Magyarország - Svájc vélemény és mit várok a lettek elleni meccstől?

Magyarország hazai pályán 3-2-re kikapott a Svájc elleni VB-selejtezőn. 

 A vereség duplán fájó: egyrészt, mivel nem érdemeltünk vereséget, másrészt pedig ezzel szinte eldőlt, hogy a 2018-as oroszországi VB-n való részvétel csak álom marad. De nézzük részletesen, hogy láttam a meccset.

Nem játszottunk rosszul, sőt időnként pedig kifejezetten jól, ekkor a játékunk már-már az EB-n mutatottat idézte. A döntetlen igazságos eredmény is lett volna, hiszen azért a svájciaknak is megvoltak a maguk helyzetei, de 2-2-nél valahogy érezhető volt, hogy ezt a meccset valamelyik csapat eldönti. Sajnos ez Svájcnak sikerült, ráadásul egy utolsó perces góllal. A meccs folyamán nagyon szép támadásokat vezettünk, kombinatívan játszottunk. Ezzel a játékkal simán vertük volna Feröert, ebben biztos vagyok.

Kérdés, hogy mit kellett volna tenni Storcknak 2-2-nél. A legtöbb magyar szurkoló természetesen nem lett volna elégedett ezzel az eredménnyel, és reálisan hihettük, hogy tudunk még egy harmadik gólt is szerezni. Storck se gondolkodott másképp, becserélt két csatárt, Némethet és Nikolicsot, akik viszont kevés játékidőt kaptak, pedig Storck egyértelművé tette ezzel a két cserével, hogy nem elégszik meg a döntetlennel. Talán pont ez volt a vesztünk? Nem valószínű. Ám amikor Svájc a végén kissé beszorított minket, eljött az a pillanat, amikor már inkább a döntetlent kellett volna 100%-os koncentrációval őrizni - nem sikerült. Pont a 3. svájci gólt megelőző bedobás előtt gondoltam: én már aláírnám azt a döntetlent, bármennyire nem lennék vele beljebb a csoport állását tekintve.

A hangulat remek volt, amire a himnuszok alatti igen jóra sikerült élőkép rádobott egy lapáttal, egy semleges néző számára egy igazi futballmeccs behatását kelthette a találkozó az 5 góllal és egy igazi futballhangulattal. Ilyen közegben azért az utolsó perces góllal való vereséget is könnyebb elviselni, és szerintem ez nem csak rám volt igaz a lefújás után.

Ejtsünk egy pár szót a játékteljesítményekről is. Gulácsi Péter felemás meccsen van túl: voltak nagy védései is, ám a második kapott gólban igencsak benne volt (beadást várt, nem készülve arra, hogy Rodriguez kapura rúgja a labdát). A védelem összességében sajnos nem volt stabil: Fiola a feröeri meccs után most ismét gyengén játszott, két gólban is benne volt, elég messze van az egy évvel ezelőtti formájától; Lang az első gólnál hibázott nagyot, de egyébként sem volt valami magabiztos; Guzmics egy közepes átlagot hozott, sem alulról, sem felülről nem lógott ki a mezőnyből, kapitális hibát viszont nem követett el; Kádár pedig a feröeri meccshez képest javult, többször próbálta segíteni a támadásokat, de az EB-formájától ő is messze volt. Egy sorral előrébb azért már jobb volt a helyzet: a szűrőkettős tagjai közül inkább Gera játszott jobban, aki hiba nélkül, rutinosan játszott, fontos passzokat adott és sokat szerelt, Nagy viszont ezen a meccsen a szokásosnál haloványabb volt, igaz, sokat szerelt és passzolt, ám passzai nagy része nem jelentett előrelépést a támadásépítésben, egy-kettőt kivéve, ellenben kiemelendő, hogy az első gólban kulcsszerepet játszott. A két szél közül Stieberé volt aktívabb, Stieber ugyanis kiemelkedett a magyar játékosok közül - talán még sose láttuk ilyen jól játszani címeres mezben, ha kellett bravúrosan mentett a gólvonalról, ha pedig úgy adódott, szép mozdulattal ívelt gólpasszt Szalai fejére. Dzsudzsák küzdött, hajtott, látszott, hogy hátán akarja vinni a csapatot, sokszor kérte a labdát, és nem is mindig passzolt egyből, de neki kevésbé ment ezen az estén, ráadásul a szabadrúgásai sem igazán ültek, pedig hármat is elvégezhetett. Kleinheisler a szokásosat hozta, benne volt a gólveszély, az ő kapufájából született az első magyar gól, de ugyanakkor előjött ismét a szokásos fáradtsága, emiatt le kellett cserélni. Szalai Ádám kulcsszereplő volt a meccsen, igaz, az első góljáig nem sok mindent csinált, de az érezhetően megnövelte az önbizalmát és rá is kapcsolt egy lapáttal, utána már egész jól futballozott, két gólját pedig nem kell magyarázni. A cseréink kevés percet kaptak, Nikolics alig ért labdához, Németh lábában pedig benne volt a harmadik gólunk - vitatható körülmények között esett el a tizenhatoson belül, viszont sem a labdát nem érte el, sem büntetőt nem fújtak, sokak nagy felháborodására.

Ezek után mire számítsunk a lettek ellen?

Nehezebb meccs lesz, mint amilyen egy esetleges győzelem után lett volna, az biztos. A balti állam válogatottja nem képvisel nagy játékerőt, ám nem szabad lebecsülni őket, ráadásul sok játékosnak nyilván nem könnyű feldolgozni a történteket, még úgy is, hogy a szurkolóktól a meccs végén minden támogatást megkaptak, és Rigában is jelentős számú magyar szimpatizáns képviselteti majd magát. Ezzel együtt persze kötelező a három pont, mostmár sokkal inkább becsületből, a szurkolókért, mintsem a sikeres kvalifikáció miatt… 

Végül pedig egy, a szurkolók által a lefújás után énekelt rigmussal zárnám a bejegyzést, amely akár üzenet is lehet a válogatott játékosainak: “Soha ne add fel, soha ne add fel, soha ne add fel…”

http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/30825/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?