AZ NB1 2017-es tavaszi szezonjának felvezetője

AZ NB1 2017-es tavaszi szezonjának felvezetője

2017.02.16. | CowyG

Lezárult az átigazolási időszak a magyar bajnokságban is, a csapatok kerete gyakorlatilag kialakult, így előre tudunk tekinteni, mit várhatunk tőlük a bajnokság tavaszi folytatásában.

Tovább

AZ NB1 2017-es tavaszi szezonjának felvezetője

2017.02.16.

Lezárult az átigazolási időszak a magyar bajnokságban is, a csapatok kerete gyakorlatilag kialakult, így előre tudunk tekinteni, mit várhatunk tőlük a bajnokság tavaszi folytatásában. A tabellán viszonylag sorrendben haladva górcső alá veszem az OTP Bank Liga csapatainak esélyeit az előttünk álló félévre nézve, illetve valamennyire az átigazolásaikat is értékelném.

Abban nem változott a véleményem az őszi szezonértékelőben leírtakhoz képest, hogy a Videoton, Honvéd, Vasas, Ferencváros kvartettből kerül majd ki a végső győztes. A Videoton erejét úgy vélem, senki nem kérdőjelezi meg, az átigazolási szezonban ugyan nem voltak aktívak, de az utolsó pillanatokban szerződtettek egy ígéretes horvát játékost, Mirko Maric-ot, és ezzel tovább növelték keretük erősségét, hiszen a horvát csatár vélhetően tudja majd pótolni a távozó Feczesin Róbertet, és a csapat minden bizonnyal nem sínyli meg Oliveira és Sejben távozását sem. A Honvéd még mindig az egyik legjobb csapat a bajnokságban - ezt a Fradi elleni kupameccsen bizonyították - igaz, Prosser és Botka elvesztése fájó pont lehet Kispesten. Az értük kapott pénzt akár vissza is forgathatták volna a csapatba, de végül nem így lett (Laczkó Zsolt és Villám Balázs érkezése jelentősen nem növeli a játékosállomány minőségét), ezáltal kicsit meggyengült kerettel, de harcban lehetnek a bajnoki címért, feltéve ha átmentik az ősz végi formát tavaszra is. Keretük még mindig az egyik legjobb Magyarországon, kérdés, tudnak-e egyszer végre egy nagy eredményt elérni. (Mert az utóbbi években rendre nem jött össze a nagy durranás.) A Vasas nagy talány számomra, a télen erősítésekre nem szorultak, egyedül Gaál Bálintot igazolták a Haladásból. Esetükben a nemzetközi kupaindulás is nagy szó lenne, pláne a bajnoki cím. Hogy végül mit érnek el, az nagyban azon múlik, hogy mennyi ideig tudják majd a lépést tartani a három riválissal, valamint hogy mennyire bírják majd a kettős terhelést: ugyanis ők várhatóan továbbjutnak majd a kupából, míg a Vidi már kiesett, és a Honvéd-Fradi kettősből is az egyik biztosan búcsúzik majd. A Ferencváros véleményem szerint remekül erősített a télen, a gyengébb játékosaitól megvált, és valóban erősítést jelentő labdarúgók érkeztek: csak hogy néhányukat kiemeljem, Kleinheisler ebben a félévben bizonyíthatja, hogy magyar szinten kiemelkedő játékos még mindig, Amadou Moutari gyorsasága aranyat érhet, a két német (Sternberg és Koch) jobbnak tűnnek az eddig ideigazolt németeknél, de Bognárban és Botkában is van kraft. A kupamérkőzésen a Fradi játékában voltak előremutató jelek, biztosak lehetünk benne, hogy nem az őszi Fradit láthatjuk majd tavasszal, már ami a játékuk minőségét illeti.

Az ötödik Mezőkövesdnél alighanem a vezetőedző személye jelenti a legnagyobb változást: Pintér Attila Felcsútra távozott, és érkezett helyette az a Tomiszlav Szivics, aki több NB1-es klub kispadján is ült már, rutinos edzőnek számít a magyar bajnokságban. Vele képes lehet a matyóföldi gárda a Pintérrel hozott szintet tartani, de vérmesebb reményeik ennél az ötödik helynél nem lehetnek tavasszal; azért újoncként ez sem rossz, sőt. Igazolásaik között sem az érkezők, sem a távozók között nem lehet nagy névről beszámolni. Őket a tabellán az Újpest követi, akik a FIFA szankciója miatt ezúttal sem igazolhattak. Ám a keretet sikerült egyben tartani (csak Nagy Tibor ment el), így náluk maradt a nagy erősségük Bardhi is, aki sok kellemetlen percet okozhat majd a riválisoknak tavasszal. Ezt a szintet képesek tartani, de úgy érzem, kerülhetnek még ennél is feljebb a tabellán, persze a dobogós helyekért folytatott versenyfutásból alighanem kiszálltak. A Haladás többre képes a jelenlegi hetedik helyénél, játékoskeretük és ősszel mutatott játékuk is erre vall. Habár a nagy erősítés elmaradt (velük kapcsolatban Radó, Kalmár és Mervó neve is felmerült), sőt inkább gyengült a keretük (Gaál távozása érzékeny veszteség lehet a szombathelyieknek), nem tartom elképzelhetetlennek, hogy feljebb kúsznak majd a tabellán. A Paksnak tavasszal inkább majd hátrafele kell tekintgetniük, de ha nem esnek vissza drasztikusan, akkor simán meglehet a bentmaradás az évek alatt stabil középcsapattá váló atomvárosiaktól. Ők nem az a csapat, akik csak úgy igazolgatnak, tudatosan, kizárólag hiányposztra érkezhet ember. Daru Bence személyében egy megfelelő csatárt igazoltak, akitől extra teljesítményt nem várhatunk, viszont egy jó átlagot hozhat, segítve ezzel a tolnaiak bentmaradását.

