsünk egy pár szót a játékteljesítményekről is. Gulácsi Péter felemás meccsen van túl: voltak nagy védései is, ám a második kapott gólban igencsak benne volt (beadást várt, nem készülve arra, hogy Rodriguez kapura rúgja a labdát). A védelem összességében sajnos nem volt stabil: Fiola a feröeri meccs után most ismét gyengén játszott, két gólban is benne volt, elég messze van az egy évvel ezelőtti formájától; Lang az első gólnál hibázott nagyot, de egyébként sem volt valami magabiztos; Guzmics egy közepes átlagot hozott, sem alulról, sem felülről nem lógott ki a mezőnyből, kapitális hibát viszont nem követett el; Kádár pedig a feröeri meccshez képest javult, többször próbálta segíteni a támadásokat, de az EB-formájától ő is messze volt. Egy sorral előrébb azért már jobb volt a helyzet: a szűrőkettős tagjai közül inkább Gera játszott jobban, aki hiba nélkül, rutinosan játszott, fontos passzokat adott és sokat szerelt, Nagy viszont ezen a meccsen a szokásosnál haloványabb volt, igaz, sokat szerelt és passzolt, ám passzai nagy része nem jelentett előrelépést a támadásépítésben, egy-kettőt kivéve, ellenben kiemelendő, hogy az első gólban kulcsszerepet játszott. A két szél közül Stieberé volt aktívabb, Stieber ugyanis kiemelkedett a magyar játékosok közül - talán még sose láttuk ilyen jól játszani címeres mezben, ha kellett bravúrosan mentett a gólvonalról, ha pedig úgy adódott, szép mozdulattal ívelt gólpasszt Szalai fejére. Dzsudzsák küzdött, hajtott, látszott, hogy hátán akarja vinni a csapatot, sokszor kérte a labdát, és nem is mindig passzolt egyből, de neki kevésbé ment ezen az estén, ráadásul a szabadrúgásai sem igazán ültek, pedig hármat is elvégezhetett. Kleinheisler a szokásosat hozta, benne volt a gólveszély, az ő kapufájából született az első magyar gól, de ugyanakkor előjött ismét a szokásos fáradtsága, emiatt le kellett cserélni. Szalai Ádám kulcsszereplő volt a meccsen, igaz, az első góljáig nem sok mindent csinált, de az érezhetően megnövelte az önbizalmát és rá is kapcsolt egy lapáttal, utána már egész jól futballozott, két gólját pedig nem kell magyarázni. A cseréink kevés percet kaptak, Nikolics alig ért labdához, Németh lábában pedig benne volt a harmadik gólunk - vitatható körülmények között esett el a tizenhatoson belül, viszont sem a labdát nem érte el, sem büntetőt nem fújtak, sokak nagy felháborodására.

Ezek után mire számítsunk a lettek ellen?

Nehezebb meccs lesz, mint amilyen egy esetleges győzelem után lett volna, az biztos. A balti állam válogatottja nem képvisel nagy játékerőt, ám nem szabad lebecsülni őket, ráadásul sok játékosnak nyilván nem könnyű feldolgozni a történteket, még úgy is, hogy a szurkolóktól a meccs végén minden támogatást megkaptak, és Rigában is jelentős számú magyar szimpatizáns képviselteti majd magát. Ezzel együtt persze kötelező a három pont, mostmár sokkal inkább becsületből, a szurkolókért, mintsem a sikeres kvalifikáció miatt… 

Végül pedig egy, a szurkolók által a lefújás után énekelt rigmussal zárnám a bejegyzést, amely akár üzenet is lehet a válogatott játékosainak: “Soha ne add fel, soha ne add fel, soha ne add fel…”

Svájc elleni kezdőcsapat

2016.10.01.

A svájci meccset több, rövidebb cikkben vezetem fel - mivel Storck már szűkített keretet hirdetett, következhet a már hagyományossá vált kezdő 11-összeállító postom, az eddigieknél egy kicsit rövidebb formában.

