Portugália – Magyarország: 3-0 Meccselemzés

A Magyar Labdarúgó Válogatott 3-0-ra kikapott Portugália nemzeti 11-étől. Az alábbiakban először átfogó képet adok a mérkőzés taktikai képéről, majd külön kiemelek néhány fontos, figyelemreméltó szituációt, végül pedig részletesen elemzem a gólokat. Természetesen főleg a mieink szemszögéből szeretném megvilágítani a mérkőzés történéseit, de pár mondatban kitérek majd a portugálok játékára is.

A meccs előtt három fontos kérdés fogalmazódott meg bennem:

  • Ki és hogyan pótolja a Storck-válogatottban eddig alapember Kleinheisler Lászlót?
  • Hogy sikerül semlegesíteni Cristiano Ronaldot?
  • Milyen mértékű stílusmódosítás szükséges ahhoz, hogy egy nálunk egyértelműen erősebb válogatott ellen, és egyben egy sorsdöntő mérkőzésen is sikeresek legyünk?

Ezeket a kérdéseket a továbbiakban igyekszem majd részletesen is megválaszolni.

Először úgy tűnt, hogy a Magyar Válogatott nem adja fel eddigi stílusát, amely egy labdatartásra épülő támadó játékkoncepció, pozíciós játékkal, hiszen az első percekben birtokoltuk, megbecsültük a labdát, de utána ez úgy módosult, hogy letettünk a labdabirtoklásról, és a kontrákra rendezkedtünk be. Ezzel meg is kaptuk a választ az utolsó kérdésre.

Az első félidőben egy, számunkra eddig kissé szokatlan játékrendszerben játszottunk, ami kihatott az eredményességünkre is. Tulajdonképpen egy 5-4-1-et játszottunk, amelyben Bese egyszerre töltötte be a jobbhátvéd és a jobbszélső szerepkörét is. Így ez esetenként 4-5-1-re módosult, hiszen Korhut a másik szélen kevésbé húzódott előre. A csapat ezáltal eléggé „féloldalas lett”, a baloldalunkon döntő létszámfölényben voltunk, míg a jobboldalon óriási lyukak voltak a védelemben. Nem véletlen, hogy a portugálok az első félidőben az összes veszélyes támadásukat az ő bal, a mi jobb oldalunkon vezették, és az első két gól is arról az oldalról született.

Sajnos Bese nem tudott felnőni a feladathoz, egyszerre nem tudta az egész jobb oldalt bejátszani, többször vagy elől ragadt (ez kulcsfontosságú volt az első kapott gólnál), vagy nem ért fel a támadásokhoz.

Ennek a rendszernek nagy előnye lehetne, hogy könnyű mögékerüléseket csinálni. Na, ez nem valósult meg a magyaroknál, Bese és Dzsudzsák összműködése ebből a szempontból értékelhetetlen volt a meccsen. A csapatkapitány többször behúzódott, de hasztalan, nem sikerült védőt elvinnie, vagy éppen Bese nem ért fel. A bal oldali képen óriási az üres terület a jobb oldalon, Bese mégse fut be oda, így Dzsudzsák kénytelen befelé passzolni. A második képen pedig Dzsudzsák bújt el passzárnyékban, a portugálok hermetikusan lezárták a területeket, így Bese egyedül kénytelen a kapu felé indulni.

A három kapott gól ellenére azt kell, hogy mondjam, helyenként egész szép megoldásokat láthattunk védekezésben, kár, hogy a Bese-Lang duó bizonytalanságai drasztikusan megnövelték a hibáinkat. Védekezésünket kb. a középkör szélénél, nagyjából 40 m-nél kezdtük meg, tehát nem lehet azt mondani, hogy betömörültünk volna.

A két védelmi lánc szépen kirajzolódik, Szalai támadja a labdás embert, Ronaldo pedig lesen.

A magyar labdakihozatalok nagyjából a félpályáig rendben voltak. A játékrendszer megváltoztatásával az eddig megszokott labdakihozatalaink – azaz, hogy Nagy Ádám visszalép a két belső védő közé, és a két szélsőhátvéd feljebb lép, és szabadon labdát kaphat – úgy módosult, hogy mivel az öt védő közé nyilván értelmetlenség lett volna Nagynak visszalépnie, ezért a szerepét a debütáns Vinícius vette át. A kirúgással, vagy közvetlenül utána játékba hoztuk a két szervező, belső középpályás – Gera és Nagy – valamelyikét, aki visszapasszolta a labdát Vinicíusnak, ő pedig továbbította az akkorra már üres szélre, hiszen a portugálok addig vagy megkezdték a belső területek támadását, és így szabadon maradt a szél, vagy nem tartották fontosnak, hogy megtámadják már a mi térfelünkön szélsőinket, illetve a szélső hátvédjeinket. Ha Vinícius éppen nem volt megjátszható, akkor gyakran Gulácsiig került vissza a labda, aki nagyon okosan nem rugdalta el őket, hanem rendszerint a szélen üresen helyezkedő hátvédeket hozta játékba.

