NB1 2016/2017: szezonértékelő

Rég nem látott izgalmakat hozott az idei bajnokság, a dobogós helyeken, valamint a kiesés elkerüléséért is nagy csata folyt még az utolsó fordulóban is. Végül a Honvéd mindent vitt, nem kis meglepetésre, 24 év után Kispestre szállítva a bajnoki serleget. A kupát pedig a Ferencváros húzta be.

Először átfogóan értékelném a szezont, majd utána természetesen kitérek minden csapatra egyesével.

Az idei bajnokság volt az új, 12 csapatos szisztéma második éve, és azt gondolom, ha az előző szezon után nem is, mostanra bebizonyosodott, hogy megérte csökkenteni a létszámot, és a többi új szabály is többnyire bevált. A 3 körös lebonyolításnak továbbra se vagyok a híve, sokkal inkább egy alsó-felső házi playoff-ot tudnék elképzelni, de az MLSZ nem fog ezen egyhamar változtatni. De nem is emiatt gondolom azt, hogy bevált a csökkentett létszámú élvonal. Sokkal inkább a fent említett kiélezettség, a meccsek nagyobb tétje miatt. Mert míg tavaly a Ferencváros utcahosszal nyert bajnokságában nem sok izgalom volt, és a kiesés elleni harc se hozott nagy izgalmakat (habár tavaly is az utolsó fordulóban dőlt el a másik kieső kiléte), idén azért jóval nagyobb téttel bíró meccseket hozott az utolsó forduló, persze, ez nagyban köszönhető a sorsnak, hogy pont a Honvéd és a Videoton találkozott egymással, egyfajta bajnoki döntőként. De vissza az izgalmakhoz. Rég volt már, amikor egy bajnokságban az utolsó fordulóban dőlt el, ki lesz a bajnok, és ki "csak" a második, vagy ki lesz harmadik, és ki csúszik le a dobogóról, illetve a kiesés elkerüléséért három csapat is küzdött az utolsó fordulóig, kettő ezek közül pont egymás ellen játszott. Márpedig most így volt, és a nagy téttel bíró meccsek igencsak megdobták a nézőszámot, rég nem látott érdeklődés övezte az utolsó fordulót. Apropó, látogatottság. Nagyon minimálisan, de növekedett az átlagnézőszám, azonban ezt nem érdemes előrelépésként értelmezni. Újból bebizonyosodott, hogy Magyarországon akkor lehet sok nézőt bevonzani egy futballmeccsre, ha nagy téttel bíró meccs van (lásd Derbi, Honvéd-Vidi, vagy a válogatott meccsek), ha van jó játék, ha jó a hangulat, illetve ha vannak játékosegyéniségek, akikért érdemes meccsre járni. Viszont a 2700 körüli nézőszám aggasztó, ezt Csányi Sándor is elismerte, ezen kéne a legsürgősebben változtatni a magyar futballban. A válogatottat szerencsére továbbra is nagy érdeklődés övezi, azonban a klubfutballból elfogytak a nézők, de ez nem nem újkeletű probléma.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy a nagyobb tétet leszámítva jobb lett-e bajnokság 12 csapattal? Nőtt-e például a meccsek színvonala, akárcsak tavalyhoz képest? Aligha. Erősödött-e szakmailag, taktikailag? Talán. Növekedett-e nézőszám? Nem, ezt előbb már részleteztem. Akkor miért mondom mégis, hogy megérte csökkenteni a csapatok számát, és hogy miért pont idén jött ennek ki a pozitív hatása? Egyrészt az általam már említett tét, hogy a legtöbb meccs nagy jelentőséggel bírt. Idén az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím, nem volt már áprilisban bajnokavatás, ezáltal a nemzetközi kupainduló csapatok talán jobban élesben tudják magukat tartani a selejtezőkig. Nem voltak idény közben bedőlő csapatok, nem voltak licencproblémák, gazdaságilag stabil csapatok alkotják az NB1 (szűk) mezőnyét. Az igazi értékmérő nyilvánvalóan a BL- és EL-selejtezők lesznek, ami szintén kritikus pont, amióta Csányi Sándor az MLSZ elnöke.

A két ajánlás, korlátozás, a légiósszabály és a fiatalszabály is lassanként, de eléri célját. A légiósszabály egyértelműen, hiszen valóban egyre több magyar játékost láthatunk a magyar pályákon, például ott van a Honvéd és a Vasas, akik főleg magyarokra építve végeztek ott, ahol. Megkockáztatom, a kispesti alakulat nem lehetett volna bajnok enélkül, hiszen akkor sose váltak volna meg tucatlégiósaiktól, és sose ismerték volna fel, hogy a saját utánpótlásukra és magyarokra támaszkodva mennyi mindent el lehet érni kevés pénzből. A fiatal szabály mondjuk már nem ilyen egyértelműen érte el a célját, hiszen inkább úgy tűnik, a visszájára sült el azzal, hogy a u19-es játékosok képességei nem érik el a bajnokság színvonalát, ellenben az áruk felment. Persze vannak ellenpéldaként csapatok a bajnokságban, ahol kifejezetten ígéretes fiatalokat láthattunk, vagy vannak csapatok, akik végig betartották az ajánlást, és nem haltak bele. Elsőként nyilván a Vasas ugrik be mindenkinek, de ott van a Honvéd is, a Haladás, a Paks, és az MTK is, akik ugyan rossz példa, mert kiestek, de az egész szezont a saját utánpótlásukra, és főleg magyarokra támaszkodva küzdötték végig. 

