U17: nem jött össze a VB, de jár a taps

A háromlépcsős kvalifikációs rendszerben (előselejtező, elitkör, EB) sokszor elvéreztek a magyar utánpótlás-válogatottak az elmúlt években. Az elitkör azért többnyire összejött csapatainknak (persze, volt, hogy az se), de az EB-re az utóbbi években nem sikerült kijutni. Ez előtt legutóbb a 2006-os, luxemburgi korosztályos kontinenstornán jártak a fiaink, az a generáció a Németh Krisztián, Koman Vladimir, Gulácsi Péter-féle csapat volt, akik később az u19-es EB, majd egy évre rá az u20-as VB-n is harmadik helyen végeztek. (Külön poszt témája lehetne az a válogatott, hogy most ők hol tartanak, de most egyáltalán nem célom velük foglalkozni.) Sokkal inkább a mostani u17-esekre fókuszálnék, mert hosszú idő után ők jutottak ki ismét, és egyáltalán nem vallottak szégyent.

A selejtezők során többször is "meleg volt a pite", az elitkörös küzdelmeket nem kell külön felidéznem, erről bővebben már írtam korábban. De összejött a kijutás, és ugyan megemelték a létszámot 8-ról 16-ra, mi akkor is kijutottunk volna, ha nincs így, lévén csoportelsők lettünk a hazai rendezésű elitkörön. Majd az EB-n elért hatodik hellyel a csapat bizonyította, hogy abszolút helye van a legjobbak között, ahogy Szélesi Zoltán fogalmazott: ez a válogatott korosztályos szinten Európa topcsapatai között van. És valóban, én is úgy hiszem, ez nem volt túlzó a szövetségi edző részéről. Lássuk, miért!

A csoportok sorsolásakor a kalapbeosztás nem a klasszikus módon történt, csupán két kalapra osztották a válogatottakat, és a kvartettekbe két első, valamint két második kalapos csapat került. Mi a második kalapba kerültünk, így papíron nálunk két erősebb ellenfelet, a franciákat és a skótokat, valamint egy velünk azonos szinten lévőt, Feröert sorsolták mellénk. A franciákat egyébként ebben a korosztályban előzetesen Európa top három válogatottjaként emlegették, amire azért sikerült rácáfolniuk negatív értelemben. Ellenük kezdtük a csoportkört, méghozzá bravúrgyőzelemmel. Talán egy kicsit lenéztek minket, talán egy kicsit szerencsénk volt, de a lényeg a három pont volt, és az, hogy jól játszottunk. Ez a siker egyértelműen nagy lökést adott nekünk a továbbiakban. A skótok elleni 1-1 az északiakra nézve volt hízelgő, teljesen irányítottuk a meccset, sajnos Ásványi-hiba után (aki amúgy szenzációsan védett a franciák ellen), a skótok szereztek vezetést, majd egy szabadrúgásból sikerült egyenlíteni. Úgy, hogy a skótokat jobbnak tartották nálunk, és a franciákat az első meccsen vertük, a pontszámítás szempontjából nem volt rossz ez a döntetlen, a mutatott játék pedig igencsak előremutató volt. Feröer ellen aztán kijött az, amit ez a válogatott tud. Tartom, hogy ennél a 4-nél többet is lőhettek volna a srácok, ha végig koncentrálnak. Azt viszont kevésbé értem, hogy a szigetországiaknak hogy sikerült ide kijutniuk. Lefelé lógtak ki, de nagyon. A válogatott meglepetésre csoportelső lett, elkerülve a nyolcaddöntőben a bombaerős spanyolokat, helyettük a törököket kapva, akikkel felkészülési meccsen nem sokkal az EB előtt 0-0-ra végeztünk. Itt viszont a törökök 1 góllal jobbnak bizonyultak. Persze, lehet mondani, hogy két tizenegyest nem adtak meg, meg jobban játszottunk, és valóban így van, azonban ez a tényen nem változtat semmit: kiestünk, de ha a fejlődést, a jövőt nézzük, a kép abszolút pozitív. Ráadásul a négy negyeddöntőben búcsúzó válogatottból mi lehettünk az egyik, aki játszhatott az indiai VB-ért, amire összesen 5 európai válogatott juthatott ki. Sajnos az a meccs sem sikerült. A franciák nyilván tanultak a hibáikból, mi fáradtabbak voltunk, várható volt, hogy kétszer ezt az erős francia válogatottat nem tudjuk megverni. De megalázó vereséget nem szenvedtünk, nagyot küzdöttünk a jelentős hiányzók nélkül, Szélesi szerint ez a meccs felért egy győzelemmel.