A tabella alsó felében három nagymúltú csapatot is találunk. A Diósgyőr belehúzott az átigazolási piacon, Szarka Ákos és Fülöp István biztos hogy minőségi erősítés, Busai Attila pedig megmutathatja, hiba őt leírni - az biztos, hogy több játéklehetősége lesz, mint a Ferencvárosban. Ezzel együtt viszont a távozók névsora is veretes: sem Bognár Istvánra, sem Németh Milánra, sem pedig Nikházi Márkra nem lehet mondani, hogy perememberek lettek volna... Egy biztos: Horváth Ferencéknek nagyot kell menniük tavas szal, hogy elkerüljék a kiesést. Debrecenben jelentős változások történtek a keretben. Szakály Péter távozása a legnagyobb érvágás, személyében az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb játékosa távozott a Lokitól, illetve elengedték Vitteket is, aki ugyan nem váltotta meg a világot egy félév alatt, de biztosan többre lett volna ennél képes tavasszal - hát nem lesz, legalábbis Debrecenben. Mellettük perememberek távoztak jelenős számban, és érkeztek zömében "lutrira" igazolt légiósok, illetve Osváth Attila a Vasasból. Finoman szólva vannak kétségeim affelől, hogy erősödött-e a DVSC kerete... Nyilván egyedüli céljuk az lesz tavasszal, hogy foggal-körömmel kivívják a bentmaradást, de ezzel a kerettel lesz félnivalójuk. Az MTK a fiatalok beépítését tűzte ki céljául a szezon előtt, belekalkulálva egy esetleges rosszabb szereplést. Arra azonban ők se gondoltak, hogy kiesőhelyen telelnek majd. A következmény nem maradt el, Theodoru Vaszilisz nem dolgozhatott tovább a felnőtt csapatnál, Tamási Zsolt váltotta őt a kispadon. Igyekeztek a keretet is megerősíteni a télen, Leandro Martinez, Nikházi, és az ukrán Jurij Koljomolec sem padozni jött - ők erősítik a keretet egyértelműen. Thiam újból távozott, talán ő az egyetlen jelentős búcsúzó. Nehéz lesz a bentmaradás, de a riválisokkal szemben mellettük szól, hogy jól erősítettek, nem gyengültek. Az új edzőn sok fog múlni, de közel sem reménytelen a kék-fehérek helyzete. Annál inkább a sereghajtó Gyirmóté. A szezon közben voltak pillanatok, amikor reális esély mutatkozott a bentmaradásukra, azonban elfogytak az ősz végére - most már kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy ne essenek ki. Nemcsak azért, mert utolsó helyen állnak, és hátrányuk jelentős, hanem mert az igazolásaik sem a legjobban sikerültek, illetve új csapatot is kell építeni Gyirmóton. Távozott egy tucatnyi játékos, közülük is kiemelendő Sallói Dániel és Simon András, de talán a szintén távozó Filkor Attilában is több volt - fél év alatt nem sikerült ezt bizonyítania. Az érkezők oldalán vannak egyértelmű erősítést jelentő labdarúgók: Tamás Krisztián hazahozatala valószínűleg jó ötlet volt, mint ahogy Simon Ádám kölcsönvétele is. Mellettük azonban zömében légiósok érkeztek, akik meglehet, nem érik el a távozó játékosok színvonalát. Röviden: nem sikerült úgy megerősíteni a keretüket Urbányi Istvánéknak, hogy azt mondhassuk, elérhető az első osztályú tagság meghosszabbítása.

Összességében elmondhatjuk, hogy hosszú idő után egy izgalmas hajrá lesz majd a bajnoki címért való versenyfutásban, illetve a kiesés elkerüléséért is, ráadásul egy magyar szinten nagycsapatnak számító gárda vélhetően búcsúzik, ám az, hogy ki, majd csak május végén dől el. Egy biztos: érdemes lesz követni tavasszal az NB1 küzdelmeit! Hajrá, magyar foci!

Új magyar edzőképzés: rossz az irány, hahó!

2017.02.03.

Nemrég állt munkába a magyar edzőképzés új feje, Jörg Daniel. A szakembert természetesen Bernd Storck "szerezte" a posztra, és felkérték mellé Sisa Tibort segítőnek, aki elvállalta a feladatot. Ezzel összességében nem is lett volna gond (nagyjából, de erről majd később), azonban amikor elolvastam Storck nyilatkozatát, amiben felvázolta a terveit, úgy éreztem, klaviatúrát kell ragadnom, mert rossz ez az irány, és le kell írnom, miért gondolom így.

Már ott fennakadtam, hogy nem pontosan értettem, miért nem dolgozhatott tovább a Szalai-Liszkai páros, akik felüdülést jelentettek a Mezey-éra után, ugyanis egy olyan edzőképzési rendszert valósítottak meg, amely követte az aktuális trendeket, illetve szinkronban volt a hagyományainkkal. Értsd: az alakzatépítő-bontó játék, illetve a háromszögjáték mellett tették le a voksukat, szemben a Mezey doktor vezette edzőképzés alakzattartó- és rombuszjátéka mellett. Szintén jó pont volt Szalai Lászlóéknak az "Emeljük a szintet" továbbképzések, amelyek illettek az edzőképzés anyagához, illetve szinkronban voltak a magyar hagyományokkal és stílussal.

