BL, EL selejtezők: esélylatolgatás

BL, EL selejtezők: esélylatolgatás

2017.06.19. | CowyG

Az UEFA elkészítette a nemzetközi kupaselejtezők sorsolását. A cikkben az érdekelt négy csapat, a Budapest Honvéd, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros esélyeit vizsgálom.

Tovább
Andorra-meccs után és nemzetközi kupaselejtezők előtt: változás kell!

Andorra-meccs után és nemzetközi kupaselejtezők előtt: változás kell!

2017.06.17. | CowyG

Bernd Storckot megerősítette mindkét pozíciójában az MLSZ. Jó döntés volt-e? Milyen változásokat várjunk? Min kellene egyáltalán változtatni? Válaszok a …

Tovább

BL, EL selejtezők: esélylatolgatás

2017.06.19.

Az UEFA elkészítette a nemzetközi kupaselejtezők sorsolását. Sorra veszem a Magyarországot képviselő csapatok sorsolását és főtáblárajutási esélyeit, ellenfélbemutatóval egybekötve.

Kezdjük a Budapest Honvéddal. A kispestiek magyar bajnokként kvalifikálták magukat a Bajnokok Ligája selejtezőjébe, és a 2. körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A koefficiensük 2.900 volt a sorsolást megelőzően, így nem kiemeltként várhatták azt. Ellenfélként pedig megkapták a tavaly az Európa Liga csoportkörében szereplő, és onnan továbbjutó Hapoel Beer-Shevát, akik együtthatója 10.875. Mondanom sem kell, a Honvéd már ezek alapján is esélytelennek számít, ráadásul az izraeli alakulat kimondott célja a BL-főtáblára jutás. A Korhut Mihályt is soraiban tudó csapat tavaly igencsak közönségszórakoztató, magas színvonalú játékot nyújtott az EL-meccseken, még az Internazionalét is legyőzték a San Siroban. A Honvédon az sem segít, hogy edzőt váltottak, valamint meghatározó játékosok távozhatnak a keret leadásáig. Kimondhatjuk: óriási szerencse kell ahhoz, hogy a magyar bajnok túllépjen az izraeli bajnokon, ezen az sem segít, hogy  a Honvéd a hazai meccsét kénytelen zárt kapuk mögött rendezni. Annyi vigasztalhatja a vörös-feketéket, hogy ha ez megvan, a 3. körben kiemeltként várhatják az ellenfelüket, hiszen megkapják a Hapoel koefficiensét. A BL-főtábláról felesleges álmodozni Kispesten, azonban ha valamilyen csoda folytán sikerül kiejteni az izraeli bajnokot, legrosszabb esetben is EL-playoffot játszhatnak a csoportkörbe kerülésért, ami igencsak nagy szó lenne, függetlenül attól, hogy ott se ők lennének az esélyesek.

A 8.650 koefficiensű Videoton a bajnoki második helyezésével kvalifikálta magát az Európa Liga selejtezőjének 1. körébe, természetesen kiemeltként (a magas érték még a Paulo Sousa-féle 2012-ben EL-csoportkörös Vidinek köszönhető), és kapta az 1.300 együtthatójú máltai Balzant. A szigetországiak szintén ezüstérmesek lettek hazájuk bajnokságában. Úgy gondolom, a magyar csapatok közül a fehérváriak kapták a legkedvezőbb ellenfelet az első körben, a máltaiakat nemhogy ki lehet, hanem ki kell ejteni minden probléma nélkül. A 2. körben szintén kiemelt a Vidi, és ha ez a papírforma-továbbjutás megvan jöhet az észt Nomme Kalju (4.600 pont), vagy a feröeri B36 Tórshavn (2.450 pont). Az észtek harmadikak, míg a feröeriek negyedikek lettek otthon. Talán szintén magától értetődő, hogy ez a kör sem okozhat gondot egy olyan büdzséből gazdálkodó és olyan játékoskerettel rendelkező csapatnak, mint a Videoton. Hogy aztán jöhessen a 3. kör, amelynek a lehetséges párosításait még nem tudjuk, illetve azt se, hogy ott a Vidi kiemelt lesz-e avagy sem. Attól a párosítástól sok függ majd a csoportkörbe kerülés szempontjából, nem ártana könnyebb ellenfelet kapni, ráadásul még azon kívül is van egy kör. Nem mondom, hogy esélyes a Videoton a csoportkörbe kerülésre, de azt állítom, hogy nekik van a legjobb sanszuk erre a magyar csapatok közül.

A Vasas, akinek a magyar csapatok közül a legalacsonyabb a koefficiense, ez 1.900, a bajnoki harmadik helyezés okán szerzett jogot az EL indulásra, és nyilvánvalóan az 1. körben kapcsolódnak ők is be, nem kiemeltként. Ellenfélként pedig megkapta az 5.875 együtthatójú, izraeli harmadik Beitar Jerusalemet. Jól belehúztak az angyalföldiek, nem igazán tennék most arra pénzt, hogy továbbjutnak a 2. körbe. A magyar bajnokságban Oenning már bizonyította, hogy semmi sem lehetetlen, de pokoli nehéz lesz kiverni az izraelieket. Viszont pont ennek okán ők kiemeltek lehetnek a 2. körben, így bekövetkezett az a furcsa helyzet, hogy ott egy viszonylag könnyebb ellenfelet kaphatnak (mint az 1. körben). Ez lehet a Fradi által már (sajnos) igen jól ismert albán második Partizani a maga 3.075-ös együtthatójával, valamint a 4.675 UEFA-pontú bolgár kupagyőztes Botev Plovdiv. Persze egyiket se lehetne félvállról venni, sőt, de viszont az kétségtelen, hogy könnyebb ellenfelek, mint a Beitar. Az angyalföldiek esetében már az is nagy szó lenne, ha nem zúgnának ki már az 1. fordulóban, ennek alapján csoportkörről álmodozni felesleges.

Végül pedig következzen a Magyar Kupa győztes Ferencváros, amely ennek okán került az Európa Liga selejtezőjébe, ezen belül az 1. selejtezőkörbe. Az együtthatójuk 3.900, ez arra elég volt, hogy az 1. körben kiemeltek legyenek, és kapják a lett, 2.975 koefficiensű, a legutóbbi bajnokságban bronzérmes Jeglavát. A zöld-fehéreknél tudják a legjobban, hogy senkit sem szabad lebecsülni (a Jeglava ráadásul tavaly a Slovan Bratislavát ejtette ki), azonban talán beszélhetünk az esetükben könnyebb ellenfélről (mint mondjuk a Honvédé vagy a Vasasé). Így kijelenthetjük, hogy kötelező a továbbjutás a 2. körbe. Ott viszont már nem lesznek kiemeltek a 9. kerületiek, azaz egy papíron erősebb párosítás győztesét kapják majd, amely lehet a 16.300 pontú, tavalyi dán ötödik Midjylland, vagy a 2.315-ös koefficienssel rendelkező legutóbb ír harmadik Derry City. Nyilván ez utóbbi csapat lenne az ideális a Fradinak (ha továbbjutnak), de meglepően magas pontszámmal rendelkező, tavaly a Videotont búcsúztató dánoktól se kell megijedni, azt gondolom, és most eddigi ferencvárosi nemzetközi szereplés ide vagy oda, viszonylag szerencsés sorsolást kaptak, annak ellenére, hogy nem voltak kiemeltek. Azért is lenne jó a 2. körből való továbbjutás, mert akkor a 3. körben ismét kiemeltek lennének, és jöhetne egy - papíron - gyengébb csapat. Hogy az ki lesz, még nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy ha összekapják magukat a fradisták, akár még a 3. körbe is juthatnak, mert játékoskeretük alapján van esélyük. Onnan még egy lépcső a főtábla - ami azért még így is nagyon távolinak tűnik.

Összességében tehát nem vagyok túl optimista a magyar csapatok szereplését illetően, kisebb csodával érne fel, ha valamelyikük bejutna a két csoportkör egyikébe. Ennek ellenére izgatottan figyelem majd a meccseket, és szurkolok nekik - remélem mindenki így tesz, mivel jelen helyzetben hihetetlenül fontos lenne egy főtáblás csapat a magyar futballban!

Andorra-meccs után és nemzetközi kupaselejtezők előtt: változás kell!

2017.06.17.

Egy hét telt el az andorrai szégyenteljes vereség óta. Sokan fejeket követeltek, azt gondolták, itt most egy hét alatt gyökeres változások lesznek a magyar futballban. Nem lettek, sőt: Bernd Storckot megerősítette mindkét pozíciójában az MLSZ. Pedig jogosan követelte az egész magyar futballközeg: változás kell!

Habár jómagam is azon a véleményen voltam a meccset követő értékelésemben, hogy ilyen helyzetekben illik kapitányt váltani, azaz Storckot el kell küldeni legalább a kapitányi pozíciójából - részfelelősség ide vagy oda - és ezt pusztán szakmai szempontok alapján továbbra is tartom, úgy gondolom, jelen helyzetben mégiscsak valamennyire jó döntést hozott az MLSZ. Ne legyünk naivak, biztos vagyok benne, hogy a kapitány több milliós végkielégítése - bármit is nyilatkozott az Elnök Úr - jelentős tényező volt abban, hogy maradhatott. Viszont amit egyáltalán nem érdemes jelen helyzetben: kapkodni. Mert a VB-selejtezőkből van még hátra négy, számunkra abszolút tét nélküli meccs, csupán a 3. pozíciónkat kell megőrizni, úgyhogy lehet készülni gőzerővel az EB-selejtezőkre. És valóban, talán jobb, ha az eddig elkezdett módon folytatódik ez - ugyanazon ember, Storck vezérletével. Szóval ezek alapján Storck tényleg megérdemel egy második esélyt. A szememben nagyon szimpatikus volt, ahogy a folytatáshoz hozzáállt: nemcsak az volt egy remek gesztus, hogy fizeti az Andorrába kiutazó drukkerek jegyeit a következő két hazai meccsre, hanem látszott rajta, hogy ez az ember igenis helyre akarja hozni a hibáját, tenni akar a magyar labdarúgás fejlődése érdekében.

