Király Gábor visszavonult

Király Gábor visszavonult - megnyílik az út a fiatalok előtt a válogatott kapujába?

Király Gábor némileg váratlanul, az éj leple alatt jelentette be a nemzeti csapattól történő visszavonulását. A rutinos hálóőr, aki a 2000-es évek Magyar Válogatottjának ikonikus alakja volt szürke mackóalsójával, 107 válogatott meccs után döntött úgy, hogy nem kíván szerepelni többet a nemzeti 11-ben. Az EB után többen biztosra vették, hogy nemcsak klubjában folytatja, ám máshogy döntött, és állítása szerint döntése végleges.

A 107 fellépéséből akadtak emlékezetes meccsek, (ide tartoznak pl az EB-meccsei), és kevésbé emlékezetes, vagy inkább rossz emlékű meccsei. Az EB-siker mellett a kudarcból is kijutott neki, (pl. ő védte a kaput a Máltán vereséget szenvedő csapatban), de ez minden sportoló pályafutásához hozzátartozik. Első és utolsó válogatott meccse keretbe foglalta ezt a 107 fellépést a válogatottban, hiszen első meccsén még türelmet kért a szurkolóktól meccs végi, elcsukló hangon adott interjújában, miután első válogatottságán rögtön az 5. percben büntetővédéssel mutatkozott be az osztrákok ellen. A 107., egyben utolsó meccse végén, a belgák elleni 4-0-s vereség után pedig szintén könnyekkel küszködve köszönte meg a türelmet, visszautalva a 18 évvel azelőtti interjújára.

Úgy gondolom, hogy a csúcson hagyta abba, pont a legjobbkor, szerintem nagyon bölcs és jó döntés volt tőle, hiszen vélhetően 40 felett már nem tudta volna hozni azt a formát, amit a kontinenstornán mutatott, és egy idő után már át kellett adni a helyét a fiatalabb generációnak, hiszen kapusposzton jól állunk, rengeteg fiatal és már nem annyira fiatal magyar hálóőr vár az egyes mezre a válogatottban. Tehát akkor jönnek a VB-selejtezőn a fiatalok?

Minden bizonnyal igen, és vélhetően nagy lesz a harc azért a bizonyos első számú kapus posztért. Lássuk, kik pótolhatják Király Gabit, milyen érvek szólnak további kapusaink mellett és ellen.

Storcknál egyértelműen Dibusz Dénes a poszt első számú várományosa. Ezzel sokan nem értenek egyet, bevallom jómagam se. Azonban a felkészülési meccsekből ítélve, és abból, hogy várhatóan Dibusz egy évig még biztosan rendszeres játéklehetőséghez fog jutni a Fradiban, nem valószínű, hogy a kapitány megváltoztatja a döntését. Dibusz mellett gyakorlatilag csak a rendszeres játéklehetőség a Fradiban és az szól, hogy már Dárdai is második számú kapusként számított rá, ellenben több érvet lehet ellene felsorakoztatni: egyrészt vannak nála erősebb bajnokságban edződő légiós kapusok, másrészt a Ferencvárosban se nyújt mindig kiegyensúlyozottan jó teljesítményt, többször bizonytalan, és sajnos a legtöbb meccset nem tudja lehozni kapott gól nélkül.

A másik kapus, akinek nagyobb az esélye a kapuba kerülésre az Gulácsi Péter. Tagja volt az EB-keretnek, de érezhetően harmadik számú kapusként számított rá Bernd Storck. Télen még úgy tűnt, nem is utazhat, hiszen csak tavasszal vált első számú kapussá a feljutásra pályázó, majd később valóban Bundesliga-indulást érő helyen végző RB Leipzigban. Az ő megítélését nagyban befolyásolja majd, hogy mennyit véd. Ha ő lesz az első számú kapusa a lipcseieknek, és rendszeresen véd majd a Bundesligában, minden bizonnyal első számú hálóőre lesz majd a válogatottnak is, ha azonban egész szezonban a padot koptatja majd, inkább csak kerettag lesz, vélhetően egy alacsonyabban jegyzett csapatban, de többet védő kapusra esik majd Storck választása.