Gera visszaadja Viníciusnak, aki kész a két szélső hátvéd megjátszására.

Itt viszont Viníciuson van ember, így Gulácsi kénytelen bal oldalra kirakni a labdát, ami remek döntés, hiszen látható, hogy teljesen üresen van ott Kádár.

A magyar labdakihozatalok viszonylag jól működtek a kb. a félpályáig. Azután sajnos elfogyott a tudomány, amely nagyban annak is volt köszönhető, hogy Szalai igencsak el volt szigetelve a többiektől. Ez nem a magyar csatár hibájából fakadt, hanem hogy miből, arra a portugálok játékának elemzése után kapunk választ: a luzitánok a mérkőzés folyamán szerettek hosszú labdákkal és átforgatásokkal, gyors oldalváltásokkal operálni. Ezáltal egyrészt nagymértékben megnövelték a magyarok hibáit a szélességi területszűkítésben (az átforgatásokkal), valamint mélységében is széthúzták a válogatottat. Így kialakult a „hosszú csapat” jelensége, amely azt jelenti, hogy a csapatrészek egymástól túlságosan távol vannak a pályán hosszában. Ezáltal nehézkessé váltak a támadásépítéseink, az átmenet a középső harmadból a támadó harmadba. Kár, hogy ezt felíveléseinkkel se tudtuk kompenzálni, amelyek nem voltak elég pontosak ezen a napon. Itt válik érdekessé az első feltett kérdésem, amely Kleinheisler pótlására vonatkozott. Megállapíthatjuk, hogy nem sikerült pótolni az oslói hőst. Storck először játékrendszer-váltással próbálta kiküszöbölni a hiányát, de ez nem jött be, és ezzel meg is kaptuk a választ arra, hogy miért lett „hosszú a csapat”: ugyan Kleinheisler lehet, hogy kissé forrófejű, és lelkesedése, taktikai fegyelmezetlensége párszor inkább árt a csapatnak, mint használ, de ha nincs a pályán a Magyar Válogatottban, akkor nincs aki támadó középpályásként kapcsolatot teremtsen a középpálya és az ék között. A szombati meccsen az első félidőben konkrétan senki nem volt a posztján, a második félidőben pedig nekem úgy tűnt, Dzsudzsák lesz az, aki próbálja átvenni a szerepét, de kevés sikerrel járt (Balázstól szemmel láthatóan idegen a pálya belsejében futballozni, de a küzdésére nem lehetett panasz). Így akárcsak az elsőben, a második félidőben is kijött Kleinheisler hiánya, tehát Szalai nem sokkal került közelebb a többiekhez, és pozíciós játékra kényszerült. Pedig rajta nem múlt: a fellőtt labdákat viszonylag nagy hatékonysággal levette, és tartotta meg, csakhogy nem igazán tudott senkinek passzolni, a már fent említett okok miatt.

És ha már második félidő: Bernd Storck játékrendszert váltott a szünetben, visszatért a már jól bevált 4-1-4-1-hez, ami Dzsudzsák feljebb lépésével többször 4-4-1-1-re módosult. Ez már jobban feküdt a csapatnak, látszólag a játékosok jobban mozogtak ebben a rendszerben, jobban ismerték azt. A Lang-Lovrencsics cserével két klasszikus full back, Bese és Korhut, valamint két klasszikus szélső, Lovrencsics és Gyurcsó lett a csapatban. A válogatott jobb oldala is stabilizálódott ezáltal, de külön kiemelném a másik szélt is: Gyurcsó és Korhut kapcsolata már az Andorra elleni meccsen is jól működött, szép kényszerítőket, kombinációkat láthattunk tőlük. A két játékos között megvan a kémia, ez pedig a kevés pozitívum egyike volt a meccsen.

Egy példa: Gyurcsó mélységi passzt kap, megtartja a labdát, miközben Korhut észreveszi, hogy üres a bal szél, ezért megindul felfelé.