Az a bizonyos interjú a sportnapilapban tartalmazott egy igen érdekes részletet is, amelyre nem terveztem kitérni ebben a cikkben, de azért mégiscsak említésre méltó: Storck bizonyos játékosokat nem hív meg többé a válogatottba, és ezt nemsokára közölni is fogja az illetőkkel, de természetesen először a csapatkapitány Dzsudzsák Balázzsal beszél a hogyan továbbról. Kikre gondolhatott a szövetségi kapitány? Először Eppel Márton neve ugrik be - szánalmas teljesítményt nyújtott mindkét meccsen, és mivel úgyis túlkínálat van csatárposzton (ráadásul Storck jelezte, a közeljövőben megkívánja hívni Futácsot is), nem lennék meglepve a Eppelt Storck regnálása alatt utoljára láttuk címeres mezben. A védők teljesítményét is kritizálta a kapitány - szerintem Vinícius se fog többet meghívót kapni. Mondhatnám még Tóth Bencét is, de szerintem benne azért még több van, és Storck, ha egyszer már meghívta a másodosztályból, és alatta debütált, nem fogja elfelejteni. Vannak olyan játékosok, akik csak andorrai teljesítményük alapján rászolgálnának egy alapos pihentetésre, de mivel eddig már letettek valamit az asztalra, és Storck alapcsapatának részét képezik, nem lesznek a továbbiakban kihagyva - gondolok itt Gyurcsóra, Besére, Langra, Nagy Ádámra. No de térjünk is vissza az eredeti gondolatmenethez.

A gyors gyógyírt a magyar futballdrukkerek számára most az jelentené, ha valamelyik klubcsapat valamelyik kupában főtáblára jutna. A problémákat közel sem oldaná meg - sőt, megint szőnyeg alá lehetne söpörni őket megoldatlanul, mondván tessék, itt az eredmény. (Aztán megint belefutnánk egy ilyen kapitulációba mint ez volt, vagy hogy klubfocit említsek: mint amilyen a Ferencváros Partizani Tirana elleni égése volt.) De tűzoltásnak viszont megfelelne: a szurkolók egy része nem elégedetlenkedne, lenne minek örülni, végre ezen a téren is egy siker, 2012 óta nem volt ilyen, ezalatt pedig el lehet kezdeni az egész magyar foci megreformálását. Mondanom se kell persze, hogy annak, hogy sikeresen veszi a selejtezőket egy csapat, körülbelül nulla a valószínűsége, de mélyebb esélylatolgatásba most nem mennék bele, (egy következő cikkemet szánom ennek).

És akkor mit változatnék, hogyan kezdenék hozzá a reformokhoz? Joggal érhetett az a kritika eddig, hogy csak kritizálni tudok, javasolni nem (habár volt jó pár építő jellegű cikkem), hát most itt vannak az én elképzeléseim.

Kezdjük magával Storck személyével. Ha már egyszer maradt kapitány is sportigazgató is, teljhatalmának meg kell szűnnie: ha az ő kezében összpontosul az egész magyar labdarúgás sportszakmai szekciója, akkor problémák léphetnek fel ilyen helyzetekben, mint most is például, azaz, hogy túl kockázatos lett volna elküldeni a magyar labdarúgás jelenlegi legnagyobb fejesét. (Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy maradhatott.) Mert hogy ha kirúgták volna, elkezdhettük volna újból elölről az építkezést, másvalaki koncepciója alapján, és Storck eddigi - azért többé-kevésbé sikeres munkája odaveszett volna. A teljes hatalom megszűnése alatt értem, hogy létre kell hozni egy több szakemberből álló testületet, akik döntenek, ne egy személyben legyen Storck a döntéshozó és felelős is egyben. A labdarúgás különböző szegmenseiért feleljenek különböző emberek, akik hasonló filozófiában gondolkoznak, mint a sportigazgató.

A válogatottal kapcsolatos további szakmai feladatai Storcknak, hogy amit elkezdett, és már látható eredménye van, folytassa tovább: alakítson ki egy egységes stílust az A-válogatottnál, és maximum 2-3 játékrendszert olyan szinten gyakoroltasson be velük, hogy bármelyiket álmukban is tudják játszani a játékosok, vagy legalább, meccs közben azonnal át tudjanak állni egyikről a másikra, ha úgy hozza a szükség. Ezt pedig meg kell csinálni az összes utánpótlás válogatottnál, hogy egészen az u15-ös korosztálytól kezdve a felnőtt válogatottra termeljék a játékosokat, és zökkenőmentesen kerülhessenek fel oda utánpótlás játékosok, mivel tudják, mit játszik a "nagycsapat". Persze az már más kérdés, hogy a magyar tradíció szempontjából rossz az irány, de ha már egyszer elkezdtük ezt a német vonalat, filozófiát erőltetni, vigyük is végig. Továbbá be kell fejeznie az általa is emlegetett generációváltást: eddig is időszerű volt, most viszont ez egy remek alkalom, hogy be is fejezze a változások apropóján. Véleményem szerint a jövő csapatának gerincét a 2015-ös  u20-as VB-n szerepelt generációra és a 2017-es u17-es EB-n szerepelt generációra kell építeni, megtartva a 2016-os EB-n szerepelt válogatott magját, azaz nem kell feltétlenül szétkergetni a mostani válogatottat alkotó játékosokat.

És akkor mi az, amit Storcktól függetlenül meg kell változtatni a magyar futballban? Mindenek előtt csökkenteni kell az állami pénzek eszméletlen mértékű beleöntését a labdarúgásba. Magyar szinten újgazdag, TAO-s pénzből felpumpált csapatok megjelenésére semmi szükség, ezek nemhogy előrébb vinnék a labdarúgást, hanem még vissza is vetik. Jól tudom, ma piaci alapon nem tudna működni a focink, de minimalizálni kell az állami forrásokból való gazdálkodást, mert ha máskor nem, a nyári kupaselejtezők során mindig kiderül - ahogy idén várhatóan zsinórban ötödszörre is - hogy hiába kiskirály valaki az NB1-ben, nemzetközi színtéren komoly szakmai háttér nélkül halálra van ítélve, legyen bármennyi pénze is.

Aztán el kell kezdődnie a fiatalabb, tehetséges, külföldi tapasztalatokkal felvértezett edzők hatalomátvételének a magyar labdarúgásban. Őket kéne a legfontosabb pozíciókba ültetni, és el kell kezdeni a régi, a világ labdarúgásától fényévekre lemaradt edzők kiselejtezését. Szerencsére Szalai László alatt már megindult ez a folyamat - fokozatosan kaptak egyre kisebb szerepet a Mezey-Both-féle garnitúra tagjai - és reméljük ez folytatódik. Semmi keresnivalója a jelenlegi a focinkban azoknak, akik ilyen mélyre taszították azt. És kikre gondolok az újak alatt? Dárdai Pál, Szabics Imre, Lőw Zsolt, Bódog Tamás, Petry Zsolt, Szélesi Zoltán, de még a Wágner-ikreket is ide sorolnám. A többségük német területen volt játékos, majd ott is tanulta a szakmát részben, így tovább tudják erősíteni ezt az irányt, valamint a külföldről hozott tapasztalataik aranyat érhetnek itthon, ismerik a jelenlegi trendeket a világ futballjában és olyan újfajta szemléletmódjuk van, ami előre viheti a magyar labdarúgást.

Remélem sikerült építő jellegű kritikát megfogalmaznom, bízom benne, hogy ha nem az összes, de legalább néhány reformjavaslatom megfordul majd az MLSZ-döntéshozók szemében, úgy gondolom, bennük is felmerültek már ezek a gondolatok. Bízzunk benne, hogy megtalálják a helyes utat, és a nagy cél, a 2020-as EB már a mi részvételünkkel is zajlik majd. Hajrá Magyar Foci!

Andorra – Magyarország 1-0 szakmai szemmel: a gól elemzése

2017.06.11.

Eredetileg az egész meccsről terveztem ilyen jellegű cikket írni, de ezen nincs mit elemezni. Pontosabban van, de itt a fő hangsúly nem a mérkőzésen belüli hibákon van, hanem azokon az okokon, amik idáig vezettek, 1 évvel az Európa-bajnokság után. Hogy mégse maradjunk szakmaiabb elemzés nélkül, következzen a kapott gól részletes elemzése.

A szituáció kulcsmozzanata az volt, hogy Nagy Dominik labdát vesztett a középpályán, holott lett volna két jó passzopciója is, Gyurcsónak a bal szélre, vagy Nagy Ádámnak tengelybe (piros nyilak).

A képen jól látható (pirossal jelölve), hogy ebben a helyzetben nem kevesebb, mint 6 játékos tartózkodik a labda vonala előtt (egyikük rá se fért a képre), így labdavesztés után már alapvetően hátrányban vannak, amikor vissza kell futni, azaz nehezebb döntő létszámfölényt kialakítani védekezésnél. Ilyen esetekben – az inga-effektust megakadályozandó – a labdához legközelebbi játékosnak, jelen esetben Nagy Dominiknek azonnal, mérlegelés nélkül fel kellett volna rúgnia a labdaszerzőt, bevállalva a biztos sárga lapot. De nemcsak az andorraiak, hanem a világon bármely ellenfél ellen így kell tenni ilyen esetben, főleg, ha a védelem rendezetlen, márpedig most az volt, hiszen még csak a labdakihozatali fázis legelején jártunk. (Nagyképűen szólva már „megkezdték az alakzat bontását”.)

