Így kerülhet közelebb a világ élvonalának labdarúgásához a magyar foci

Ebben a cikkben két (akár egyszerre is alkalmazható) módot szeretnék bemutatni, amivel a magyar labdarúgás feljebb zárkózhat, és csökkentheti a szakadékot a világ élvonala és a mi focink között. A két dolog akár egyszerre is működik. Most csak egyelőre a válogatottra vonatkoztatom ezeket, de egy kis továbbgondolással akár az egész magyar futballra is rávetíthetjük a gondolatokat. Legelőször is ehhez viszont az kell, hogy előre gondolkozzunk: addig, ameddig csak a nyugati mintákat másoljuk, és próbáljuk ráerőltetni a saját focinkra, addig csak fixáljuk a távolságot, a lemaradásunkat, ellenben ha valami újat húzunk, és kicsit másképp, előre gondolkozunk, máris feljebb zárkózhatnánk. Lássuk ezeket! Fontos megjegyezni, hogy az alábbiakban mindent a válogatottak focijára értek.

1.)

Kicsit távolabbról indítanám a gondolatmenetet. Az elmúlt 2 év, a VB óta eltelt idő, azaz az EB-selejtezők és az EB meghatározó trendje a védekező típusú foci volt. Ez igaz volt egy ideig ránk is (persze, az EB-n már szerencsére támadóbb szellemben játszottunk), de alapvetően a válogatottak nagy része, még a futball-nagyhatalmak is inkább beálltak védekezni, nem erőltették a nagyobb rizikójú, de annál látványosabb támadó felfogást. Mind a selejtezősorozatban, mind a kontinenstornán megtapasztalhattuk, hogy mára minden ország csapata megtanult védekezni, a fociban kevésbé jók rájöttek, hogy így akár a jobb csapatokat is megszorongathatják. A futball törvényszerűsége, és a játék eddigi fejlődésének története azt diktálja, hogy a 2018-as oroszországi VB ezen korszak lezárója lesz, tehát ismét a támadó foci fog dominálni egy ideig. Több okból is. Egyrészt, az EB-vel párhuzamosan futó Copa Americán egyértelműen a támadó focit részesítették előnyben a dél-amerikai csapatok, valószínűleg a VB-n is ehhez tartják majd magukat. Másrészt a világ top edzői (és most itt nem csak a szövetségi kapitányokra gondolok), vélhetően ki fognak találni egy új módszert, taktikát a védekező focit játszó csapatok hatástalanítására. Erre már több példát láthattunk a futballtörténelem során, tehát, hogy egy innovációra nem sokkal később kitaláltak egy azt legyőző ellen-innovációt, majd arra mégegyet, és így tovább. Nem lesz ez másként most sem, de először is hadd hozzak egy példát erre a közelmúltból:

A 80-as évek végén, 90-es évek elején olasz edzők feltalálták a területvédekezést (nem a területvédelmet!), először a passzív, később pedig az aktív formáját kettős négyes láncokban. Ezek után nem sokkal ez a fajta védekezési eljárás meghatározó trend lett Nyugat-Európában (keletebbre csak később jutott el), és szinte teljesen felváltotta az emberfogásos védekezést. Reneszánszát akkor élte, amikor a 90-es évek legvégén, 2000-es évek elején csapatok (főleg olasz klubcsapatok) sorra nyertek úgy BL-t, hogy kis túlzással semmi mást nem csináltak, csak tökélyre vitték a területvédekezést. A leghatékonyabb módszer ennek kijátszására Guardiola nevéhez fűződik, aki a Barcelonával a legmagasabb szinte emelte a tiki-takát. Ez a stílus több okból is lehetetlenné teszi a kettős-négyes láncos területvédekezés hiba nélküli alkalmazását. Egyrészt, gyors labdajáratással megakadályozzák, hogy a láncból kitörő játékos labdát szerezzen, és minimalizálják a párharcok számát. Másrészt, egy játékos, háttal a kapunak, beékelődik a láncba, megkapja labdát, de mire megtámadnák volna, már vissza is passzolja azt annak, akitől kapta. Harmadrészt sokat járatják a labdát balról jobbra, jobbról balra, így az oda-vissza tolódástól egyre inkább szétszakad a lánc, és nehéz kivitelezni 8 ember együttes mozgását. A Barcelona akkoriban egyeduralkodó volt, amikor ezt tökélyre fejlesztették. Ám 2013-ban a Bayern München akkori edzője, Jupp Heynckes ennek is megtalálta az ellenszerét. A Bayern és a Barca akkor a BL elődöntőjében találkozott egymással. A Bayern játéka mindkét meccsen abból állt, hogy leszűkítették a területet 20x30 méterre, labdavesztés után azonnal visszatámadtak, de védték a területet is a támadópasszal szemben. Párharcokat kényszerítettek ki, és meg is nyerték azokat (igaz, elég agresszív módon). Majd labdaszerzés után azonnal ellentámadásba kapcsoltak át mind a 10 mezőnyjátékossal. Az eredmény az lett, hogy a Bayern az első meccsen 4-0-ra, a visszavágón 3-0-ra gázolt át a katalánokon, majd meg is nyerte a kupasorozatot.