Nyilvánvalóan lenne miben fejlődni, lenne miben változtatni, de ezt pontosan tudják a Labdarúgó Szövetségben. Továbbra is értelmetlennek tartom a TV-s közvetítések leredukálását, a fordulónként mindössze két közvetített meccset, mert az indok, hogy többen járjanak ki, egyértelműen bebizonyosodott, hogy hülyeség, semmivel se lettek többen. Csupán nem kéne egy időben rendezni a meccseket, és akkor lehetne többet is a TV-ben adni, mert amúgy streamen egyébként is közvetítik a meccseket. Aztán át kéne gondolni a szurkolói kártyára vonatkozó szabályozásokat. Ugyan két éve visszavonták a kötelező használatát, de még mindig a klubokra van bízva, hogy a saját szurkolóiknak kötelezővé teszik-e avagy sem. Bizonyítást nyert, hogy szurkolói kártya nélkül is lehet balhémentesen bajnokit rendezni, semmilyen komolyabb rendbontás nem volt az utóbbi időben, sem válogatott, sem klubmeccsen, ráadásul volt hangulat, növekedett a nézőszám. Persze, akinek úgy kényelmes, annak ott van opcionálisan a kártya, de az MLSZ helyében biztosan kötelezővé tenném a klubok számára a kártya opcionálissá tételét, azaz biztosítaniuk kellene az anélküli jegyvásárlás lehetőségét is. Jelenleg ez csak a Ferencvárost érintené, meg azokat a meccseket, amelyekre a klubok kötelezővé tették a kártya használatát, ilyen-olyan okokból. Összességében azért elmondható, hogy kezd a bajnokság rendezett formát ölteni, infrastrukturálisan abszolút rendben van, fejlődik, már csak a jó foci hiányzik...

Most pedig vegyük sorra a csapatokat. A Budapest Honvéd abszolút megérdemelten lett bajnok, hiszen jó játékosok alkották a keretet, kiváló csapategységről tettek tanúbizonyságot, volt egy jó edzőjük, egy fanatikus szurkolótáboruk, és azért néha a szerencse is melléjük állt. Az utolsó meccsen, a Videoton legyőzésével pedig abszolút bizonyították, hogy ők a bajnoki trófea jogos tulajdonosai. George F. Hemingway végre megtalálta a helyes utat, és magyarokra, a saját akadémistáikra építve 24 év után Kispestre került a győztesnek járó serleg. Azért a szezon előtt kevesen fogadtak volna a vörös-feketék győzelmére. Nem az övék volt a legjobb keret, az elmúlt időben inkább a kiesés ellen küzdöttek, de rácáfoltak a kritikákra, és azt gondolom, minden ellenére kár lenne tőlük elvitatni a bajnoki címüket. A Videoton futott be másodikként. Az egész OTP Bank Ligában ők rendelkeznek a legjobb kerettel, és sokáig úgy tűnt, nemcsak telelhetnek az első helyen, hanem majd a bajnokság végén is az élen állnak majd. Ők is megérdemelték volna az elsőséget, de nem tudták az utolsó meccsen legyőzni a Honvédot, így mondhatjuk, igazságos a helyezésük. A Vasas harmadik helye a kisebb csoda, tavaly az utolsó fordulóban menekültek meg a kiesés elől, idén viszont, szintén az utánpótlásukba kapaszkodva, dobogósak lettek. Sokáig benne volt a pakliban, hogy a bajnoki címért is versenyben lehetnek, azonban így is le a kalappal előttük, nagyszerű idényt futottak, még a kupadöntőbe is bejutottak. A Ferencváros lett végül a negyedik, akik a zsinórban harmadik kupagyőzelmük ellenére csalódást keltő szezonon vannak túl. A bajnokságnak úgy indultak neki, hogy toronymagas esélyesek a címvédésre, azonban legkésőbb télre kiderült, hogy ez nem realitás. Ennek az okairól már egy korábbi, igen részletes cikkemben értekeztem, most elégedjünk meg annyival, hogy többre voltak hivatottak.