Ezen a képen pedig már jól látszik, miért baj, hogy nem rúgta fel előbb a két Nagy egyike (mert nemcsak Dominik, Ádám is megtehette volna, rajta simán keresztülvitték a labdát) sem a labdást: hátul csak két középhátvéd, Vinícius és Lang maradt (pirossal jelölve), akik megfelelő biztosítás híján nem tudtak kialakítani biztonságosan védelmi háromszöget (mivel ketten vannak), hogy egyikük meg tudja kezdeni a területszűkítést, és támadni tudja a labdát.  Ezért kénytelenek voltak hátrálni, így pedig az andorraiak egyre jobban szorítottak minket a saját kapunkhoz. A két szélsőhátvéd sehol sincs, Tóth (sárgával) a felezővonalon túl, Bese még ott se, a képen sincs, bizonyosan szintén az ellenfél térfelén ragadt.

Lang tehát jobb híján kilép a balhátvéd helyére (pirossal), és a labda ugyan kint volt, de ettől függetlenül a magyar középhátvédnek itt szerelnie kellett volna, vagy legalább kiszorítani oldalra a támadót. Nyilvánvalóan kevés szándékossággal és a helyzet szerencsétlenségéből adódóan, de azt helyesen megoldottuk, hogy „áttolódtunk” a veszélyes oldalra, ott létszámfölényt alakítottunk ki, a veszélytelen oldalt meg üresen hagytuk (mondjuk nem is jött ott andorrai), de mint az a következő képeken kiderül, mit sem ért.

Merthogy egy nem túl bonyolult összjáték-elemmel, egy kiugratással megvernek három magyar játékost is, és az andorrai előnybe kerül a védőkkel szemben.

A képen pedig már a beadás pillanatát láthatjuk. Ha nem jelöltem volna, akkor is szemet szúrna mindenkinek Vinícius óriási helyezkedési hibája, méterekre állt az egyetlen tizenhatos belül lévő, gólveszélyt jelentő andorraitól. Magam sem tudom eldönteni, mire gondolhatott. Mit védett? Lapos passzra számított? Mert speciel azzal szemben kiváló passzárnyékot képez, és laposan nem kaphatott volna labdát a bent ólálkodó ellenfél, de a beadó játékosnak esze ágában sem volt így játékba hozni a társát, mert az jó eséllyel már Lang is megakadályozta volna a becsúszásával. Nagy talány, miért nem vette föl Vinícius az embert?

A fejes pillanata már ezen a képen. Kitűnően látszik, hogy míg az andorrai már a levegőben van, és fejel, addig Vinícius és az időközben megérkező Bese még talpon van, egyikük se ugrik fel.

Ennek következtében pedig a gólszerző egy nem túl erős, de még egy nem is túl pontos fejessel a hálóba küldi a labdát. A gól főleg a védők nyakába varrható, de azért felmerül a kapus felelőssége is. Gulácsi meg se próbál vetődni, ugrani a labda irányába.

Összegezve tehát ehhez a gólhoz egyéni hibák, főleg Vinícius bizonytalansága vezetett. A honosított középső védő az egész akció során nem állt a helyzet magaslatán, szinte végig rosszul helyezkedett. De az egész kialakuló szituációt meg lehetett volna akadályozni, ha valaki, még mielőtt Andorra támadásba és lendületbe jött volna, taktikai faulttal megállítja a meginduló játékost.

Címkék: Szakmai szemmel

Szégyen!

2017.06.10.

A Magyar Válogatott meglepő és szégyenteljes vereséget szenvedett 1-0 arányban Andorrától. Nehéz szavakat találni egy ilyen kijózanító pofon után, én azért mégis megpróbálok: következzen eme rémálomszerű meccs elemzése szurkolói szemszögből.

Természetesen nem lehet kifogás egy ilyen csapat elleni meccsen: egy Andorra szintű ellenfelet mindig, minden körülmények között meg kell verni. Lehet itt a műfűre, a sok alapcsapatbeli hiányzóra (amiből kétségkívül volt pár, elég ha Guzmicsot, Kádárt, Fiolát, Gerát, Priskint vagy Szalait említem), az időjárási és éghajlati körülményekre, vagy a jól védekező, de sokszor színészkedő, időhúzó andorraiakra fogni, csak nem érdemes.

Egy ilyen meccs után nemhogy a VB-ről nem kell beszélni, hanem, hogy gyökeres változásokra van szükség a válogatott háza táján. Pont egy éve kezdődött az EB - hihetetlen, hogy egy év alatt milyen magasról milyen mélyre süllyedtünk. Az éjjel véget ért - de már rég, valahol Feröeren. Mert a csapat azt a bizalmat, amit szerzett az EB szerepléssel, 1 év alatt nemhogy lerombolta, hanem még azon se csodálkoznék, ha negatívabb lenne a válogatott megítélése, mint mondjuk az Egervári-érában, egy hollandok vagy románok ellen elszenvedett nagyobb arányú vereség után. Mert az EB-eufóriában a belgák elleni 4-0-ra elveszített meccsen is a pozitívumokat láttuk, a feröeri szintén kínos döntetlent betudtuk még egyszeri kisiklásnak, meg ráfogtuk a körülményekre, a Svájc elleni hazai meccsen még győztesként éltettük az amúgy vesztes csapatot, de a svédek elleni barátságosn nyújtott kilátástalan játék már aggodalmat ébresztett az emberekben - mint később bebizonyosodott, nem alaptalanul. A portugálok elleni fiaskónál már többen összehúzták a szemöldöküket, de azt még rá lehetett kenni az erős ellenfélre, holott nem volt semmiféle előrelépés a válogatott játékában, majd az oroszok elleni meccsen már egyre többen kongatták a vészharangot. A mostani szégyenre pedig nincs magyarázat, bárki bármit mond. Az egyéni teljesítményekről most inkább nem írnék semmit, legyen annyi elég, hogy Eppel Márton magyar gólkirályi címét szépen beárazta a tegnapi produkciója...

Viszont nemcsak az EB-vel felépített bizalmat sikerült elveszteniük a játékosoknak, hanem mára kiderült: nem sikerült semmiféle előrelépést, előnyt kovácsolni a tavaly nyári csodából, most már tisztán látszik, hogy a sikeres európa-bajnoki szereplés nem indította meg azokat a pozitív folyamatokat a magyar labdarúgásban, amiket vártunk.

A magyar futballban mindig is voltak nagy bukások, amik lezártak bizonyos korszakokat, majd utánuk a teljes válogatott lecserélését és megtisztulást követeltek. A teljesség igénye nélkül ide sorolhatjuk a Bern-i óriási meglepetésre elveszített VB-döntőt, a Marseille-i pótselejtezőt, Irapuatot, a Jugó-pótselejtezőt, a máltai vereséget, a hollandoktól kapott nyolcast, vagy az észak-írek elleni zakót Budapesten. De ez a csúfos kudarc alighanem az egyik legnagyobb az összes közül.

Persze az már más tészta, hogy lesz-e legalább olyan következménye ennek az arcpirító vereségnek, mint amilyen többé-kevésbé volt az imént felsorolt zakóknak. Mert ha a csapatot nem is feltétlenül kell szétkergetni (mint amit mondjuk a máltai szégyen után tettek, hogy aztán Várhidi Péterrel egy új, ám nem sokkal sikeresebb válogatott épüljön - az ott (le)szereplő játékosok nagy része aztán megbocsájtást nyert, olyannyira, hogy többük kerettag volt az EB-n), de ilyenkor azért legalább illik kapitányt váltani, függetlenül attól, hogy ez a vereség nem teljesen varrható Storck nyakába (természetesen nem felmentve őt, gondolva az értelmetlen, válogatott szintet meg nem ütő játékosok meghívására, vagy arra, hogy egy félamatőr csapat ellen 90 percig nem volt képes érdemben belenyúlni a meccsbe - ezek egyértelműen az ő felelősségei), hogy bizonyított már ő elégszer, hogy Csányi szerint biztosan marad a VB-selejtező végéig. Ha annak idején Bozsiknak, Egervárinak, Pintérnek mennie kellett, akkor Storckot is - bármennyire is bizonyított már az EB-n - el kell küldeni. Sportigazgatói pozícióját így is megtarthatná, ha maradna még egyáltalán hitele a vele egyébként is ellenséges magyar edzőknél. Mondjuk jelen pillanatban nem látom, ki lenne alkalmas helyette szövetségi kapitánynak, hiszen az kétségtelen, hogy ezt az eredményt még akkor is hoztuk volna, ha én ülök a kispadon, de hogy kivel lehet kilábalni a gödörből, az már nagy talány számomra is. Nem tudnék most megnevezni olyan magyar szakembert, aki képes lenne átvenni ezt a válogatottat, tisztességesen helytállni a VB-selejtező hátralevő részében, és sikeresen végrehajtani a generációváltást.

A végére még essék szó a szurkolókról is, főleg azokról, akik kiutaztak. Képzeljük csak bele magunkat a helyzetükbe: egyrészt nem gondolom, hogy egy ilyen utazás olyan olcsó lenne, másrészt nem kevés idő, és akkor még a szervezésről nem is beszéltünk. Márpedig ezek az emberek egyiket se sajnálták a csapattól, és cserébe kapták ezt a meccset... Habár biztos vagyok benne, hogy ezen szurkolók nem abból a fajtából valók, akik 2-0-s hátrányban a 85. percben már hazaindulnak a stadionból, mégis úgy hiszem, többükben felmerül, hogy érdemes-e egyáltalán a hátralévő hazai mérkőzésekre kilátogatni, pénzüket adni a Labdarúgó-szövetségnek egy ilyen teljesítményért. Nem csodálkoznék, ha a nézőszám a következő hazai válogatott meccsen pár ezer körül lenne.