Rendhagyó módon kezdjük most az összeállítással, majd utána rátérek az indoklásra is.

Tehát az én kezdő 11-em:

Gulácsi - Bese, Guzmics, Lang, Korhut - Gera, Nagy - Dzsudzsák, Kleinheisler, Gyurcsó - Nikolics

Lássuk, kit miért raknék, illetve nem raknék be!

Kapusposzton van talán a legkevesebb kérdés, Gulácsi a jelenlegi legjobb formában és a legmagasabb szinten védő kapusunk, Feröeren nagyban hozzájárult az 1 ponthoz (…), hiba lenne nem őt állítani a kapuba.

A védők közül Guzmics és Lang helye nem kérdéses, Guzmics remek formában van, az utóbbi hetekben többször a meccs legjobbjának választották, valamint a forduló válogatottjában is szerepelt többször, ráaadásként pedig gólt szerzett a legutóbbi bajnokiján. Lang egyre több szerepet kap a francia élvonalbeli Dijon-ban. Első meccsén öngólt vétett, de nem ez törte meg, azóta pedig stabil kezdőjátékos egy topligának mondható bajnokságban. A szélső hátvédekkel viszont érdemes megfontolni a választást. Két első számú szélső védőnk, Kádár és Fiola sincs túl jó formában, Kádárnál ezt konkrétan a klubedzője jelentette ki, egy meccsen ki is maradt a keretből, igaz, azóta ismét standard kezdő. Ennek ellenére én a baloldalra Korhutot tenném be, aki a Hapoel-ben stabil kezdővé vált, az Európa Ligában két nagyszerű meccset játszott, egyiket az Inter ellen (győztek is), valamint már gólja is van az izraeli ligakupának megfelelő sorozatban. Edzői utasításra sokszor húzódik előre új csapatában, nem is rosszul, ebből akár a válogatott is profitálhatna. A másik oldalon pedig Fiola van gyenge formában, ő sérülése óta nem találja a helyét, ellenben Bese annál inkább: kirobbanthatatlan a Le Havre kezdőjéből, jó formában van, érzésem szerint most inkább neki kéne játszania Fiola helyett.

A középpályásoknál se egyszerű a képlet. Nagy Ádám helye biztos, egyre jobban megszilárdítja helyét a Bologna kezdőjében, hétről-hétre jól teljesít, és nem elhanyagolható szempont, hogy a válogatott motorja. Szerencsére visszatérhet mellé Gera, akivel az EB-n kitűnő párost alkottak, a rutinos játékos eléggé hiányzott Feröeren - most ismét bizonyíthatja, hogy még 37 évesen is kihagyhatatlan a nemzeti csapat kezdőcsapatából. Egy sorral előrébb több a kérdés - no nem a balszélső posztján, ahol Dzsudzsák beállítását nem kell magyarázni. Az ék mögött talán ismét a legjobb választás Kleinheisler, aki rendszeres játéklehetőséghez jut a Darmstadtban. A másik szélre viszont nem egyszerű a választás: az itt szóba jöhető labdarúgók közül Lovrencsics formán kívül van, Stieber már egyre többször kap lehetőséget, de még mindig nincs a legjobb állapotban, Németh nem sok meccset játszott eddig, és Feröer ellen gyenge teljesítményt nyújtott. Így jöhet képbe Gyurcsó, akinek már igencsak érett a behívó, kiváló formában van, a lengyeleknél dicsérik, na meg az se elhanyagolható szempont, hogy a légiósok közül százalékos arányban ő játszotta az egyik legtöbb percet, a lehetséges pályán tölthető idő több, mint 99%-át a gyepen töltötte.

Klasszikus center Böde és Priskin kidőlésével csak három maradt a keretben, közül egyet kéne választanom: ő pedig nem lenne más, mint Nikolics, aki a legjobb formában van a támadóink közül, a BL-ben is játszott már két meccsen, a góljait is elkezdte gyártani a bajnokságban, egyszer már csak kijön neki a lépés a válogatottban is. Eddig Storck meccsein erőcsatárokkal próbálkoztunk, Nikolics még sose játszott ezeken a meccseken egyedüli csatárként - itt az ideje ennek.

