Magyarország - Lettország: mérkőzéselemzés szakmai szemmel

A Magyar Labdarúgó Válogatott 3-1 arányban győzte le Lettország futballválogatottját. Következzen a mérkőzés szakmai elemzése. Először általánosságban adnék egy képet a meccsről, fókuszban a magyar csapat játékával, a végén pedig a gólok részletes elemzése olvasható.

A Magyar Válogatott a szokásos, 4-2-3-1-es alapfelállásban kezdett, és tartotta magát eddigi stílusához, nem volt szükség stílusmódosításra (hiszen az ellenfél nem volt erősebb, mint mi), azaz egy labdatartásra épülő, támadó játékkoncepciót valósított meg, a támadóeszköz a pozíciós játék volt, a domináns formaelem pedig ezúttal is a rombuszjáték volt. A lettek 5-3-2-ben játszottak, ahogy azt várni lehetett, és inkább a védekezést tekintették elsődleges célnak, várva a kontralehetőségekre.

A válogatott játékának főleg meccs eleji képét nagyban meghatározta Pátkai (rossz) játéka, talán ez volt a legnagyobb hibánk a mérkőzés folyamán. Ugyanis Gera hiányában többnyire Nagy Ádámnak kellett betölteni a szervező középpályás szerepkörét, és az ő eredeti szerepét pedig a Videoton középpályása vette át, több-kevesebb sikerrel.

Ugyanis Pátkai (pirossal karikázva) nem lépett vissza a két belső védő közé, és – ahogy a képen is jól látjuk – nincs is megjátszható helyen, tökéletesen benne áll a passzárnyékban. A szituációt egyébként az előzte meg, hogy Bese hazaadta a labdát, ezennel megtörtént a támadásépítés első fázisa, a labda biztos helyre juttatása. A második is, hiszen a belső védő megkapta a kapustól, de a harmadik már nem, lássuk miért: mivel a labdakihozatalaink korábban arra épültek, hogy Nagy visszalépett a két középhátvéd közé, ezzel megkönnyítve azt, létszámfölényt, és több passzopciót kialakítva, most Pátkai ezt nem tette meg. Ugyanakkor a két belső védő (sárgával karikázva) kinyit oldalra, a két szélső védő (kékkel karikázva) pedig feljebb lép, felfut – úgy, ahogy ezt korábban megszokták. A lettek két csatára egyrészt megkezdi a letámadást, másrészt nem vagyunk létszámfölényben a saját védőharmadunkban köszönhetően Pátkainak, ezért Kádár, ahelyett hogy Korhutot kéne megjátszania első szándékból, kénytelen előrevágni a labdát.

Később Pátkai egyébként „tanult a hibájából”, valószínűleg Storcktól kaphatott erre vonatkozólag utasítást, mert többször lépett vissza, illetve az is előfordult, hogy Naggyal cserélgették a helyüket (azaz felváltva töltötték be a szervező és a védekező középpályás szerepkörét) – meg is lett az eredménye.

A védekezésünk alapvetően rendben volt, jó volt látni, hogy az Andorra és Oroszország elleni meccsekhez képest gyorsan rendeződtünk, senki nem rendeződött a labdának háttal, ami ugye a jó védekezés egyik kulcsfontosságú része.

Nézzünk példákat a magyar támadásépítésre! A következő szituációban egy magyar labdakihozatalt láthatunk, majd a játékunkat a támadó harmadban. Ez alapjában véve nem tért el az eddigi meccseken megszokottaktól.

Gulácsi kirúgja, felpasszolja a labdát Szalainak (pirossal bekarikázva), aki háttal van a mezőnynek, így le tudja venni a labdát (a magyar kapus csapatának, az RB Leipzignak is van egy hasonló sémája a labdakihozatalra – ott Gulácsi Yussuf Poulsennek szokta felrúgni a játékszert, aki leveszi azt).

Utána pedig kezdődhet a pozíciós játék, hiszen láthatjuk, hogy nincs elmozgás, mindenki a saját zónájában tartózkodik, és ott igyekszik áttörni a védelemi vonalat, a nyilak remekül kirajzolják a rombuszjáték lényegét: felpassz, visszapassz kombinációk.

Nézzünk egy másik példát magyar támadásszövésre.

A középhátvéd Guzmics kapja a labdát, Bese a felezővonalon túl áll, a másik oldalon Korhut is feljebb lépett, megy is a felpassz a jobboldali szélső védőnek.

Ismét a rombuszjáték alapjára, a felpassz-visszapassz kombinációra láthatunk példát, Bese, Varga, majd Nagy játszott össze.

Nagy szokásának megfelelően ritmust vált – ezzel megzavarva kissé a lettek tolódását – majd ad egy passzt Pátkainak és kezdődik előről a kombináció: Pátkai, Bese, Varga.

Majd egy alkalmas pillanatban egy mögékerüléssel (Varga indította Besét) megkíséreljük áttörni a védelmi vonalat, kár, hogy Besét végül szerelték.

Lássunk egy példát felállt, rendezett, betömörülő lett védelem elleni játékra.