Sok okosat már én se tudok mondani, remélem hogy lesz következménye nemcsak ennek a meccsnek, hanem az egész negatív folyamatnak. Kíváncsian várom a fejleményeket, bízom benne, hogy az MLSZ nem nézi hülyének az egész magyar futballtársadalmat, hanem nyíltan vállalja a felelősséget, és mindent megtesz a változás érdekében. Kívánom hogy így legyen, hajrá Magyarok!

Kezdő 11 Andorra ellen

2017.06.07.

A Magyar Válogatott Andorra ellen játszik idegenbeli világbajnoki selejtezőt pénteken. A mérkőzést megelőzte az oroszok elleni barátságos találkozó, ahol a játékosok bizonyíthatta a kapitánynak, azaz kivívhatták a soron következő meccsre a kezdőcsapat-tagságot. Lássuk, kiknek sikerült nekem bizonyítani, tehát én hogy állítanám össze a csapatot a következő meccsen.

Kapus: Gulácsi Péter

Az orosz meccshez sokat hozzátenni nem tudott viszont a kapott gólokban nem volt benne, még mindig a legjobb kapus a keretben, egyértelmű választás.

Jobbhátvéd: Bese Barnabás

Az egyetlen klasszikus jobbhátvéd a keretben, ráadásul az elfogadhatóbbak közé tartozott Oroszország ellen.

Középhátvédek: Vinícius, Lang Ádám

Vinícius jól szállt be a második félidőre a barátságoson, kellett is a stabilitása középen, hiszen Kádár elég rossz meccset produkált középhátvédként. Lang szintén nem teljesített rosszul, szerintem jelenleg ez a belsővédő-páros a lehető legjobb a keretben.

Balhátvéd: Kádár Tamás

Középhátvédként ugyan pocsék volt hétfőn, viszont balhátvédként számítanék rá, hiszen Storck alatt eddig is ott játszott, és remekül megoldotta a posztot.

Védekező középpályások: Nagy Ádám, Szoboszlai Dominik

Nagy Ádám helye egyértelmű a kezdőben, a kevés olyan játékos egyike, aki jól teljesített Oroszország ellen. Alapvetően Elek Ákosra gondoltam, mint Nagy társára, de végül sérülés miatt ő sem utazhatott el, így a választásom Szoboszlaira esett. Az oroszok ellen nem mutatkozott be, és valóban kockázatos lenne a játéka 16 évesen, azonban jobb megoldást én sem tudok. A Szbornaja ellen a posztján játszó Márkvárt egyáltalán nem győzött meg, sőt...

Balszélső: Nagy Dominik

Az oroszok elleni meccset kihagyta, mert előtte lévő nap játszott klubmeccset. Friss lengyel bajnokként és remek formája miatt biztos nem hagynám ki, szerintem megérdemli a lehetőséget.

Támadó középpályás: Stieber Zoltán

A mögötte hagyott rossz félév ellenére egy meccsen bizonyította, hogy még mindig a legjobbak közé tartozik magyar szinten, lehet rá számítani. Ha nem is szélsőként, de a pálya középén mindenképp bevetném, reméljük, ott ugyanolyan jó teljesítményre képes, mint a szélen.

Jobbszélső: Dzsudzsák Balázs

A jobbak közé tartozott, de a legutóbbi produkciójánál nem egyszer láttunk már jobbat is, viszont így is kihagyhatatlan. Noha nem preferálom a tükörszélsőként való játszatását, most akkora túlkínálat van a bal oldalon, hogy lehet, hasznosabb, ha átjön jobbra.

Középcsatár: Eppel Márton

Szalai és Priskin kiválásával két olyan játékos maradt a keretben, akik az orosz meccs előtt újoncnak számítottak. Egyikük sem lógott ki nagyon lefelé, persze attól még, ha mondjuk Szalai egészséges lenne, egyiküket se kezdetném. Most viszont közülük kell választani, én pedig Eppelre szavaznék, reméljük, most már az ellenfél hálójába talál majd be.

Tehát az én kezdő 11-em Andorra ellen: Gulácsi - Bese, Vinícius, Lang, Kádár - Nagy Á., Szoboszlai - Nagy D., Stieber, Dzsudzsák - Eppel

Reméljük Storck 11-e is magabiztosan harcolja ki a győzelmet a miniállam csapata ellen, szurkoljunk nekik, hajrá Magyarok!

Magyarország - Oroszország 0-3: értékelés és mit várjunk Andorra ellen?

2017.06.06.

A Magyar Labdarúgó Válogatott sima, 3-0-s vereséget szenvedett hazai pályán, a Groupama Arénában Oroszországtól felkészülési meccsen. A mérkőzésről nagyon nehéz pozitív hangnemben írni, hiszen ki kell mondani: ez a meccs - a hangulatot leszámítva, ami elviselhetőbbé tette a szörnyű eredményt és játékot - a negatívumokról szólt. Hiába kapták meg a játékosok a szokásos ünneplést a meccs végén, rég láttuk már ilyen rosszul játszani a csapatot. Ez a játék körülbelül azon a szinten állt, amikor Storckkal elkezdte a válogatott a munkát...

Az első félidőben hiába birtokultuk 60 % körül a labdát, ez meddőnek bizonyult, kettőt kaptunk, nullát rúgtunk, pedig a helyzeteink megvoltak - különösen Dzsudzsák tizenhatosról eleresztett lövésénél szisszenhetett fel a közönség. A szünetben aztán kicsit sikerült rendet tenni a fejekben, és a második játékrészben magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk. Csakhogy elkezdődött a cserélgetés, amelynek következtében, a kulcsemberek lehozatalával csökkent a játékunk színvonala, és ráadásul kaptunk mégegyet, holott helyzeteink itt is megvoltak. És ha már kulcsemberek: arra tökéletes volt a meccs, hogy bebizonyosodjon, amitől jómagam is tartottam: a keret több játékosa nem üti meg a válogatott szintjét. A találkozó végére olyan csapat volt a pályán, amely nemhogy nem játszott még sose együtt, hanem a játékosok nagy része nem volt válogatott szintű. Persze ilyenkor nem szokás nevesíteni, de én mégis megteszem: Kleisz, Márkvárt, Hangya, Sallai, Kalmár nagy csalódások voltak, vagy nem is inkább csalódás, mivel korábban már én is kifejtettem aggodalmaimat, miszerint egy-két játékos nem áll olyan szinten, vagy nincs olyan formában, hogy kerettag legyen. Azért pár játékosok látszott az akarás, közülük főként Stieber Zoltánt és Nagy Ádámot tudnám kiemelni. Összességében tehát a 3-0 többé-kevésbé tükrözte a meccs képét, talán egy gólt begyömöszölhettünk volna.

Két dolog mellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni. Egyrészt, nem szokásom a játékvezetőkkel foglalkozni, vagy rájuk kenni egy vereséget, de ezen meccs bírója kiválóan asszisztált az oroszok színészkedéseihez, látványos időhúzásaihoz, fetrengéseihez. Ebből a szempontból egy abszolút unszimpatikus ellenfél volt a Szbornaja. A másik pedig a hangulat. Ahogy mondani szokás: a szukolókon most se múlt semmi, saját tapasztalatból mondhatom, hogy a 12. játékos most is mindent beleadott.

És mi vár ránk Andorrában? Nyilván ők egy teljesen más szintet képviselnek, kötelező a győzelem ellenük. Azonban ez a vereség kicsit rányomhatja a bélyegét majd a játékunkra, nem lennék meglepve, ha egy kínszenvedős meccsen győznénk. A miniállam pont nem az a fajta ellenfél, amely ellen mindenfajta győzelmet elfogadnánk, illik ellenük több góllal nyerni, de óva intem mindazokat, akik a hazai meccshez hasonló gálát várnak. Természetesen győzni megyünk ki, és győzni is fogunk, ebben nem kételkedem.

Továbbra is hajrá Magyarok, én bízom a srácokban, hogy a pénteki meccsen feledtetni tudják ezt az igencsak rémálomszerű meccset!

Magyarország - Oroszország előzetes

2017.06.02.

A szokásos válogatott-meccs felvezető cikkdömping második része következik, amelyben az oroszok elleni barátságos meccsre tekintek előre. A már megszokott kezdőcsapat-összeállítós poszt viszont ezen meccs előtt elmarad, hiszen lehetetlenség megjósolni, kikkel kezd majd a kapitány, ráadásul a rengeteg csere miatt amúgy sincs sok értelme kezdőcsapatról beszélni.

Itt már rögtön el is jutottunk a meccs egyik várható meghatározó elemére, a sok cserére. Mert hogy Storck "szét fogja cserélni" a meccset, abban biztos vagyok. Persze, ez a felkészülési meccsek velejárója, de félő, hogy emiatt az eredmény és a főleg a mutatott játék háttérbe szorul majd. Valami hasonló meccsképet várok, mint amilyen a svédek ellen volt, azaz egy gálameccs-szerűséget, búcsúzók nélkül. Azért ne legyünk naivak, várhatóan vereség lesz a vége a hétfői meccsnek, viszont azt gondolom, ha lesznek előremutató jelek a válogatott játékában, ha ígéretes fiatalok mutatkoznak be, és ők később rendszeres kerettagok lesznek, akkor mondhatjuk majd, hogy a mérkőzés elérte a célját. Az egyszeri szurkoló pedig akkor is hamar túlteheti magát egy esetleges vereségen, ha jó a hangulat - márpedig kétségtelenül az lesz, ahogy már megszoktuk - félház ide, félház oda (mert többen nem lesznek valószínűleg).