Ria-ria Hungária!

Mit várok a Svájc elleni meccstől? (Beharangozó)

2016.10.01.

A Magyar Válogatott egy rendkívül nehéz erőpróba elé néz. A soron következő meccsen itthon fogadjuk Svájcot. A találkozót cikksorozatban vezetem fel - most jöjjön ennek egy újabb része: mit várok a meccstől?

Először is szögezzük le ami eddig is nyilvánvaló volt: nehéz meccs jön. Több okból is. Egyrészt Svájcot nem kell bemutatni senkinek, erejükről bőven elárul mindent annyi, hogy az EB-n veretlenül, csak büntetőkkel estek ki a nyolcaddöntőben, Lengyelország ellen, valamint keretük értéke 6,5-szöröse a mieink keretértékének.

Másrészt, a már sokszor ismételgetett sorsdöntő meccs-hatás ismét előjött. Ugyan én már többször hangoztattam a Feröer meccs előtte is, de főleg azóta, hogy ebben a selejtezősorozatban nem szabad nagy elvárásokat magunkkal szemben támasztanunk, nem elvárás a kijutás, hanem használjuk fel a fiatalok beépítésére. Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy a futballszerető közvélemény jelentős része komolyan bízik a sikeres kijutásban, és ezen emberek szintén jelentős része el is várja azt (nyilván a sikeres EB miatt). Nézzük akkor most ebből a szempontból egy kicsit a dolgokat. Ha tényleg komolyan gondoljuk a kijutást még a feröeri meccs után is (márpedig az MLSZ részéről ilyen irányú nyilatkozatokat olvashattunk), akkor nem kérdés: a hátralévő 3 meccsen be kell gyűjteni a maximálisan megszerezhető 9 pontot Svájc, Lettország és Andorra ellen. Minden lenézés nélkül mondhatom, hogy az utóbbi kettő ellen ez nem lesz nagy kihívás, a “bicskások” ellen már annál inkább. Márpedig a fent futtatott gondolatmenet szerint itt is kötelező a győzelem, tehát a meccs sorsdöntő jelentőségű.

De miben bízhatunk?

Legelőször is a hazai pálya előnyében, és a már megszokott jó hangulatban. A korábbi meccseken láthattuk, hogy ez egyértelműen hatalmas pluszt ad a játékosoknak: teltház lesz, a válogatottat övező érdeklődés az EB óta alig csökkent (még a Feröer meccset követően sem), a Carpathian Brigade gőzerővel készül a meccsre - egyszóval a jó hangulat garantált.

Másodszor: a felkészülés és a formába lendülő játékosok. Feröer ellen ugyan nem jött be a kéthetes együtt készülés, de van egy olyan érzésem, hogy ez most már jobban fogja éreztetni a hatását. És ne feledjük: a norvégok ellen már egyszer jól sült el a hosszabb felkészülés. Ezenkívül ami probléma volt még a szigetországban, hogy a játékosok egy részének csak az előtt nem sokkal kezdődött el a bajnokság, vagy sérülésből tértek vissza. Nos, most már az magyar érdekeltségű bajnokságok mindegyike beindult, és hosszabb érülésből visszatérő játékos sincs a keretben, ráadásul Storck a kisebb sérüléssel bajlódóknál sem kockáztatott: az ilyen jellegű problémákkal küszködő Bödét és Botkát sem válogatta be a szűkített keretbe.

Harmadszor pedig talán abban bízhatunk, hogy a játékosokra pozitívan fog hatni az esélyesség terhe, ez inkább csak jobban motiválja majd őket, illetve megpróbálják majd feledtetni a feröeri kudarcot.

Én bízom a három pontban, és abban, hogy a válogatott ismét az EB-n mutatott játékával rukkol majd elő, hajrá Magyarok!

Ezeket a cikkeket olvastad már?