Látszik, hogy mindenki felkészült a pozíciós játékra, senki nem mozog el, és mindenki szemben áll a mezőnnyel (pirossal jelölve). Jól kirajzolódik a lett válogatott 5 fős védővonala, majd előtte a 3 középpályás és 2 csatár – a 3 védelmi vonal között igen szűk területek voltak. A magyar akciókat ez, meg a lettek bunkerfocija igencsak megnehezítette, de az viszont segítette, hogy a baltiak alapvető területvédekezési hibákat vétettek. Ezen betömörülő játék – főleg a második félidőben – annyiban módosította a miénket, hogy többször próbáltuk őket megbontani a szélen (tradícionális tanítás: szélen bontsd meg a betömörülő védelmet!), és beadásokkal operálni, ezért is játszottunk két klasszikus szélsővel, nem pedig tükörszélsőkkel. Két dolog miatt is működött ez az elképzelés: egyrészt, mert belül mindig egy jól fejelő magas center – Szalai vagy Böde – tartózkodott, másrészt pedig, mert a lettek 5 védője közül a két felfutó szélsőhátvéd – ha úgy tetszik szárnyvédő vagy wing back – elől ragadt, nem zárt vissza időben.

És ha már a csatárok: Szalai Ádám és Böde Dániel ezen a meccsen, hasonlóan az összes többségéhez, ún. defensive forward-ot, védekező csatárt játszott.

(Az ilyen típusú center a mezőnnyel és a labdával szemben, a kapunak általában háttal játszik, fő feladata, hogy nyomást helyezzen az ellenfél védelmi vonalára, illetve labdabirtokláskor minél jobban elzárja az ellenfél védőjét a labdától. Összefoglalva tehát az a célja, hogy hogy az ellenfél védőjénél minél kevesebbet legyen a labda. Támadáskor összjátékkal, a társak bevonásával igyekszik kialakítani a saját lehetőségeit.)

Összességében ezen a meccsen ezt Szalai jobban meg tudta valósítani.

A cserék csak annyiban befolyásolták a játékunkat, hogy Elek beállásával Nagy vette át a lecserélt Stieber támadó középpályás szerepét, a másik két csere posztra érkezett.

Most pedig következzen a gólok részletes elemzése.

Az 1. magyar gól:

A lettek részéről történik egy teljesen felesleges szabálytalanság, hiszen mindenkit fognak a mieink közül (pirossal bekarikázva), a lett védelem pedig rendezett. Semmi nem indokolta a faultot.

Ezután pedig ítéltek egy szabadrúgást, ezt Varga Roland emelte be a tizenhatoson belülre, amit aztán Kádár csúsztatott a kapuba. A következő képen látható, hogy a kulcs a nem megfelelő védőfejes volt, Kádár egyszerűen magasabbra ugrik, mint ellenfele, de a lett játékos egyrészt sem a kezét nem használja (nem tartotta fel a feje elé, illetve a térdét se húzta fel (ez lenne a tökéletes védekező fejes).

Ellenben Kádár Tamás támadófejese kiváló, előbb ugrik fel, megelőzve az emberét, és ez volt a kulcsmomentum, ebből született a gól.

A 2. magyar gól:

A 2. gólunk Dzsudzsák szögletéből született.

Itt látható, hogy Varga Roland bemozog a kapu felé, ez vélhetően megzavarta a lett védőket, talán arra számítottak, hogy a magyar csapatkapitány a rövid oldal irányába fogja belőni a sarokrúgást, ez hiba volt.

Hiszen nem így történt, Szalai fejelt végül a hálóba, akivel két védő nem tudott mit kezdeni. Érdemes megfigyelni a két védő felugrását – ismét a védőfejes szempontjából. A sárgával jelölt lett védekező fejelésre felugrása tökéletes a mozdulat szempontjából, felhúzott lábak, feltartott kéz, csakhogy nem ugrik elég magasra, hogy elérje a labdát. A Szalai mögött lévő (pirossal jelölt) Gorkssé már annál rosszabb – nem elég, hogy inkább neki kellett volna ezt kifejelni, még be is mutatja a helytelen védőfejest.

A lett gól:

Éppen a labda biztos helyre – a kapushoz való – juttatása zajlik, Korhut teszi ezt meg, pocsékul. Két kérdés merülhet itt fel az emberben: egyrészt, miért lábheggyel akart hazaadni? Másrészt, miért nem a kapu mellé adott haza, ahogy tanítják? Ha így tett volna, a lett támadó valamivel kiszorítottabb helyzetben csaphatott volna le a labdára és Gulácsi eseteg jobban tudta volna zárni a szöget.

A 3. magyar gól:

Talán ezen a gólon van a legkevesebb elemezni való. Dzsudzsák Balázs végez el egy szabadrúgást, a hosszú oldal irányában adja be, a lett védő nyilvánvalóan menteni akart, de ha nem ér bele, minden bizonnyal Böde befejeli, hiszen már elszakadt emberétől (piros karikával jelölve).

Összességében tehát Lettországot a pontrúgásainknak köszönhetően nyertük meg, amelyeket igen jó arányban használtunk ki, kellettek ehhez a lettek egyéni hibái, de az egész meccset kontrollálta a Magyar Válogatott, végig fölényben játszottunk, a győzelmünket pedig egy percig nem fenyegette veszély.

Címkék: Szakmai szemmel
http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/41937/pics/lead_800x600.jpg
Szakmai szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?