Újabb arcpirító vereség: Kazahsztántól is kikaptunk

Georges Leekens bemutatkozása ennél nem is lehetett volna rosszabb. 3-2-es vereség a D-ligás, hatodik kalapos, a világranglistán Andorra mögött szereplő kazah válogatottól. Mondjuk ha a közelmúltban ez lett volna az egyetlen vállalhatatlan vereség, még azt mondjuk hagyján - bár első meccsnek akkor is nehezen megy el, erről bővebben később - de úgy, hogy egy éven belül ez már a harmadik volt, úgy a düh mellett aggodalomra is okot ad: mi lesz így velünk a Nemzetek Ligájában? Hogy lesz így ebből EB?

2-3, oké, benne volt, hogy a végén még egyenlítünk is. Ugyanakkor az is benne volt, hogy ők rúgnak még egyet, kettőt, többet. 10 perc után 0-2 volt oda - mi ez, ha nem sokk? Nyilván a Carpathian Brigade se ok nélkül vonult ki a 60. percben a stadionból, habár elképzelhető, hogy támogatásukkal begyötörtük volna az egyenlítést. Mondjuk sokkal jobb nem lett volna, hiszen a játék kilátástalan volt, de legalább nem kaptunk volna ki. Persze ezzel a probléma szőnyeg alá söprése oldódott volna meg.

Annyi bizonyos: Leekensnek sok sikeres meccset kell ahhoz megvívni, hogy szívükbe zárják őt a szurkolók. Pont a meccs előtt értekeztem a kapitányok első meccsének meghatározó szerepéről, hát ez cseppet sem volt az, amiről minden szövetségi kapitány álmodik.

De ez csak a probléma egyik fele. Valójában sokkal nagyobb a gond - szakmailag. A válogatottnak szemmel láthatóan semmilyen alapjátéka nem volt. Még azt sem lehetett viszont látni, ami Storck alatt megvolt. Illetve a játékosok az elején még próbálkoztak valamelyest szervezettséget vinni az egészbe, de sokszor csak a középpályáig jutottunk a labdakihozatallal (vagy a belső védőig), azután kezdtünk egy kicsit jobban játszani, miután az egész csapat átállt improvizálásra. Vajon milyen szakmai munka folyt az elmúlt héten, amelynek ez lett az eredménye, teszem fel a - szerintem jogos - kérdést. Na ja, "az út elején járunk"...

Ehhez képest Kazahsztán igenis szervezett futballt mutatott. Náluk le voltak oktatva a mozgások, mindenki tudta, hogy mikor kell beindulni, vagy hova kell helyezkedni. A három góljukból kettő ugyanazon séma után született - mi ez, ha nem tudatos, begyakorolt játék?

Nehéz lenne bárkit is kiemelni a válogatott játékosai közül. Gulácsi érdemileg nem tudott hozzátenni semmit, Fiola egészen el volt tájolódva, akkor kerülték meg, amikor akarták, Otigba az első félidőben teljesen megilletődötten játszott, a másodikra viszont feljavult a játéka. Botka a bal oldalon harmatgyenge volt, Bese is csak egy fokkal volt jobb. Kleinheisler egész elfogadható volt a védekező középpályás szerepében, mellette Elekkel, aki viszont eléggé eltűnt. Dzsudzsák ismét küzdött, de ismét kiderült róla, hogy már rég nem az, akit a PSV-ben láttunk. Ugrai egy-két megmozdulástól eltekintve nem sok mindent tett hozzá a játékhoz. Nikolics és Szalai leginkább kioltotta egymást, utóbbi talán több veszélyt jelentett a kapura, és ezt nem csak a gólja miatt mondom. Lovrencsics beállása után jól kezdett, de a teljesítménye erőteljesen leromlott, Hangya viszont egyértelműen jobb volt a balon, mint Botka. Németh egész jó volt, a gólja is szépre sikeredett. Pintér nem volt jobb, mint Elek. Pátkai viszont igen jól szállt be, ahogy Böde is, de vele ugyanaz volt a helyzet, mint Nikoliccsal: sokszor csak zavarták egymást Szalaival. Két ilyen típusú játékost jelenleg nem bír el a válogatott, de a két csatáros játék összességében megbukott - mármint a válogatott esetében- ezen a péntek esti meccsen.

Mit mondhatnék? Ennél már csak jobb jöhet. Jobb jöhet?

Hajrá Magyarország!

https://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/50249/pics/lead_800x600.jpg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?