Szélesi első keretének elemzése

A Magyar Labdarúgó-Válogatott két barátságos meccsel zárja a nem túl fényesre sikeredett 2017-es esztendőt: Luxemburggal idegenben, Costa Ricával pedig hazai pályán mérkőzik meg novemberben. Ezen a két találkozón már az ideiglenes megbízott kapitány, Szélesi Zoltán irányít, aki Bernd Storck stábjában is helyet kapott már, tavasszal pedig sikeresen irányította az u17-es válogatottat a korosztályos Európa-bajnokságon (egy hellyel maradtak le az ötödik, VB-kijutást érő pozíciótól). Az új kapitány kilétét még homály fedi, bár hallani neveket: Trappatoni, Rossi, Olsen, Szabics...

Ami biztos, hogy a két novemberi meccsen Szélesi irányít majd, ennek megfelelően ő állította össze a keretet is, amit most ebben a cikkben elemzek is. Lássuk, mit változtatott a Storck-érához képest. Különösen kiemelem majd, hogy kik kaptak újra meghívót, és kik hiányoznak a nagyobb nevek illetve a legutóbb meghívottak közül.

A keret:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Videoton)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Yanbian Funde), Kádár Tamás (Dynamo Kyev), Korcsmár Zsolt (Midtjylland), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Sheva), Szabó János (Paks), Vinícius (Videoton)

Középpályások:

Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Elek Ákos (Kairat Almati), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Videoton), Dzsudzsák Balázs (Al-Wahda), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Sallai Roland (APOEL Nicosia), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros)

Csatárok:

Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (New England Revolution), Nikolics Nemanja (Chicago Fire), Priskin Tamás (Ferencváros), Ugrai Roland (Diósgyőr)

A kapusok közül elsőre Gulácsi Péter hiányzása tűnik föl, ennek azonban oka van: maga a játékos jelezte, hogy saját kérésre maradt távol erre a két meccsre a nemzeti csapattól, ugyanis több, kisebb sérüléssel bajlódik, és a válogatott szünetet inkább most a teljes felépülésre szánná. Szintén sérült az előző keretben ottlevő Megyeri Balázs, és mivel Bogdán Ádám továbbra se bevethető, három, a honi bajnokságban edződő hálóőr alkotja a keretet: visszatért Dibusz Dénes és Gróf Dávid, és maradt az előző keretből Kovácsik Ádám. Azt gondolom, így, hogy Gulácsi távolmaradásának okát értjük, nincs különösebb meglepetés a keretben a kapusoknál.

A védőknél viszont akad pár. Újra meghívót kapott a csapatával a dán bajnokságot vezető Korcsmár Zsolt, aki Storcknál egyszer sem lépett pályára, teljesen érthetetlen módon, szerencsére Szélesi számol vele. Szintén rövidebb szünet után postáztak újra meghívót Viníciusnak, aki számomra kicsit érthetetlenül lett újra kerettag: ugyan felépült sérüléséből, de a három válogatott meccsén egyáltalán nem győzött meg, Szélesit úgy látszik, igen. Kimaradt viszont Lang Ádám, aki meccshiánnyal küzd, vélhetően emiatt nem kapott most meghívót, mert amúgy egyértelműen válogatott szintű labdarúgó. A legutóbbi Storck-kerethez képest még két szélső hátvéd maradt ki, Botka Endre, aki pedig nem fut rossz szezont a Fradiban, illetve a továbbra is sérült Hangya Szilveszter.

A középpályásoknál hosszú idő után léphet ismét pályára címeres mezben a nyáron a székhelyét Újpestről Felcsútra áttevő Balogh Balázs. Ő egyszeres válogatott, még a rossz emlékű északír-meccsen szerepelt Pintérnél. Kimaradt viszont - nem nagy meglepetésre - az eddig kettőből két válogatott meccsén semmit nem mutató Márkvárt Dávid, illetve a jó szezonkezdet után jelentős visszaesést produkáló Nagy Dániel, az ő behívásukat már Storcknál se értettem, de megnyugtat, hogy nem csak én vagyok ezzel így. Az alapkeretből kimaradt még Kleinheisler László, aki azonban, mint tudjuk, sérült hosszú ideje.

A támadószekcióban újra kerettag a múltkor eltiltása miatt távol maradó Priskin Tamás, az sokak által bekövetelt Nikolics Nemanja, és Németh Krisztiánt, akinek többszöri mellőzését én se értettem. Szélesi itt se vállalt nagy kockázatot, mindhárman tagjai az alapcsapatnak a válogatottnál, talán Priskin nincs túl jó formában, a két légiós viszont, hogy csapatuk már nem érdekelt az MLS-rájátszásban, a válogatott rendelkezésére tudnak állni. A kimaradók között találjuk a sérülése miatt hiányzó Szalai Ádámot, reméljük, mihamarabb felépül, illetve Eppel Mártont, aki esetében csak azt tudom mondani, mint korábban Márkvártnál és Nagynál: nem csak nekem tűnt fel a rossz válogatottbeli teljesítménye, hanem szerencsére Szélesi Zoltánnak is. Hogy őszinték legyünk, érett már Eppel parkolópályára állítása a nemzeti csapatnál.

Nemsokára folytatom a meccsek felvezetését.

Hajrá Magyarország!

https://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/44072/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?