Visszakanyarodva az eredeti témához: az előző példán keresztül láthattuk, hogy milyen nagymértékű fejlődést és változást tud produkálni a futball rövid időn belül. Vélhetően a VB-selejtezők egy átmenete lesz ennek, de a változás a két év múlva esedékes Világbajnokságon fog kicsúcsosodni, és biztos vagyok benne, hogy olyan ország fog nyerni, aki elő tud rukkolni egy innovációval, ami hatékonyan legyőzi a mostani defenzív focit. De az is bekalkulálható, hogy onnantól kezdve 2-3 évig ez az új innováció lesz majd a világtrend. És hogy jövünk mi ehhez? Legfőképpen úgy, hogy ha előre gondolkozunk, és már most elkezdünk mi is valami újat kitalálni a védekező típusú csapatok ellen. Tehát úgymond a Magyar Válogatottnak is lesz egy “mini innovációja” a betömörülő, szinte hiba nélkül védekező csapatok ellen. Ha viszont megvárjuk, míg mások találnak ki helyettünk egy módszert, és majd az másoljunk, megint le leszünk maradva pár évvel a világ labdarúgásához képest. Ebből a szempontból nagy a felelősség Bernd Storckon

2.)

És ha már Storck: el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami talán kevésbé hangzik utópisztikusnak, mint az előbb vázolt verzió. Az valószínűsíthető, hogy Storck 2018-ig biztosan marad a Nemzeti Csapat élén, de hogy utána meddig, az erősen kérdéses. Jelenleg látható, hogy Storck elkezdett felépíteni valamit, az alapján, ahogy ő gondolkozik a futballról (németesen), ez pedig pl. az Egervári-éra koncepciótlanságához képest egyértelmű előrelépés (meg is lett az eredménye). Ellenben félő, hogy ha egyszer Storck lelécel, kezdhetjük elölről az építkezést, hiszen jön majd egy másik edző, akinek más lesz a futballfilozófiája, mert más futballkultúrából jön, és ezt akarja majd átültetni a válogatott játékára és a magyar foci egészére is. (Eddig is több vonallal próbálkoztunk már, éppen, amelyik aktuálisan a világtrend, vagy világbajnok volt: egykor a holland mintát gondolták megváltásnak az MLSZ-ben, szerződtették Erwin Koemant, és az utánpótlást is holland mintára akarták kialakítani. Ha mondjuk 2018-ban Olaszország nyeri majd a VB-t, szerződtetünk egy olasz másodvonalbeli edzőt, aki teljesen máshogy gondolkozik a futballról, mint elődje, és az ő filozófiája alapján akarja majd felépíteni a válogatottat.) És akkor aztán elmondhatjuk, hogy tényleg kárba veszett Storck szisztematikus építkezése, meg hiába volt a jó EB-szereplés. Két megoldás létezik a problémára: vagy az MLSZ egy német, vagy a német futballfilozófiájú edzőt nevez ki Storck után, vagy pedig Stock meghonosít egy olyan futballstílust az MLSZ nyomására, amit aztán az őt követő edzőknek is követniük kell. (Mondjuk kézenfekvő lenne a tradicionális magyar, de ez már egy másik poszt témája lehetne (lesz), mint ahogy az is, hogy német edzők köztudottan nem stílusban gondolkodnak, tehát nem azt tekintik a gondolkodásuk kiindulópontjának, de erről tényleg csak később.) Mindenesetre itt is fontos az előre gondolkodás, hiszen ez talán járhatóbb út, mint az első pontban vázolt verzió (természetesen a kettő nem zárja ki egymást), mégis talán felzárkózhatunk vele a világ élvonalához.

Bízom benne. hogy az MLSZ-ben felismerik ezeket, vagy bármilyen más módszert, amivel valóban előre léphet a magyar labdarúgás, és közelebb kerülhet az világ elitjéhez.

Címkék: Szakmai szemmel
http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/30313/pics/lead_800x600.jpg
Szakmai szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?