A 2018-as VB-selejtező értékelése és előretekintés a Nemzetek Ligájára

Véget ért a VB-selejtező csoportköre az európai zónában. Az már korábban eldőlt, hogy mi nem leszünk ott Oroszországban jövő nyáron, de most, hogy minden meccsünket lejátszottuk, tudjuk értékelni ezt a selejtezősorozatot a mi szemszögünkből.

A Magyar Válogatott a B csoport 3. helyén végzett 13 szerzett ponttal, Portugália és Svájc mögött, de Feröer, Lettország és Andorra előtt. A 3. kalapból húztak minket a sorsoláson, és ezen a helyen is "maradtunk". Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a realitás, 3 verhető válogatottat utasítottunk magunk mögé, és 2 nálunk jobb végzett előttünk. Nem várhatta el senki reálisan a selejtező kezdetekor, hogy kijutunk a VB-re, igaz, azt viszont joggal remélhette mindenki, hogy Andorra nem ver meg minket. Ezek a puszta tények, az viszont teljesen szubjektív, hogy ki hogy értékeli ezt a selejtezősorozatot. Számomra például az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy vége van. Végre, hiszen nem túlzok, ha azt mondom, az egész egy rémálomba fordult át. Így 2018 őszén viszont tiszta lappal - reméljük, megtisztulást, megújulást követően - lehet egy új sorozatot kezdeni, ahol valljuk be, reálisabb esély mutatkozik a kvalifikációra, mint most. A selejtező egyik legkellemesebb meglepetése Szalai Ádám volt, aki 5 gólt szerzett azon a 6 meccsen, amikor játszott, ezzel házi gólkirály lett, szerintem ő volt a legjobb magyar játékos ebben a selejtezőben, már-már mondhatjuk, hogy visszatalált a régi formájához, eredeti önmagához. Ezzel együtt az is bebizonyosodott - igaz, ez nemcsak a Hoffenheim csatárán múlott - hogy jelenleg nincs más olyan magyar csatár, aki Storck elképzeléseit így tudja megvalósítani. Másképp fogalmazva: bebizonyosodott, hogy a többi magyar csatár erre a rendszerre alkalmatlan, vagy legalábbis nem annyira alkalmas, mint Szalai. Ha más nem, akkor az bizonyítja ezt, hogy az összes többi csatár közül csak Ugrai és Böde volt képes betalálni, mindketten egyszer-egyszer.

A selejtező látványos lejtmenet volt számunkra, több szempontból is. Eredményességben sikerült alulmúlni az Egervári-érát, legalábbis pontok számában mindenképp, és ugyan a játék képe még mindig jobb, mint Egervári Sándor alatt volt (szervezettségben katasztrofális volt az a válogatott), de egyre inkább közelítünk afelé. Ez kétségtelenül Storck regnálásának szakmai mélypontja. Ha kicsit objektívebben akarjuk megítélni a történteket, nézzük, mit mondanak a számok. Az előzetesen kötelezően kalkulált 18 pontból (Feröer, Lettország, Andorra oda-vissza legyőzése) veszítettünk 5-öt. A minimum ez lett volna - és még biztos nem lett volna elég -  a kijutáshoz. Különösen fájó a magyar futball legújabb Mohácsának számító andorrai fiaskó. Az Egervári-, de már a Koeman-korszak alatt azért az stabilizálódott, hogy az utolsó két kalapból érkező válogatottakat biztosan vertük oda-vissza, ez most megdőlt. Rég fordult már az is elő, hogy nem sikerült pontot csípni a "nagyoktól", azaz a nálunk erősebb kalapból érkezőktől, és ráadásul 1-1 pont még szintén nem lett volna elég a kijutáshoz. Ilyen rosszul legutóbb a 2008-as EB selejtezőiben szerepeltünk, ott 12 pont jött össze kettővel több meccsen, végül 6.-ak lettünk a 7-ből. De azért azt mindenki látja, hogy az - Bozsik Péter és Várhidi Péter kapitánykodása - a magyar futball legsötétebb időszaka volt.