Na ebből nem kért Storck, és leváltotta őket. Amivel alapvetően nem is lenne baj, ha az új edzőképzés követné az eddigi, (helyes) irányt. De nem, nem így fog történni, ez kiderült számomra Jörg Daniel és Bernd Storck szavaiból, hiszen az edzőképzésünk német mintára fog átalakulni. Nézzük mi ezzel a baj.

Alapvetően az, hogy már megint elkezdtünk egy új irányt, ami nem épít az előző szemléletre, azaz gyakorlatilag mondhatni, Szalaiék munkája hiábavaló volt. Feltéve, persze, ha nem tartják meg az újításaikat, de ebben erősen kételkedem. Az új szemlélet abszolút a német modellen, német stíluson alapul, illetve a német nézőpontból szemléli a labdarúgást. Hogy konkrét legyek: a németek a kondícióban látják a labdarúgó problémát, mindent a kondícionálásra vezetnek vissza. Storck szavait idézve: "Az erőnléti kérdés nagyon fontos. Azokat a tartalmakat, amelyek Németországban kézenfekvőek, be akarjuk importálni a magyar edzőképzésbe. Ilyen például az erőnléti képzés, amit mindenképp át kell vennünk." Ezzel az a probléma, hogy ez nincs szinkronban magyar gondolkodással, amely szintetizáló, és nem analizáló, ahogy a németek gondolják, és a magyar stílussal sem összeegyeztethető, amelyhez való visszatérés kulcsfontosságú lenne a futballunk újbóli felemelkedése szempontjából. A tradícionális magyar stílusban valóban a stílus szintjéről szemléljük a labdarúgást, a gondolkodás kiindulópontjaba stílus, míg a németek két szinttel lejjebbről, a játékkoncepció három összetevője közül (taktika, (stílus)tecnika, kondíció) a kondícióból indulnak ki. Ráadásul a kondícionálás már lerágott csont a magyar futballban, felmérések bizonyítják, hogy kondíció terén a magyar futballisták abszolút nincsenek elmaradva a világ élvonalától. Ez már Egervári Sándor kapitánykodása alatt is elmondható, a kevés pozitívum egyike volt.

A vicc az egészben, hogy az intetjú végén maga Storck vallja be, hogy amit véghez akarnak vinni, az teljesen ellentétes az előző edzőképzés és a tradícionális magyar szemléletmóddal: " Láthatjuk, hogy más a munkastruktúrája egy külföldi és egy magyar edzőnek. Az, hogy az. élcsapatoknál külföldi szakemberek dolgoznak, akár a véletlen műve is lehet…. A stílusokat most nem hasonlítanám össze, az biztos, hogy korábban más volt a képzés, mint most."

Persze nem csak ez a baj. Ott van továbbá az a probléma Magyarországon, hogy továbbra sincs egységes futballiparági tudás a magyar futballban. Ha mondjuk mindenhol egységesen ezt a német mintát követnék, az akár még jól is elsülhetne. Ezzel szemben jelenleg az van, hogy ma Magyarországon edzőt képez az edzőképző, edzőt képez a TF, edzőt képez a Double Pass, és edzőt képez maga Bernd Storck is (a megyei utánpótlás központok edzői tudnának mesélni, de erről talán majd egy másik cikkben írok), amelyekből maximum az új edzőképzés és Storck irányvonala egyezik...

Kíváncsi vagyok, Sisa Tibornak mennyi beleszólása lesz a dolgokba, mert talán ő még tudná jó irányba terelni az edzőképzést. Attól tartok, ha a most felválzolt koncepció megvalósul, akkor a magyar edzőképzés egy fikarcnyit se fog előrelépni. Bár én lennék a legboldogabb, ha végül nem lenne igazam.

Címkék: Szakmai szemmel

Magyar futballév 2016

2016.12.21.

Ugyan még nincs itt az évvége, de már közelít, úgyhogy engedjétek meg, hogy összefoglaljam ezt az esztendőt saját- és magyarfutball-szemszögből, egyfajta karácsonyi-szilveszteri “különkiadás” képpen. A különkiadás jelleg nemcsak az év végi összegzésre vonatkozik, hanem arra is, hogy a megszokottaktól eltérően, képeken keresztül mutatom be a mondanivalómat. Következzenek tehát a kedvenc futballfotóim az elmúlt évből időrendben, a lehető legkevesebb magyarázatot fűzve - ilyen volt tehát 2016, mint magyar futballév!

1.) 

Igazi futballhangulat az NB3-ban a Csepel - Ferencváros II. mérkőzésen.

2.)

Magyar menet Bordeaux utcáin - még mielőtt minden elkezdődött volna.

3.)

Stieber alábök, Almer nézi, Magyarország kettő, Ausztria nulla.

4.)

Amikor Marseille magyar falu lett.

5.)

Gera pár másodperccel a portugáloknak lőtt bombagólja után - a meccs az egész EB egyik legjobbja volt.

6.)

A körúton hömpölygő tömeg a portugál meccs után - Szalai Ádám posztolta a Facebookon.

7.)

Az éjjel véget ért, de a Himnusz a Magyar Válogatottnak szólt.

8.)

Kikaptunk Svájctól, de szurkolókra nem lehetett panasz - fantasztikus élőkép a CB jóvoltából.

9.)

A 12. játékosnak - csodálatos koreó az Andorra elleni meccsen.

10.)

Mert ez az érzés nekem az élet - stadiont avattak Dunaszerdahelyen.

Hát ennyi lenne, én ezt a 10 képet szedtem össze, mint számomra a legmeghatározóbb futballpillanatok az évből. A blog összes olvasója számára boldog karácsonyt, és magyar futball sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

NB1-es félévösszegző

2016.12.16.