Az oroszok ellen legutóbb 2014 novemberében, még Dárdaival a padon játszottunk, akkor 2-1-es vereséget szenvedtünk, a gólunkat Nikolics szerezte, aki most biztosan nem fog beköszönni a Szbornajának, hiszen nem kerettag. A meccs szoros végeredménye ellenére, viszonylag sima volt, az oroszok a játék legtöbb elemében fölénk nőttek, nem volt realitása a döntetlennek sem. Ez akkor többmindennek volt köszönhető, mivel egyrészt előtte volt az a felejthetetlen, 1-0-ra nyert finnek elleni hazai meccs, és az azon játszók (tehát az alapcsapat több tagja) pihenőt kapott a mérkőzésen, másrészt Dárdai is igyekezett mindenkinek lehetőséget adni, így valóban inkább a cserékről, próbálgatásokról szólt az a mérkőzés. Ez most se lesz vélhetően másképp. Több tehetség, vagy válogatottsággal még nem rendelkező játékos kaphat majd szerepet, akik jó játékkal akár az Andorra elleni csapatban is helyet kaphatnak, ami azért lényeges könnyebb meccs lesz, de erről majd később. Gondolok itt nyilván Szoboszlaira, Kleiszre, Kocsisra, Tóthra, Márkvártra, vagy éppen Eppelre, csakhogy a nulla válogatottsággal állókat említsem. Remélem többen közülük bizonyítják, hogy méltó tagjai lehetnek a válogatottnak, annak ellenére, hogy mint már korábbi írásomban kifejtettem, nem mindenkinek a beválogatásával értettem egyet.

Bernd Storck több nyilatkozatában már utalt rá, hogy a meccselése a következőképpen fog alakulni: az első félidőben a vélhetően Andorrában is pályára lépő játékosoknak szavaz bizalmat, míg a második játékrészben jöhet a próbálgatás, jöhetnek a fiatalok. Természetesen mindenki levonhatja belőle a következtetést az eredmény alakulását illetően, és habár ezzel kapcsolatban jómagam is szkeptikus vagyok, azért ne zárjuk ki, hogy esetleg egy szép eredménnyel is párosul majd mindez. Az azonban sokat mondó, hogy a német mesterrel a kispadon barátságos meccsen még sose sikerült győzni, 2 döntetlen mellett 2 vereséget jegyezhettünk fel. Ez egyrészt adódik a sok kísérletezésből, másrészt pedig abból, hogy a kapitány és az MLSZ igyekezett rendre erős ellenfeleket lekötni. Ez egyébként helyeselni való dolog, hogy ne a világelitből, de mégis nálunk valamivel jobb csapatok ellen játsszunk barátságos meccseket - ekkor van igazán értelme ez ilyen meccseknek, ilyenkor lehet valóban fejlődni. Emlékezhetünk, Egervári Sándor alatt megpróbáltak mindig könnyű ellenfelek ellen meccseket lekötni, aminek köszönhetően ugyan kúsztunk felfele a világranglistán, majd kaptunk jobb kalapbeosztást, ám az igazán nehéz meccsekre nem sikerült velük felkészülni, ennek "szép" példáját láthattuk többször is. Most tehát valószínűsíthetően rosszabb eredménnyel, de hosszú távon jól jöhetünk ki ebből a mérkőzésből.

Szurkolóként pedig nem tehetünk mást, szurkolnunk kell a válogatottnak, még akkor is, ha egy ilyen erős csapat, mint az orosz az ellenfél. Én kint leszek a stadionban, remélem rajtam kívül sokan mások. Buzdítsuk a csapatot közösen, hajrá Magyarok!

NB1 2016/2017: szezonértékelő

2017.05.28.

Rég nem látott izgalmakat hozott az idei bajnokság, a dobogós helyeken, valamint a kiesés elkerüléséért is nagy csata folyt még az utolsó fordulóban is. Végül a Honvéd mindent vitt, nem kis meglepetésre, 24 év után Kispestre szállítva a bajnoki serleget. A kupát pedig a Ferencváros húzta be.

Először átfogóan értékelném a szezont, majd utána természetesen kitérek minden csapatra egyesével.

Az idei bajnokság volt az új, 12 csapatos szisztéma második éve, és azt gondolom, ha az előző szezon után nem is, mostanra bebizonyosodott, hogy megérte csökkenteni a létszámot, és a többi új szabály is többnyire bevált. A 3 körös lebonyolításnak továbbra se vagyok a híve, sokkal inkább egy alsó-felső házi playoff-ot tudnék elképzelni, de az MLSZ nem fog ezen egyhamar változtatni. De nem is emiatt gondolom azt, hogy bevált a csökkentett létszámú élvonal. Sokkal inkább a fent említett kiélezettség, a meccsek nagyobb tétje miatt. Mert míg tavaly a Ferencváros utcahosszal nyert bajnokságában nem sok izgalom volt, és a kiesés elleni harc se hozott nagy izgalmakat (habár tavaly is az utolsó fordulóban dőlt el a másik kieső kiléte), idén azért jóval nagyobb téttel bíró meccseket hozott az utolsó forduló, persze, ez nagyban köszönhető a sorsnak, hogy pont a Honvéd és a Videoton találkozott egymással, egyfajta bajnoki döntőként. De vissza az izgalmakhoz. Rég volt már, amikor egy bajnokságban az utolsó fordulóban dőlt el, ki lesz a bajnok, és ki "csak" a második, vagy ki lesz harmadik, és ki csúszik le a dobogóról, illetve a kiesés elkerüléséért három csapat is küzdött az utolsó fordulóig, kettő ezek közül pont egymás ellen játszott. Márpedig most így volt, és a nagy téttel bíró meccsek igencsak megdobták a nézőszámot, rég nem látott érdeklődés övezte az utolsó fordulót. Apropó, látogatottság. Nagyon minimálisan, de növekedett az átlagnézőszám, azonban ezt nem érdemes előrelépésként értelmezni. Újból bebizonyosodott, hogy Magyarországon akkor lehet sok nézőt bevonzani egy futballmeccsre, ha nagy téttel bíró meccs van (lásd Derbi, Honvéd-Vidi, vagy a válogatott meccsek), ha van jó játék, ha jó a hangulat, illetve ha vannak játékosegyéniségek, akikért érdemes meccsre járni. Viszont a 2700 körüli nézőszám aggasztó, ezt Csányi Sándor is elismerte, ezen kéne a legsürgősebben változtatni a magyar futballban. A válogatottat szerencsére továbbra is nagy érdeklődés övezi, azonban a klubfutballból elfogytak a nézők, de ez nem nem újkeletű probléma.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy a nagyobb tétet leszámítva jobb lett-e bajnokság 12 csapattal? Nőtt-e például a meccsek színvonala, akárcsak tavalyhoz képest? Aligha. Erősödött-e szakmailag, taktikailag? Talán. Növekedett-e nézőszám? Nem, ezt előbb már részleteztem. Akkor miért mondom mégis, hogy megérte csökkenteni a csapatok számát, és hogy miért pont idén jött ennek ki a pozitív hatása? Egyrészt az általam már említett tét, hogy a legtöbb meccs nagy jelentőséggel bírt. Idén az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím, nem volt már áprilisban bajnokavatás, ezáltal a nemzetközi kupainduló csapatok talán jobban élesben tudják magukat tartani a selejtezőkig. Nem voltak idény közben bedőlő csapatok, nem voltak licencproblémák, gazdaságilag stabil csapatok alkotják az NB1 (szűk) mezőnyét. Az igazi értékmérő nyilvánvalóan a BL- és EL-selejtezők lesznek, ami szintén kritikus pont, amióta Csányi Sándor az MLSZ elnöke.

A két ajánlás, korlátozás, a légiósszabály és a fiatalszabály is lassanként, de eléri célját. A légiósszabály egyértelműen, hiszen valóban egyre több magyar játékost láthatunk a magyar pályákon, például ott van a Honvéd és a Vasas, akik főleg magyarokra építve végeztek ott, ahol. Megkockáztatom, a kispesti alakulat nem lehetett volna bajnok enélkül, hiszen akkor sose váltak volna meg tucatlégiósaiktól, és sose ismerték volna fel, hogy a saját utánpótlásukra és magyarokra támaszkodva mennyi mindent el lehet érni kevés pénzből. A fiatal szabály mondjuk már nem ilyen egyértelműen érte el a célját, hiszen inkább úgy tűnik, a visszájára sült el azzal, hogy a u19-es játékosok képességei nem érik el a bajnokság színvonalát, ellenben az áruk felment. Persze vannak ellenpéldaként csapatok a bajnokságban, ahol kifejezetten ígéretes fiatalokat láthattunk, vagy vannak csapatok, akik végig betartották az ajánlást, és nem haltak bele. Elsőként nyilván a Vasas ugrik be mindenkinek, de ott van a Honvéd is, a Haladás, a Paks, és az MTK is, akik ugyan rossz példa, mert kiestek, de az egész szezont a saját utánpótlásukra, és főleg magyarokra támaszkodva küzdötték végig. 

Nyilvánvalóan lenne miben fejlődni, lenne miben változtatni, de ezt pontosan tudják a Labdarúgó Szövetségben. Továbbra is értelmetlennek tartom a TV-s közvetítések leredukálását, a fordulónként mindössze két közvetített meccset, mert az indok, hogy többen járjanak ki, egyértelműen bebizonyosodott, hogy hülyeség, semmivel se lettek többen. Csupán nem kéne egy időben rendezni a meccseket, és akkor lehetne többet is a TV-ben adni, mert amúgy streamen egyébként is közvetítik a meccseket. Aztán át kéne gondolni a szurkolói kártyára vonatkozó szabályozásokat. Ugyan két éve visszavonták a kötelező használatát, de még mindig a klubokra van bízva, hogy a saját szurkolóiknak kötelezővé teszik-e avagy sem. Bizonyítást nyert, hogy szurkolói kártya nélkül is lehet balhémentesen bajnokit rendezni, semmilyen komolyabb rendbontás nem volt az utóbbi időben, sem válogatott, sem klubmeccsen, ráadásul volt hangulat, növekedett a nézőszám. Persze, akinek úgy kényelmes, annak ott van opcionálisan a kártya, de az MLSZ helyében biztosan kötelezővé tenném a klubok számára a kártya opcionálissá tételét, azaz biztosítaniuk kellene az anélküli jegyvásárlás lehetőségét is. Jelenleg ez csak a Ferencvárost érintené, meg azokat a meccseket, amelyekre a klubok kötelezővé tették a kártya használatát, ilyen-olyan okokból. Összességében azért elmondható, hogy kezd a bajnokság rendezett formát ölteni, infrastrukturálisan abszolút rendben van, fejlődik, már csak a jó foci hiányzik...

