Nikolics lemondta a válogatottságot

Nikolics Nemanja, a Magyar Válogatott most már csak volt, és a Chicago Fire jelenlegi játékosa lemondta a válogatottságot. 27-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, és 5 gólt szerzett címeres mezben.

Nem volt előzmény nélküli ez a döntés, ugyanakkor a játékos saját bevallása szerint nehéz volt meghozni. A hivatalos indoklás szerint szeretne a klubkarrierjére, és nem utolsó sorban a családjára koncentrálni, de mindannyian jól tudjuk, ez a döntés nem csupán ezzel függ össze. A skót-meccs után sokat sejtetően nyilatkozott Nikolics, és az utóbbi egy évben már le-le mondogatta a válogatottságot. Szóval valójában - mint azt mindenki tudja - inkább a kevés válogatottban kapott perc áll a háttérben. Nikolics jól látja, hogy a Nemzetek Ligájában is várhatóan csak a másodhegedűs szerepe jutna neki, ezzel pedig nem kívánt élni. Ez van, pont.

Persze, meg lehet érteni Nikot, mint embert. Van olyan, hogy egyszerűen egy futballista úgy érzi, ez neki teher, szíve joga, hogy akar-e szerepelni hazája válogatottjában, ha hívják, vagy nem. Van családja, van két gyereke, nyilvánvalóan ők is nagyon fontosak az életében, sokkal fontosabbak, mint a futball. De mégiscsak le kell írnom, hogy ott a másik oldal is: ilyen könnyen nem lehet feladni, főleg ha a nemzet csapatáról van szó. Dzsudzsák Balázst válogatott karrierrje során rengeteg inzultus érte, anyagilag így is remekül áll, neki sportszakmailag régen nem éri már meg címeres mezben futballozni - mégis, soha egy meccs erejéig sem mondta le a szereplést.

De mit nyer, és mit veszít Nikolics döntésével a válogatott?

Nyilván kevesebb lesz a variációs lehetőség, egy potenciálisan kerettag játékossal kevesebb. Az is valószínű, hogy Niko döntése - mint anno Husztié - megosztja majd a játékosokat, vagy ha annyira nem is, a morált nem javítja a júniusi meccsekre. És az is tény, hogy ezzel egy többszörös gólkirály, több erős bajnokságban megfordult játékossal szegényebb lesz a Magyar Válogatott kerete. Ezenkívül nemcsak a játékosokat, hanem a szurkolókat is rendesen megosztja majd a döntés, akik nyilvánvalóan az amúgy is - teszem hozzá okkal - sokat szidott Georges Leekenst találják majd meg, mint a legfőbb bűnöst az ügyben, aki "nem volt képes Nikolicsot a csapatba illeszteni".

És bármennyire fájó, ki kell mondani: azért vannak ezzel kapcsolatban pozitívumok is. Végre nem kell állandóan magyarázkodni az aktuális kapitánynak, hogy most miért hagyta ki éppen Nikot. Aki szakmai szemmel követi a labdarúgást, annak ezt nem kell magyarázni, de a laikusabbak - akikből jelentős többség van a magyar labdarúgásban - nyilván nehezen értik meg, hogy miért kell kihagyni egy gólzsákot a válogatott kezdőjéből. Nikolics ugyanis nem illett a válogatott játékrendszerébe és játékkoncepciójába, ehhez a szisztémához más típusú csatár szükségeltetik. Szalai Ádám például ilyen. Hogy most ez Nikolics hibája-e, mivel ennyi idő alatt nem tudott beletanulni ebbe a szerepkörbe, vagy a mindenkori kapitány hibája, hogy nem igazítja a játékrendszert (és a stílust?) az egyik legnagyobb ászunkhoz, az ebből a szempontból teljesen lényegtelen. A Magyar Válogatott jelenleg mást játszik, és kész. A kazahok elleni meccsen pedig jól láttuk, a két csatáros játék sem megoldás.

Az se biztos, hogy hátrány, hogy az aktuális kapitánynak nem kell megküzdeni ezzel a problémával. Konkurencia így is van (Szalai, Priskin, Böde, Németh, esetleg Futács, vagy a későbbiekben talán Balogh), ráadásul a maradék támadók többsége illik a rendszerbe, és e mellett nem kell azon töprengenie, hogy hogy építse be ebbe Nikolicsot. Ez egyébként Storck számára is megoldatlan feladvány maradt.

Továbbra is szurkolok Nikolics Nemanjának, mint magyar futballista, hogy érjen el szép sikereket klubjával, ugyanakkor ki kell mondani: a jelenlegi válogatott sikeressége nem azon áll vagy bukik, hogy Nikolics játszik-e vagy sem. Ebből kifolyólag Nikolics távozásával nem érte akkora veszteség a válogatottat, mint az elsőre gondolnánk.

https://magyarfociblog.blogstar.hu/./pages/magyarfociblog/contents/blog/52064/pics/lead_800x600.jpeg
Szurkolói szemmel
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?