Ha ránézünk a magyar bajnoki első osztálytabellájára, nem az jut róla eszünkbe, hogy papírforma lenne a csapatok azon elfoglalt helyezése. Lássuk, milyen félévet zárt az NB1.

Kezdjük az általános megállapításokkal, majd később kitérek a csapatokra is. Az mindenképpen megállapítható, hogy a tavalyival ellentétben sokkal izgalmasabb a bajnokság, tavaly ilyenkor a Fradit már bajnoknak kiáltották ki. Azt azonban hazugság lenne mondani, hogy a mérkőzések színvonala is nőtt volna. Kicsit az az érzésem, hogy csökkent is, szerecsére a gólok számában ez nem mutatkozik meg. Az európai kupaporondon szokásosan elvéreztek a csapataink, így az igazi értékmérő a klubcsapatok számára most is elmaradt, de (sajnos) nem nehéz belőnünk a honi élvonal színvonalát az UEFA égisze alá tartozó bajnokságok ranglistáján. A nézőszám viszont egyértelműen esett a tavaly ilyenkorihoz képet - EB hatás ide vagy oda. Lehet mondani, hogy épülnek a stadionok, emiatt sok csapat játszik albérletben, többen jó pár kilométerre igazi otthonuktól, és ettől alacsony a meccsek látogatottsága - azonban az eddig felépült stadionok nézőszámai alapján sajnos megállapíthatjuk, hogy az újdonság varázsa nem sokáig tart az új stadionok esetében, hovatovább az Új Hidegkuti Nándor Stadion ékes példája annak, hogy bizonyos esetekben még az újdonság varázsáról sem beszélhetünk. Röviden: egyáltalán nem biztos, hogy a nézőszám növekedni fog, miután elkészültek az új arénák, hacsak a klubfocink rohamos fejlődésnek nem indul.

No de vissza a mögöttünk hagyott félévhez. Lássuk a csapatok teljesítményét. Meglepetés csapatokból van bőven, pozitív és negatív értelemben is.

A Vasas egyértelműen a kellemes meglepetés kategóriába tartozik, a bajnokság kezdetén senki nem hitte volna, hogy ilyen jól szerepelnek majd, azt meg végképp nem, hogy a tabellát huzamosabb ideig vezetni fogják. Miután mindenki megbarátkozott a ténnyel, hogy a tavaly a kiesés elől az utolsó fordulóban megmenekülő angyalföldi alakulat az éllovas, azt se gondolta volna senki, hogy majd csak a harmadik helyen fordulnak majd - pedig így lett. A Honvéd surranópályán bejött a dobogó második fokára - náluk is egyértelműen pozitív meglepetésről beszélhetünk, a szezon folyamán egyre jobban kezdtek összeállni, majd szépen fokozatosan lépegettek felfelé a tabellán, és úgy tűnik, nem érik be a második hellyel. Az őszi első a Videoton, amelyről előzetesen abszolút el lehetett képzelni, hogy az lesz, de a szezon közben erre egyre kisebb sansz mutatkozott, végül csak a tabella élén mehettek el telelni. Még egy csapatot sorolhatunk az “erőn felül teljesített” kategóriába - még pedig a frissen feljutott Mezőkövesdet. Pintér Attila alakulata is egész pofássá formálódott az ősz folyamán, és kemény ellenfélnek bizonyult a “nagycsapatok” számára is, de vérmesebb reményeik ennél az ötödik helynél tavasszal aligha lehetnek.

Nézzük a várakozáson alul teljesítő csapatokat. A Ferencvárosról sokan gondolták a szezon elején, hogy az újabb bajnoki címet csak ők tudják elbukni, mert még mindig kiemelkednek a mezőnyből - ezek alapján mondhatjuk, hogy ez a mostani negyedik hely minden csak nem jó szereplés. Azonban botorság lenne már most kijelenteni, hogy a Fradi elbukta a 2017-es bajnoki címet - véleményem szerint a Videoton, Vasas, Honvéd, Ferencváros négyesből kerül majd ki a végső győztes, és talán azzal is kevesen vitatkoznak, hogy az őszi történések ellenére ne a Fradi és a VIdi lenne a legnagyobb esélyes még mindig. A legtöbb ember a bajnokság negatív meglepetéscsapatának biztosan a Ferencvárost mondaná, ám ne menjünk el szó nélkül az MTK és a Debrecen gyengélkedése mellett. Ők még jobban a várakozásokon alul teljesítenek, hiszen előzetesen dobogó esélyeseknek hittük őket, de tavasszal fő feladatuk a kiesés elkerülése lesz.

Természetesen akadnak olyan csapatok is, amelyek tabellán elfoglalt pozíciója abszolút reális. A Haladás, az Újpest és a Paks középmezőnyben elfoglalt helye nem meglepetés, a Hali talán kicsit azért sajnálhatja ezt a hetedik helyet, mert ősszel mutatott játékuk és keretük alapján alkalmasak lennének egy magasabb hely elfoglalására. Azokkal se értek egyet, akik szerint a DVTK mostani helyezése várakozáson alulinak mondható. A szezon eleji közjátékok, huzavonák után még rájuk nézve hízelgő ez a kilencedik hely, főleg azok után, hogy nemegyszer sereghajtók is voltak. És hát azt kell mondjam, a Gyirmót utolsó helye is reális, mindannyian tudtuk, hogy a kiesés ellen kell küzdeniük - jelen állás szerint nehéz dolguk lesz tavasszal, hogy kivívják a bentmaradást.