Most pedig vegyük sorra a csapatokat. A Budapest Honvéd abszolút megérdemelten lett bajnok, hiszen jó játékosok alkották a keretet, kiváló csapategységről tettek tanúbizonyságot, volt egy jó edzőjük, egy fanatikus szurkolótáboruk, és azért néha a szerencse is melléjük állt. Az utolsó meccsen, a Videoton legyőzésével pedig abszolút bizonyították, hogy ők a bajnoki trófea jogos tulajdonosai. George F. Hemingway végre megtalálta a helyes utat, és magyarokra, a saját akadémistáikra építve 24 év után Kispestre került a győztesnek járó serleg. Azért a szezon előtt kevesen fogadtak volna a vörös-feketék győzelmére. Nem az övék volt a legjobb keret, az elmúlt időben inkább a kiesés ellen küzdöttek, de rácáfoltak a kritikákra, és azt gondolom, minden ellenére kár lenne tőlük elvitatni a bajnoki címüket. A Videoton futott be másodikként. Az egész OTP Bank Ligában ők rendelkeznek a legjobb kerettel, és sokáig úgy tűnt, nemcsak telelhetnek az első helyen, hanem majd a bajnokság végén is az élen állnak majd. Ők is megérdemelték volna az elsőséget, de nem tudták az utolsó meccsen legyőzni a Honvédot, így mondhatjuk, igazságos a helyezésük. A Vasas harmadik helye a kisebb csoda, tavaly az utolsó fordulóban menekültek meg a kiesés elől, idén viszont, szintén az utánpótlásukba kapaszkodva, dobogósak lettek. Sokáig benne volt a pakliban, hogy a bajnoki címért is versenyben lehetnek, azonban így is le a kalappal előttük, nagyszerű idényt futottak, még a kupadöntőbe is bejutottak. A Ferencváros lett végül a negyedik, akik a zsinórban harmadik kupagyőzelmük ellenére csalódást keltő szezonon vannak túl. A bajnokságnak úgy indultak neki, hogy toronymagas esélyesek a címvédésre, azonban legkésőbb télre kiderült, hogy ez nem realitás. Ennek az okairól már egy korábbi, igen részletes cikkemben értekeztem, most elégedjünk meg annyival, hogy többre voltak hivatottak.

A Paks ötödik helye is szép teljesítmény, a középmezőnybe vártuk őket, de azt hiszem, ezzel kihozták a legjobbat magukból. Még a tavasz folyamán egy ideig a biztos bentmaradásuk is kétséges volt, hogy aztán az utolsó körben felkússzanak az ötödik helyre. A hatodik lett a Haladás, akiket szintén nem vártunk sokkal előbbre, de talán azért szezonbeli teljesítményük alapján előrébb is végezhettek volna. A szombathelyiek a bajnokság végére igencsak leeresztettek, de még így is a tabella első felében végeztek. Az Újpest már nem fért be ebbe a társaságba. A lila-fehérek igencsak felemás idényt zártak. Ha azt nézzük, hogy évek óta nem sikerül az előrelépés, és hogy voltak pillanatok a szezonban, amikor jóval jobb helyet foglalták el a tabellán, akkor azt mondhatjuk, hogy ez egy (újabb) csalódástkeltő szezon volt. Ha viszont onnan közelítjük meg a dolgot, hogy egy évig nem igazolhattak, és a szezon végére szintúgy szétestek, és egyáltalán nem nyújtottak kiegyensúlyozott teljesítményt és jó játékot a szezon során, akkor ez a hetedik hely hízelgő rájuk nézve. A nyolcadik az a Debrecen lett, amelytől sokkal, de sokkal többet vártunk előzetesen. Télen persze már nyilvánvalóvá vált, hogy a kiesés ellen kell majd foggal-körömmel küzdeniük, és akkor még egész pofásnak néz ki egy a nyolcadik hely. Viszont a szezon egészét a koncepciótlanság, lutrira igazolt, tucatlégiósok jellemezték, valamint az, hogy Pontes alatt szinte mindig inogott a kispad, aztán végül meglepetésre az utolsó forduló előtt rúgták ki. Azért az elmond valamit, hogy Herczeg András a szezon folyamán háromszor irányította a Lokit beugró vezetőedzőként, mindháromszor győzelmet aratott...

A Mezőkövesd jól elszúrta a tavaszi idényét, amiben Tomiszlav Szivics vastagon benne volt. Pintér Attila az ötödik helyen adta át a gárdát a szerb-magyar trénernek, akivel zuhanórepülésbe kezdtek, úgy tűnt, meg sem állnak a másodosztályig. Épp időben váltottak, ugyan Radványi Miklós sem váltotta meg a világ matyóföldi részét, de végül kisebb csodára, meg jó adag szerencsére bent tartotta az együttest. Megkockáztatom, a Mezőkövesd inkább kiesést érdemelt, mint az MTK, ha a tavaszi idényt vagy a játékospolitikát nézzük, de nyilván ez a pályán dőlt el, ez alapján pedig a Zsóry maradhatott. A Diósgyőr is megélt óriási hullámhegyeket és -völgyeket. Az ősz folyamán, de még a téli szünetben is nekem a piros-fehérek tuti kiesőnek tűntek. Horváth Ferenc újabb csapatnál bukott meg, és azt kell mondjam, még így is türelmesek voltak vele szemben. De nem tudtak volna a miskolci vezetők jobbat húzni annál, minthogy kinevezték Bódog Tamást vezetőedzőnek, aki a RB Leipzignál tanulta a szakmát, és képes volt felrázni a DVTK-t. Olyan újszerű dolgokat hozott a klubhoz, amelyek bőven elégnek bizonyultak a bentmaradáshoz, az egyik legkorszerűbb focit a Bódog-féle DVTK játszotta a bajnokságban. Persze a szezon végéig Damoklész kardjaként lebegett felettük a kiesés, hiszen egy idő után alábbhagyott a lendület, és az utolsó, döntőnek bizonyolú meccsüket is simán elvesztették. Azt, hogy megcsípték az utolsó nem kieső helyet, csupán annak köszönhetik, hogy Csertői Aurélék odatették magukat az MTK ellen, és döntetlenre futotta ellenük. Ezzel együtt is azt gondolom, a magyar bajnokságnak is jót tett Bódog Tamás érkezése. A kieső pedig így az MTK lett a már régóta annak számító Gyirmót mellett. Az MTK tipikus szimpatikus vesztes volt, a pályán nem alkottak maradandót, de a fiatalok és a magyarok játszatása miatt sokak szimpátiáját elnyerték. A Gyirmótról pedig igen hamar bebizonyosodott, hogy nem NB1-es színvonalú csapat, már télen is biztos búcsúzónak tűntek.

Hogy milyen idényt zártunk összességében, azt nagyban befolyásolja, hogy a kedvenc csapatunk hol végzett a tabellán. Ezért ez már meghagyom az olvasóknak. Ami pedig a nemzetközi kupaselejtezőket illeti, kicsit szkeptikus vagyok, de az igazi értékmérő valóban az lesz. Ez viszont már egy másik poszt témája, hamarosan erről is írok.

Hajrá Magyar foci!

Andorra és Oroszország elleni Magyar Válogatott keretlemzés

2017.05.26.

Nyakunkon a barátságos meccs és a VB-selejtező, Storck már keretet hirdetett, én pedig elkezdem a szokásos meccsfelvezető-dömpinget, méghozzá a jól megszokott keretelemzéssel. A továbbiakban tehát megvizsgálom, ki, miért kaphatott meghívót, illetve szót ejtek a főbb kimaradókról, meg a kimaradásuk okairól is.