A selejtezősorozat legfőbb célja - inkább kimondva, mint kimondatlanul - nem is a VB-kijutás volt, hanem a generációváltás. Az MLSZ-ben is úgy gondolkoztak: mivel a kvalifikációnak nincs reális esélye, használjuk ezt a selejtezősorozatot fel arra, hogy egy sikeres, de fiatalokból álló csapattal, valóban eséllyel vághassunk neki a 2020-as EB-ért folytatott küzdelmeknek. Jómagam itt a blogon is többször hangsúlyoztam ennek fontosságát, és Storck is ebben gondolkodott. Nos, ez sem sikerült. A kapitány látványosan megbukott, és így utólag kimondhatjuk, amit valószínűleg már ő is tud: elpazaroltunk egy selejtezősorozatot a semmire, mert hogy ki nem jutottunk, és a végére ugyanazok a játékosok játszottak, mint akik korábban is. A különösen égető problémára, Gera Zoltán pótlására sem sikerült megoldást találni, és nem valószínű, hogy a rutinos labdarúgó még egy selejtezőt bevállal, nyáron minden bizonnyal visszavonul. Ennek tetejébe pedig még a világranglistán is visszacsúsztunk, ami igen erősen csökkentette a jó kiemelési esélyeinket - ne feledjük, Egervári elérte azt, hogy a második kalapból húzzanak minket a 2016-os EB selejtezőin.

Összegezve tehát azt kell mondjam, nem látni sem a rövidtávú, sem a hosszútávú megoldást, kiutat a jelenlegi helyzetből, és ez elkeserítő, mi több, aggodalomra ad okot.

Sajnos megkerülhetetlen a kapitánykérdés is. Mert hogy van, az nem kérdés. Hiába mondta azt Csányi Sándor, hogy a német akkor is marad, ha nem jutunk ki a VB-re. Eddig én kitartottam Storck mellett, mondván a fejlődés látható, mindenki megérdemel még egy esélyt, az EB nem vész el, úgyse találnánk megfelelő helyettest, stb., miközben többen már kapitányváltást követeltek. De most már én is azt mondom, hogy fel kell tennünk a kérdést: hogyan tovább? Storckkal vagy nélküle? A mostani helyzetben gyakorlatilag minden a kapitány ellen szól, talán csak egyvalami mellette: jelenleg nincs olyan magyar szakember - ha honi edzőben gondolkozunk - aki legalább olyan jó lenne mint ő, és alkalmas lenne kapitánynak, különböző okokból. Csak néhány példa: Dárdai Pál nem mozdítható, és egyébként is, most többet használ az, ha Berlinben marad, mintha hazajönne kapitánykodni. Lőw Zsoltnak egyrészt nincs Pro Licence, másrészt nem valószínű hogy most eljönne Lipcséből. Szabics Imre szintúgy nem rendelkezik még Pro diplomával, és ugyan ő speciel mozdítható, de kérdés, nem bukna-e meg, mert ez lenne az első felnőtt vezetőedzői feladata. Bódog Tamás esetében lenne az a pénz, amit az MLSZ ki tud fizetni és amiért eljön Diósgyőrből, de mostanság nem áll túl jól a szénája a szövetségen belül, és az is kérdés, hogy egyáltalán akar-e magyar kapitány lenni? László Csaba pedig jelenleg munkanélküli - ezért is nagy rá az esély, hogyha Storck távozni kényszerül, akkor felajánlják neki az állást -, de ő az utóbbi években többször is megbukott, klubedzőként és szövetségi kapitányként is, utolsó jelentős sikere, hogy 2004-ben UEFA-kupa főtáblára vezette a Ferencvárost, de az már igen rég volt, sajnos mondhatjuk, hogy ő sem alkalmas most szövetségi kapitánynak. És akkor +1 példa a végére: egyre többet hallani Paulo Sousa szerepvállalásáról, hiszen nincs munkája. Jelen helyzetben talán ő lenne most a legjobb a reálisan elérhető trénerek közül, mind tudásban, mind filozófiában, de mivel volt arról szó, hogy a Milan is akarja a kispadjára, ezért szerződtetéséhez rengeteg pénz kéne, ami minden bizonnyal a labdarúgó-szövetség rendelkezésére áll, de egyrészt nem biztos hogy ennyit megér nekik a Csányi elnök úrral híresen rossz kapcsolatot ápoló szakember szerepvállalása, másrészt az se biztos, hogy elvállalná a munkát.