Mindentől függetlenül én azért kíváncsian várom a tavaszi folytatást, egyvalamiben biztosak lehetünk: meglepetésekben nem lesz hiány. Hajrá, Magyar Foci! 

Dunaszerdahely focicsapatáról

2016.12.02.

Nemrég adták át Dunaszerdahelyen a DAC új (félkész) stadionját. Ez alkalomból olvashattunk rengetek cikket, beszámolót a klubról, most én is elmondanám a véleményemet az egész csallóközi futballcsapatról és a hozzá kapcsolódó jelenségről.

Azt gondolom ami ott történik, az maga a kisebb csoda, az egészről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ezt nem sportszakmai szempontból értem, hanem, arra az egész jelenségre, amit ez a klub képvisel. A DAC ott a Csallóközben nem csak egy kedvenc focicsapatukat jelenti a drukkerinek. hanem megadja nekik az összetartozás érzését, hogy jó magyarnak lenni, és hogy a mindennapok elnyomása mellett itt büszkén vállalhatják magyarságukat. Sok embernek a reményt jelenti, hogy hétvégéről-hétvégére a saját anyanyelvén biztathatja kedvenc csapatát, vagy hogy a meccsek előtt elénekelheti a Nélküled-et, Ebből kifolyólag a DAC-meccseknek különleges atmoszférájuk van, a szurkolás egészen magas színvonalú, a stadionavatón láthattuk, hogy a látványelemekből (pyrotechnika, molinók, élőképek) sincs hiány. Annak ellenére, hogy a csapat nem tartozik a szlovák élvonal élmezőnyéhez, az átlagnézőszámuk az egyik legmagasabb a ligában. Ebből is látszik, hogy a felvidéki magyarság részéről van igény az ilyesfajta programokra. Az pedig csak a ráadás, hogy a nagyobb rangadókra (pl. a Slovan ellen), vagy például a mostani stadionavatóra az anyaországból is szép számmal érkeznek drukkerek, és egymás mellett szurkolnak a fradisták és az újpestiek.

Maga a klub is szépen fejlődik, első körben elég csak az új stadionra gondolni, ami európai színvonalú létesítmény lesz, ha elkészül. Az edzőközpontjukat is fejlesztették, valamint komoly utánpótlás.bázisként tartják őket számon. Örömteli, hogy egyre több magyar tehetséget nevelnek (akik akár a Magyar Válogatottban is játszhatnának), és a felnőtt csapatukban is egyre több a magyar (legyen az magyarországi vagy külhoni).

Összefoglalva tehát amit jelenleg a DAC képvisel, az az egyik legpozitívabb dolog, ami a magyar futballban történhet. Kívánom, hogy sikeresek legyenek, és szolgáljanak példaként néhány magyar klubcsapatnak is (mert lenne mit tanulni tőlük)!

Hajrá Magyarok, Hajrá DAC!

Címkék: Focisztorik

Magyarország – Andorra meccselemzés

2016.11.19.

Sajnos képekkel együtt nem sikerült feltölteni a tartalmat, így pdf-ben mellékelem a cikket. Jó szórakozást, olvasgatást!

magyarorszag-andorra.pdf

Címkék: Szakmai szemmel

Magyarország - Andorra: 4-0 - azt kaptuk, amit vártunk

2016.11.15.

A Magyar Labdarúgó Válogatott 4-0-ra múlta fölül a főként amatőrökből álló Andorra válogatottját. Egy kis elemzés szurkolói szemmel.

A meccs előtti beharangozóban azt írtam, hogy toronymagas esélyesei vagyunk a találkozónak, talán csak akkor válhatunk kissé görcsössé, ha esetleg mondjuk a szünetig nem tudnák vezetést szerezni, vagy a pireneusiak találnának be valami csoda folytán. Szerencsére egyik se következett be, ráadásul igazam lett abban, hogy az első magyar gól után kinyílhat a gólcsap.

Az első félórában, 0-0-ás állásnál nem tudtunk még egyértelműen a miniállam fölé nőni, őszintén szólva néha kicsit tanácstalannak éreztem a fiúkat, és kezdtem aggódni, hogy a második félidőre hagyjuk a döntést. Persze Andorra a tőle telhető mindent elkövetett, hogy kihúzza gólnélküli döntetlennel: rendkívül zártan védekezett, és az összes lehetséges módon próbálták húzni az időt és felbosszantani a magyar játékosokat (bedobásoknál, kirúgásoknál, műbalhékkal, magyar szabálytalanságoknál, sőt kifejezetten durva szabálytalanságokkal). Magyarán szólva Andorra tényleg egy amatőr kiscsapat behatását keltette.

A türelmünk azonban kifizetődött, az első gólunk után már nem volt kérdés a meccs végkimenetele - az andorraiakban nem volt annyi, hogy betaláljanak Gulácsi Péter kapujába, ellenben bennünk egyértelműen pozitív energiákat szabadított fel Gera gólja, hogy aztán Langé, Gyurcsóé és Szalaié kövesse azt. A veterán középpályás gólja után egyértelműen domináltuk a mérkőzést, megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk, és ugyan nyilván nem egy topcsapat ellen, de megmutattuk, hogy helyenként nagyon tetszetősen tudunk játszani.

A vége tehát 4-0 lett, amellyel nemcsak 3 pontot kaptunk, de a srácok kiszolgálták a közönséget is, akik egyébként már igencsak megérdemeltek egy ilyen gólzáporos győzelmet, hiszen egész évben kitettek magukért - ezen a meccsen se volt ez másképp, ráadásul egy gyönyörű látvánnyal készültek az ultrák. A meccs végén pedig immár a győzteseknek szólhatott a Himnusz a Groupama Aréna gyepén.