A Magyar Válogatott kerete Oroszország és Andorra ellen:

Kapusok: 

Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)

Védők: 

Bese Barnabás (Le Havre), Kleisz Márk (Vasas), Lang Ádám (Dijon), Kocsis Gergő (Dunaszerdahely), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Vinícius Paulo (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Tóth Bence (Puskás Akadémia)

Középpályások: 

Nagy Ádám (Bologna), Elek Ákos (Kajrat Almati), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Palermo), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Kalmár Zsolt (Bröndby), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Kleinheisler László (Ferencváros) 

Támadók: 

Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Eppel Márton (Budapest Honvéd)

___________________________________________________________________

Kezdjük szokás szerint a hálóőrökkel. Gulácsi Péter helye nem kérdés, az biztos, hogy a legjobb magyar kapus jelenleg, és a válogatott első számú kapusa is, ráadásul az egyik legmagasabb szinten jegyzett légiósunk. Azt is megkockáztatom, hogy az összes magyar focista közül az egyik legjobb jelenleg. Megyeri Balázs helye is biztos volt, nyár óta gyakorlatilag állandó kerettag Storcknál, tartalékkapusként számolnak vele, de megbízhatóan tudná helyettesíteni Gulácsit, ebben biztos vagyok, hiszen német klubcsapatánál rendre jó formát mutat. A harmadik kapus személye kissé meglepetés számomra, ugyan Dibusz kihagyása valamennyire érthető, egyrészt sérüléssel bajlódott és a hírek szerint ez kiújult neki, másrészt Storck a nemzetközi kupaszereplő klubok edzőivel egyeztetve állította össze a keretet, kímélve ezen csapatok játékosait a válogatott kötelezettség alól. Harmadrészt pedig, mit tagadjuk, Dibusz nem örvend valami jó formának (bár kétlem, hogy ez lenne a pontos oka a kimaradásának). Így Storcknak be kellett hívni egy tartalékkapust, a választása pedig Gróf Dávidra esett. Na nem a Kispest kapusának képességeiben kételkedem, hiszen ebben az idényben bizonyította, hogy a bajnokság legjobbjai közé tartozik a posztján, hanem inkább azt nem értem, hogy ha ő is nemzetközi kupaszereplő csapat tagja (ami akár BL-selejtező is lehet), akkor hogyhogy ő kapott meghívót? Persze lehet, hogy Marco Rossi elengedte a nemzeti csapat összetartására Grófot, mert ilyen lehetősége nagyon nem lesz a közeljövőben (riválisként ott van a most szóba nem jövő Kovácsik, Dibusz, esetleg Bogdán és Nagy). De akkor kit tudott volna még helyette behívni a kapitány? A már említett négyesből hárman nyáron majd az európai kupaporondon vitézkednek majd, Bogdán pedig sérült. Szóba jöhetett volna még Köteles, de ő is pocsék formában van, a saját kérésére marad ki belga klubcsapata kezdőjéből. Ne adj' Isten az utánpótlás válogatottakból is lehetett volna harmadik számú kapust hozni, mondjuk az u21-ből Horváthot vagy Gyollait, esetleg az u17-ben pazarul védő Ásványit, de összességében valószínűleg a legkisebb kockázatot Gróf behívásával vállalta Storck. Viszont ami érdekes, hogy fellépett egy olyan probléma a válogatottnál, ami már rég nem: a kapushiány.

A védőknél még összetettebb a helyzet, ha lehet ilyet mondani. Nyilván vannak, akik az alap keret tagjainak számítanak, és beválogatásuk nem kérdéses, mint Bese, Lang vagy Kádár. Vinícius bent ragadt középhátvédként, ez se olyan nagy meglepetés, várható volt (bár ő is BL- vagy EL-selejtezőt játszik hamarosan). Viszont a többiek kerettagsága igencsak meglepett. Nem elvitatni akarom tőlük a behívójukat, hiszen megdolgoztak érte, de véleményem szerint vannak a posztjukra jobb játékosok. Kocsis Gergő gyakorlatilag végigpadozta a tavaszt Szerdahelyen, alig-alig állt be, ősszel pedig súlyos sérülés hátráltatta. Persze, tudtuk, ő Storck egyik védelmezettje, aki miatt még a Puskás Akadémiával is összeveszett a kapitány, valamennyire azért várhattuk, hogy lesz ő még válogatott. Behívta még középhátvédként Tóth Bencét a Puskásból. Tippem sincs, az összes magyar centerhalf közül miért pont rá esett a választása, mondjuk egyébként is bővelkedik a keret középső védőkben. Ellenben kimaradt az ezen a poszton szereplők közül Guzmics, aki felépült és eddig alapembernek számított, gondolom a bajnokságának menetrendje ütközne a válogatott programjával, és a kapitány inkább nem rendeli haza Kínából két nem igazán fontos meccsre. Azon meg, hogy Korcsmár szóba se jött, nem igazán lepődök meg, a Vasasból el is igazol várhatóan, de rá valamiért régebb óta pikkel Storck. A két Vasasos, Hangya és Kleisz beválogatása meg azért rejtély számomra, mert ezek szerint a csapatuk tudja majd őket nélkülözni az EL-selejtezőben, holott két alapemberéről beszélünk az angyalföldi alakulatnak. Nyilván kellett egy tartalék balbekk Kádár mögé, és mivel Korhut sérüléssel bajlódik, valószínűleg kézenfekvő volt Hangya behívása. Kleisz-szel pedig nem tudom pontosan, melyik poszton számol Storck, ő védőként jelölte a keretbe, de alapvetően védekező középpályás a fiatal játékos, a tavaszi meccseken meg inkább a középpálya jobb oldalán kapott szerepet. Jobbvédőből pedig csak a már említett Besét találjuk a keretben, Fiolát gondolom sérülése miatt nélkülözi, mást meg nem igazán tudok elképzelni itt, borítékolható Bese játéka.

A középpályások közül a már felépült Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Gyurcsó Ádám alapembernek számít, az ő meghívójuk nem meglepetés. Hiányoznak a Fradi-játékosok (Lovrencsics, Gera), a már fentebb említett érhető okokból. Kleinheisler az egyedüli a kerettagok közül, aki még a Ferencváros labdarúgójaként van ide nevezve, de gyakorlatilag már csak papíron. Nem kell sokat logikázni hozzá, hogy kiderüljön számunkra: a szövetségi kapitány azért küldött neki utólag meghívót, mert addigra dőlt el, hogy biztosan távozik a Fraditól, így nem kell rá az EL-selejtezőben sem számítani, azaz "meghívható". Mert egyébként más nagyon nem indokolja a behívását, tavasszal még az FTC-ből se tudott kiemelkedni, nem csoda, hogy a Werder Bremen nem marasztalja, és valószínűleg a Lech Poznanban köt ki. Elek Ákos visszakerült, valószínűleg Pintér Ádám helyére, aki kisebb meglepetésre kimaradt, pedig nem produkált rossz félévet a Fürth-ben. Visszakerült Stieber Zoltán is, amit nagyon jó döntésnek tartok. Stieber tavaszra totálisan kiszorult a Kaiserslautern kezdőjéből, nem egyszer a padra se fért oda. A távozása is valószínűsíthető, elvileg Ferencvárosba teszi át a székhelyét. Csakhogy alapvetően magyar szinten még így is topjátékosnak számít, biztosan jót tesz neki majd ez a meghívó, látván, hogy a bizalom töretlen iránta, főleg úgy, hogy a Portugália ellen készülő keretből kimaradt. Három fiatalabb játékos, Sallai Roland, Nagy Dominik valamint Kalmár Zsolt behívása is érthető, Sallai kezdett beépülni a Palermoba, kár, hogy kiestek, Nagy a Legiába, és már 3 gólnál tart a varsóiaknál, Kalmár pedig a Bröndby alapembere, és megszerezték az ezüstérmet a dán bajnokságban. A náluk is fiatalabb Szoboszlai behívását szintén remek döntésnek tartom, az u17-es korosztályban már bizonyított, és ha még nem is teljesen A-válogatott szint, biztosan a fejlődésére szolgál együtt készülni a felnőttekkel. És nem is biztos, hogy ki fog lógni. Akárcsak vele, úgy valószínűleg Márkvárttal is a középpálya középén számol Storck, csakhogy Szoboszlaival ellentétben nem igazán látom, hogyhogy pont a Felcsút játékosát választotta be, hacsak nem a fiatalítás volt a cél. Merthogy azért voltak Márkvártnál kiemelkedőbb szezont hozó azonos poszton játszó, nem európai kupa szereplő magyar játékosok, elég csak a már felhozott Pintérre, vagy mondjuk a friss hongkongi bajnok Vadócz Krisztiánra, esetleg a Rapid Wien fiatal, de meghatározó játékosára, Szántó Tamásra gondolni. Ennek apropóján itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy kifejtsem, összességében mit vélek felfedezni ezen az egész mostani kereten. Értem, hogy figyelembe kellett venni a klubok kéréseit, értem, hogy elszálltak az esélyeink a kijutásra, lehet kísérletezni, de azért az már kevésbé megmagyarázható, hogy ilyenkor miért hív meg Storck mindig különböző fiatalokat, újakat? Vagy miért pont őket hívja meg, amikor van náluk nyilvánvalóan jobb a posztra (gondolok itt főleg a PAFC-játékosokra)? Kicsit kezd nálam ez a Pintér-Mattheus féle szisztémára hajazni, a két kapitány a kipróbálás, próbálgatás, rotálás, az egyszeres válogatottságok osztogatásának nagymestere volt, amelynek következtében még egy normális alapcsapatra se futotta (lásd észak-ír meccs, ahol szintén volt debütáns, holott Pintér korábban egy rakat játékost kipróbált). Persze Storck már letett annyit az asztalra, hogy ennyit megengedhetünk neki - joggal bízhatunk benne, még akkor is, ha vannak érdekes döntései, ezt már többször bizonyította.

És akkor végül a csatárok. Szalai Ádám, Priskin Tamás behívója nem volt kérdés, alapemberek a nemzeti 11-ben, ráadásul mondhatjuk, hogy jó féléven vannak túl. (Bár utóbbi, ha valóban a Fradiba igazol, lehet mégse kap majd szerepet). Nyilván kimaradt Böde Dániel, aki ugye selejtez nemsokára, valamit Németh Krisztián is, aki sérült is volt, rossz formában is volt tavasszal, kevésbé lepett meg a kihagyása. Nikolics kihagyásán sokan fennakadtak, de pont, hogy ez érthető, és ezt Storck is világosan közzétette: klubcsapata június 4-én, illetve 10-én is bajnoki mérkőzést játszik, így az oroszok ellen egész biztosan nem szerepelhetne, az Andorra elleni vb-selejtezőre utazó keret tagjairól pedig a június 5-i, Oroszország elleni felkészülési mérkőzés után dönt. A harmadik játékos, szintén egy erőcsatár, center pedig Eppel Márton, aki azért némi meglepetésre tagja a keretnek. Nyilván nem arra gondolok, hogy rossz formában lenne, hiszen valószínűsíthető, hogy magyar gólkirály lesz, valamint már a portugálok ellen is kapott meghívót. Inkább az érthetetlen számomra, hogy ezek szerint Marco Rossi tudja nélkülözni a kupaselejtezőkben a kulcsjátékosát. Pedig azért ne tagadjuk, lett volna erre a posztra, ilyen típusú játékos: Futács, aki pedig vélhetően horvát gólkirály lesz. Na ő számomra az, aki nagyon megérdemelte volna azt a behívót, de nem kapta meg. 