Speciális Bogdán Ádám helyzete. Képességei alapján válogatott szintű kapus, a balul sikerült liverpooli év ellenére is, de egyértelműen remek döntést hozott azzal, hogy eligazolt egy osztállyal lejjebb, a Wigan együtteséhez, ahol könnyen lehet, hogy az első számú kapusa lesz a csapatnak. Válogatottbeli tapasztalata, a liverpooli tapasztalat, a rendszeres játéklehetőség egy nem rossz ligában mind mellette szólnak, és nagyon nem is tudnánk érveket felsorakoztatni mellette. Egyvalamit kivéve: amikor Bernd Storck negyedik számú kapusnak hívta az EB-felkészülésre nem jött, így elképzelhető, hogy partvonalon kívülre tette magát Storcknál, és így a közeljövőben nem is hívja majd meg a kapitány (ez a fajta bánásmód nem ismeretlen a honi közegben - ráadásul a mostani szövetségi kapitány szeret indoklás nélkül kihagyni embereket a válogatottból egyik pillanatról a másikra: akár Bogdánnal is teheti ezt).

És hogy ki láthatja hasznát Bogdán esetleges kimaradásának? Mindenképpen az a Megyeri Balázs, aki szintén egy magasan jegyzett másodosztályban, a Bundesliga 2-es Greuther Fürthnél fog védeni a következő szezontól (a spanyol első osztálytól búcsúzó, Getafe-t  hagyta ott a zöldek kedvéért - ez minden bizonnyal jó döntés volt, hiszen ott csak kupameccsen védett), ráadásul a csapata inkább a feljutásra pályázik, mintsem a kiesés elkerülésére (ellentétben Bogdán Wiganjével). De a fő ok, ami Megyeri mellett szól, hogy ő elment Bernd Storck hívására az edzőtáborba Bogdán helyett, hogy tudta: csak negyedik számú kapus lesz, így nem utazik majd a kontinensviadalra. Ez bizonyosan jó pont volt Bernd Storcknál, tehát elképzelhető, hogy a harmadik kapus a keretben ő lesz, és nem Bogdán. Ellene szól, hogy még nincs válogatottbeli fellépése, viszont a többiekkel ellentétben védhetett már a Bajnokok Ligája főtábláján. A játékpercek döntő tényezők lehetnek az ő esetében is, nyilván ha többet védene klubjában, mint tavaly a Getafe-ban, az megnyitná előtte az utat a válogatottba.

Nagyjából ők négyen várhatják a behívót legjobb eséllyel, de mellettük pár mondatban ejtsünk szót a válogatott szintet megütő, de oda kevés eséllyel meghívót kapó, illetve a még fiatalabb generáció tagjairól, akik majd a jövőben védhetik a nemzeti csapat kapuját.

Köteles László helyzete mindenképpen érdekes, hiszen évekig első számú kapusa volt a belga élvonalban topcsapatnak számító Genkben, és védett a BL-csoportkörben is. Akkor nem hívták, most, hogy kiszorult a kezdőből, várhatóan nem is fogják - pedig legalább egy meccset megérdemelt volna a címeres mezben. A jövőbeli kapusgenerációt pedig két angliában edződő kapus, Bukrán Erik és Gyollai Dániel jelenti: előbbi a Hull City u21-es csapatában, míg utóbbi a Stoke City u21-es csapatában őrzi a kaput, ráadásul Gyollai tagja lehetett már a Stoke felnőtt keretének is harmadik szűmú kapusként. Nyilván ki kell várniuk a sorukat, de nemsokára eljöhet az ő idejük is - köszönhetően a magas szinten való edződésnek. Utoljára pedig ne feledkezzünk el Székely Györgyről, aki azért lehet benne Storck látóterében, mert a 2015-ös u20-as VB-n, ahol a német szakember vezette a mieinket, ő védett mind a négy meccsünkön.

Minden eldől majd augusztus végén, amikor Storck keretet hirdet majd Feröer ellen, akkor biztosan tisztul majd a kép! Addig is hajrá, Magyar foci!

Címkék: Játékosokról
http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/29204/pics/lead_800x600.jpg
Játékosokról
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?