Összességében tehát elégedettek lehetünk a látottakkal, a négy gólos különbség mindenképpen megvan a két csapat között, de valljuk be: papírforma eredmény született, azt kaptuk, amit vártunk.

Szokásaimnak megfelelően most is értékelem a játékosok teljesítményét. Gulácsinak szinte semmi dolga nem akadt, összesen egy lövést kapott a kapujára, azt könnyedén védte, de teljesítményét érdemben értékelni most nem lehet. Bese némi meglepetésre kezdett Fiola helyett. A meccs elején nem igen találta a helyét, sokszor meggyűlt a baja, ha két andorrai is körülvette, majd teljesítménye a második játékrészre feljavult, igaz, a támadásokat érdemben nem tudta segíteni. A két középhátvéd, Guzmics és Lang is hiba nélkül tette a dolgát, de sok szerepük nem volt ezen a meccsen védekezésben, ellenben dicséretes, hogy Lang megszerezte első válogatottbeli gólját. Korhut Kádár eltiltása miatt került a kezdőbe, és abszolút jól pótolta az első számú balhátvédet, mondhatni, hogy Kádár színvonalán játszott. Neki is kellett egy idő, míg felvette a játék ritmusát, de ez sokkal gyorsabban történt nála, mint Besénél, azután pedig a védekezésben nem hibázva, a támadásokat végig segítve játszott: felfutásai, cselei, beadásai, okos passzai nyomokban sem emlékeztettek mondjuk az egy évvel ezelőtti Korhut Mihályhoz. Nagy Ádám inkább védekezésben jeleskedett, egy-két eladott labdát összeszedett, de sokat most (se) tudott lendíteni a válogatott játékán. Gera viszont annál inkább, hihetetlen, mennyire meghatározza még most is a válogatott játékát, és ez nem csak a gólja miatt mondom (habár nagyon kellett akkor az a gól), hanem lövései, látványos megoldásai, szemfüles passzai, és kiváló taktikai érettsége miatt is. Gyurcsó ismét bizonyította, hogy helye van a kezdőben, szintén gólt ért el, de látszott, hogy egy képzett játékosról van szó, Korhuttal pedig elég jól játszott össze. Dzsudzsák most képes volt hátára venni a csapatot, szintén jól játszott, kár, hogy ez az andorrainál nagyobb csapatok ellen nem mindig szokott sikerülni. Szalait pedig megmentette a gólja, hiszen a meccs nagy részében megint képes volt kivonni magát hosszú percekre a játékból, és veszélyes lövései sem akadtak, azonban a góljánál igen technikás megoldást választott, tehát ismét betalált: kijelenthetjük, hogy már-már újra a régi Szalai Ádámot láthatjuk címeres mezben. A cserék közül Stieber abszolút jól szállt be a meccsbe, nehéz dönteni közötte és Gyurcsó között, mindketten kiváló formában vannak. Németnek és Bödének pedig volt érdemi megmozdulása.

Svédország ellen pedig jöhet Király, Juhász, Hajnal és Vanczák búcsúmeccse, és persze a fiatalok játszatása! Hajrá Magyarok!

Magyarország - Andorra: mit várok a meccstől? (És egy kis ellenfélbemutató)

2016.11.06.

A címben szereplő kérdésre alighanem minden magyar futballszerető rávágná a következő választ: győzelmet. Én se tenném másképp, de azért nézzük meg, miért mondhatjuk, hogy fix egyes ez a meccs.

Már most leszögezném: az óvatosság sose árt, még ha egy félamatőr csapat is az ellenfél. Feröer ellen is megégtünk, igaz, Andorra gyengébb játékerőt képvisel, mint az északi állam, (ki is kaptak tőlük), de Svájc is csak 2-1-re győzte le a Pireneusok-beli miniállamot. Na és talán ennyivel be is végeztem az Andorraiak mellett szóló érvek listáját, talán még annyit lehet megemlíteni, hogy a EB-selejtezőkön már nem volt jellemző, hogy nagy pofonokba szaladtak volna bele, egyszer szórta meg Belgium őket egy hatossal, de ezen kívül nem volt a miniállamok szintjén is nagynak számító vereségük, ráadásul gólt is tudtak rúgni négy meccsen is. A most futó VB-selejtezőkön Lettországtól 1-0-ra, Portugáliától 6-0-ra, Svájctól pedig 2-1-re kaptak ki - mindenki vonja le belőle a maga következtetését.