Hamarosan újabb részekkel jelentkezem, addig is hajrá, Magyarok!

U17: nem jött össze a VB, de jár a taps

2017.05.19.

A háromlépcsős kvalifikációs rendszerben (előselejtező, elitkör, EB) sokszor elvéreztek a magyar utánpótlás-válogatottak az elmúlt években. Az elitkör azért többnyire összejött csapatainknak (persze, volt, hogy az se), de az EB-re az utóbbi években nem sikerült kijutni. Ez előtt legutóbb a 2006-os, luxemburgi korosztályos kontinenstornán jártak a fiaink, az a generáció a Németh Krisztián, Koman Vladimir, Gulácsi Péter-féle csapat volt, akik később az u19-es EB, majd egy évre rá az u20-as VB-n is harmadik helyen végeztek. (Külön poszt témája lehetne az a válogatott, hogy most ők hol tartanak, de most egyáltalán nem célom velük foglalkozni.) Sokkal inkább a mostani u17-esekre fókuszálnék, mert hosszú idő után ők jutottak ki ismét, és egyáltalán nem vallottak szégyent.

A selejtezők során többször is "meleg volt a pite", az elitkörös küzdelmeket nem kell külön felidéznem, erről bővebben már írtam korábban. De összejött a kijutás, és ugyan megemelték a létszámot 8-ról 16-ra, mi akkor is kijutottunk volna, ha nincs így, lévén csoportelsők lettünk a hazai rendezésű elitkörön. Majd az EB-n elért hatodik hellyel a csapat bizonyította, hogy abszolút helye van a legjobbak között, ahogy Szélesi Zoltán fogalmazott: ez a válogatott korosztályos szinten Európa topcsapatai között van. És valóban, én is úgy hiszem, ez nem volt túlzó a szövetségi edző részéről. Lássuk, miért!

A csoportok sorsolásakor a kalapbeosztás nem a klasszikus módon történt, csupán két kalapra osztották a válogatottakat, és a kvartettekbe két első, valamint két második kalapos csapat került. Mi a második kalapba kerültünk, így papíron nálunk két erősebb ellenfelet, a franciákat és a skótokat, valamint egy velünk azonos szinten lévőt, Feröert sorsolták mellénk. A franciákat egyébként ebben a korosztályban előzetesen Európa top három válogatottjaként emlegették, amire azért sikerült rácáfolniuk negatív értelemben. Ellenük kezdtük a csoportkört, méghozzá bravúrgyőzelemmel. Talán egy kicsit lenéztek minket, talán egy kicsit szerencsénk volt, de a lényeg a három pont volt, és az, hogy jól játszottunk. Ez a siker egyértelműen nagy lökést adott nekünk a továbbiakban. A skótok elleni 1-1 az északiakra nézve volt hízelgő, teljesen irányítottuk a meccset, sajnos Ásványi-hiba után (aki amúgy szenzációsan védett a franciák ellen), a skótok szereztek vezetést, majd egy szabadrúgásból sikerült egyenlíteni. Úgy, hogy a skótokat jobbnak tartották nálunk, és a franciákat az első meccsen vertük, a pontszámítás szempontjából nem volt rossz ez a döntetlen, a mutatott játék pedig igencsak előremutató volt. Feröer ellen aztán kijött az, amit ez a válogatott tud. Tartom, hogy ennél a 4-nél többet is lőhettek volna a srácok, ha végig koncentrálnak. Azt viszont kevésbé értem, hogy a szigetországiaknak hogy sikerült ide kijutniuk. Lefelé lógtak ki, de nagyon. A válogatott meglepetésre csoportelső lett, elkerülve a nyolcaddöntőben a bombaerős spanyolokat, helyettük a törököket kapva, akikkel felkészülési meccsen nem sokkal az EB előtt 0-0-ra végeztünk. Itt viszont a törökök 1 góllal jobbnak bizonyultak. Persze, lehet mondani, hogy két tizenegyest nem adtak meg, meg jobban játszottunk, és valóban így van, azonban ez a tényen nem változtat semmit: kiestünk, de ha a fejlődést, a jövőt nézzük, a kép abszolút pozitív. Ráadásul a négy negyeddöntőben búcsúzó válogatottból mi lehettünk az egyik, aki játszhatott az indiai VB-ért, amire összesen 5 európai válogatott juthatott ki. Sajnos az a meccs sem sikerült. A franciák nyilván tanultak a hibáikból, mi fáradtabbak voltunk, várható volt, hogy kétszer ezt az erős francia válogatottat nem tudjuk megverni. De megalázó vereséget nem szenvedtünk, nagyot küzdöttünk a jelentős hiányzók nélkül, Szélesi szerint ez a meccs felért egy győzelemmel.

Ha az előbb leírtak alapján ítéljük meg a teljesítményt, akkor is természetesen az összkép jól néz ki, csoportelsőség, csak egy hajszállal maradtunk le a VB-ről, valamint Európa 6. legjobbja vagyunk ebben a korosztályban. Érdemes azonban egy kicsit ennek a sikernek a hosszútávú tényezőit szemlélni, valamivel szakmaibb szempontok alapján megvizsgálni, amit láttunk. A játékosok közül jónéhány nevét egy jó időre fejünkbe véshettük, hiszen megcsillogtatták a tehetségüket. Szoboszlai egyértelműen kiemelkedik közülük, nem csoda, hogy pont ő kapott meghívót Bernd Storck felnőtt válogatott keretébe. Csoboth Kevin és Szerető Krisztofer az én szememben maradandót alkottak, előbbinél nyilván a franciák elleni teljesítményét (nem csúnya gólokat rúgott), utóbbinál a skótok elleni szabadrúgásgólját emelhetjük ki, de ezen kívül is lehet dicsérni őket. Nem lennék meglepve, ha ők nemsokára szintén tagjai lennének a felnőtt válogatott keretének. A védelemből Majnovicsot emelném ki, aki kiemelkedett közülük, illetve a kapus Ásványit, aki nagy tehetségnek számít, nem véletlenül vitték ki kezdőkapusnak 15 évesen. A csatár Torvund se volt rossz, a Feröer elleni két gólja magáért beszél, azonban fizikálisan még nem teljesen kész a felnőtt futballra: sem magassága, de főleg inkább testfelépítése miatt nem valószínű, hogy egyhamar beverekszi magát a felnőtt válogatottba, de ebben a válogatottban a centerek közül egyértelműen a legjobb volt. A válogatott összes tagjára jellemző volt, hogy kedvvel, okosan futballoztak, szép cseleket, a technikai elemek remek kivitelezését láthattuk tőlük két szabadrúgásgóllal megspékelve. Látszott, hogy élvezik a játékot, és az is, hogy van tehetségük hozzá. Elképzelhető, hogy ez már az akadémiai képzés eredménye, de én inkább ezt annak tulajdonítom be (amint azt már korábbi posztomban leírtam), hogy a csapat jórésze külföldön edződik (Majnovics, Szoboszlai, Schön, Szerető, Bencze, Csoboth). Szintén említettem már, hogy voltak nagyobb, külföldi csapatban játszó korosztálybeliek is (Hutvágner, Csóka, Horváth Csanád és Horváth Olivér), akik végül nem kerültek be a keretbe, tehát elmondhatjuk, hogy van bőven honnan meríteni. Ezen a blogon már többször szóba került a generációváltás, és bemutattam az előző, Kalmár Zsolt, Mervó Bence, Tamás Krisztián, Nagy Ádám-féle generációt, a "magyar focisták új generációjának" titulálva őket, és szorgalmaztam a válogatottba való mielőbbi beépítésüket is. Erre a korosztályra viszont akkor elmondhatjuk, hogy ők a magyar focisták legújabb generációja, és hamarosan nekik is meg kéne kapni a lehetőséget - talán nem tűnnek el a süllyesztőben, úgy, mint az imént említett korcsoportból jónéhányan.

Ha még jobban belemegyünk a szakmai dolgokba, akkor hozzáértő szemlélődőnek egyből feltűnhettek a pontosan leoktatott és begyakorolt labdajáratások. A játékosoknak egyéni taktikai elemekben még fejlődniük kell, de látszott, hogy mindenki tudta, hol a helye, hova kell helyezkedni, mit kell csinálni egy adott játékszituációban. Az is megvalósult, aminek fontosságát már én is leírtam korábban, hogy a korosztályos csapat abban a stílusban játszott, amiben az A-válogatott is. Labdabirtoklásra épülő támadó játékkoncepciót valósítottak meg, pozíciós játékkal főleg rövid passzokkal, rövid stílusban. Ez gyakorlatilag megegyezik a Storck-válogatott által játszott stílussal, és ha már a tradícionális magyar stílust nem sikerült játszani, legalább a rendszerben való gondolkodás, az utánpótlás játékosok hozzászoktatása a nagyválogatott játékfelfogásához megvalósult. Ez szakmailag fontos előrelépés a jövőre nézve.

Az előbbiekben leírtak alapján jár a taps a fiúknak. Biztató volt amit láttunk, nem utolsó sorban örömet szerezve néhány napig a magyar futballdrukkereknek. Nincsenek kétségeim afelől, hogy fogunk még mi u17-es VB-n járni, ha továbbra is megtartjuk ezt a fejlődési irányt, mert úgy néz ki, már látható a fény az alagút végén. Hajrá Magyarok!

Ezeket a cikkeket olvastad már?