Magyarország - Portugália: vereség, de ez tisztes helytállás volt

Magyarország 0-1-re kikapott Portugália válogatottjától. Természetesen erre az eredményre ugyanúgy 0 pontot adnak, mint a több gólos vereségért, de a játékra és az eredményre nyugodt szívvel ráfoghatjuk, hogy tisztesen helytálltunk a regnáló Európa-bajnok ellen, akiktől márciusban még 3-0-ra kaptunk ki Lisszabonban.

Főleg annak fényében mondható ez, hogy fél óra után emberhátrányba kerültünk Priskin butasága miatt. A kiállítás jogos volt, de egy teljesen fölösleges szabálytalanságra járt. Sajnos tulajdonképpen az pecsételte meg a sorsunkat, kisebb csodaként éltem meg, hogy a félidőben még sikerült tartani a gól nélküli eredményt. A portugálok persze nyomtak, dominálták a mérkőzést, és várható volt, hogy előbb-utóbb betalálnak. Nagy kár, hogy egy ilyen kis vacak góllal - a legnagyobb lövéseket, helyzeteket viszont megúsztuk. Itt jön a képbe a szerencse, ami azért jócskán mellénk állt ezen a mérkőzésen.

Összességében viszont sokkal nagyobb ellenállást tanúsítottunk, mint azt várni lehetett, hősiesen blokkoltuk a lövéseket, ha kellett, a keményebb belépőktől sem riadtunk vissza. Volt néhány helyzetünk is, a két legnagyobb talán Lovrencsics első félidei szabadrúgása, amit Elek fejelt mellé, a másik pedig Pátkai kapáslövése, közvetlenül a portugál gól után. Egyébként a portugálok sem erőltették meg túlságosan magukat, még egy bizonyos Cristiano Ronaldo sem villogott túlságosan - persze néha azért félő volt, hogy eltalál jól egy lövést, és az beakad a hálónkba. Nyilvánvalóan ha nagyon akartak volna, tudtak volna még gólt szerezni. Összegezve tehát azt mondhatjuk: mi jobbak voltunk, mint az odavágón Portugáliában, a luzitánok pedig valamivel rosszabbak. A meccs pedig nem volt rossz, kár, hogy a második félidő közepétől teljesen leült.

A szurkolók ismét fantasztikusak voltak, ahogy azt megszokhattuk, külön kiemelném még a majdnem egész stadionos, csodaszép koreográfiát, élőképet.

Játékosteljesítmények:

Gulácsi Péter: az egyik legjobbunk volt ezen a meccsen, a gólról nem igazán tehetett, ellenben nagyokat védett, és indításai is jóra sikerültek.

Fiola Attila: magabiztos volt, kemény amikor kellett, nem volt nagy hibája. Mondhatjuk, hogy felnőtt a feladathoz.

Guzmics Richárd: a védelem oszlopa volt ezúttal is, jól semlegesítette Ronaldot, és volt egy veszélyes fejese is.

Kádár Tamás: volt pár bizonytalansága, de a védelem szintén stabil tagja volt, nem először.

Korhut Mihály: rájár a rúd, ennél a gólnál is hibázott, csakúgy, mint a lettekénél, különösebben nem emelkedett ki egyébként se.

Elek Ákos: a jobbak közé tartozott, szerzett labdákat, jól védekezett, sajnálatos, hogy volt nem egy rossz passza is, ami a középpálya tengelyében igen rizikós.

Pátkai Máté: elnyomták, sok labdát ezúttal sem szerzett, a kapáslövésén kívül nem jegyezhettünk fel emlékezetes megmozdulását. Továbbra is tartom, hogy jelenleg nincs a válogatott kezdőcsapatának szintjén.

Lovrencsics Gergő: voltak kifejezetten szép megoldásai, de hibáiból is adódott nem kevés, felemás meccset zárt.

Dzsudzsák Balázs: a válogatott vezére volt, jobban játszott mint Lettország ellen. Szemmel láthatóan megkopott a gyorsasága, de még így is az ő játékában volt a legtöbb lendület.

Priskin Tamás: a kiállításáig se csinált sokmindent, a piros lapja pedig értelmezhetetlen számomra, ez így egyértelműen gyenge teljesítmény.

Eppel Márton: súlytalan volt elől, főleg amikor egyedüli center maradt. Továbbra sem győzött meg, arra azonban igen jól rávilágított, hogy Szalai Ádám borzasztóan hiányzott onnan elölről.

Böde Dániel: jobb volt, mint a korábban pályán lévő másik két csatár, de eléggé egyedül volt, nem értek vele föl sokan a támadáshoz. A játékhelyzeteket igyekezett inkább erőből megoldani, szokásához híven.

Pintér Ádám: nem volt rosszabb mint Elek, de jobb sem. Átlagos szintet hozott.

Varga Roland: abban a kevés időben, amit kapott, nem igazán tudta megmutatni, mire képes.

Összegezve tehát a két selejtezőt, úgy gondolom, a Válogatott - a szurkolók reakciójából is leszűrhetően - valamicskét törlesztett az andorrai blamából (ha teljesen feledtetni nem is sikerült), hiszen hozta a kötelezőt Lettország ellen és Portugália ellen is tisztesen küzdött, és csak szűk vereséget szenvedett, játékunk pedig egyáltalán nem volt olyan kilátástalan, mint a márciusi meccsen.

Gratulálok tehát a csapatnak, folytatás októberben, hajrá Magyarok!

http://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/42011/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?