Innentől pedig át is térnék a mieink mellett szóló érvek felsorakoztatására. Gyakorlatilag biztos a győzelem, a lényegi kérdés csupán az, hogy mikor sikerül megszereznünk az első gólt: ha korán, akkor onnantól kezdve nem lehet gond, kinyílhat a gólzsák, viszont ha mondjuk a félideig nem sikerülne vezetést szereznünk, netalántán Andorra találna be (mondjuk egy kósza tizenegyesből), akkor kissé görcsössé válhatunk, de ilyenekre jobb nem is gondolni. Az ellenfélben többen akadnak, akik munka mellett űzik a labdarúgást; a transfermarkt szerint keretük összértéke csupán 525 000 Euró. Legutóbb a 2014-es VB selejtezői során futottunk össze, ahol a selejtezők nyitómeccsén 5-0-ra győztük le őket idegenben, majd a hollandoktól kapott nyolcas után a csoportkör zárásaként csak 2-0-ra tudtunk nyerni idehaza. Nem tudom, aláírnánk-e most ez a 2-0-t, csak legyen meg a három pont, vagy egy gólzáporosabb győzelmet szeretnénk látni - én inkább utóbbiak táborába tartozom, szerintem a közönség már igazán megérdemelne egy sokgólos sikert, hiszen meccsről-meccsre fantasztikus a hangulat és teltház van. Ami még mellettünk szól, hogy az elmúlt selejtezőkben rendszerint biztosan hoztuk a kötelező győzelmet a hatodik kalapos miniállamok ellen (azért ez nem volt mindig így - emlékezhetünk a Bozsik Péter-féle válogatott 2006-os máltai vereségére): a 2010-es VB selejtezőin Máltát vertük oda-vissza, majd a 2012-es EB selejtezőin San Marino-t vertük itthon és idegenben is magabiztosan, a már említett brazíliai VB selejtezőin pedig ugye Andorrát. Némileg kivételt képez az elmúlt selejtezősorozat, ahol az eredetileg utolsó kalapos Feröert elég nehézkesen tudtuk csak megverni, de a szigetországiak egyáltalán nem hatodik kalapos miniállam módjára szerepeltek, ötödikek lettek végül, tehát ilyen értelemben klasszikus miniállam nem volt abban a sorozatban. Összefoglalva tehát többgólos magyar győzelmet várok.

Zárásként pár szót ejtsünk a játékosokról, kezdőcsapatról. Konkrét kezdőt most nem hirdetnék, de azt mindenképpen elmondanám, hogy az Andorra elleni meccsen “telibe” állnék föl, azaz a lehető legjobb összeállításban, nem tartalékolva, és a behívott fiatalokat is csak akkor beállítva, ha tényleg ők a legjobb választások az adott posztokon. Kevésbé félelemből, sokkal inkább a sokgólos győzelem érdekében - szolgálják csak ki a fiúk a publikumot. Majd aztán Svédország ellen szerepet kaphatnak Nagy Dominikék, sőt, akkor biztosan kipróbálnám őket, de ez majd legyen egy későbbi írásom témája.

A biztos győzelem reményében: hajrá Magyarok!

Tényleg csak Juhász és Király érdemli meg, hogy a pályán búcsúzzon a válogatottól?

2016.10.23.

Már nyáron felmerült, hogy Juhász Rolandnak és Király Gábornak egy búcsúmeccset szervez az MLSZ. Mint később kiderült, ez a svédek ellen lesz, október 15-én.

Előtte még Vanczák Vilmos siránkozott egy sort az egyik magyar futballal foglalkozó internetes oldalon, hogy ő miért nem érdemel meg búcsúmeccset. Nem sokkal később az MLSZ bejelentette, hogy ezen a meccsen őt és Hajnal Tamást is búcsúztatják, de pályára nem lépnek, fő indokként azt hozták fel, hogy Bernd Storck nem kíván több cserét áldozni a visszavonulókra, mivel kísérletezni is akar.

Jól van ez így? Azt gondolom, igen. Sőt Vanczák (és Hajnal, bár ő nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban semmit) akkor se szólhatott volna semmit, ha még ennyit se kap az MLSZ-től.

Egyrészt lényeges különbség, hogy míg Király és Juhász önszántukból vonultak vissza a Nemzeti 11-től, addig Vanczák és Hajnal gyakorlatilag kikopott belőle, kiöregedtek, pedig ha Storck hívná őket, aligha mondanának nemet. Ezzel szemben Storcknak esze ágában sincs ezt csinálni, hiszen mondhatni ő nyugdíjazta őket. Egy hétköznapi példával élve: egy munkahelyen egy kolléga távozásakor inkább akkor szoktak búcsúbulit rendezni, ha a szóban forgó illető önmagától lép ki a cégből, nem pedig ha kirúgják… Másrészt ennyi erővel egy sor magyar játékos követelhetné magát pályára a svédek ellen, azok közül, akik az elmúlt években koptak ki a válogatottból, vélhetően soha többet nem lépnek már pályára a nemzeti csapatban, és nem volt hivatalos búcsúmeccsük: a teljesség igénye nélkül például Tőzsér Dániel, Vadócz Krisztián, Leandro, Mészáros Norbert, Halmosi Péter, Koltai Tamás, és még lehetne folytatni a sort…

Persze köszönjük a fent említett játékosoknak a válogatottért nyújtott szolgálataikat, de be kell látni: ennyi játékostól lehetetlenség egyszerre, egy időben, ráadásul a pályán búcsúzni.

Nemsokára újra VB-selejtezőt játszik a válogatott, a témában hamarosan cikkekkel jelentkezem, hajrá Magyarok!

Címkék: Játékosokról

Magyar - Lett szurkolói szemmel; mit jelent ez a győzelem a kijutás szempontjából?

2016.10.13.

A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a VB-selejtezőkön, Lettország ellen, Rigában. Pár gondolat erről a meccsről.

Véleményem szerint papírforma-eredmény született, mivel a lett csapatot a meccs előtt (és után is) gyakorlatilag minden mutatóban a magyarnál gyengébbnek gondoltuk. Persze nem akarom a Magyar Válogatott érdemeit kisebbíteni, hiszen szép eredmény született, de meg kell állapítani: ez a lett csapat elég gyenge játékerőt képvisel.