És akkor most tekintsünk egy kicsit előre is, hiszen 2018-ban indul a Nemzetek Ligája!

Alapvetően én jó ötletnek tartom ezen új sorozat bevezetését, ám azt egyáltalán nem állítom, hogy ezzel megnőttek az esélyeink a sikeresebb kvalifikációra, sőt ellenkezőleg: nehezebb lesz kijutni, mint mondjuk volt a 2016-os Európa-bajnokságra. Márpedig a Magyar Labdarúgó Szövetségben egyértelműsítették: kötelező kijutni a 2020-as kontinensviadalra, aminek 12 másik európai várossal együtt mi is házigazdái leszünk.

Mint ismeretes, az UEFA 4 divízióra osztja a mezőnyt, a saját válogatott-rangsora szerinti erősségi sorrendben. Mi sokáig a B és a C (tehát a második és harmadik legerősebb) között álltunk, de végül a C-be kaptunk besorolást. Ha reálisan nézzük, valóban ott a helyünk. Azt viszont még most nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy melyik lenne, lett volna nekünk jobb: a B vagy a C? A B divíziónak az előnyei lettek volna, hogy erősebb válogatottakkal játszhattunk volna nehezebb meccseket, így azért könnyebb fejlődni, illetve hogy az előttünk lévő válogatottak nagy eséllyel kijutottak volna a hagyományos selejtezőn keresztül, és a speciális szabályok értelmében vélhetően mi lettünk volna az egyik, akivel feltöltik a pótselejtezős helyeket, feltéve persze, ha a rendes selejtezőről nem sikerül a kijutás, de valljuk be, ennek csekély az esélye. A B ellen szólt, hogy a várható több vereséggel az így se túl fényes világranglista-helyezésünket tovább rontottuk volna, és ez, valamint a túl sok zakó - a rosszabb kalapbeosztáson kívül - morálisan rosszul is hatott volna játékosra és szurkolóra egyaránt. Illetve nehezen vitatható, hogy önerőből nehezebben jutottunk volna innen ki, legfeljebb mások "kaparhatták volna ki a gesztenyét" nekünk. Most lássuk, mi szól a C divízió mellett, ahova végül kerültünk. Egyértelműen nagyobb a kijutási sanszunk, hiszen azért itt valamivel gyengébb válogatottak találhatóak,  és bár így is keménynek ígérkezik ez az osztály, ezzel együtt van reális feljutási esélyünk a a B-be. Valamint a világranglistán is feljebb kúszhatunk felfele, mivel nem túl erős, de nem is túl gyenge válogatottak ellen esetlegesen aratott győzelmek sokat érhetnek majd ebből a szempontból. Ugyanakkor a C liga hátránya, hogy ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azokat tervezzük, akkor bizony hatalmasat lehet bukni innen is, mert abban bizonyára mindenki egyetért, hogy könnyűnek nevezhető ellenfelek itt sincsenek.

Ez volt hát a 2018-as VB selejtező summája, remélem hasznos volt sokmindenki számára, és bízom benne, hogy a Nemzetek Ligája küzdelmein lesz minek örülni magyar drukkerként!

https://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/43518/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?