Korhut felért, Gyurcsó oldalpasszt ad Korhutnak, aki szabadon kapja a labdát, mivel Gyurcsó elvitte a védőket befelé. A szélső védő így kényelmesen beadhatja a játékszert, kár, hogy végül lecsúszott a beadás, és Szalai csak az égbe tudta lőni azt.

Most pedig nézzük részletesen a kapott gólokat, miben hibáztunk, hogy lehet ezeket a jövőben javítani:

1. gól:

Nagy kár ezért a bekapott gólért, hiszen ezt megelőzően két nagyon szép területvédekezési megoldást láthattunk a magyar csapattól. Ez az első szép megoldás, a kiváltó ember jól támadja a labdást, míg Gyurcsó helyesen zárja a passzsávokat. Ronaldo pedig külön figyelmet kap Viníciustól.

Ez pedig a második, látható, hogy ismét jó a területszűkítés, figyelünk a portugál támadókra.

Sajnos itt viszont már védekezési hibák tömkelege figyelhető meg. A négyeslánc eltolódott balra, Bese bent ragadt, így Guerrerio hatalmas üres területen kaphatja a labdát. Az is látható, hogy Vinicius még csak fut vissza, így nem teljes a védelem.

Itt pedig már a bepassz pillanata, a belső embereket nem sikerül felvenni (vagy túlságosan Cristiano Ronaldora koncentráltunk), így Andre Silva kibújik a védők között, és bepasszolhatja a labdát a hálóba. Sem Kádár, sem Korhut nem fogta, és ez sajnos végzetes hibának bizonyult.

2. gól:

A portugálok felívelik a labdát Andre Silva irányába. Egy érdekes mozzanat figyelhető itt meg: Lang és Bese „duplázik”, azaz ketten is támadják a labdát, csakhogy mindketten hátrafele. A négyeslánc megbomlik, így Ronaldo kényelmesen befuthat a köztük keletkezett résbe. A két hátraváltó védő egyikének se sikerül elfejelni a labdát, de nem ez itt a legnagyobb baj (habár kettejük közül legalább egynek illett volna). Hanem hogy ez lehetett volna a kevés olyan helyzetek egyike, amikor jól alkalmazható a lesreállítás: ha Bese és Lang egyvonalban marad a többiekkel, vagy mindenki egyszerre előremozog, Silva vélhetően lesen kapta volna az indítást. Így viszont Portugáliáé lett a labda, amiért aztán a gólt is kaptuk. Hozzáteszem, Quaresma szintén szabadon érkezett a jobb oldalunkon, tehát több passzopciója is volt a portugáloknak.

De oldalpassz helyett egy szépségdíjas találat született belőle: a láncon keletkezett résben szabadon kapja Ronaldo, aki egy világklasszishoz méltó gólt rúg az alsó sarokba. Kicsit felmerül a kapus felelőssége is, de ezt a gólt sokkal inkább a Lang-Bese páros nyakába varrhatjuk.

3. gól:

Az egyetlen olyan találat, amin nem lehet sok mindent elemezni: Cristiano Ronaldo a meccsen nem először mutatta itt meg, miért a világ egyik legjobbja. A védelem nem hibázott, hiszen jól ügyelte a lesre az egyvonal megtartásával, Gulácsi viszont véleményem szerint benne volt a gólban, ugyanis a sorfalat a rövidre állította, ez alapján neki a hosszút kellett volna védenie, csakhogy ott óriási lyuk tátongott – oda is kapta a gólt a magyar csapat.

Ezzel pedig a második feltett kérdésemre is választ kaptunk: Ronaldot nem sikerült semlegesíteni. Nyilván két gólja magáért beszél, de nemcsak azért nem találtuk meg az ellenszerét, mert más dimenzióban futballozott ezen a meccsen, hanem mert a védelem előtt szabadon mozgott, hol jobb, hol bal oldalon tűnt fel, ezáltal lehetetlenség volt konkrét embert állítani rá. No, nem mintha bárki is képes lett volna emberfogással levenni őt a pályáról.

Összességében tehát ezen a meccsen sajnos sem egyéni teljesítményekben, sem taktikailag nem sikerült az Európa-bajnok fölé nőni. Azonban voltak előremutató jelek, illetve ha sikerül a cikk során taglalt hibáinkat kijavítani, augusztusban játszhatunk majd egy szorosabb meccset hazai pályán a luzitánokkal. Hogy mennyi tétje lesz majd annak a meccsnek, azt most egyelőre ne firtassuk.

Címkék: Szakmai szemmel
http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/36562/pics/lead_800x600.jpg
Szakmai szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?