Összességében nem tudtuk azt a játékot nyújtani, mint Svájc ellen, sőt, helyenént ez a feröeri játékra emlékeztett. Két góllal viszont biztosan jobbak voltunk annál, és ez az eredményben is tükröződik. Foghatnánk a fejünket emiatt, mondván miért nem sikerül egy Lettország szintű csapatot kenterbe verni, de ha jobban meggondoljuk, ez egy nagyon taktikusan felépített meccselés volt Storck részéről. Lássuk, miről is beszélek. A meccs előtt a lettekről azt hallottuk, hogy valószínűleg bunkerfutballra rendezkednek majd be, a kontrákra építenek, ahol főleg a szélsőik kvalitását használják majd ki, hiszen ezen a poszton állnak a legjobban. Nos, Storck remekül felkészült erre. Ugyan a meccs elején kicsit váratlanul érte a mieinket a lettek agresszív letámadása, de ez kb. 10 perc után megszűnt, mi pedig türelmesen vártuk a lehetőséget, járattuk a labdát, nem ugrottunk nekik, mivel abból simán lekontrázhattak volna minket, ráadásul még így is alakítottak ki helyzeteket szép számmal, igaz, mind ki is hagyták őket. Az első adandó alkalommal pedig ki is használtuk a lett védelem megingását, Nikolics szépen tette Gyurcsóhoz a labdát, a Pogon szélsője pedig még szebb mozdulattal helyezett a hálóba. Utána még visszább vettünk, ha úgy tetszik, átadtuk a terepet a baltiaknak, hiszen nekik kellett innentől futni az eredmény után. A támadásaik többségébe nem volt veszély, ha pedig mégis, azt a kapusunknak vagy a szerencsénknek köszönhetően nem tudták gólra váltani. A szünetben Storck jól cserélt, kiválóan érezte meg, hogy stabilizálnia kell a középpályát, behozta tehát Kleinheislert. A szünet után felpörgött a meccs, a srácok pedig jól érezték meg (vagy Storck jól érezte meg), hogy itt az idő egy második góllal eldönteni a meccset, kicsit nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, és ez góllá is érett, egy Dzsudzsák-szöglet után Szalai bólintott a hálóba, utána pedig már nem maradt több nyitott kérdés a meccset illetően. A harmadik gólunkért pedig nem rohantunk, nem is kellett.

Összességében tehát elhoztuk a 3 pontot Rigából, amiért mentünk, még ha “csúnya” játékkal is. A kiutazó szép számú magyar szurkolók (akik kiváló hangulatot csináltak kint is) pedig örülhettek, mert nem hiába utaztak olyan messzire, és úgy gondolom, a mutatott játék ellenére mindenki örülehet: megvan az első győzelmünk a VB-selejtezősorozatban.

Röviden a játékosteljesítményekről. Gulácsi összességében jól védett, voltak bravúrja, egy kisebb megingása volt, amikor kötényt kapott, és majdnem gól lett belőle. A védelem ismét nem állt a helyzet magaslatán többször, Guzmics és Kádár is bele-bele hibázott a meccsbe, Korhutnak egy kis idő kellett, de aztán följavult, Bese viszont szinte értékelhetetlent nyújtott a jobb oldalon. Persze az a legfontosabb, hogy sikerült hátul nullára hozni a meccset. Gera jól játszott, csak sajnos megsérült, viszont Nagy a svájci meccshez képest semmit sem javult, a hétfő meccsen csak a meccs vége felé kezdett felpörögni, talán túl későn. A két szél közül ismét nem Dzsudzsáké volt a jobb, a csapatkapitány ezen a meccsen sem tudott kiemelkedni a csapatból, azonban valamicskét megmentette a meccsét a szögletével, amiből a második gól született. Gyurcsó ellenben pozitív meglepetés volt (akárcsak Stieber a svájciak ellen), jó döntés volt a csapatba állítása, szép cseleket csinált, a gólja magáért beszél - tény viszont, hogy az ő oldalalára nem jutott valami acélos lett védő. A Szalai-Nikolics kettős nem igazán működött jól, Nikolics megtette a magáét egy gólpasszal, de az ezen a meccsen nyújtott teljesítménye nem győzhette meg Storckot, hogy a nemzeti csapat kezdőjében a helye. Le is cserélte őt a szünetben a kapitány, a helyére beálló Kleinheisler viszont rendkívül jól szállt be a meccsbe - ugyan ő sem játszott hiba nélkül, ám agilisan játszott, nem ismert elveszett labdát, a támadásokban aktívan részt vett; a lett védők szinte csak szabálytalanság árán tudták őt megállítani. Vida Máténak pedig Gera helyére beállva nem sok szerep jutott.

Mit jelent tehát ez a győzelem a kijutás szempontjából?

Fájó kimondani, de nem sokat. Kötelező győzelem volt, itt csak annyi volt a tét, hogyha pontokat hullajtunk, már most végleg letehettünk volna a kvalifikációról Oroszországba. Így versenyben maradtunk, de beljebb egy hajszálnyit sem vagyunk. Hiszen gondoljuk meg: a selejtezősorozat előtt azzal kalkuláltunk, hogy a feröeri-lett-andorrai hármas ellen kötelező az oda-vissza győzelem, a 18 pont, ez az alap. A Feröeren elhullajtott pontok miatt így is már csak maximum 16 ponttal jöhetünk ki az említett meccsekből, úgy, hogy a portugálok ellen még nem is játszottunk, Svájctól meg kikaptunk. Ráadásul azzal az illúzióval is le kell számolni, amit a Feröer-meccs után mondogattunk: nem baj, a “nagyok” is fognak itt még pontokat veszteni: Portugália csattanós választ adott erre, 6-0-ra győzte le a szigetországiakat…

Persze reménykedni mindig lehet (no meg számolgatni), mást nagyon én se tudok tenni jelenleg. Hajrá Magyarok!

Ezeket a cikkeket olvastad már?