A Paks ötödik helye is szép teljesítmény, a középmezőnybe vártuk őket, de azt hiszem, ezzel kihozták a legjobbat magukból. Még a tavasz folyamán egy ideig a biztos bentmaradásuk is kétséges volt, hogy aztán az utolsó körben felkússzanak az ötödik helyre. A hatodik lett a Haladás, akiket szintén nem vártunk sokkal előbbre, de talán azért szezonbeli teljesítményük alapján előrébb is végezhettek volna. A szombathelyiek a bajnokság végére igencsak leeresztettek, de még így is a tabella első felében végeztek. Az Újpest már nem fért be ebbe a társaságba. A lila-fehérek igencsak felemás idényt zártak. Ha azt nézzük, hogy évek óta nem sikerül az előrelépés, és hogy voltak pillanatok a szezonban, amikor jóval jobb helyet foglalták el a tabellán, akkor azt mondhatjuk, hogy ez egy (újabb) csalódástkeltő szezon volt. Ha viszont onnan közelítjük meg a dolgot, hogy egy évig nem igazolhattak, és a szezon végére szintúgy szétestek, és egyáltalán nem nyújtottak kiegyensúlyozott teljesítményt és jó játékot a szezon során, akkor ez a hetedik hely hízelgő rájuk nézve. A nyolcadik az a Debrecen lett, amelytől sokkal, de sokkal többet vártunk előzetesen. Télen persze már nyilvánvalóvá vált, hogy a kiesés ellen kell majd foggal-körömmel küzdeniük, és akkor még egész pofásnak néz ki egy a nyolcadik hely. Viszont a szezon egészét a koncepciótlanság, lutrira igazolt, tucatlégiósok jellemezték, valamint az, hogy Pontes alatt szinte mindig inogott a kispad, aztán végül meglepetésre az utolsó forduló előtt rúgták ki. Azért az elmond valamit, hogy Herczeg András a szezon folyamán háromszor irányította a Lokit beugró vezetőedzőként, mindháromszor győzelmet aratott...

A Mezőkövesd jól elszúrta a tavaszi idényét, amiben Tomiszlav Szivics vastagon benne volt. Pintér Attila az ötödik helyen adta át a gárdát a szerb-magyar trénernek, akivel zuhanórepülésbe kezdtek, úgy tűnt, meg sem állnak a másodosztályig. Épp időben váltottak, ugyan Radványi Miklós sem váltotta meg a világ matyóföldi részét, de végül kisebb csodára, meg jó adag szerencsére bent tartotta az együttest. Megkockáztatom, a Mezőkövesd inkább kiesést érdemelt, mint az MTK, ha a tavaszi idényt vagy a játékospolitikát nézzük, de nyilván ez a pályán dőlt el, ez alapján pedig a Zsóry maradhatott. A Diósgyőr is megélt óriási hullámhegyeket és -völgyeket. Az ősz folyamán, de még a téli szünetben is nekem a piros-fehérek tuti kiesőnek tűntek. Horváth Ferenc újabb csapatnál bukott meg, és azt kell mondjam, még így is türelmesek voltak vele szemben. De nem tudtak volna a miskolci vezetők jobbat húzni annál, minthogy kinevezték Bódog Tamást vezetőedzőnek, aki a RB Leipzignál tanulta a szakmát, és képes volt felrázni a DVTK-t. Olyan újszerű dolgokat hozott a klubhoz, amelyek bőven elégnek bizonyultak a bentmaradáshoz, az egyik legkorszerűbb focit a Bódog-féle DVTK játszotta a bajnokságban. Persze a szezon végéig Damoklész kardjaként lebegett felettük a kiesés, hiszen egy idő után alábbhagyott a lendület, és az utolsó, döntőnek bizonyolú meccsüket is simán elvesztették. Azt, hogy megcsípték az utolsó nem kieső helyet, csupán annak köszönhetik, hogy Csertői Aurélék odatették magukat az MTK ellen, és döntetlenre futotta ellenük. Ezzel együtt is azt gondolom, a magyar bajnokságnak is jót tett Bódog Tamás érkezése. A kieső pedig így az MTK lett a már régóta annak számító Gyirmót mellett. Az MTK tipikus szimpatikus vesztes volt, a pályán nem alkottak maradandót, de a fiatalok és a magyarok játszatása miatt sokak szimpátiáját elnyerték. A Gyirmótról pedig igen hamar bebizonyosodott, hogy nem NB1-es színvonalú csapat, már télen is biztos búcsúzónak tűntek.

Hogy milyen idényt zártunk összességében, azt nagyban befolyásolja, hogy a kedvenc csapatunk hol végzett a tabellán. Ezért ez már meghagyom az olvasóknak. Ami pedig a nemzetközi kupaselejtezőket illeti, kicsit szkeptikus vagyok, de az igazi értékmérő valóban az lesz. Ez viszont már egy másik poszt témája, hamarosan erről is írok.

Hajrá Magyar foci!

http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/38753/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?