Portugália - Magyarország: beharangozó

Nemsokára VB-selejtezőt játszik a Magyar Válogatott, nem kisebb ellenfél, mint a regnáló Európa-bajnok Portugália ellen. Ahogy azt az olvasók már megszokhatták, mint minden válogatott meccset, ezt is többrészes cikksorozattal vezetem fel. Ezen sorozat harmadik, egyben utolsó részeként jöjjön a mérkőzés beharangozója, szurkolói szemmel.

Nagyon fontos selejtező következik a Magyar Válogatott számára, ez vitán felül áll. Ugyanis véglegesen eldőlhet a sorsunk a kijutást illetően, hiszen ha nem nyerünk, akkor gyakorlatilag minimálisra csökkenek az esélyeink, hogy legalább a pótselejtezőt érő második helyre odaérjünk. Persze korábban már boncolgattam, hogy nem lenne muszáj ebben a selejtezősorozatban mindent egy lapra feltéve megcélozni a kijutást, aztán vélhetően a végén nagyot koppanni - ékes példáját láthattuk ennek a fajta mentalitásnak például az Koeman és az Egervári-érában. A további okokra nem térnék ki, eleget írtam már róla.

Na persze elsődlegesen nem az adja a mérkőzés nehézségét, hanem az, hogy az aktuális EB-győztes, világsztárokat felvonultató portugál válogatott jön majd szembe - ahogy mondani szokták, ez a meccs akkora 1-es, hogy lelóg a szelvényről.

Akkor mégis miben bízhatunk? Először is, az EB-n már megmutattuk, hogy hogy kell játszani a portugálok ellen, jó lenne azt a formát újra elővenni. Abban biztos vagyok, hogy ez a jelenlegi Magyar Válogatott kikapna a nyári EB-n szereplő (és a portugálok ellen ikszelő) válogatottól, azt viszont nem merem állítani, hogy a mostani portugál válogatott erősebb, mint amelyik ellen játszottunk nyáron, sőt. Nem véletlenül másodikak a csoportban. Aztán ismét bőséges idő állt Storck rendelkezésére, hogy felkészítse a csapatot, reméljük, ez sikerre fog vezetni, mind erőnlétileg, mint mentálisan, taktikailag. A válogatottunk ősszel várakozáson alul szerepelt, ám azt igenis látni kell, hogy kialakulóban van egy stílusa a csapatnak: labdatartásra épülő támadó játékkoncepció, pozíciós játékkal. Ezt ha nem adjuk fel, kis mértékű stílusmódosítással (ami elengedhetetlen erősebb csapatok ellen), sikeresek lehetünk. Gondolok itt arra például, hogy nyilván Ronaldonak külön figyelmet kell majd szentelni, és elképzelhető, hogy fel kell adni a labdabirtoklást, de ez csupán spekuláció a részemről. Végül, de nem utolsó sorban, ott lesznek a fanatikus szurkolók, akik biztosan teljes erővel bíztatják majd a csapatot, és ez adhat majd egy pluszt a játékosainknak.

Az érem másik oldala, hogy nyilvánvalóan a portugálok pontosan tudják, hogy milyen következményekkel járhat, ha kikapnak, egyrészt ezért is vannak eredménykényszerben, másrészt pedig, mert valószínűsíthetően nem akarnak pótselejtezőt játszani, márpedig Svájc jelen pillanatban őket megelőzve vezeti a csoportot. Egy pillanatra sem fogják lebecsülni a magyar csapatot, ezért is lesz ez egy borzasztóan nehéz meccs.

Összegezve a leírtakat, a józan eszem azt diktálja, hogy a Portugálok fogják majd győztesen elhagyni az Estadio da Luz gyepét. Ugyanakkor ott motoszkál a fejemben a megérzés, hogy talán-talán most majd kijön nekünk a lépés, nem úgy, mint Feröer vagy Svájc ellen.

Szombaton, este háromnegyed 11 tájban már mindenre választ kapunk. Addig is marad a szurkolás. Hajrá Magyarok!

http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/36269/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?