Ha az előbb leírtak alapján ítéljük meg a teljesítményt, akkor is természetesen az összkép jól néz ki, csoportelsőség, csak egy hajszállal maradtunk le a VB-ről, valamint Európa 6. legjobbja vagyunk ebben a korosztályban. Érdemes azonban egy kicsit ennek a sikernek a hosszútávú tényezőit szemlélni, valamivel szakmaibb szempontok alapján megvizsgálni, amit láttunk. A játékosok közül jónéhány nevét egy jó időre fejünkbe véshettük, hiszen megcsillogtatták a tehetségüket. Szoboszlai egyértelműen kiemelkedik közülük, nem csoda, hogy pont ő kapott meghívót Bernd Storck felnőtt válogatott keretébe. Csoboth Kevin és Szerető Krisztofer az én szememben maradandót alkottak, előbbinél nyilván a franciák elleni teljesítményét (nem csúnya gólokat rúgott), utóbbinál a skótok elleni szabadrúgásgólját emelhetjük ki, de ezen kívül is lehet dicsérni őket. Nem lennék meglepve, ha ők nemsokára szintén tagjai lennének a felnőtt válogatott keretének. A védelemből Majnovicsot emelném ki, aki kiemelkedett közülük, illetve a kapus Ásványit, aki nagy tehetségnek számít, nem véletlenül vitték ki kezdőkapusnak 15 évesen. A csatár Torvund se volt rossz, a Feröer elleni két gólja magáért beszél, azonban fizikálisan még nem teljesen kész a felnőtt futballra: sem magassága, de főleg inkább testfelépítése miatt nem valószínű, hogy egyhamar beverekszi magát a felnőtt válogatottba, de ebben a válogatottban a centerek közül egyértelműen a legjobb volt. A válogatott összes tagjára jellemző volt, hogy kedvvel, okosan futballoztak, szép cseleket, a technikai elemek remek kivitelezését láthattuk tőlük két szabadrúgásgóllal megspékelve. Látszott, hogy élvezik a játékot, és az is, hogy van tehetségük hozzá. Elképzelhető, hogy ez már az akadémiai képzés eredménye, de én inkább ezt annak tulajdonítom be (amint azt már korábbi posztomban leírtam), hogy a csapat jórésze külföldön edződik (Majnovics, Szoboszlai, Schön, Szerető, Bencze, Csoboth). Szintén említettem már, hogy voltak nagyobb, külföldi csapatban játszó korosztálybeliek is (Hutvágner, Csóka, Horváth Csanád és Horváth Olivér), akik végül nem kerültek be a keretbe, tehát elmondhatjuk, hogy van bőven honnan meríteni. Ezen a blogon már többször szóba került a generációváltás, és bemutattam az előző, Kalmár Zsolt, Mervó Bence, Tamás Krisztián, Nagy Ádám-féle generációt, a "magyar focisták új generációjának" titulálva őket, és szorgalmaztam a válogatottba való mielőbbi beépítésüket is. Erre a korosztályra viszont akkor elmondhatjuk, hogy ők a magyar focisták legújabb generációja, és hamarosan nekik is meg kéne kapni a lehetőséget - talán nem tűnnek el a süllyesztőben, úgy, mint az imént említett korcsoportból jónéhányan.

Ha még jobban belemegyünk a szakmai dolgokba, akkor hozzáértő szemlélődőnek egyből feltűnhettek a pontosan leoktatott és begyakorolt labdajáratások. A játékosoknak egyéni taktikai elemekben még fejlődniük kell, de látszott, hogy mindenki tudta, hol a helye, hova kell helyezkedni, mit kell csinálni egy adott játékszituációban. Az is megvalósult, aminek fontosságát már én is leírtam korábban, hogy a korosztályos csapat abban a stílusban játszott, amiben az A-válogatott is. Labdabirtoklásra épülő támadó játékkoncepciót valósítottak meg, pozíciós játékkal főleg rövid passzokkal, rövid stílusban. Ez gyakorlatilag megegyezik a Storck-válogatott által játszott stílussal, és ha már a tradícionális magyar stílust nem sikerült játszani, legalább a rendszerben való gondolkodás, az utánpótlás játékosok hozzászoktatása a nagyválogatott játékfelfogásához megvalósult. Ez szakmailag fontos előrelépés a jövőre nézve.

Az előbbiekben leírtak alapján jár a taps a fiúknak. Biztató volt amit láttunk, nem utolsó sorban örömet szerezve néhány napig a magyar futballdrukkereknek. Nincsenek kétségeim afelől, hogy fogunk még mi u17-es VB-n járni, ha továbbra is megtartjuk ezt a fejlődési irányt, mert úgy néz ki, már látható a fény az alagút végén. Hajrá Magyarok!

http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/38379/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?